Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A teke is pályázhat a Világjátékokra

A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (IWGA) döntése értelmében a Világjátékok-sportágak részére pályázatot ír ki. A tender során az egyes sportágak szövetségeinek lehetőségük lesz új alszövetségek megjelölésére, amelyek kedvező döntés esetén felkerülhetnek a nem olimpiai sportágak világversenyének programjára.

 Ilyen az egyik magyar sikersportág, a teke is. Ezt Kevin Dornberger, a Nemzetközi Bowling és Tekeszövetség elnöke jelentette be a sportág hendersoni konferenciáján. Egy sikeres elbírálás után így akár a 2017-es Világjátékokon pályára léphetnek a magyar tekézők – tudtuk meg Dávid Veronikától, a Magyar Tekeszövetség főtitkárától, a közelmúltban érkezett haza az amerikai konferenciáról.

 A tekézőknél a magyarok nemzetközileg is elismert versenyzőknek számítanak. Egyéniben és csapatban is rendszeresen eredményesek a válogatott játékosai. Legutóbb például a májusi zalaegerszegi világbajnokságon szerzett aranyérmet a női, és a férfi nemzeti csapat is.

 

0 Tovább

Elbert a DigiSporton

Politikai oka lehet a pécsi klubvezető kirúgásának - Menesztette a pécsi könyvcézár, Matyi Dezső futballklub-tulajdonos a PMFC-MATIAS cégvezetőjét, Elbert Gábor korábbi sportállamtitkárt, MLSZ-főtitkárt: állítólag politikailag kínos volt a jelenléte, megosztó volt Pécsett és a szövetségben sem kedvelték. A csapat a 12. helyen zárta a 2012/2013-as bajnoki idényt, jelenleg pedig 11. a tabellán. A nyáron távozó menedzser a mecseki válás részleteiről beszélt a Reggeli Startban. 

0 Tovább

Az idősek nincsenek cukorból, hiszen az eső ellenére sportoltak

A sikeres Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál másnapján az idősebbeket hívta mozgásra a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ), ám az időjárás nem kegyelmezett. Hiába voltak kitartóak a szépkorúak, az eső miatt még délelőtt véget ért az idősebbeknek kiírt sportnap.

Lelkes esőkabátos nyugdíjasok nyüzsögtek a Kopaszi-gáton, majd befutott Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár is, aki Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármesterével, Monspart Sarolta MOB-alelnökkel, Horváth András MSZSZ-elnökkel, valamint Salga Péter MSZSZ-főtitkárral megnyitotta az eseményt. Az államtitkár hangsúlyozta, dicsérendő a nyugdíjasok elszántsága. „Az eső ellenére örömteli, hogy ilyen szép számban kijöttek a Kopaszi-gátra. A szépkorúak jó példát mutatnak az ifjúságnak. A cél az, hogy Magyarországon minél többen sportoljanak, mozogjanak” – mondta az államtitkár. Monspart Sarolta kiemelte, hogy a társadalomnak szüksége van egészséges szépkorúakra, Hoffmann Tamás pedig elmondta, hogy Újbuda törekszik arra, hogy minél több sportrendezvényt szervezzen, és természetesen fontosak a szabadidősportos megmozdulások is. „Vasárnap egy sikeres női sportfesztiválon vehettek részt itt a lányok, asszonyok és most az eső ellenére is sokan eljöttek a Kopaszi-gátra” – nyilatkozta Hoffmann. 

0 Tovább

Soha nem volt ennyi nő a Kopaszin! Élsportolók népszerűsítették a szabadidősportot

Az ősz egyik legnagyobb tömegsportrendezvényén több ezer hölgy vette birtokba a Kopaszi-gátat. A Magyar Szabadidősport Szövetség rendezésében nagy sikerrel zajlott le a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál, amelyre világbajnok élsportolók is ellátogattak. Szényi Péter vívó világbajnok például rögtönzött edzést is tartott saját sportágában. Apropó sportág: az idei fesztiválon közel 100 mozgásformába kóstolhattak bele a lányok, asszonyok. A rendezvény történetében először lehetett kajakozni, sárkányhajózni, de a rúdtáncot is kilehetett próbálni.

A XV. Testébresztő Női Mozgásfesztivált Szekeres Pál, sportért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, az élsportolók közül pedig ott volt Székely Lilla búvárúszó, Szabó Szilvia kajakos, Kulcsár Katalin FIFA-játékvezető, Kozmann György kenus, Szényi Péter vívó, Zubor Attila úszó, Marosi Ádám öttusázó és Vámos Márton vízilabdázó. Az élsport világát jól ismerő kiválóságok egyetértettek abban, hogy az ilyen szabadidősportos megmozdulásokra nagy szükség van. „Akik nem élsportolók, azoknak is nagyon nagy szükségük van a testmozgásra. Nekünk az a feladatunk, hogy úton-útfélen felhívjuk a figyelmet a rendszeres sportolásra” – mondta Kozmann György.

A Magyar Szabadidő Sportszövetség hétfőn folytatja aktivitását a Kopaszi-gáton, hiszen a hét első napján az idősebbeknek szervez ugyancsak ingyenes sportnapot. A Szépkorúak Testébresztő Mozgásfesztiváljának a szlogenje: 250.000 Nordic Walking lépés az egészségért! Lépjünk minél többet, lépjen Ön is!

A Szépkorúak Fesztiválja hétfőn 10 órakor kezdődik.  

Fotók a rendezvényről: 

0 Tovább

Székely Lilla élménybeszámolója a Női Sportfesztiválon

A Világjátékok-győztes búvárúszó amióta Caliban megnyerte az aranyérmet, azóta már nagyon sokszor elmesélte sikerének történetét. Legutóbb a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál résztvevőinek számolt be a nem olimpiai sportágak legnagyobb versenyéről.

„Sok segítséget kaptam dr. Lénárt Ágota sportpszichológustól, sokat tanultam tőle. Fantasztikus érzés volt aranyérmet nyerni a nem olimpiai sportágak olimpiáján. Edzőként folytatom a pályafutásomat, bízom benne, hogy sok-sok gyereknek átadhatom a tudásomat” – mondta Székely Lilla a Kopaszi-gáton megrendezett tömegsportos rendezvényen, ahol több ezer nő vett részt.

A testébresztő rendezvényen ott volt Zubor Attila úszónk is, aki már sportága utánpótlásáról gondoskodik, hiszen úszóiskolát működtet. Megtisztelte a testébresztőt jelenlétével Kulcsár Katalin FIFA-játékvezető, Marosi Ádám öttusázó, Vámos Márton vízilabdázó, Kozmann György kenus, Szényi Péter párbajtőrvívó világbajnokunk. Szényi nagy kedvvel vetette bele magát a sportos forgatagba. „Nagyon jó ennyi sportoló nőt látni. Külön öröm számomra, hogy a vívást kipróbálhatják a laikusok. Nagy szükség van az ilyen szabadidősportos versenyekre” – mondta a világbajnok. Szabó Szilvia, többszörös kajak-világbajnok, aki jelenleg a kaja-kenu szövetségnél dolgozik, gyerekestől vett részt az eseményen.  

0 Tovább

Következnek a testébresztő napok

Hogyan lehet rávenni, a régi tesiórákon rossz emlékeket szerzett embereket arra, hogy kipróbálják újra a rendszeres mozgást és örömüket leljék benne? Többek között erről is beszélt Salga Péter a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára a Juventus Lights-ban.

A sportvezető Thuróczy Richard vendége volt, és a hétvégi testébresztő sportrendezvények előtt beszámolt az előkészületekről. Szeptember 8-án, a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivált, hétfőn pedig a Szépkorúak Sportnapját bonyolítják le a Kopaszi-gáton.

A női sportnapon közel száz sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők, és a szépkorúak is több tucat mozgásforma közül választhatnak. Mindkét rendezvény ingyenes, és mindkét nap 10 órakor kezdődnek a programok.

Az idősebbek sportfesztiváljának a szlogenje a következő: 250.000 Nordic Walking lépés az egészségért! Lépjünk minél többet, lépjen Ön is!

A tartalmas, és a szabadidősport helyzetét körüljáró beszélgetést itt lehet meghallgatni: http://juventus.hu/index.php?uid=707

Bővebb információk és tudnivalók a sportfesztiválokkal kapcsolatban itt olvashatók: http://www.masport.hu

0 Tovább

A világbajnok örül annak, hogy egyre több szabadidősportot rendezvény van

Szényi Péter is ott lesz a hétvégi női sportfesztiválon. A Boczkó Gáborral, Imre Gézával, Rédli Andrással csapatban párbajtőr világbajnoki aranyat nyerő magyar vívó az élsport mellett is rendszeresen sportol kikapcsolódásként, ezért tisztában van a szabadidősport és a tömegsport fontosságával.

A víváson kívül általában a barátaimmal focizni szoktunk, de minden kikapcsolódásként szolgáló mozgás érdekel. Ezért is örülök annak, hogy Magyarországon egyre több olyan esemény van, amelyen bárki elindulhat” – nyilatkozta a Magyar Szabadidősport Szövetség Sajtóosztályának Szényi, aki vasárnap kora délután lesz ott a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztiválon. A mindenki számára ingyenes sportrendezvényt Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár nyitja meg.

A Kopaszi gáton szeptember 8-án ott lesz még többek között Szabó Szilvia kajak világbajnok, Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus, Zubor Attila úszó, Székely Lilla búvárúszó és Marosi Ádám öttusázó is. A testébresztőn közel 100 sportágat és mozgásformát lehet kipróbálni.

A Magyar Szabadidősport Szövetség az idősebbekre is gondolt, ezért ugyancsak a Kopaszi-gáton egy nappal később, a szépkorúaké a terep. Számukra közel 50 sportágat kínálnak a szervezők, emellett előadások, egészségügyi szűrések lesznek.

Bővebb információk és tudnivalók a sportfesztiválokkal kapcsolatban itt olvashatók: http://www.masport.hu

0 Tovább

Sportos napok a Kopaszi-gáton

Államtitkári jelenlétre, kajak-kenus világbajnokokra és Világjátékos élménybeszámolóra is számíthatnak azok a lányok, asszonyok, akik kilátogatnak szeptember 8-án, a Kopaszi-gátra.

Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár lesz a XV. Coca Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál fővédnöke, aki tiszteletét is teszi a több ezer hölgyet átmozgató szabadidősportos rendezvényen. Ott lesz még többek között Szabó Szilvia kajak világbajnok és Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus is. Székely Lilla búvárúszó pedig elmeséli, hogy hogy nyerte meg élete legfontosabb és egyben utolsó versenyét a Kolumbiában megrendezett Világjátékokon.

Az ingyenes szabadidősportos rendezvényen továbbá Katus Tamás, Katus Attila, Szentgyörgyi Rómeó, Kovács Attila és Tatarek Rezső is aerobik órát tart. Akik más sportágak iránt érdeklődnek, biztos, hogy nem maradnak élmény nélkül: a testébresztőn közel 100 sportágat és mozgásformát lehet kipróbálni.

A sportfesztivált a Magyar Szabadidősport Szövetség rendezi meg, akárcsak az egy nappal később lebonyolítandó Szépkorúak Testébresztő Fesztiválját. Utóbbi rendezvény jelszava: Szépkorban is aktívan! A sportfesztiválokról bővebben a Magyar Szabadidősport Szövetség honlapján, a www.masport.hu -n lehet tájékozódni.

0 Tovább

Vadonatúj alkalmazások a foci szerelmeseinek a Telekomtól

A románok elleni vb-selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott átvette a szurkolói szíveket. Az alkalmazásokat Rózsa Iván, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója adta át a Telkiben edzőtáborozó csapatnak.

 

Szívdobbanást küldhetnek a magyar csapatnak a Telekom alkalmazása segítségével

 

A Telekom, Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója különleges közösségi alkalmazást fejlesztett, hogy ezzel is közelebb vigye a foci rajongóit a játékosokhoz, és győzelemre segítse a magyar labdarúgó válogatottat.

A Telekom www.szurkoljszivbol.hu oldalán keresztül a drukkerek virtuális szívdobbanást küldhetnek a magyar válogatott tagjainak, ezzel is bíztathatják őket a 2013. szeptember 6-i bukaresti válogatott meccs előtti felkészülés ideje alatt. A szívdobbanás a sportolóknál azonnal érzékelhető: a Telekom ugyanis olyan SzurkolóSzíveket ad át a csapat tagjainak, amelyek elkísérik őket a válogatott mérkőzésre. A virtuális szívdobbanás elküldésével a SzurkolóSzív megdobban és felvillan, így a sportolók azonnal érzékelik a szurkolók szeretetét: tudják, hogy szorítanak értük. Ráadásul a szívdobbantók között a válogatott tagjai által dedikált hivatalos mérkőzéslabdát is kisorsolnak.

 

Kedvezményes napi roaming csomaggal oszthatod meg a foci élményét Romániából

A Telekom a magyar labdarúgó-válogatottat a bukaresti világbajnoki selejtezőre elkísérő futballrajongókra is gondolt: a meccset a helyszínen megtekintők számára kedvezményes mobilajánlatot dolgozott ki. A speciális ajánlat a mérkőzés napján, azaz 2013. szeptember 6-án vehető igénybe, előfizetésenként egy alkalommal és 50 MB roaming adatforgalmat tartalmaz. Aki az adott napon a meccs belépőjegyének sorszámát SMS-ben a 1430-as telefonszámra küldi („HUN xxxxx” formátumban, ahol az xxxxx: a meccsre szóló belépőjegy sorszáma), és követi a válasz SMS-ben érkező utasítást, annak a Telekom a Travel&Surf M csomag napi díját (1490 Ft) jóváírja.

 

Fociaréna alkalmazás – Ne maradj le a legfontosabb gólokról!

A Telekom speciális megoldást fejleszt a labdarúgás hazai szerelmeseinek: a Fociaréna okostelefon alkalmazás használatával az OTP Bank Liga és a magyar válogatott mérkőzéseinek videó-összefoglalói röviddel a sportesemény után megtekinthetőek. A bajnokságok állása, a meccsek eredménye egyszerűen nyomon követhető, visszakereshető, sőt a szurkolók kiválaszthatják kedvenc csapatukat is az AppStore-ból és Google Playből várhatóan 2013. szeptember 4-től letölthető alkalmazás segítségével. Az iOS és Android 3.0 operációs rendszeren futó alkalmazás díjmentes, letöltése  és használata adatforgalmat generál. A videótartalmak csak a Telekom mobil ügyfelei részére lesznek elérhetőek.

 

További információ a www.telekom.hu oldalon.

Fotó: Kovács Anikó/Telekom

0 Tovább

Idősebbek a gáton – Szépkorúak Sportfesztiválja

Szépkorban is aktívan! – ez a jelszava a Magyar Szabadidősport Szövetség által megrendezendő sport és egészségnapnak, amelyen az idősebbeket célozza meg. Szeptember 9-én a Kopaszi-gáton 45 sportágat, illetve mozgásformát próbálhatnak ki a szépkorúak, akik előadásokon, különböző egészségügyi szűréseken is részt vehetnek a mindenki számára ingyenes eseményen.

„Egy nagyon népes korosztályról van szó, évente több programmal igyekszünk felhívni a társadalom, illetve a szépkorúak figyelmét, hogy sosem késő elkezdeni a mozgást, és az egészséges, kiegyensúlyozott életre való törekvést. Idén először közvetlenül a XV. Coca Cola  Testébresztő Női Mozgásfesztivál másnapján, ugyanazon a helyszínen tartjuk meg a szépkorúak fesztiválját, jelezvén, hogy nekünk minden korosztály egyformán fontos” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, az események főszervezője.

A rendezvényen szeptember 9-én, 10 órakor lesz kapunyitás, és 16 óráig tart. Előtte egy nappal, azaz 8-án, a női sportfesztiválon közel 100 sportágat próbálhatnak ki a hölgyek a Kopaszi-gáton.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum