Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Görbics Gábor profi kick-box Európa-bajnok lett

Sikerrel szállt ringbe a kick-box világszervezet, a WAKO profi Európa-bajnoki címéért Görbics Gábor. A Franciaországban megrendezett full-contact szabályrendszerű összecsapáson egyhangú pontozással győzött a hazaiak versenyzője, Allan Berube ellen. A Titán KBSE klasszisa a diadallal eddigi karrierje egyik legnagyobb eredményét érte el.

 



A találkozót a 66.8 kg-os súlycsoportban azt követően  írták ki, hogy megüresedett a profi Európa-bajnoki cím. Az Yvetot városában megrendezett gála főmérkőzésén parázs hangulatú összecsapást láthatott a közönség, amelyik végig űzte-hajtotta kedvencét.

„Nagyon ügyes srác volt a francia, de Gábor hangsúlyosabbakat talált” – számolt be a küzdelemről Görbics edzője, Juhász Gábor. – „Igazából az utolsó menetig fej-fej mellett haladtak, de a tizediket sikerült jól meghajtani, az billentette a mi javunkra a pontozást. Nagyon örülünk az Európa-bajnoki övnek és szeptember környékére tervezzük majd a címvédést.”

A szakember szerint ez Görbics Gábor pályafutásának egyik legkiemelkedőbb eredménye, amelyhez csak a Küzdősport Világjátékokon (World Combat Games) elért korábbi győzelme mérhető.

0 Tovább

Szumó - Az Eb-részvétel volt a tét a csolnoki országos bajnokságon

Várhatóan 20-22 fős válogatottal indulnak a szumósok az áprilisban megrendezendő Európa-bajnokságon.

 

A sportágban a hétvégén rendezték meg az országos bajnokságot, amely kvalifikációs verseny is volt egyben a kontinensbajnokságra.

Ancsin László szerint ütős csapat formálódik az Európa-bajnokságra. A Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, az Eb-n küzdőtérre lép a legutóbbi Világjátékokon indult Forgó Fruzsina és Makai Erika is.

„Rajtuk kívül tehetséges újoncok is bemutatkozhatnak a felnőtteknél és az U21-es, valamint az U23-as korosztályban. A hétvégi csolnoki magyar bajnokságon egyébként több olyan versenyző is küzdőtérre lépett, akiket korábban ebben a sportágban nem láthattunk, így mindig jól jön a vérfrissítés” – összegzett a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

A 2018-as szumó Európa-bajnokság április 27-én kezdődik a bulgáriai Plovdivban.

0 Tovább

Magyar bronzérem a ju-jitsu vb-n

A harmadik helyen végzett Dudás Virág az Abu Dhabiban 40 ország 700 versenyzőjének részvételével megrendezett U18-as és U21-es ju-jitsu világbajnokságon. A Marcali VSZSE küzdősport szakosztályának versenyzője a 18 éven aluli lányok 63 kg-os súlycsoportjában az úgynevezett fighting system kategóriában állhatott fel a dobogóra.

 

Az Egyesült Arab Emírségekben lezajlott vb-n részt vett másik magyar fiatal, a miskolci Körmöndi Marcell földharcban a kilencedik helyen végzett. Biztató, hogy mindkét magyar tehetség csupán elsőéves az U18-as korosztályban, vagyis a következő esztendőkben még jobb eredmények várhatók tőlük.

 

Ugyancsak a sportágat érintő jó hír, hogy a nemzetközi sport ju-jitsu versenyek rendezéséből idén először Magyarország is kiveszi a részét. Április 7-én rendezik meg a Budapest Open 2018 Hungarian Cup elnevezésű viadalt, amelyen Dudás és Körmöndi is indul majd. Számukra a hazai megmérettetés kvalifikációs lehetőség lesz az októberi korosztályos Európa-bajnokságra, míg a felnőttek számára a tét a júniusi Eb-re és a novemberi vb-re való kijutás.

0 Tovább

Teke-világbajnokság 2018 - Alakulnak a válogatottak

Csányi Béla szövetségi kapitány kihirdette a kolozsvári egyéni világbajnokságra utazó bő keretét.

 

A női és férfi tekeválogatott is 3-3 edzőtáborban készül majd a vb-re, amelyet május 20. és 26. között rendeznek meg.

A keretek:

Nők: Sáfrány Anita, Rózsa-Drajkó Gabriella, Méhész Anita, Dallosné Takács Anita, Bordács Dorottya, Sass Edit, Nemes Irén.

Férfiak: Kakuk Levente, Karsai László, Zapletán Zsombor, Kiss Norbert, Nemes Attila, Fehér Zoltán, Kiss Tamás, Kozma Károly

0 Tovább

Portisch áriázott - Knoch Viktor következik - VIDEÓ

Újabb kiválóság volt az „Amiről még nem meséltem…” sorozat vendége a Pesti Magyar Színházban. Dr. Elbert Gábor kérdéseire ezúttal Portisch Lajos válaszolt.

A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok azonban ezúttal nem csupán prózában nyilvánult meg a színpadon, hanem többek között opera áriákat is énekelt. A 80 éves sportlegenda gyerekkoráról, versenyzői karrierjéről is beszélt az áriák mellett.

Az “Amiről még nem meséltem…” sorozat rangos műsorrá nőtte ki magát az elmúlt színházi évadokban. Portisch Lajos volt az előadás-sorozat 17. vendége. Korábban Balzsay Károly, Hegedűs Csaba, Kammerer Zoltán, Igaly Diána, Vajda Attila, Szuper Levente, Törökgyörgy Melinda, Jakabfi Zsanett, Imre Géza, Magyar Zoltán, Sors Tamás, Gergely István, Martinek János, Dr. Gyarmati Andrea, Balczó András és Wichmann Tamás volt Dr. Elbert Gábor vendége.

A sorozat március 26-án folytatódik a Pesti Magyar Színházban, ahol az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Knoch Viktor lép színpadra.

0 Tovább

Remekeltek a magyar kick-boxosok Szlovákiában

Az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el a Pozsonyban megrendezett Slovak Open elnevezésű nemzetközi versenyről. A 11 ország 1000 versenyzőjét felvonultató eseményen valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.

 


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.

Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.  

A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.

0 Tovább

Szkander Világkupa – Négy arany, két ezüst Olaszországban

Hat érmet, közte négy aranyat szereztek a magyar szkander-válogatott tagjai a bresciai Világkupán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szófiai Európa-bajnokságra készülő válogatott versenyzők közül tízen álltak asztalhoz az olaszországi Világkupán, ahol 15 ország 150 indulója szállt harcba.

Az Európa-bajnok Kőváriné Ivánfi Brigitta jobb kézzel győzött a +65 kilósok között, akárcsak Barzsó Henrietta a 65 kilogrammos mezőnyben. A para-nehézsúlyban induló Hernyák Imre mindkét kézzel megnyerte a kategóriáját, így két aranyéremmel térhetett haza.

A dobogó második fokára állhatott fel Lukács Krisztián (bal kéz, 95 kg) és Szánti Imre (bal kéz, masters, +100 kg).

0 Tovább

MozduljRá Budapest!

Hallgatói Világfórumot rendezhet a sportról 2020-ban a Testnevelési Egyetem

 

Nagy sportszakmai elismerés Magyarország számára, hogy szombaton Lausanne-ban a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a MEFS-TE pályázatát ítélte a legjobbnak, így Magyarország, Budapest nyerte el a világ legnagyobb egyetemi sportról szóló eseményének, a „XV. FISU Fórum 2020” rendezési jogát.

 

 

A MozduljRá! Program keretében a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Testnevelési Egyetemmel (TE) közösen nyerte el a 2020-as, kétévente megrendezésre kerülő FISU Fórum rendezési jogát, a 174 országot tömörítő világszervezet Universiade utáni második legnagyobb eseményére. A megújuló Testnevelési Egyetemen a fiataloknak és fiatalokról szóló találkozón a FISU 70-80 tagországából érkező mintegy 400 fő részvételével egyeztetik elképzeléseiket az egyetemi sport jövőjéről, a felmerülő problémákról, ahol a tapasztalatcserék során követendő példákat és jó gyakorlatokat is megismernek majd, köztük a magyar „Diákváros Koncepciót” is.

A pályázatot március 3-án délelőtt a FISU legfelső döntéshozó szerve előtt prezentálta dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára és dr. Kádár Judit, a TE Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője. A prezentációt Oleg Matytsin a FISU elnöke és Verena Burk a FISU Oktatási Bizottságának elnöke a pályázók mezőnyéből szakmailag különösen kimagaslónak értékelte, így Ukrajnát magunk mögé utasítva Budapest nyerte el a 2020-as rendezési jogot (Ukrajnának a 2022-es időpontot ítélték oda).

Prof Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a 2020-as FISU Fórum megrendezése kapcsán kifejtette:

„A Testnevelési Egyetem szakmailag a világ élvonalába tartozik, így nagy öröm számunkra, hogy megrendezhetjük a világ egyik legnagyobb sportszakmai konferenciáját. Külön megjegyzem, hogy a FISU Fórumon fontos cél a fiatal szakemberek közötti kapcsolatok erősítése, szakmai tudásuk fejlesztése, amely a TE egyik legfontosabb feladata. 2020-ra az Egyetemünk infrastruktúrájában is megújul, így méltó módon fogadhatjuk majd mintegy 80 ország delegáltjait.”

Prof Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnökeként nagy örömmel fogadta a hírt:

„Nagy megbecsülés ez a magyar egyetemi sport egész családja számára! Nagyon fontos lenne számunkra, hogy Magyarországon ezen esemény eredményeként is minél több hallgató számára legyen a mindennapok része a heti 3x45 perc mozgás, hiszen e nélkül a jövő generációinak egészsége nem fenntartható.”

 

Budapest, 2018. március 5.

 

#FISUForum2020 #egyetemisport #FISU #MEFS #TestnevelésiEgyetem #TF

0 Tovább

Újabb magyar érem karatés világversenyen

Bronzérmes lett Hárspataki Gábor a – 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló – karate sportág legrangosabb versenysorozata, a Karate1 széria ausztriai állomásán, ahol 88 ország 1600 versenyzője indult. A Salzburgban a hétvégén megrendezett versenyen az MTK fiatalja eddigi pályafutása talán legfárasztóbb menetelése során hét győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen a 75 kg-os súlycsoportban. 

 

A két héttel korábbi, dubaji ezüstérmet követően ezúttal nem kisebb, mint 168(!) fős mezőny várt tavalyi Eb-bronzérmesünkre, aki Salzburgban is igazolta klasszisát. A 22. életévét éppen betöltött sportoló úgy nyerte zsinórban első hat mérkőzését, hogy 31 pontot csinált riválisain, miközben ellene csupán egyetlen pontot értek el. A sok csatában elfáradva aztán a döntőbe jutásért kikapott a többszörös vb- és Eb-érmes német Bitsch-től, így a bronzéremért küzdhetett. A helyosztón Hárspataki Gábor 3-2-re nyert az ukrán Kszenzsik ellen, így ismét világverseny dobogójára állhatott fel.

Hárspataki Gábor eredményei:

A 128 közé jutásért: -Suur-Inkeroinen (finn) 8-0
A 64 közé jutásért: -Orbea (spanyol) 2-0
A 32 közé jutásért: -Klimov (német) 4-0
A 16 közé jutásért: -Kmit (ukrán) 3-0
Nyolcaddöntő: -Alinezhadkafshgari (iráni) 9-1
Negyeddöntő: -Kirijevics (fehérorosz) 5-0
Elődöntő: -Bitsch (német) 0-2
A harmadik helyért: -Kszenzsik (ukrán) 3-2

0 Tovább

Magyarországon gyúrnak az olimpiára Európa pétanque-osai

Júliusban a Balaton partján gyűlnek össze a pétanque legnagyobb hazai és külföldi szerelmesei, akinek a Balaton Sportegyesület Szigligeti Pétanque Szakosztálya szervez nemzetközi edzőtábort. Az Európában egyedülálló kezdeményezés komoly fejlődési lehetőséget biztosít a magyar versenyzők számára, akik joggal reménykedhetnek abban, hogy a francia eredetű golyósport bekerül a 2024-es párizsi olimpia programjába.

 

 

Eddig még nem látott méretű nemzetközi pétanque edzőtábornak ad otthont Magyarország július 10. és 15. között. A hét ország részvételével zajló tábort a Balaton-parti Szigligeten tartják, amely a maga 30 nemzetközi szabványnak megfelelő pétanque pályájával ideális környezetnek ígérkezik a sportoláshoz és a nyaraláshoz egyaránt.

 

A Balaton Sportegyesület itt működő pétanque szakosztályának ráadásul már van gyakorlata nemzetközi sportrendezvények lebonyolításában, tavaly két sikeres kupát rendeztek meg Szigligeten. Egyik legeredményesebb versenyzőjük pedig a magyar ifjúsági válogatott játékosa, Monteiro Giovana, aki vezeti az ifjúsági ranglistát.

 

A magyarországi edzéssorozatot a fantasztikus olasz „triplett” vezényli le: a tábor szakmai vezetője Claudio Mamino, a Nemzetközi Pétanque Szövetség elnökségi tagja lesz, mellette az olasz női és férfi válogatott szövetségi kapitányától, Riccardo Capaccionitól, és az ifi válogatottat edző Gianluca Rattennitől leshetnek el trükköket a mieink.

 

A tábor célja, hogy a magyar játékosok fejlődjenek, és a nemzetközi színtéren is szerezzenek versenyrutint.

 

„Magyarországon egy adott közösség játssza ezt a játékot, és mindenki ismeri a másikat, a külföldi játékosok részvétele pedig mindenképpen emeli az edzés színvonalát” – mondta el a Balaton Sportegyesület pétanque szakosztályának vezetője, Havasi Rita.

 

A Magyar Pétanque Szövetség támogatásával megvalósuló szigligeti edzőtábor másik fontos célja a sportág népszerűsítése, és a pétanque olimpiai szereplése melletti kampányolás. Francia nemzeti sport révén ugyanis joggal reménykedhetnek abban a golyósport művelői, hogy versenyszámuk bekerül a 2024-es párizsi olimpia programjába.

 

A hagyományteremtő szándékkal útjára indított nyári magyarországi edzőtábor tehát több színtéren is komoly fejlődési lehetőséget ígér a hazai pétanque-osok számára, akik közül ifjúsági és női válogatottunk is ötödik helyezést ért el a tavaly novemberi kínai világbajnokság B ligájában, a Nemzetek Kupáján.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum