Elkezdődött a hétvége, érthető módon így a korábbi napokhoz képest még többen váltottak jegyet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT). A zánkai Új Nemzedék Központ közelében, a tarlón kialakított „parkolóban” bizony alig-alig lehetett helyet találni. Sokan egyébként már ott, „hozott anyagból” megkezdték a ráhangolódást, miközben a bejárat felé vonultunk, többek között Vengaboys, David Guetta és Neoton szólt az autókból, lejtettek is rendesen a bulira készülő fiatalok.

Odabent persze még jobb volt a hangulat, bár ez nem ByeAlex koncertje miatt volt így: az Eurovíziós Fesztivál 10. helyezettjének délután fél ötkor kellett fellépnie, finoman fogalmazva sem tudta megmozgatni a rá kíváncsi fesztiválozókat.

Ugyanez sikerült viszont Odettnek, aki feltűnően sok magányos férfiszemet vonzott, meg is érdemelte – a dalai miatt (is)...

Az Alvin és a Mókusok is jól nyomta, szerencsére most nem politizáltak, „csak” zenéltek, ahogy kell. Az Intim Torna Illegál partiján már kifejezetten parádés volt az atmoszféra, csupa izzadt figura távozott a Rauch Arénából.

A nap fénypontját (elvileg) a Tankcsapda jelentette, nem is volt rossz a buli, de azért inkább átlagosra sikeredett, láttunk már jobbat is Lukács Laciéktól.

A nap „fődíját” végül a Firkinnek ítéltük oda. Az igazi őrület ugyanis ott volt, az ír kocsmazenét játszó zenekar szenzációs hangulatot varázsolt a Kalinka Stage elé.

Már csak egy nap a világ...