Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Küzdősportok Világjátéka – Magyar kendós is lesz a szaúdi multisportversenyen

A kendósoktól egy versenyző képviseli a magyar színeket a Küzdősportok Világjátékán (Combat Games). Szaúd-Arábia fővárosában Komjáti Tamás lesz ott ugyanis ebben a sportágban. A Hara Kendó Klub kiválósága úgy gondolja, az év egyik legfontosabb versenye következik számára.

"Tizenhat fős mezőny indul kendóban. Kiváló képességű versenyzők között lesz lehetőségem bizonyítani, így természetesen az éremszerzés a cél, de ne feledjük, hogy ez már önmagában jutalomjáték, hogy a Küzdősportok Világjátékán ott lehetek” – mondta Komjáti Tamás.

A kendós küzdelmeken kívül a bemutatók során is lesz magyar: Mihalik Hunor iaido gyakorlattal készül a Combat Games-re. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy európaiként meghívást kaptam erre a bemutatóra. Ez egy kata gyakorlat. A szamuráj kultúrában az iaido a kardkirántás művészete. Erre épül a bemutató is” – tette hozzá Mihalik Hunor, aki a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára, emellett a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségi tagja is egyben.

A kendós küldöttségben helyet kapott Bárány Tibor is, így bírói szinten is lesz magyar képviselet a játékokon.

Magyarországon egyébként az NVESZ koordinálja a Küzdősportok Világjátékára készülő magyar csapatot, és a kiutazást, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogat.

A kendón kívül grapplinges, jiu-jitsus, szkanderos, szumós, muaythai-os magyar részvételt jelentett be eddig az NVESZ.

A Küzdősportok Világjátékát a szaúd-arábiai Rijádban rendezik meg október 20. és 30. között.

0 Tovább

Nemzeti kendó-válogatottak találkozója hetedszer

Jön a nemzeti kendó-válogatottak találkozója. Január 29-én és 30-án Budapesten több európai válogatott is tiszteletét teszi. „Ezt már hetedik alkalommal rendezzük meg, amely a sportág fejlődése szempontjából kulcsfontosságú” – mondja Mihalik Hunor, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára.

„Nem hivatalos verseny lesz, de minden úgy zajlik majd, mint egy nemzetközi megmérettetésen. Afféle versenyszimuláció. Külön öröm, hogy idén is a magyar válogatottal együtt összesen nyolc nemzeti csapat lesz ott a Folyondár utcai Vasas csarnokban” – tette hozzá a sportvezető.

A mieinken kívül a svédek, az osztrákok, a horvátok, a németek, a lengyelek, az ukránok és a csehek vesznek részt a nemzeti kendó-válogatottak találkozóján…

0 Tovább

Kendo – Túl az országos bajnokságon

A nőknél Egle Luca, a férfiaknál pedig Komjáti Tamás győzött a 36. Kendo Országos Bajnokságon.

A budapesti eseményen Egle Luca mögött Bíró Panni zárt másodikként, megelőzve a két harmadik helyezettet: Borbély Csillát és Bíró Fannit. A férfiaknál Komjáti mögött Seress Zoltán állhatott fel a dobogó második fokára, míg a két bronzérmet Erdélyi Gábor és Polonkai Robin érdemelte ki.

A csapatoknál ugyancsak a 36. ob-t bonyolították le, itt a Hara Kendo nyerte meg küzdelmeket, a miskolci Mushin előtt. A két bronzérmes: Happu Fudo és az MJKK.

A bajnokcsapat tagjai: Béky Ezra, Egle Luca, Komjáti Krisztián, Lé Hoang Anh, Kassai-Kiss Balázs, Puszti Dániel, Komjáti Tamás.

Küzdőszellem díjak: Horváth Viktória és Török Anna, valamint Gáspár Mihály és Kovács (KoPé) Péter.

A felnőtt kategóriákon kívül több utánpótlás korosztályban avattak bajnokokat.

0 Tovább

Babos Gábor ezüstérmes a kendo Eb-n

A második helyen végzett a férfi egyéni versenyszámban Babos Gábor a Belgrádban megrendezett kendo Európa-bajnokságon.

 

A japán vívás kontinensviadalán Babos Gábor kiválóan szerepelt már a csapatversenyek során is, ahol - bár válogatottunk nem szerzett érmet - a magyar versenyző részesült a Küzdőszellem (Fighting spirit) díjban.

Az egyéni küzdelmek során Babos Gábor lengyel, francia és osztrák ellenfele legyőzésével bejutott a döntőbe. A fináléban a szintén francia válogatott Nakabayashival szemben egy ipponnal alulmaradt, ezzel ezüstéremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

0 Tovább

Kendó-Eb – Tekintélyes bronzszállítmánnyal tért haza a magyar válogatott

Öt bronzérmet szerzett a magyar kendó-válogatott a berlini Európa-bajnokságon. A férfiaknál Dubi Sándor, a nőknél pedig Bővíz Marina állt dobogóra. Rajtuk kívül a férfi és a női csapat, valamint a junior-válogatott is harmadik lett Németországban.

Ahogy azt már korábban írtuk, a magyar csapat felkészülése nem volt teljesen zökkenőmentes erre az Eb-re. Sokáig úgy tűnt, hogy anyagi okok miatt meghiúsul hazánk részvétele a kontinenstornán, de a hazai kendó-támogatók példás hozzáállásának köszönhetően sikerült a hiányzó összeget összegyűjteni. Ehhez persze a válogatott és a szövetség komoly lobbitevékenységére is szükség volt.

A csapat helyzetét tovább nehezítette, hogy a férfi válogatott egyik meghatározó alakja, a győrzámolyi Babos Gábor (kendó 4. dan) az Eb előtt térdsérülést szenvedett, ezért most nem tudott a csapattal tartani. Helyét a Budapest Főnix Kendo és Iadio Klub fiatal versenyzője, Szegőfi Ákos (kendó 2. dan) vette át.

 

Eredmények:

XXV. Kendó Európa-bajnokság junior csapat kategória:
1. Franciaország
2. Románia
3. Magyarország Komjáti Krisztián (Magyar-Japán Kendo Klub), Szemán Bence (Bakony Kendo Klub), Le Hoang Anh (Magyar-Japán Kendo Klub)
3. Olaszország

XXV. Kendó Európa-bajnokság női csapat kategória:
1. Németország
2. Franciaország
3. Magyarország Bővíz Marina (Magyar-Japán Kendo Klub), Czimbalmos Mercédesz (Musin Kendo Klub), Tallós Zsófia (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub), Molnár Eszter (Happu Fudo Kendo Klub), Kocsis Barbara (Bakony Kendo és Iaido Klub)
3. Hollandia

XXV. Kendó Európa-bajnokság férfi csapat kategória:
1. Franciaország
2. Belgium
3. Magyarország Dubi Sándor (Szigetközi Junior Kendo Klub), Váradi Ábel (Magyar-Japán Kendo Klub), Dubi Attila (Szigetközi Junior Kendo Klub), Tóth Balázs (Szegedi Kendo Egyesület), Szegőfi Ákos (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)
3. Spanyolország

XXV. Kendó Európa-bajnokság női egyéni kategória:
1. Fadai (Németország)
2. Van der Woude (Hollandia)
3. Bővíz Marina (Magyarország)
3. Momcilovic (Szerbia)

XXV. Kendó Európa-bajnokság férfi egyéni kategória:
1. G. Giannetto (Olaszország)
2. K. Nakabayashi (Franciaország)
3. Dubi Sándor (Magyarország)
3. A. Fisher (Anglia)

Fotók: facebook.com/ekc2013germany

0 Tovább

Példátlan összefogás a magyar kendó-válogatottért!

Összejött a pénz, ott lehet a teljes magyar kendó-válogatott a berlini Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokság szervezői a háromszorosára emelték a nevezési/regisztrációs díjat, sőt ezt kiterjesztették a kísérő személyekre is. A szerény költségvetésből gazdálkodó Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség nagy bajba került: bizonytalanná vált a magyar csapat indulása, de kendósaink nem adták fel…Sosem adják fel!

 Gyűjtést indítottak, beszállt a Magyar Olimpiai Bizottság is, amely az éves támogatásból, előleggel segítette a japán kardvívókat. Közben a legnépszerűbb közösségi portálon valóságos kampányt indított a válogatott, és a hazai szövetség bankszámlát nyitott, amelyen végül összejött a pénz.

„Köszönetemet és őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki a magyar kendó-válogatott kampányában résztvevőknek. Nekünk, szövetségi keretek között, soha nem sikerült széles támogatói rétegre találnunk. Remélem, hogy erkölcsi példamutatásuk felhívja a támogatásra képes döntéshozók figyelmét, és sikerül túllépni azon az állapoton ahol spontán, ad hoc, időleges megoldásom múlik nemzeti hírünk, dicsőségünk továbbépítése” – nyilatkozta Vadadi Zsolt, a hazai szövetség elnöke.

A magyar férfi kendó-válogatott a tavalyi világbajnokságon bronzérmet szerzett Olaszországban, ezért kár lett volna belenyugodni abba, hogy nem lehetnek ott az idei Európa-bajnokságon.

„Ismét lesz alkalmunk megmutatni a magyar virtust. A pénzgyűjtésnek köszönhetően nem csupán a szűkített keretnek lesz lehetősége indulni az Eb-n, hanem a juniorjaink is ott lehetnek. A csapat, illetve a szövetség az anyagiakon túl morálisan és erkölcsileg is megbizonyosodott a hazai sportközösség összefogásának erejében. Köszönjünk!” – mondta Mihalik Hunor, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára. A berlini kendó Európa-bajnokság április 12-én kezdődik.

0 Tovább

Kendó - Veszélyben a magyarok Eb-részvétele

Anyagi okokból elképzelhető, hogy nem tud részt venni a berlini Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Bő két hét van arra, hogy a legutóbbi kontinenstornán két-két aranyat és bronzot, valamint egy ezüstöt szerzett csapat összeszedje a szükséges pénzösszeget.

Áprilisban Berlinben rendezik a kendó Európa-bajnokságot, melyen a magyarok cím védőként indulhatnának, hiszen két évvel ezelőtt a férficsapat aranyérmes lett, egyéniben a győrzámolyi Szigetközi JKK versenyzője, Dubi Sándor első, klubtársa, Babos Gábor harma dik lett, Dubi Attila – Sándor testvére – a legjobb küzdőnek járó díjat kapta meg.

A hölgyek sem sokkal ma radtak el a fiúktól, hiszen a csapat második, Bővíz Marina pedig harmadik lett. Az már csak a ráadás, hogy a férfiválogatott tavaly a világ bajnokságon sporttörténelmi sikert elérve állhatott a dobogó legalsó fokára.

Hogy most mégis veszélyben az EB-szereplés, az nem formahanyatlásra vagy más szakmai okokra vezethető vissza, hanem a „piszkos" anyagiakra. Jelen helyzetben ugyanis több mint egymillió forint hiányzik ahhoz, hogy a szűk keret – hat férfi-, öt női versenyző és két edző – kiutazhasson, s a korábbi eredményekhez méltó módon küzdhessen Németországban.

Dubi Sándor, aki most is jó eséllyel pályázhat egyéniben is
egy jó helyezésre, utolsó segély kiáltásként fordult lapunkhoz:

„Tudni kell, hogy eddig is kellett pénzt áldoznunk azért, hogy versenyezhessünk, ám a német szervezők olyannyira megemelték a nevezési díjakat, hogy ezt a magyar szövetséggel közösen sem tudjuk vállalni. Eddig száz euró volt az EB-re személyenként az összeg, ám most két száznyolcvanat, azaz majdnem a háromszorosát kellene kifizetnünk. Ehhez jön még hozzá az utazás, a szállás és az étkezés, mely a lehető legátlagosabb szinten is még egyszer akkora összeg. Összesen mintegy két millió-kétszázezer forintról van szó, melynek felét tudná a hazai szövetség állni, a másikat nekünk kellene összeszedni. Az idő rövid, mert február közepéig ki kell fizetni a nevezési díjat. Nagyjából ennek a hónapnak a végén látnunk kell, van-e reális esély az indulásra, vagyis alig két hetünk maradt támogatókat találni."

Hogy nem egyedi problémá ról van szó, azt mutatja, hogy hat ország – Spanyolország, Portugália, Macedónia, Csehország, Szlovákia és Málta – már jelezte, ezt a kontinenstornát kihagyja, s kérdéses a románok részvétele.

„Lehet azt mondani, hogy nem ők a sportág krémje, de valahol komolytalanná válik egy Európa-bajnokság, ha a nemzetek sorra lépnek vissza. Megmondom őszintén, furcsálljuk, hogy az európai szövetség sem tesz semmit, pedig már korábban lehetett arról hallani, hogy mire készülnek a német szervezők. Először nem is hittük el, csak rémhírnek gondoltuk, sajnos ebből a múlt hétvégén valóság lett. Pedig több ország is összefogott, hogy jobb belátásra bírja a né meteket, ezek szerint mindhiába" – tette hozzá Dubi Sándor, aki nagyon szomorúan venné tudomásul, ha esélyük sem lenne a címvédésre.

„Nem elsősorban magunk miatt lennék csalódott, mert ez legfőképpen a fiatalokról, a közvetlen utánpótlásról szól, akik becsületesen dolgoznak az edzéseken, s igazán megér demelnék az EB-részvételt, de erre jelen állás szerint minimális esélyük van" – mondta vé gezetül Dubi Sándor, aki a sandordubi@gmail.com e-mail címen várja az esetleges támogatók jelentkezését.

Forrás: kisalfold.hu

Fotó: Szegőfi Ákos

0 Tovább

Nincs idős kendós!

Odacsaptak a senior kendósok! Budapesten lebonyolították a már hagyományosnak mondható Momiji Nemzetközi Senior Kendo Kupát.

Itthon 30 éve van jelen a japán kardvívás, ezalatt több kimagasló eredményt értek el a magyarok az Európa-bajnokságokon, és világbajnokságokon – idén a férfi válogatott például világbajnoki bronzérmet szerzett, így volt mit ünnepelniük az „öregeknek”. Apropó évek: ebben a sportágban nem számít a kor, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Momiji Nemzetközi Senior Kendo Kupán a 65 éves Aranyossy Árpád volt a legidősebb.

A 35-45-ös korosztályban Bárány Tibor, a +45-ös kategóriában pedig Kovács Ferenc győzött. Abe Tetsushi szakmai igazgató, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta: mindkét kategóriában valódi, harcos, erős kendót látott, és az idősebb korosztály is komolyan törekszik arra, hogy a tudása fejlődjön.

Eredmények:

35-45

I. Bárány Tibor, II. Erdélyi Gábor, III. Balogh Tibor, Mihai Dutescu (ro) Fighting Spirit: Márton Attila

45+

I. Kovács Ferenc, II. Tráser Tamás, III. Sohajda Gyula, Kocsis István Fighting Spirit: Jancsó Zoltán

0 Tovább

Kendó-vb - Világbajnoki bronzérmes lett a férfi válogatott

Bronzérmet nyert a magyar férficsapat a kendó-világbajnokságon. Az olaszországi Novarában megrendezett vb-n a Dubi Sándor, Dubi Attila, Király Norbert, Babos Gábor, Tóth Balázs, és a tartalék Váradi Ábel alkotta magyar válogatott a japánok és a dél-koreaiak mögött lett bronzérmes. A vb-n a másik bronzérmet az Egyesült Államok együttese szerezte meg.

Az érmen kívül volt egy másik magyar siker is Novarában: Dubi Sándor vehette át a Fighting Spirit (Küzdő szellem) díjat!

0 Tovább

Pontosan és gyorsan vág a seniorok kardja is

Október 29-én zárult az immár három ország részvételével megrendezett Momiji Kupa, kendo senior verseny. Maga a kezdeményezés is egyedülálló az országban, hiszen a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub civil egyesületként önállóan és egyedüliként szervezi az eseményt.

 

Az idei versenyen két kategóriában a 35-45 közötti, illetve 45+ korosztályos bontásban vívhattak a versenyzők, és először érkeztek külföldi kendósok is (Szlovákiából és Romániából) a Momiji Kupára.

 

A veseny névadója a momiji vagy japánjuhar (Acer palmatum) fontos eleme a japán kultúrának és természetesen a japán kertészeti hagyományoknak. Ennek a közepes termetű fának különösen az őszi színe értékes díszítő elem.

 

A Momiji Kupa nem pusztán versenyzési alkalom a senior korosztálynak, hanem arra is hivatott, hogy a fiataloknak mintát adjon az idősebb generáció tudásából, és megmutassa, hogy a kendo egy egész életen át folytatható sport és harcművészeti irányzat.

 

A verseny végeredménye:

 

A Senior A korosztály végeredménye:

1. Mihai Dutescu (Ro)

2. Csontos Tamás

3. Csendes Sándor

3. Balogh Tibor

 

Fighting Spirit: Matus Márk

 

Senior B korosztály végeredménye:

 

1. Sohajda Gyula

2. Márkus Csaba

3. Vadadi Zsolt

3. Bak Lászó

 

Fighting Spirit: Suba Gábor

 

A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klubról röviden

 

Az egyesület 1982-ben alakult. Magyarországgal a klub ismertette meg a kendot. A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub vezetősége feladatait önkéntesen, társadalmi munkában látja el, és a tagdíjakból a terembérletet, az utazások költségeit fedezi, illetve a szükséges felszerelésekhez járul hozzá.

 

Az anyagi lehetőségek ellenére a klub tagjai állandó válogatott kerettagok, és Bárány Tibor, a Főnix klub elnöke és edzője, négyszeres magyar egyéni bajnok, Európa és világbajnok. A Budapest Főnix Klub az egyetlen olyan harcművészeti  klub Magyarországon, amelynek alapító tagját, Vadadi Kornél urat, a japán császár a harcművészetekért tett munkásságért tüntette ki.

0 Tovább
«
12

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum