Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Wakeboardozással készül Nagy Réka és Jabin Peti az EFOTT-ra

Együtt kapták lencsevégre Nagy Rékát és Jabin Petit, amint a Velencei-tó partján wakeboardoznak. Mint kiderült, a képernyős-modell lábára most először került deszka, így inkább csak próbálgatta a dolgot, a fiatal DJ pedig készségesen vezette be őt a sport és az egyéb nyári kalandok rejtelmeibe. Az önfeledt vízparti pillanatokhoz Metzker Viki is csatlakozott. S hogy mi köti össze a három főszereplőt? Öt betű: EFOTT.

efott

 

Két régi motoros és egy fesztiválszűz találkozásának színhelyévé avanzsált a minap Velence. A még csendes vízpart hamarosan óriási buliterületté változik, és ebben része lesz a Fem3 műsorvezetőjének, Nagy Rékának, valamint Jabin Peti és Metzker Viki DJ-knek is. Előbbi idén veti bele magát először a fesztiváléletbe, így minden alkalmat megragad arra, hogy jobban megismerje, mi is vár rá.

‒ A fesztiválozás eddig valahogyan teljesen kimaradt az életemből, de most úgy érzem olyan leszek, mint egy gyerek a játékboltban, mindent ki akarok majd próbálni. Vikiék sok hasznos ötletet adtak, és persze a barátaim is folyamatosan ellátnak atyai jótanácsokkal. A fesztiválszettjeimet és az átélni vágyott koncertlistát már fejben összeraktam. A Punnany Massif és a Tankcsapda kihagyhatatlanok a számomra, de amit igazán várok, az a Hurts, óriási rajongójuk vagyok. Bár nem vagyok az az őrülten bulizós típus, Viki és Peti partijaira biztosan ellátogatok.

‒ De csak mert eddig nem velem buliztál! – vette át a szót Jabin Peti. – Tudom, hogy a csajoknál ez másképp működik, de szerintem egy fesztivál túléléséhez három dolog kell: a bankkártya, a napszemüveg és az atléta, minden más csak körítés. 2013 óta minden évben fellépőként is részt veszek az EFOTT-on, és ebben sérüléseim sem állíthatnak meg. Tavalyelőtt például egy szerencsétlen wakeboardos esés miatt törött bokával toltam végig a fesztivált. A bulikat a színpad közepén ülve, a mankómmal csápolva tartottam, de még így is óriási volt – mesélte a DJ, aki azt is elárulta, bár mára szinte profi szinten űzi ezt a sportot, az elején ő is megküzdött az elemekkel, olyan intim sérüléseket szerezve, amelyekről nem is gondolta, hogy lehetségesek.

Metzker Viki szintén hosszú évek óta efottozik. Ő, mint mondja, szerencsés helyzetben van, mert összekötheti a kellemest a hasznossal: megtartja a buliját, aztán ott marad még kikapcsolódni. Idén ismét az egyik nagy külföldi fellépő, a Vinai előtt lép majd fel, akiket egyébként is meg szeretett volna hallgatni.

A hathatós segítségnek köszönhetően, Réka minden bizonnyal könnyedén feltalálja majd magát a rendezvényen, újonci elköteleződését pedig még egy tetoválással is megpecsételte.

EFOTT – Csak szabadon…

0 Tovább

Programínyencségek az EFOTT palettájáról

Ki ne örülne annak, ha az idei fesztiválozása egy komoly ösztöndíjjal zárulna? Az EFOTT-on még ez is megtörténhet, hiszen ott keresik majd a jövő új műsorvezetőit. Ezenkívül megnézhetjük közelről, amint kedvenc énekeseink hagymát aprítanak, de azt is, hogy a csodagyereknek számító Wesser Patrik miként pergeti a dobverőt együtt a nagyokkal. Július 11-17. között az EFOTT-on a zenei, sport, turisztikai és gasztroprogramokon túl további lehetőségekből szemezgethetnek a fesztiválozók.

EFOTT Challenge
A fesztivál a közös játékok összekovácsoló erejének hirdetőjeként idén a házigazda Pécsi Tudományegyetemmel új aktivitást szervez. A vállalkozó kedvűek 4-6 fős csapatokat alakítva versenyezhetnek egymással sportos, funky és kocsma témakörű játékokban értékes nyereményekért. Jelentkezés és részletek a honlapon.

Crocodile Rock
12 évesen már túl van 250 fellépésen, zenélt már többek között Japánban, és fiatal kora ellenére több formáció tagjaként is helytállt már.. Wesser Patrik 4 évesen kezdett dobleckéket venni, ma pedig a világ egyik legfiatalabb dobosaként, szólóban és csapatban egyaránt tevékenykedik. Zenekarával, a Crocodile Rockkal július 13-án vélhetően az EFOTT közönségét is meghódítja, így érdemes lesz már délután a színpad elé sietni.

Kommunikáló robotok
Igazi kuriózumnak számító technikai eszközök debütálnak idén a fesztiválon. A helyszíni tájékozódásban és a leggyakoribb kérdések megválaszolásában az EFOTT chatbotja, egy okos webes szolgáltatás segít majd. A fesztiválozók pedig az apró, de annál okosabb TJbottal is találkozhatnak, amely az IBM open source oktatási projektjeként a mesterséges intelligencia alapjaival ismerteti meg az érdeklődőket.

Ének és főzés egy látványkonyhában
Hogyan mozognak kedvenc énekeseink a konyhában? A fesztiválon ez is kiderül! A Lidl látványkonyhájában csütörtöktől vasárnapig minden délután egy-egy ismert zenekar bizonyítja: tud egyszerre főzni és énekelni. Hogy a végén mi sül ki a Cloud 9+, a Margaret Island, a The Biebers és az Ivan and the Parazol konyhai ámokfutásából, azt bárki megnézheti, sőt a bátrabbak meg is kóstolhatják majd.

EFOTT – Csak szabadon…

efott

0 Tovább

Takáts Tamáson nem fogott ki a Wellhello

Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét mindenki álmából felébresztve is fújja. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, Vincze Lilla, Takáts Tamás, Betty Love és Náksi Attila éppen ebben bizonyított, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Emellett az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

 

efott

Mindenki Tibi Bácsija, a pontos labdák ura idén ünnepli 70. születésnapját, de fiatalos lelkesedése mit sem kopott az évek alatt. Az idei EFOTT-on immár 10. alkalommal pörgeti majd a lemezeket majdnem minden este a fesztiválozóknak, emellett pedig egy különleges szülinapi show-al is készül, amelyen nemcsak ő és fiai, de legkedvesebb zenész barátai is részt vesznek.

− Mindig meghatódom, amikor azzal szembesülök, mennyire szeretik a fiatalok azt, amit csinálok. Ez a szülinapi show egy három órás össznépi buli lesz, ahol az általam felvonultatott zenéket időnként egy-egy kedves vendégem szakítja majd meg. Ott lesz velem Vincze Lilla, Náksi Attila és Betty Love, Takáts Tamás, a BonBon, a GrooveHouse és Szandi is. Sőt a tervek szerint Mikler Roland kézilabdázó segítségével 70 pontos labdát is kidobok majd – árulta Dévényi Tibor.

A show résztvevői közül néhányan a sajtótájékoztatóra is elkísérték Tibi Bácsit, és egy zenei kvíz során azt is bizonyították, mennyire ismerik az utánuk következő generációt, azaz az EFOTT-on is fellépő zenekarokat. A Punnany Massif és Majka szövegei ugyan nem mentek egyszerűen, de a Wellhello sorai nem fogtak ki Takáts Tamáson és Vincze Lillán, sőt az ikonikus Tankcsapda dalok is felismerhetőnek bizonyultak. Náksi Attila viszont inkább a háttérben maradt, elmondása szerint sokszor a saját dalainak szövegét is nehezen memorizálja.

Nem a zenés szülinapi nyitónap lesz azonban az egyetemisták fesztiváljának egyetlen újítása. A hét rögtön egy tábori hangulatot megidéző beköltöző nappal indul, ahol utcazenészek, fúvósok és pop-up bulik várják majd a sátorállításon átesetteket. De a Cloud9+, a Punnany Massif és a Margaret Islandjóvoltából exkluzív akusztikus koncertekkel is készülnek a szervezők, amelyből Lábas Viki és Füstös Bálint rövid ízelítőt adott a fesztivál sajtótájékoztatóján.

‒ Ezúttal is sok újítással és exkluzív élményprogramokkal készülünk az EFOTT-ozóknak, kezdjük rögtön azzal, hogy idén egy teljes nappal hosszabb lesz a fesztivál. Legyen szó izgalmas nappali elfoglaltságokról, mint az egyetemek harca, a kocsmakvíz, a különböző sportolási lehetőségek, a hagyományőrző Muzsika szigete és egyéb kulturális programok, hisszük, hogy minden korosztály számára tartogat élményeket ez a rendezvény. Persze zenei vonalon is nagyon erősek leszünk, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett olyan világszárok látogatnak el a Velencei-tó partjára, mint Sean Paul, a Hurts, Tinie Tempah és Borgore – ismertette a terveket Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. Idén a fesztivált Velencén rendezik meg, 2017. július 11-17. között.

EFOTT – Csak szabadon…

0 Tovább

„Bátorság kell manapság középszerűnek lenni”? – Stílusikonok az EFOTT színpadán

Póló – farmer – tornacipő, vagy direkt erre az alkalomra beszerzett egyedi darabok? Tömegbe olvadás, vagy minél nagyobb feltűnéskeltés? A EFOTT-ozók ízlése nemcsak a zene, de a divat terén is igencsak különböző, és ez természetesen nemcsak a fesztiválozókra, de színpadra lépő zenészek esetében is igaz. A 2017-től hatnaposra bővült (július 11-17.) fesztiválra készülve górcső alá vettük az elmúlt évek meghatározó szettjeit.  

 

efott

Az extrémek

Mint mindenhol, az EFOTT-on is szép számmal fordulnak meg olyan elődadók és persze fesztiválozók, akik extrém öltözködésükkel is feltűnést keltenek. Ide tartozik a koncerteket bodysurf-fel fűszerező Péterfy Bori, aki hol csupaflitter nadrágjával, hol szívárványszínekben pompázó, foszforeszkáló patchwork köpenyével hódít. De Pásztor Annát sem kell félteni, ha feltűnő szerelésekről van szó.

− Fesztiválon mindent ér! Ott lehetek egyszerre ufó, indián és szamuráj. Amúgy minden koncertre egy bőröndnyi ruhával indulok el, aztán az utolsó percekben, az aktuális hangulatom szerint magamra pakolom azt, ami éppen jön – meséli az Anna and The Barbies énekesnője. Az idei szezonra is mindenféle izgalmas szereléssel készülök, 3D-ben is fognak nekem ruhát és jelmezeket nyomtatni. Van viszont egy szett, ami nélkül nem indulok fesztiválozni: egy 17 centis latex magassarkú, egy xxl-es atléta, amit miniruhának használok, és egy leggings. Ennyivel meg is lehet váltani a világot.

A karakterhűek

Olyan előadók is akadnak, akik megjelenésükkel is zenei stílusukat tükrözik. Az Ivan and The Parazol tagjai például egy pillanatig sem tagadhatják, hogy szívüket a beat és rock and roll dobogtatja meg, hiszen a fiúk nemcsak zenéjükben, de öltözetükben is hűen ábrázolják a 60-as évek Amerikáját. Bőrkapcsok és csatok, bokáig érő kabát és cilinder – ez már a Paddy and the Rats, akik nemcsak zenéjükben idézik meg az ír kocsmák hangulatát.

A stílusteremtők

Farmer, ing, nyakkendő, zakó, tornacipő és fullcap – az első hangzásra és vizualizálásra össze nem illő darabokat a Wellhello-s srácok sikeresen honosították meg, egy egészen új divathullámot vezetve be a köztudatba. Hasonlóan komolyan veszik a fellépést a Hurts tagjai is, akik összetéveszthetetlen dalaik mellett, kifogástalan stílusukról is világszerte ismertek.

Az eklektika kedvelők

Van az a pillanat, amikor a rajongó felnéz a színpadra és hirtelen nem tudja, hogy egy színes, szürreális álomba keveredett-e, vagy a valóság ilyen eklektikus. Ez az érzés rendszeresen előjöhet a Belga vagy a Soerii és Poolek koncertjein is. Előbbi tagjainak elengedhetetlen kelléke a térdzokni és a télen-nyáron hordott kötött sapka, míg utóbbiak a műanyag parókák mellett előszeretettel hordanak színes cicanadrágot, és időnként a színpadképet jelmezes táncosokkal is kiegészítik.

Hiphopos lazaság

Az R’n’B, hiphop és egyéb laza stílusok képviselői nemcsak dallamiakban és szövegeikben mellőzik a korlátokat, hanem öltözködésben is. Sean Pault bő cuccai, időnként csillogó kiegészítői és a fuxai nélkül szinte már el sem lehet képzelni, de bizonyára Tinie Tempah is a szokásához hasonló, őrült, elborult és nagyon lezser viseletben jelenik majd meg a Velencei-tó partján.

EFOTT – Csak szabadon…

 

0 Tovább

Elektronikus bulikkal is erősít az EFOTT – Borgore, Dyro, Flux Pavilion és a Vinai is érkezik!

A műfaj szerelmesei idén igazi elektronikus zenei kavalkádnak lehetnek fültanúi. Július 11. és 17. között ugyanis olyan sztár DJ-k teszik tiszteletüket a Velencei-tónál, mint a gorestep stílus megalkotója, a backstage-be majmot rendelő Borgore, a fiatal feltörekvő holland, Dyro, a legnagyobb külföldi fesztiválokat is meghódító Flux Pavilion és az olasz DJ páros, a Vinai.

efott

Az izraeli DJ, Borgore világkörüli turnéjába már egyszer beiktatta az EFOTT színpadát, hatalmas bulit hozva ezzel a magyar közönségnek. A zenész hírnevét olyan dalokkal mélyítette el, mint a Unicorn Zombie Apocalypse és a Miley Cyrus-szal közös Decisions. Legutóbbi látogatásakor az EFOTT szervezőket egy izgalmas kívánsággal lepte meg: egy élő majmot kért a backstage-be. Vajon idén mivel készül?

Legfrissebb dala hangolódáshoz: Borgore feat. Juicy J. – Magic Trick

Az egyik legtehetségesebbnek tartott holland DJ, Dyro először lép majd az EFOTT közönsége elé. A fiatal zenész 2011-ben robbant be a köztudatba, és hamarosan olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Hardwell és a Bright Lights, akikkel a pillanatok alatt közönségkedvenccé váló Never Say Goodbye-t készítették el, illetve Tiesto,  vele a Paradise mixet jegyzi közösen. Az elmúlt időben a zene iránti elkötelezettségét több fronton is erősítette: saját lemezkiadó céget alapított és rádióműsort vezet.

Ezzel érdemes készülni a nyári koncertre: Dyro X Goja – Alive

Joshua Steele, vagy ahogy a rajongók ismerik, Flux Pavilion lassan tíz éve, hogy beírta magát az EDM közösség nagykönyvébe. Az angol DJ, producer, énekes-dalszerző olyan nemzetközi fesztiválokon lépett már fel, mint a Glastonbury és a Coachella. A zenész a koncertek mellett szokatlan ötletek kivitelezésében is szívesen vesz részt. Ilyen volt például, amikor a Walt Disney cég kérésére újramixelte a Star Wars Rebels animációs sorozat főcímdalát.

Mindenképpen érdemes meghallgatni: Flux Pavilion – I Can’t Stop

Raveology, a How We Party és a Bounce Generation alkotója, a Vinai is hazánkba látogat idén nyáron. Az olasz testvérpár szintén az újabb DJ generációhoz tartozik. Első sikereiket a Hands Up című dallal szerezték, majd rövid időn belül eljutottak a legnagyobbakig, vagyis olyanokkal zenélhettek együtt, mint Dimitri Vegas & Like MikeDVBBSR3habTJRSCNDL, Harrison és Olly James.

Zene koncertre készüléshez: Vinai & Streex feat. Micky Blue – Stand By Me

A külföldi sztár DJ-k mellett a magyar elektronikus zene olyan neves képviselői is ott lesznek a fesztiválon, mint Metzker Viktória, Andro, JumoDaddy és Pixa. De a szervezők ígérete szerint minden létező és közkedvelt zenei stílus hangsúlyos szerepet kap a rendezvényen, ahol többek között Sean Paul, a Hurts, a Punnany Massif, a Brains, a Kiscsillag és a Vad Fruttik is színpadra lép.

EFOTT – Csak szabadon…

 

0 Tovább

Sean Paul is fellép az EFOTT-on!

Szívmelengető hírek a téli időszak túléléséhez: a hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek. 

Sokak örömére decemberben a szervezők bejelentették, hogy idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára látogat a kifinomult stílusáról és melankolikus hangvételű dalairól ismert angol szintipop közönségkedvenc, a Hurts. A Wonderful Life megalkotói egyébként saját bevallásuk szerint nagy gonddal válogatják meg, milyen színpadi felkéréseknek tesznek eleget. Az EFOTT-ra legújabb albumuk, a poposabb hangvételű Surrender dalaival készülnek.

efott

Az angolok mellett, több mint 10 év után újra Magyarországra érkezik az elismert pop, dancehall és reggae zenész, producer, zeneszerző, Sean Paul. A jamaikai sztár első nagy sikereit a 2002-es Grammy-díjas Dutty Rock című albumával szerezte, amelyen többek között a Gimmie the Light és a Get Busy kapott helyet. Azóta több mint 100 országban lépett már fel, nemegyszer a legnagyobb színpadokon, és számos egyéb díjat zsebelt be. Ráadásul idén is ott van a Grammy-jelöltek között, Sia-val közös Cheap Thrills című számukkal. Sean Paul tehetségét az is mutatja, hogy olyan sztárokkal dolgozott már együtt, mint Kelly Rowland, Santana, Joss Stone, Beyoncé, Rihanna és Snoop Dogg. Az idei év elején egy újabb slágere debütált, a Don’t Lie, amelyben Dua Lipával működik együtt. Ezt a dalt már az első két hétben 16 milliószor nézték meg a Youtube-on.

A világsztárok mellett a legnépszerűbb hazai előadók is a Velencei-tó partján buliznak majd júliusban, vagyis egy igazi nagykoncerttel visszatér az EFOTT-ra a Punnany Massif, és a legújabb, Wake up című dalával a rádiókban hódító Irie Maffia. Örülhetnek azok is, akik szeretik Lovasi András hangját, hiszen a Kiscsillag is kocertet ad majd a Velencei-tó partján. De ott lesz a többmilliós Youtube letöltésszámmal rendelkező Vad Fruttik, és jó hír a d’n’b rajongóknak, hogy Magyarország egyik kedvenc elektronikus koncertzenekara, a Brains is hangulatot csinál az EFOTT-on – Csak szabadon…

 

0 Tovább

Az EFOTT Fesztivál első külföldi sztárfellépője: a HURTS!

Don’t let go. Never give up, it’s such a wonderful life.

A brit duó tagjai Theo és Adam egy manchesteri szórakozóhelyen találkoztak 2005-ben, ahol elhatározták, hogy létrehoznak egy zenekart. Évekig csak interneten tartották a kapcsolatot, Adam zenei alapokat küldött, Theo pedig vokált.

efott

Az átütő sikert csak 2009-ben érték el, az interneten vírusszerűen terjedő egyik legnagyobb slágerükkel a Wonderful Life-al. Ez hozta meg az addig ismeretlen formáció számára az ismertséget,  és az első hatalmas sláger után már nem is volt megállás. A Hurts azóta meghódította a nemzetközi slágerlistákat, Európa egészét, és természetesen a magyar közönséget is, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Lights, Stay, a Wings, Somebody to Die For vagy a Calvin Harris-el készített Under Control, ami egyből a slágerlisták első helyén nyitott. Zenéjükre nagy hatással volt a Depeche Mode és Prince, melankólikus dallamaik szerelemmel, reménnyel és a szabadság érzésével átitatottak.

Harmadik nagylemezük 2015. őszén jelent meg Surrender címmel, 2017. júliusában pedig az eddigi leglátványosabb műsorukkal érkeznek az EFOTT-ra, hogy ismét bizonyítsanak magyar közönség előtt.

0 Tovább

Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

A legkedveltebb hazai zenekarokkal, külföldi sztárfellépőkkel, színes nappali programokkal és számos extra produkcióval készül 2017-re az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.

efott

‒ A helyszíni közvéleménykutatásunk eredménye szerint a fesztiválozók szeretik Velencét, és aktuális házigazda szervező intézményünkkel, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóival egyetértésben úgy gondoljuk, még nem aknáztuk ki minden lehetőségét ennek a helyszínnek. A kiváló körülmények adottak, és a város vezetés minden eddiginél jobban kiáll a rendezvény mellett, így a triplázás mellett döntöttünk, remélve, hogy az időjárás végig kegyes lesz hozzánk – avatott be a részletekbe Maszlavér Gábor, az EFOTT főszervezője. – Még soha nem tartott 6 napig a fesztivál, de az idei egyik újításunk ez, meghosszabbítjuk a bulit: kedden lesz a mínusz egyedik nap, amelyre a hetijegyes beköltözőket várjuk, szerdától indul a hivatalos EFOTT és vasárnap is egész napos-estés programokkal készülünk.

A szervezők az EFOTT himnusz alkotóival, azaz Lábas Vikivel (Margaret Island), Felcser Mátéval(Punnany Massif) és Horváth Gáspárral (JumoDaddy – Irie Maffia, Kelemen Kabátban) jótékonysági megmozdulásra készülnek. Az Adj nyarat karácsonyra kampány a Benedek Elek Gyógypedagógiai Iskola és Kollégium gyerekeit támogatja, akik a segítségnek köszönhetően életükben először mehetnek majd el nyaralni Velencére. A támogatás összege az elővételes jegyek árából áll össze, 2016. december 23-ig.

‒ Gyerekkorom óta arra neveltek, hogy segítsek ott és úgy, ahogy tudok, ez a mai napig meghatározza a tevékenységeimet. De mindannyiunkhoz nagyon közel áll a jótékonykodás, és öröm számunkra, hogy a fiatalok is egyre több módon csatlakozhatnak ilyen kezdeményezésekhez, ezért is álltunk szívesen az EFOTT mellé ebben az akcióban. Nemrégiben meglátogattunk egy gyermek tehetséggondozó intézményt, a decemberi lemezbemutató koncertünk előtt is tervezünk egy megmozdulást, és régi vágyunk, hogy egyszer a Vakok Intézetében zenélhessünk – árulta el Lábas Viki.

Az akció pillanatnyi állását az EFOTT honlapján lehet majd nyomon követni, egy virtuális karácsonyfa képében, amelyen a befolyt összeggel párhuzamosan izzanak majd fel az égők.

BEVEZETŐÁRAS HETIJEGY ELÉRHETŐ: DECEMBER 12. 12:00-TÓL AZ EFOTT.HU-N!

EFOTT – Velencén, csak szabadon…

 

0 Tovább

EFOTT: Jófogás Karma Camp

Nincs még szállásod az EFOTT-on? Jól jönne egy sátor, de nincs kedved bajlódni cipeléssel, felállítással, lebontással? A Jófogás 100 sátras, full extrás kempinget állít fel a Velencei-tó partján, ahol napközben szóda segíti a belső hidratálást, jóga a felfrissülést, masszázs pedig az igazi kikapcsolódást az esti bulik megpróbáltatásai után.

Akarod az egyiket?

Nézzük is, hogyan szerezhetsz Te is egy fullos sátrat magadnak! Majdnem olyan könnyű, mint albérletet találni a Jófogáson, igaz ide kell egy kis szerencse, viszont fizetned egy forintot sem kell érte…

Nincs más dolgod, mint feladni egy hirdetést a Jófogáson július 3-ig egy számodra kedves fesztiválos tárgyról. Meséld el a történetét, tölts fel képeket róla, és mindenképpen írd bele a hirdetésbe, hogy “Kell egy sátor!”

75 sátor még gazdát keres!

Tehát kb. 3 perc meló, és ha benne leszel a 75 legérdekesebb, legviccesebb, legkreatívabb hirdetőben, akkor július 4-én biztosan kiválaszt a Jófogás zsűrije. Ezután felveszik Veled a kapcsolatot, és megtudhatod, hogyan veheted birtokba az előre felállított hipermenő fesztiválsátradat! A felszerelések között megtalálható a polifoam matrac is, de a Jófogás túlélő csomaggal is kedveskedik a lakóknak, benne többek között olyan hasznos cumókkal, mint az esőkabát, cserepóló vagy éppen nasi. A sátrak egyenként 3 személyesek, így nyereményedet akár barátaiddal is megoszthatod!

Nem elég még? Akkor tudd meg, hogy a Karma Camp mindössze 1 percre van a Nagyszínpadtól.

 

0 Tovább

EFOTT 2016: Úszógumis zenészek gerillatámadása

Napszemcsi fel, úszógumi a kézbe, felpattanni egy tuktukra és már indulhat is a kedvjavító hadművelet vizsgaidőszakhoz – ezzel az elhatározással vette a nyakába a várost Puskás Peti, Puskás Dani és Ganxsta Zolee. Eltökélték: feldobják a még tanulni kényszerülő rajongók napját, és vízparti fesztiválhangulatot teremtenek Budapest utcáira. A vizsgázóknak pedig azt üzenik: már csak egy kicsit kell kitartani és indulhat a nyár, no meg egy óriási buli az EFOTT-on.  

‒ Cirka másfél évig jártam egyetemre, de a felkészülést sohasem vettem igazán komolyan. Jóllehet, a könyvtárat mindig is szerettem, de ne legyünk álszentek, a srácok többsége csak 20%-ban jár ide tényleg olvasni, a maradék időt csajozásra használja – emlékezett vissza Puskás Peti, a The Biebers frontembere.  – Mindenesetre a még vizsgázóknak annyit, hogy kitartást srácok, kell ez az időszak a szervezet méregtelenítéséhez, hogy utána teljes gőzzel elindulhasson a fesztiválozás.

Bár zenei stílusuk igencsak eltérő van, ami közös a két zenészben: Petihez hasonlóan Ganxsta Zolee szívéhez sem állt közel sohasem a tanulás.

‒ Két dolgot nem szerettem csinálni soha életemben: tanulni és dolgozni. Egyet viszont nagyon: szórakozni. Úgyhogy teljesen szerencsém van a mostani munkámmal: fizetett szórakozó vagyok! – fejtette ki a rapper, aki rátért arra is, mi lesz majd, ha már a lánya jár szórakozni. –  Nem lenne fair részemről, ha letiltanám a kislányomat a fesztiválozásról, hiszen a saját bőrömön tapasztalatam, milyen élményekkel gazdagodhat ott az ember. Egyelőre támogatom őt mindenben, amit csak szeretne, és ha eljön ennek is az ideje, kitalálok majd valamilyen jó stratégiát a bulizásra is.

 Zolee olykor saját fellépéseire is magával viszi gyermekét, sőt zenésztársai koncertjeiből is látott már néhányat az utánpótlás, de Puskás Daniék is szívesen látogatnak el más zenekarok bulijaira.

‒ Néhány évvel ezelőtt épp egy Pendulum koncerten voltunk, ahol elhatároztuk, hogy megkeressük a VIP szektort a backstage-ben. Valahogy sikerült feljutnunk a színpadra, és bár semmi keresnivalónk nem volt ott, végighallgattuk a koncertet a takarásból. Idén az EFOTT-on ugyanaznap, ugyanazon a színpadon játszanak a srácok mint mi, ami egyrészről WOW, másrészről reméljük kikerekedik majd egy jó kis közös móka – mondta el Puskás Dani.

Július 16-án, a fesztivál szombati napján a Pendulum, a The Biebers és Ganxsta Zolee és a Kartel mellett az EFOTT színpadára lép majd az Ivan & The Parazol, a Vad Fruttik és a Halott Pénz is.

 EFOTT – csak szabadon…

 

0 Tovább
«
1234

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum