Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szkander - Az Európa-bajnokság volt a tét az ob-n

Rangos nemzetközi versennyé avanzsálódott a szkander országos bajnokság első állomása. A kecskeméti ob-n ugyanis dél-koreai, szlovák és román versenyzők is indultak – tudtuk meg Csabai Attilától, a Magyar Szkander Szövetség elnökétől.

 

Az országos bajnokság már a májusi Európa-bajnokságra is kvalifikált. „Ilyenkor hazai pályán igyekszünk úgy felkészíteni a versenyzőinket, hogy a nemzetközi mezőnyben is ütőképesek legyenek. A kecskeméti ob-n például több magasan kvalifikált szkanderosunk is egy súlycsoporttal feljebb indult...” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

„Eljutottunk oda, hogy több nemzetközi megkeresés is érkezik, hogy egyik vagy másik külföldi versenyző elindulna az erős magyar mezőnyben. Ezért fordult elő, hogy külföldi szkanderosok is asztalhoz álltak az ob-n” – összegzett Csabai Attila.

0 Tovább

Saját brandet épít a 18 éves kick-box világbajnok

Tévécsatornáján osztja meg élete izgalmait, pólót tervez és célja, hogy egy súlycsoportváltás után az idei Eb-n újabb négy aranyérmet szerezzen. A tavaly Magyarországon az Év Sportolója címre is jelölt kick-boxos Veres Roland – aki 18 éves létére négyszeres felnőtt világbajnok – ráadásul nemcsak saját sikerén, hanem sportága népszerűsítésén is fáradozik.



„Be more royal than the king!”, vagyis „Légy fenségesebb a királynál!– így szól a csepeli fiatalember szlogenje. A Royal becenévre hallgató kick-boxos több fronton is munkálkodik azon, hogy minél eredményesebb legyen a karrierje. Saját YouTube csatornát is vezet, ahol nemcsak a versenyek kulisszái mögé, hanem a hétköznapjaiba is betekintést enged.

„Minden percét élvezem a videózásnak, sok időt és energiát fektetek
bele. Szeretek a középpontban lenni, de a sportágat is szeretném
népszerűsíteni, hogy minél többen kezdjenek kick-boxozni hazánkban. Egyelőre főleg a fiatalabb és nagyobb számban külföldi versenyzők ismernek, az ő kedvükért feliratozva kerülnek ki a videók a Royal TV néven futó csatornámra” – mesélte a Halker-Király Team versenyzője.

A csepeli világklasszis – akit 2017 végén Baji Balázzsal, Cseh
Lászlóval és másokkal az Év Sportolója díjra jelöltek – már saját
brandjét is elkezdte felépíteni. Ezzel szeretné megalapozni, hogy
idővel sportága kiemelkedő alakja lehessen.

„Klubom vezetője, Király István rengeteget segít abban, hogy a sport
utáni életben is megtaláljam a helyemet. Sokszor és sokfelé járunk
edzéseket tartani és versenyezni, és az egyik ilyen alkalommal
megkérdezte egy kissrác, hogy tud-e tőlem pulóvert vagy pólót venni. De nekem még olyanom nem volt. Akkor kezdünk ötletelni ezen, és már nagy erőkkel tervezgetem a saját termékeket.”

A rendkívül céltudatos fiatal sportoló a novemberi, négy aranyt hozó
budapesti világbajnokság után még komolyabb kihívások után néz
2018-ban, és feszegeti majd saját határait. Terve, hogy feljebb lépjen
az 57 kg-os súlycsoportból, és a nyílt kategóriákban is diadalmaskodni tudjon idén.

„Ez motivációkeresés számomra. Úgy gondolom, a jelenlegi
súlycsoportomban lassan már mindent elértem.  A 63 kiló szerintem
szintén mozgékony, de jóval több erőt kívánó súlycsoport, ezért
kíváncsian várom a folytatást. Az év végi Európa-bajnokságon szeretnék már ebben a kategóriában győzedelmeskedni és újabb négy bajnoki címet bezsebelni. Azt mondják, hogy szinte lehetetlen feladat nagyobb súlyban minden szabályrendszerben helytállni, de szeretem a kihívásokat” – fogalmazott Veres Roland.

0 Tovább

Kőváriné Ivánfi Brigitta két svédországi ezüsttel hangolt az országos bajnokságra

Kőváriné Ivánfi Brigitta lendületesen kezdte az új évet. Világklasszis szkanderosunk pár napja tudta meg, hogy a 2017-es budapesti világbajnokságon megszerzett bronzérme valójában ezüstöt ér, aztán Svédországban részt vett egy meghívásos versenyen, közben az országos bajnokságra készül.

 

A magyar válogatott oszlopos tagja két ezüstéremmel tért haza Stockholmból, ahol egy meghívásos versenyen állt asztalhoz. „Jó kis felkészülési verseny volt, jobbal és ballal is második lettem. A következő versenyem az országos bajnokság lesz, amelyet az előttünk álló hétvégén rendeznek meg, de az év első felében szinte minden hónapra jut egy nemzetközi megmérettetés” – mondta Kőváriné Ivánfi Brigitta, aki egyet előrelépve, végül ezüstérmesként zárta a tavalyi vb-t. A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint ugyanis a világklasszis magyar versenyző súlycsoportjában a kazah Tatyana Trubinát doppingvétség miatt megfosztották ezüstérmétől, így az eredetileg a 70 kilósok között bronzérmet szerző Ivánfi hivatalosan a második helyen végzett.

A sportág első idei országos bajnokságát Kecskeméten rendezik meg január 20-án, a Malomban. Az eseményen a válogatott krémje is asztalhoz áll.

0 Tovább

Két magyar bronzérem a világranglista versenyen!

Kiss Norbert és Somodi Károly is bronzérmes lett a Magyarország egyetlen A-kategóriás teke viadalán. A 16. nemzetközi férfi egyéni világranglista versenyt a BB Mentor-kupáért írták ki, ahol a világranglista első 16 tekézőjéből 10 pályára lépett. A szervezők információi szerint hat ország több mint 200 versenyzője indult Szegeden, az aranyérmet végül a szerb színekben versenyző Zavarkó Vilmos szerezte meg a szlovák Bystric Vadovic előtt.

 

„Színvonalas verseny volt, hiszen gyakorlatilag a magyar, a szerb és a szlovák válogatott teljes létszámban jelen volt Szegeden, ahol végül magyar dobogósokat is ünnepelhetett a közönség” – összegezte a 16.  nemzetközi férfi egyéni világranglista versenyt Karsai Ferenc, az Alabárdos Szeged elnöke.

A világranglista-verseny rangját jól jelezte, hogy a selejtezők során egy háromcsapatos tornát is megrendeztek. Az ezen a tornán elért eredmények beleszámítottak az egyéni eredményekbe.

A torna első helyezettje a szlovák Podbrezova lett, megelőzve az Alabárdos Szegedi TE csapatát és a magyar válogatottat.

0 Tovább

Érd Kupa: Több magyar érem a Világjátékok-kvalifikációs versenyen!

Fantasztikus magyar szereplés a szumósok első Világjátékok-kvalifikációs versenyén. Az Érd Kupán 300 versenyző lépett küzdőtérre, ahol a magyarok egy aranyérmet, egy ezüstöt és négy bronzérmet szereztek.

 

A szumósok már megkezdték a következő Világjátékokra való kvalifikációt. Az Érd Kupán a +115 kilósok között Nemes Dávid (Kispesti Nehézatlétikai Klub) aranyérmes lett, ugyanebben a kategóriában Kalmár István ezüstérmet szerzett. Az érdi versenyen a dobogó harmadik fokára állhatott fel Berta Mike (70 kg), Délceg József (85 kg), valamint az open kategóriában Szilágyi Erik és Kalmár István. Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, ez volt az első olyan nemzetközi verseny, amely már a 2021-es birminghami Világjátékokra kvalifikál. „Eredményes versenyen vagyunk túl. Nyilvánvalóan, ha az összes súlycsoportot nézzük, akkor vannak kategóriák, ahol az embernek van hiányérzete, de ha összességében elemezzük, akkor egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben sikerült értékes helyezéseket elérni. A következő kvalifikációs viadal márciusban lesz Észtországban, ahol a magyar versenyzők is küzdőtérre lépnek” – értékelt Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

0 Tovább

Szkander – Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnoki ezüstérmes!

Kőváriné Ivánfi Brigitta utólag ezüstérmet szerzett a budapesti szkander-világbajnokságon!

 

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a világklasszis magyar versenyző súlycsoportjában a kazah Tatyana Trubinát doppingvétség miatt megfosztották ezüstérmétől, így az eredetileg a 70 kilósok között bronzérmet szerző Kőváriné Ivánfi Brigitta hivatalosan a második helyen zárt.

A női 70 kilogrammos súlycsoportban a 2017-es budapesti világbajnokságon a brazil Gabriela Vasconcelos győzte le Tatyana Trubinát.

A fővárosban megrendezett világverseny volt a sportág legnagyobb világbajnoksága. Budapesten ugyanis 56 ország 1200 szkanderese állt asztalhoz. A vb-n a magyarok összesen 16 érmet szereztek.

0 Tovább

Indulnak a nevezések a nemzetközi elektronikus sport fesztiválra

Mától lehet nevezni Magyarország első, világszínvonalú nemzetközi e-sport tornájára a www.v4futuresports.eu internetes oldalon. Az 1 millió euró összdíjazású V4 Future Sports Festival-on Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia e-sportolói egyéni és klubcsapat szinten négy játékban - League of Legends, Counter-strike: Global Offensive, Clash Royale és FIFA18 - indulhatnak. A díjmentesen látogatható tornát az Egymillióan a magyar esportért Egyesület rendezi a Digitális Jólét Program támogatásával, március 23-25. között – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján.

 

„A V4 Future Sports Festival nemcsak Magyarország és a közép-kelet-európai régió első, újgenerációs e-sport közösségi tere lesz, hanem lehetőséget ad a fejlődni vágyó e-sport játékosoknak és csapatoknak, hogy tökéletesítsék képességeiket, megosszák tapasztalataikat," - mondta Biró Balázs, az Egymillióan a magyar e-sportért Egyesület elnöke. A V4 Future Sports Festival-on bemutatkoznak a hagyományos versenysportok, valamint a jövő sportjai is. Láthatunk többek között robotfocit, valamint drónbemutatót és teqball versenyt is. A Gaming kiállításon szimulátorok, VR-állomások és youtuber színpadok várják az érdeklődőket.

League of Legendsben a résztvevő országok nemzeti tornáját megnyerő, összesen négy csapat küzd majd meg Budapest e-sport színpadán. Counter-Strike-ban ez kibővül 4, meghívott sztárcsapattal, így összesen nyolc gárda csap majd össze a régió bajnoki címéért. Clash Royale-ban minden V4 ország 2-2 legjobb játékosa utazhat majd Budapestre, míg FIFA18-ban 16, az online selejtezőket sikeresen teljesítő játékos küzdhet majd meg a nívós pénzdíjazás mellett a FIFA eWorld Cup 1-1, világbajnoki rájátszást érő helyéért! Az online selejtezőket a világ legnagyobb versenyszervező platformja, az Electronic Sports League (ESL) bonyolítja le.

Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón elmondta: „Az esport hazánkban, ahogy világszerte, egy hatalmas ütemben fejlődő digitális- és sport tevékenység. A Digitális Jólét Program 2.0 (DJP 2.0) célja, hogy a magyar sport sikereire, hagyományaira, szellemi erőforrásaira, illetve az innovációs tevékenységekre építve egyrészt még szélesebb körben alkalmazzanak a magyar sportban digitális eszközöket, módszereket, technológiát, másrészt megtörténjen olyan új digitális alkalmazások, megoldások, termékek hazai kifejlesztése, amelyek globálisan is versenyképesek lehetnek.”

A sajtótájékoztatón bemutatták a rendezvény arcát, az e-sport társadalmi védnökét. Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó kiemelte, hogy a hagyományos és az elektronikus sportok fontos kiegészítői egymásnak. „Magam is szenvedélyes játékos vagyok, kikapcsol és feltölt, segít a koncentrációban a mindennapos úszóedzések során is.”

 

A sajtóeseményen a Nemzeti Versenysport Szövetséget (NVESZ) Dr. Mészáros János elnök, és Tóth László elnökségi tag képviselte. „A Nemzeti Versenysport Szövetség célja az, hogy összekösse az úgynevezett hagyományos sportágakat az e-sporttal. Az elektronikus sport az utóbbi években utat tört magának, a népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, és bízom benne, hogy a márciusi rendezvény is ezt bizonyítja majd” – összegzett Dr. Mészáros János.

 

Az Egymillióan a magyar esportért Egyesületről

Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület a hazai e-sport szereplők alulról szerveződő mozgalmaként indult 2013-ban. Az online és közösségi média platformokon munkálkodó csapat 2016-ban civil szervezetté alakult. Céljaik között szerepel a társadalmi felelősségvállalás is, ami a videojátékokkal szembeni társadalmi előítéletek megváltoztatását, valamint a testmozgás, a sportolás fontosságának szükségességét hangsúlyozza.

0 Tovább

Keszthelyi Vivien jogosítványt szerzett!

Legsikeresebb női autóversenyzőnk, Keszthelyi Vivien a versenypályán évek óta bizonyítja rátermettség, közúti jogosítványt azonban csak most, többéves várakozás után szerezhetett, hisz csupán néhány héttel ezelőtt ünnepelte 17. születésnapját.

Bár a versenyautók speciális technikával rendelkeznek, a közúti forgalomban Vivien természetesen hagyományos, manuális sebességváltós autón vizsgázott, így jogosítványába sem került ezzel kapcsolatos korlátozás. A forgalmi vizsgákon általában ötven percig tesztelik a jogosítványra várókat, Vivient 40 perc elteltével, hibapont nélkül zárta a szentendrei "megmérettetést". Az Audi Sport pilótaképző akadémiájának egyetlen magyar tagját sikeres vizsgája alkalmából az autógyár magyarországi leányvállalata is meglepte, hiszen első útját az egyik legerősebb utcai sportautóval, egy RS5-ös modellel tehette meg. A debreceni születésű versenyző, akiről már 15 évesen cikkezett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) magazinja, tavaly a Forbes „top 30 fiatal” listájára került fel, az idei év elején pedig egy magazin a legsikeresebb hazai hírességek sorába választotta. Nem csoda, hisz Vivien versenypályán nyújtott teljesítménye az első pillanattól kezdve figyelemreméltó. 2015-ben a Swift Cup Europe sorozat harmadik helyezettje, 2016-ban a túraautó -2000 cm3-es kategóriájának magyar bajnoka volt, tavaly pedig az Audi Sport TT Cupban nyújtott teljesítményének köszönhetően minden idők legfiatalabb magyar pontszerzője lett a nemzetközi sorozatok tekintetében. Az idei szezonnal kapcsolatos hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de Keszthelyi Vivien - aki egyébként még mindig utánpótláskorú - jelezte, továbbra is az elsődleges célja, hogy értékes tapasztalatokat gyűjtve fejlődjön, még keményebb és tapasztaltabb versenyzővé válva ezáltal. Fontosnak tartja, hogy a jövőben is rendkívül erős nemzetközi mezőnyt felvonultató sorozatokban induljon, ahol az autók között a lehető legkisebb a különbség, s tapasztalt, képzett pilóták ellen versenyezhet. Ez biztosítja ugyanis a kemény, kerék-kerék elleni csatákat, melyeket sokszor 200 km/h feletti sebességnél kell megvívni.

0 Tovább

Rangos nemzetközi verseny Szegeden

Hat ország 245 versenyzője nevezett a hétvégén záruló szegedi világranglista versenyre!

Zajlik Magyarország egyetlen A-kategóriás teke viadala, ez a 16. nemzetközi férfi egyéni világranglista verseny a BB Mentor-kupáért. A szervezők információi szerint hat ország 245 nevezője lépett pályára Szegeden, ahol szombaton alakul ki a legjobb 16-os mezőny. Az egyenes kieséses szakasz vasárnap kezdődik, amikor eldől, hogy idén ki nyeri a rangos viadalt.

 

A világranglista-verseny rangját jól jelzi, hogy a selejtezők során egy háromcsapatos tornát is megrendeztek. Az ezen a tornán elért eredmények beleszámítottak az egyéni eredményekbe.

A torna első helyezettje a szlovák Podbrezova lett 3742 fával, megelőzve a világklasszisokat felvonultató Alabárdos Szegedi TE csapatát (3675 fa) , harmadik pedig a vb-ezüstérmes magyar válogatott lett (3634 fa).

0 Tovább

Fantasztikus első évet zárt az NVESZ

Levezényelte a magyar csapat eddigi legsikeresebb Világjátékát, saját maga és tagszövetségei révén is komoly sportdiplomáciai eredményeket ért el, a hozzá tartozó sportágak közül pedig több is sikeres hazai világversenyt rendezett – ez az első évfordulóját ünneplő Nemzeti Versenysport Szövetség 2017-es mérlege.

 

Több szempontból is erős évet zárt a 2016 decemberében létrehozott NVESZ. Megalakulása után fél évvel rögtön a Világjátékokon bizonyított, ahol sikeresen támogatta a Wroclawban remeklő csapatot. A sportolók a megmérettetés 36 éves történetének legjobb magyar szereplését produkálták, hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerezve.

A sportdiplomácia terén is komoly eredményeket könyvelhetett el az NVESZ 2017-ben. Vezetői többek között felvették a kapcsolatot a Világjátékokat rendező IWGA elnökével és főtitkárával is.

„Kifejezetten nyitottak voltak az együttműködésre, amiből én azt szűrtem le, hogy várják Magyarország jelentkezését, és támogatni fognak minket, hogyha Budapest a jövőben ismét úgy dönt, hogy pályázik a Világjátékok megrendezésére, és ha ehhez a kormányzat forrást biztosít” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke. Dr. Mészáros János emlékeztetett rá, hogy a magyar főváros már a 2017-es rendezésre is komoly esélyes volt. – „Wroclawban úgy éreztük, hogyha ez a Világjátékok Budapesten lett volna, akkor az amúgy történelminek számító 14 éremnek akár a dupláját is megszerezhettük volna.”

Az év során az NVESZ belépett a kontinens hasonló szövetségeit összefogó ENGSO-ba (Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete), és rögtön megpályázta az ifjúsági tagozat titkárságát, amelyet Ausztria és Olaszország előtt meg is nyert. Így Budapesten, az NVESZ irodájában kap helyet ENGSO Youth titkársága, és februári első elnökségi ülésüket már itt tartják meg.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tagszervezetei közül több is hasonlóan komoly előrelépést tett a sportdiplomácia terén – hívta fel rá a figyelmet Dr. Mészáros János.

A sportvezető a nemzetközileg is fontos pozíciók kapcsán kiemelte, hogy a Magyar Szkander Szövetség elnökét, Csabai Attilát és a Magyar Sárkányhajó Szövetség első emberét, Járosi Pétert is alelnökének választotta a sportága világszövetsége. A Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, Király István az európai szervezet alelnöke lett, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget irányító Oláh Gyárfást kinevezték a FIA offroad bizottságának elnökévé, az aerobikos Sinkó Andrea pedig ismét megbízatást kapott az Európai Torna Szövetség aerobik technikai bizottságában.

Az egyéni sikerek mellett házigazdaként is bizonyíthattak az NVESZ-hez tartozó szövetségek, hiszen több világversenyt rendezett 2017-ben Magyarország ezekben a sportágakban.

„Budapesten volt az idei szkander és kick-box világbajnokság is, amelyeket nagy sikerrel, hatalmas létszámmal és remek magyar eredményekkel sikerült lebonyolítanunk. Azt gondolom, hogy fantasztikus időszakot zártunk a sportdiplomácia területén. Ez volt az alapok lerakásának az éve, így az esztendő végén már nyugodtan mondhatom, hogy jól sikerült.” – mondta Dr. Mészáros János.

Az NVESZ elnöke hasonlóan jó folytatást vár 2018-ban. Szerinte hatalmas eseménynek ígérkezik a jövő évi szegedi sárkányhajó világbajnokság is, amelyre több ezer versenyzőt várnak, így idegenforgalmi szempontból is nagy jelentőségű lehet. Hozzátette: más sportágak is folyamatosan pályáznak vb-k és Eb-k megrendezésére, és az NVESZ kiemelt céljának tartja a versenyek hazánkba hozatalát.

„Ha a sportági világszövetségek észreveszik, hogy Magyarországon valóban stratégiai helyzetben van a sport, akkor egyre többen fogják támogatni, hogy egy-egy világversenyt itt rendezzenek meg. Folyamatosan ezért dolgozunk, és szerencsére ebben az állam is segít minket, hiszen azok a szövetségek, akik nemzetközi verseny lebonyolítására vállalkoznak, általában bírják az állam támogatását is.” – fogalmazott Dr. Mészáros János.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum