Az első két futamot követően kitűnően állnak a magyarok a Nyíregyháza melletti Leveleki Szabadidőpart taván péntektől vasárnapig zajló jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamon. A 20 nemzet indulóit felvonultató viadal 13 kategóriája közül ötben is magyar jet-skis vezet. A hazai rendezésű világversenyt meglátogatta Dr. Szabó Tünde Északkelet-Magyarország fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki kijelentette: jövőre is szeretnék a rendezvényt Levelekre hozni.

A jet-ski Eb-n két futam után a magyar színeket képviselő 20 jet-skis közül az élen áll a felnőttek között a mindössze 15 esztendős Jászai Csongor a Ski (álló) GP3 kategóriában, akárcsak az idősebbek között Kéri Attila a Runabout (ülő) Veteran GP1-es géposztályban. Utóbbiban a második helyen is magyar, Cseke Zsolt áll, míg a Runabout GP4-ben a harmadik pozíciót foglalja el Major Marcell.


A "királykategóriában", a Runabout GP1-ben még csak egy futamot bonyolítottak le szombat estig az Eb-n, ám azt a magyar Kasza György nyerte meg, így ő várja az élről a folytatást.


Nagyszerűen szerepelnek fiataljaink a juniorok világbajnoki mezőnyében. Két futam után a 13-15 éveseknél (Ski Junior GP3.3) Komonyi Lajos vezet, Jászai Csongor pedig harmadik. A 10-12 esztendősök (Ski Junior GP3.2) között is egy hazai jet-skis, Puskás Zekő áll az élen, a magyar színekben induló, szlovák Marvin Bohuslav pedig nagy harcot vívva az egyesült arab emírségekbeli Alawadhival, a harmadik helyről várja a záró futamot.

A Magyar Nagydíjra kilátogatott Dr. Szabó Tünde, aki megtekintette a jetskisek szokásos vízi zászlós felvonulását. A kormánybiztos – akinek a verseny több éves támogatásáért Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke emlékplakettet adott át – azt mondta: "igény van arra, hogy a következő években is Leveleken kerüljön sor a versenyre".

"Büszke vagyok rá, hogy immár negyedszer is Levelek adhat otthont a versenynek. Ez azt mutatja, hogy a jet-ski népszerű, és hogy a nemzetközi szövetség meg volt elégedve az előző évek szervezésével. Emellett mindig fontos, hogy legyenek jó magyar versenyzők, és örömmel látjuk, hogy az elsők között mindig ott vannak a magyarok. Jövőre is szeretnénk ezt az Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamot erre a gyönyörű helyszínre idehozni. Erre a nemzetközi és a magyar szövetség is nyitott, a kormány pedig támogatja" – jelentette ki a kormánybiztos, aki külön gratulált a helyiek tehetségének, a nyíregyházi Jászai Csongornak a teljesítményéhez.

A jet-ski Magyar Nagydíjon kategóriánként három futam alapján alakul ki a végeredmény, és a sorozat záró állomása lévén vasárnap hirdetnek győzteseket az Európa-bajnokságon –valamint a juniorok világbajnokságán is. 

Fotók: Kis Ákos