Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sportdiplomáciai távlatok a fiatal kick-box világbajnok előtt

Egy magyar sportoló is bekerült a kick-box világszövetség, a WAKO ifjúsági vezetői programjába. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során 15 fiatalt választottak ki, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek. A kiválasztottak között van a Magyar Kick-box Szakszövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – adta hírül az MKBSZ.

A Game Changers program a WAKO fenntartható fejlődésért felelős bizottságának a szüleménye - számolt be róla Mórádi Zsolt, aki a bizottság tagjaként a projekt egyik fő szervezője.

"A kezdeményezés a világszövetség vezetésének a jövőjét hivatott megoldani, ugyanakkor emellett azzal is törődik, hogy a sportolókat segítse és képezze a sporton túli karrierre" – mondta a pár éve visszavonult tízszeres világbajnok, aki a WAKO elnökségének is tagja, valamint a sportolói bizottság elnöke.

A világszervezet tagországai egy-egy fiatalt jelölhettek a programba. Nagyon erős pályázatok érkeztek be, számos világ- és Európa-bajnok jelentkezett, többek között jogi, mérnöki és orvosi végzettségekkel. A 15 kiválasztott közé felvételt nyert a magyar szövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – újságolta örömmel Mórádi Zsolt. Hozzátette: június végén indulhat a képzés.

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte Rohonczi Jenő, hogy a Magyar Kick-box Szakszövetség bizalmat szavazott neki. A Halker-Király Team 23 esztendős versenyzője ötévesen kezdte a kick-boxot, és a korosztályos világ- és Európa-bajnoki címeket követően 2019-ben, pályafutása eddigi legnagyobb eredményeként felnőtt világbajnoki aranyérmet szerzett a pointfighting szabályrendszerben.

"Húúú, ez nekem tökéletes lenne!" – idézte fel, hogy mi jutott eszébe, amikor a WAKO oldalán meglátta a Game Changers felhívást. Rohonczi Jenő ugyanis nemrég szerzett diplomát a Testnevelési Egyetem sportszervező szakirányán, mesterszakra szintén a TE-re jelentkezett sportmenedzsment képzésre, emellett pedig a Puskás Arénában kezdett dolgozni.

"A Game Changers projekttel a célom elsősorban a tanulás. Az önmagában óriási dolog, hogy beleláthatunk a világszövetség munkájába, működésébe és megismerhetjük a vezetőket, ráadásul pedig tőlük tanulhatunk sportdiplomáciát és sportmenedzsmentet. Az meg külön megérintett, hogy a tanév végén a NOB központjában, Lausanne-ban személyes oktatásban lesz részünk. Merthogy az olimpia témaköre nagyon közel áll hozzám, a szakdolgozatomat is a kick-box olimpiai esélyeiről írtam. Úgyhogy rövidtávon a tanulás a célom, hosszabb távlatban pedig az, hogy a sportágamat segítsem az olimpiai programba kerülésben" – vallott elképzeléseiről Rohonczi Jenő.

0 Tovább

Reménysugár a kick-box vb kihirdetése a sportágnak

Az elmúlt bő egy évben a koronavírus járvány miatt gyakorlatilag minden számottevő kick-box versenyt törölni vagy halasztani kellett. Jó hír ehhez képest, hogy a sportág világszövetsége, a WAKO most kijelölte az idei felnőtt világbajnokság helyét és időpontját: a versenyt az olaszországi Jesolóban rendezik meg október 14. és 24. között. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke a vb kihirdetésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez reménysugár arra, hogy lassan visszatérhet az élet a kick-boxba, és ismét felpöröghet a sportág – adta hírül az MKBSZ.

"Végre megint van mire készülni, hiszen olyan eseményről van szó, amelyre az egész éves tevékenységünket fel szoktuk fűzni. Hiszen a hazai bajnokságokat nem számítva az utánpótlás világ- és Európa-bajnokság mellett a felnőtt vb-k és Eb-k a legfontosabb versenyeink" – jelentette ki Galambos Péter.

A sportvezető kifejtette: azzal, hogy a WAKO kijelölte a világbajnokság időpontját, támpontot adott a magyar szövetségnek is, hogy miként alakítsák ki a felkészülési edzőtáborok és a vb-re kvalifikáló országos bajnoki döntők menetét, akárcsak azok előversenyeit. A jesolói helyszín pedig azt jelenti az MKBSZ számára, hogy a "fogyasztható" távolság folytán nem kell repülőre szállni az utazáshoz, ezáltal csökkennek a részvételi költségek, így várhatóan nagyobb magyar válogatott léphet majd tatamira és szállhat ringbe ősszel a vb-n - hangsúlyozta az elnök.

Utóbbi azért is fontos, mert a világbajnokság kvalifikációs lehetőséget jelent két 2022-es multisport eseményre: a Világjátékokra, illetve a Küzdősport Világjátékokra. A nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén – amelyet az egyesült államokbeli Birminghamben rendeznek meg jövő júliusban – a sportág szabályrendszerei közül a K1 szerepel majd, míg a Küzdősport Világjátékokra a pointfighting és a full-contact szakágakban lehet majd részvételi jogot kiharcolni Jesolóban.

A vb a magyar szövetség által hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő világkupára is abszolút pozitívan hathat – jegyezte meg Galambos Péter. A vk-t tavaly a pandémia miatt törölni kényszerült az MKBSZ, idén azonban mindenképpen szeretnék megtartani.

"A mi időpontunk szeptember 16. és 19. között van, vagyis gyakorlatilag egy hónappal előzi meg a jesolói világbajnokságot. Ez azt jelenti, hogy a vb-n indulók számára kiváló felkészülési állomás lehet, ami a budapesti világkupa vonzerejét és szakmai értékét egyaránt növelheti" – jelentette ki Galambos Péter. 

0 Tovább

Beteg kislányon segített és a versenyeket várja az exatlonos kick-box világbajnok

Egy SMA-s kislány javára árverezte el az Exatlon első évadában szerepelt Rákóczi Renáta a sport reality-ben viselt trikóját. A profi kick-box világbajnok hisz abban, hogy ha mindenki egy picivel hozzájárul Lili gyógyulásához, akkor összegyűlhet a kezeléshez szükséges több mint 700 millió forint. Arról is mesélt, hogy megviselte a járványhelyzet, de újra motivált, és szeretné megvédeni világbajnoki címét – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A sajtóból értesült a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő Lilike esetéről Rákóczi Renáta.

"Nem is volt kérdés, hogy szeretnék segíteni. Az exatlonos pólót a Lilike megsegítésére létrehozott Facebook-csoportba tettem fel, és nagyon örülök, hogy be tudtam segíteni a gyűjtésbe. Még rengeteg pénz hiányzik, de jó látni, hogy milyen sokan adakoznak még a covid időszakban is, amikor a bizonytalanság miatt mindenki jobban meggondolja, mire költi a pénzét."

Csendben szeret segíteni – mondta a volt exatlonos, mert nem akarja, hogy bárki azt gondolja, azért csinálja, hogy a nyilvánosság előtt maradhasson. Hozzátette: mindig igent mond és szakít rá időt, bármilyen karitatív eseményre hívják.

A Titán SE sportolója a full-contact szabályrendszerben 2018-ban Norvégiában szerezte meg az 55 kg profi világbajnoki övét, majd egy évvel később Budapesten sikerrel megvédte azt. A pandémia viszont őt is alaposan megviselte – emlékezett vissza. Tavaly volt egy hosszú leállása, amikor majdnem tíz kilót felszedett. Elkezdett fokozatosan edzeni és diétázni, visszatért az állóképessége, és a normál súlyát is visszaszerezte. Ha nem is napi kettőt edz, mint korábban, de azért öt-hat edzést így is megcsinál hetente.

„A járvány elején olyan mélypontot éltem át, hogy nem találtam a helyem a világban” – vallotta be Rákóczi Renáta. – "Úgy éreztem, hogy egyik pillanatról a másikra kiszakítottak abból a környezetből, ami az életem és ahol jól érzem magam. Elvették az edzéseket, a versenyeket, a felkészülést, emiatt sűrűn volt rosszkedvem. De muszáj volt visszarázódnom. Megnéztem egy csomó motivációs filmet, és sportrovatokat olvasgattam. Hál' istennek megint motivált vagyok, és remélem, hogy az év végén sikerül megvédenem a címem."

Merthogy Rákóczi Renáta tervei között a címvédés az elsődleges. Bízik benne, hogy ismét megrendezik a TEK gálát, és ha újra nyerne, háromszoros profi világbajnoknak mondhatná magát. A párhuzamosan futó amatőr pályafutása kapcsán a budapesti kick-boxos hölgy úgy fogalmazott: "még megy a matek", miként legyen. Elképzelhetőnek tartja, hogy az idei lesz az utolsó amatőr idénye, ugyanakkor ha jönnek az eredmények és kvalifikálná magát a Világjátékokra, akkor azt még bevállalná. Mindenesetre izgatottan várja, hogy beinduljon a bő egy éve szünetelő versenyszezon. Márcsak a kora miatt is...

"Szerintem a húszéveseknek könnyebb feldolgozni, hogy le kell állni, hiszen a koruknál fogva hamarabb képesek visszatérni. Én az idén 34 leszek, ilyenkor az ember már érzi a határait, nem szólva arról, hogy lennének más terveim is: nagyon vágyom már egy kisbabára."

Addig is a felnőtt és a gyermek csoportjával vigasztalódik Rákóczi Renáta, amelyeknek a járványügyi szabályok betartása mellett jelenleg is tart edzéseket.

"A gyerekek nagyon várják, hogy mikor mondom, hogy na, akkor megyünk versenyezni. Tele vannak lendülettel, én meg imádok velük foglalkozni. Fantasztikus látni, ahogy fejlődnek, és tudni, hogy még rengeteg dolgot tudok nekik tanítani. A sportnak ebben a részében nagyon motivált vagyok, magammal kapcsolatban pedig szerencsére most már megint az vagyok."

0 Tovább

Elmarad az idei magyarországi kick-box Eb

Lemondta a Magyar Kick-box Szakszövetség a sportág augusztusi utánpótlás Európa-bajnokságának megrendezését. A szervező bizottság javaslatára a szövetség elnöksége egyhangúlag határozott úgy, hogy elsősorban a koronavírus járvány jelenlegi helyzete és jövőbeni bizonytalanságai miatt mégsem vállalja a tervezett hazai rendezésű kontinensverseny lebonyolítását. Fájó, de felelős döntésnek nevezte a lépést Galambos Péter elnök – adta hírül az MKBSZ.

Több tényező is szerepet játszott abban, hogy lemondják a 18 éven aluliak kontinensviadalának a megrendezését – ismertette Galambos Péter. A 2017-ben felnőtt vb-nek, 2019-ben pedig – a mostanihoz hasonlóan – utánpótlás Eb-nek is otthont adó Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke elmondta: a sportág világszövetsége, a WAKO folyamatos érdeklődésére minden esetben azt válaszolták, hogy készen állnak a lebonyolításra, és garantálják a rendezés szokásos magas színvonalát.

„Márciusban azonban itthon és másutt is elkezdtek durvulni a koronavírusos számadatok, és új motívumként megjelent, hogy egyre fiatalabb korosztályok érintettek a fertőzésekben. Ráadásul Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár körlevelet küldött a sportági szakszövetségeknek, amelyben éppen az utánpótlás korú versenyzők veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet, arra kérve a szövetségeket, hogy minél kevésbé tegyük ki a fiatalokat kockázatnak” – magyarázta Galambos Péter.

Az MKBSZ első embere beszámolt arról is, hogy körbekérdezték az európai országok kick-box szövetségeit, melyek vennének biztosan részt az augusztusi magyarországi Eb-n – elvégre máshol is dúl a járvány, ami a betegek és elhunytak számán túl abban is megnyilvánul, hogy a sportban az edzéslehetőségek korlátozottak, a felkészülés nem zökkenőmentes és csökkent a versenyek iránti motiváció.

„Mindössze kilenc ország jelezte, hogy biztosan eljönne, és ezek nem is feltétlenül a legerősebb kick-box nemzetek voltak” – közölte Galambos Péter. – „Közben pedig a szervezésnek abba a fázisába értünk, amikor már szerződéseket kellett volna kötnünk, és előlegeket fizetnünk, ugyanakkor nem láttuk, hogy biztosan és jelentősen pozitív irányba alakulhatna helyzet. Úgyhogy a versenyszervező bizottságban minden szempontot megvizsgálva arra jutottunk, hogy engedjük el az Eb-t. Fájó volt ezt kimondanunk, de az ésszerűség és az óvatosság ezt diktálta. Felelősséggel nem lehetett más döntést meghoznunk, hiszen fiatal emberek életével nem játszunk.”

Az elnök a versenyszervező bizottság javaslatát a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöksége elé terjesztette, amely azt egyhangúlag támogatta. Galambos Péter ezt követően tájékoztatta a döntésről a WAKO-t, valamint a sportért felelős államtitkárságot is.

0 Tovább

Online képzésekkel tartják formában magukat a kick-boxosok

Nemzetközi online képzés egyik oktatója volt a közelmúltban Puravecz Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának vezetője. Az orosházi szakember a szeminárium tapasztalatain felbuzdulva a magyar formagyakorlatosok részére is szervez hasonló képzéseket, amelyekkel a koronavírus járvány időszakában is tudnak fejlődni a szakág hazai képviselői – adta hírül az MKBSZ.

Hazai és nemzetközi kick-box formagyakorlat szeminárium is várható a közeljövőben – árulta el a terveket Puravecz Péter, aki elmondta: nagy megtiszteltetés volt számára, hogy a német szövetség személyében egy magyar instruktort kért fel a német sportolók tanítására.

„A versenytechnikák publikusak, de a hozzájuk vezető út általában nem, hiszen jellemzően minden országnak és oktatónak van egy saját módszere” – magyarázta a formagyakorlat oktatást korábban az Egyesült Államokban is tanulmányozó szakvezető. – „Vannak, akik nem szívesen árulják el a kulisszatitkokat, de ez a németek szervezte alkalom arról szólt, hogy megosszuk egymással a különféle gyakorlatokat, hiszen erről szól a sportbarátság, és utána úgyis a munka határozza meg, hogy ki lesz sikeres. A meghívás pedig az egész magyar kick-boxnak presztízst jelentett, hiszen ezek szerint értékelik az eredményeinket és a tudásunkat.”

Puravecz Péter elmondása szerint a következő lépcsőfok az lesz, hogy több ország versenyzői – köztük a magyarok – részesüljenek ilyen oktatásban. Már szervezés alatt van egy szeminárium, amely tavasz végére, nyár elejére valósulhat meg. Az elképzelések szerint három-négy nemzet vesz majd részt benne, és bíznak benne, hogy később még nagyobbra kinövi magát a kezdeményezés.

„Ugyanerre a mintára szerveződik egy tisztán hazai képzés is, amelyen a magyar oktatók tanítják majd a magyar versenyzőket. Ez rövid időn belül ki lesz hirdetve, hiszen azt szeretnénk, hogy a szakág a koronavírus ideje alatt is tartsa a szintet, sőt, ha lehet, fejlődjenek az érintettek.”

Tudomása szerint mindenki edzésben van a hazai formagyakorlatosok közül – büszkélkedett a versenyzőként és a magyar válogatott edzőjeként is tevékenykedő kick-boxos. Megjegyezte: szerencsésebb helyzetben vannak, mint a küzdelmi szakágaknál, hiszen egyedül is tudnak edzeni. Ő is a mai napig online tartja az edzéseket, és ha nem is a legbonyolultabb dolgokat veszik át, de tudnak haladni a tananyaggal, és a fejlődés folyamatos.

0 Tovább

A fiatalokra fókuszál a kick-box világszövetség

Egyre profibban működik a WAKO – vallja Mórádi Zsolt, a kick-box világszövetség elnökségi tagja, a sportolói bizottság elnöke. A magyar sportdiplomata felidézte: a szervezet az ősszel nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a kick-box teljes jogú ötkarikás tagságára vonatkozó pályázatát, de annak elbírálásáig sem tétlenkedik. A versenyek pandémia okozta leállásának időszakában is aktív maradt a WAKO, amely a különböző online képzések mellett, Mórádi Zsolt hathatós közreműködésével, ifjúsági sportvezetői programot indít útjára – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A pár éve visszavonult tízszeres világbajnok elmondása szerint a WAKO illetékesei folyamatos kapcsolatot tartanak a NOB-bal, tájékoztatják az olimpiai szervezetet valamennyi projektjükről, így a rövidesen induló ifjúsági vezetői programról is. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során kiválasztanak hat-hat fiatal férfit és nőt, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek.

"A programmal a fiatalokra szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a WAKO. A világszövetségnek nemcsak az a fontos, hogy a versenyzők sportolói pályafutása sikeres legyen, hanem, hogy a sporton túli életükhöz is támogatást nyújtson. A cél, hogy akinek van ilyen ambíciója, annak adjunk lehetőséget egy sportvezetői karrierre. De a WAKO-nak is hasznára válhat ez, ha később olyan belsős emberek kerülnek vezető pozíciókba, akik tisztában vannak a sportággal, és annak működésével" - mesélte Mórádi Zsolt, aki a projekt egyik szervezője, emellett oktatja is majd a fiatalokat.

Az egykori legenda arról is beszámolt, hogy a világszervezet a járványt követő nyitásig rendszeres online edző- és sportoló képző szemináriumokat is szervez, valamint felzárkóztató programot azon országok számára, ahol még csak a kezdeti lépéseket teszi a kick-box.

"Egyre profibban működik a WAKO. Nem vitás, volt hova fejlődni, és még természetesen van is, de az kijelenthető, hogy az a munka, amit az új vezetés alatt az elmúlt nagyjából kétéves időszakban elvégzett, illetve tervez a világszervezet, az a hosszú távú fenntarthatóság vezérelve alapján döntő részben a lehető legmagasabb minőségű, amiből így nem csak a jelenkor, hanem a jövő generációi is profitálni fognak" – büszkélkedett Mórádi Zsolt.

0 Tovább

Idén szeptemberben lesz a budapesti kick-box világkupa

Az elmúlt évben a hagyományos magyarországi kick-box világkupa a koronavírus járvány miatt elmaradt, idén azonban a szövetség vezetése mindenképpen tető alá akarja hozni. Ennek érdekében úgy döntöttek, hogy a megszokott májusi időpont helyett szeptember 16. és 19. között rendezik meg a BOK Sportcsarnokban. Galambos Péter, a versenyt szervező Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke bízik benne, hogy addigra a körülmények lehetővé teszik, hogy a hazai és külföldi élversenyzők ismét nagy létszámban induljanak – adta hírül az MKBSZ.

Hosszú évek óta mindig májusban került sor a kick-box világszervezet, a WAKO világkupa sorozatának magyarországi állomására, amely az utóbbi időben a széria egyik legnépesebb és legrangosabb viadalává nőtte ki magát – 2019-ben például 42 ország több mint 1700 sportolója lépett tatamira és ringbe. Tavaly a koronavírus járvány miatt a többi versenyhez hasonlóan a budapestit is törölni kellett, a szervezőbizottság idei első ülésén viszont úgy döntött: 2021-ben megrendezik az eseményt, csak éppen a szokásosnál később, egy őszi időpontban – számolt be róla Galambos Péter.

"Egyöntetűen azt fogalmaztuk meg, hogy egy májusi időpont még nagyon bizonytalan, és ha meg is tudnánk rendezni, túl korai lenne a sikeres lebonyolításhoz. Ezért aztán későbbi időpontokat kerestünk, és még időben sikerült lecsapni egy olyan dátumra, ami mindenkinek jó. Örömmel mondhatom, hogy már le is futottuk a kötelező köröket, a kiválasztott szeptember közepi időpont pedig megfelel a helyszínt adó BOK Sportcsarnoknak is, és illeszkedik a WAKO versenynaptárába is. Meggyőződésem, hogy szeptemberben már egy jó és komoly verseny tudunk csinálni" – nyilatkozta a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

Galambos Péter szerint valószínűleg a magyarországi világkupa lesz a járványt követően az első igazán nagy, minden korosztályt érintő verseny a sportágban, és a szövetség vezetése reméli, hogy sokan eljönnek majd Budapestre, már csak azért is, mert a megmérettetés kiváló felkészülési lehetőség lesz az őszi felnőtt világbajnokságra.

0 Tovább

Küzdősportos örökség, ringes álmok és maximalizmus - Nagy Rita lett 2020 legjobb hazai női kick-boxosa

Már most meggyőző eredményekkel büszkélkedhet, de még számos terve van a Szegedi Combat D Sportegyesület 22 éves klasszisának. A kick-boxba 13 éve beleszerető Nagy Rita junior világ- és Európa-bajnoki aranya, illetve felnőtt vb- ezüstje és Eb-bronza mellé még bőven szeretne gyűjteni néhány európai és világelsőséget, de vágyik olimpiai szereplésre, valamint bírói és edzői karrierre is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Váratlan meglepetésként érte a sportágban a 2020-as Év sportolója cím Nagy Ritát, aki – tavaly év eleji sikereinek köszönhetően – most először érdemelte ki az elismerést a Magyar Kick-box Szakszövetségtől. A röszkei lány családjában mondhatni hagyomány a küzdősport, így nem csoda, hogyha ő is emellett tette le a voksát. Saját elmondása szerint imád versenyezni és maximalista, ehhez pedig szerinte jól illeszkedik a kick-box világa.

„A nagyapám bokszoló volt, az édesapám pedig birkózott. Ő vitt el engem kilencévesen a helyi kick-box edzésre, és azóta tart a sportág iránt érzett szerelem. Úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent megtanultam általa: többek között alázatot, szorgalmat és kitartást. 2014-ben átigazoltam Szegedre, és ma is a Combat D SC tagja vagyok.”

Az elsősorban a kick-light és light-contact szabályrendszerekben remekelő bunyós civilben gazdaság- és vidékfejlesztési agrármérnök. Bár a világjárvány miatti versenyleállás az ő felkészülésére is hatással volt, mégis ambíciózusan tervezi a jövőjét. Fontolgatja, hogy komolyabban fordul majd a kiütésre menő ringes szakágak felé, később pedig edzői vagy bírói munkát is szívesen végezne.

„Bár nincs kifejezetten példaképem, nagyon tetszik Hosszú Katinka életpályája és mottója, miszerint a kemény munka mindig kifizetődik. Ha a kick-box valóban eljut a csúcsra és 2028-ban bekerül az olimpiára, én is mindenképpen szeretnék ott lenni. Mivel akkorra 30 éves leszek, ha már nem is feltétlenül versenyzőként, de edzőként vagy bíróként a részese akarok lenni ennek az élménynek” – fogalmazott a sportág hazai társadalmát addig is bizonyára még rengeteg versenyzői sikerrel megörvendeztető Nagy Rita.

0 Tovább

Versenyzőként és edzőként is az olimpiára gondol az év kick-boxosa

Az egész világot meg akarta hódítani 2020-ban, de közbeszólt a koronavírus, mégsem adta fel a terveit Veres Alex. A 27 éves bunyós fejében korábban még az is megfordult, hogy abbahagyja a versenysportot, de tavalyi eredményeivel elnyerte az év legjobb férfi kick-boxosa címet – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 2020-as évben alig volt vesztes meccse Veres Alexnek, aki a nemzetközi versenyek tavaszi leállításáig közel tucatnyi érmet zsebelt be Európa különböző pontjain. Bár ambíciói nem hagytak alább, a pointfighting szakág klasszisa nem is gondolt arra, hogy a szövetség a koronavírustól terhelt évben is megválasztja a sportág legjobbjait.

„Meglepetés számomra a cím, és nagyon örülök neki. Soha nem voltam még olyan jó formában, mint a lezárások előtt, úgy éreztem, én vagyok az egyik legjobb a világon, és mindent meg tudtam volna csinálni. Az Európa-bajnokságon szerettem volna kvalifikálni a Világjátékokra, és tervben volt többek között egy amerikai verseny is.”

A pandémiát megelőzően megtartott versenyek közül a Watford Open volt az egyik legemlékezetesebb a csepeli sportoló számára, aki négy aranyat hozott el Angliából, megnyerve az összes számot, amelyben elindult.

„Két külön súlycsoportban is győztem, a csapatversenyben is mi lettünk a bajnokok, és a nyílt kategóriában is első lettem. Emlékezetes verseny volt. Reggel kezdtem, és este 9-10 óra felé végeztem, még jó, hogy nem alólam szedték ki a tatamit a szervezők, akik már mentek volna haza. Annyira elfáradtam, hogy este elaludtam a stadionban egy széken” – mesélte a világ- és Európa-bajnok kick-boxos.

A Halker-Király Team sportolójának tavaly év közben sokszor eszébe jutott, hogy éppen milyen versenyen lenne aznap, de ezek hiányában sem pihent: rendszeresen edzett, tartotta a súlyát, és sportága olimpiai ambíciói lebegtek a szeme előtt. Közvetett módon edzőként is ezért dolgozott, hiszen az utánpótlás-nevelésben is tevékenykedik civil munkája mellett, reggel 5-kor kezdve és este 8-kor befejezve a napokat.

„Jó lett volna 2020-ban is minél több bajnoki címet nyerni Magyarországnak, különösen most, hogy a kick-box az olimpia kapujában van. Igaz, hogy én már 35 éves lennék, amikor először a versenyprogramba kerülhetünk 2028-ban, és nem biztos, hogy szívesen bunyóznék 18-20 évesekkel. Viszont a tanítványaim pont jó korban lesznek akkor, és mivel nagyon ügyes és okos gyerekek, nekik jó esélyük lehet egy olimpián részt venni. Annyit mindenképpen jó lenne majd elmondani, hogy azok között voltam, akik folyamatosan taposták az utat a következő generációknak. Ezért az idén is meg kell újulnom, és versenyzőként ugyanúgy meg akarok nyerni mindent, mint ahogy eddig” – fogalmazott 2020 legjobb kick-boxosának választott Veres Alex.

0 Tovább

Veres Alex és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai

A férfiaknál Veres Alex, míg a nőknél Nagy Rita lett 2020 legjobb hazai kick-boxosa. Mivel a koronavírus járványhelyzet miatt az esztendő nagy versenyeinek többsége elmaradt, a két sportoló elsősorban jó év eleji eredményeinek köszönhetően érdemelte ki a kitüntető év sportolója címet. Mindketten első alkalommal lettek a legjobbak – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A szövetség pontszámítási rendszere alapján a férfiaknál Veres Alex kiemelkedett a mezőnyből. A 2020-as esztendőt világklasszis formában indító csepeli kick-boxos minden versenyéről, amelyen elindult, aranyéremmel, aranyérmekkel tért haza. A Halker-Király Team pointfightingban jeleskedő bunyósa nemcsak saját, 79 kg-os súlycsoportjában szerzett elsőségeket, hanem a 84 kg-osok között, a súlycsoportoktól független nyílt kategóriákban és csapatversenyben is diadalmaskodott. Veres Alex sikerrel járt az olaszországi Európa-kupán, az angliai Watford Openen, a görögországi Athens Challenge-en, valamint az év legrangosabb megrendezett viadalán, az írországi világkupán, az Irish Openen is.

A nőknél Nagy Rita bizonyult a legjobbnak. A Szegedi Combat D Sportegyesület kiválósága több szabályrendszerben is eredményes volt: a horvátországi Karlovacban megrendezett Európa-kupán és a Szlovák Openen is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.   

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum