Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Világjátékok 2022 – Két arany, egy ezüst és egy bronz a 4. napon

Kajakos és életmentő arany a birminghami Világjátékok 4. versenynapján! A magyar csapat mindezek mellett egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött a nem olimpiai sportágak multisport versenyén. Előbbit az uszodában, utóbbit pedig a kajakpályán szerezték.

Kiszli Vanda a maratoni kajakosoknál megnyerte a rövidtávot, Csikós Zsóka pedig bronzérmes lett az egyesült államokbeli Világjátékokon. Az ezüstérmet a spanyol Eva Barrios szerezte meg. A férfiaknál Noé Bálint 5. lett.

„Hihetetlen ez az egész! Felfoghatatlan, hogy győzni tudtam. Korábban az esélylatolgatások során mindig úgy fogalmaztam, hogy végzem a dolgom, és mindent bele adok majd a játékokon. Persze titkon mindig az volt az álmom, hogy a leggyorsabb leszek a 3,4 kilométeres távon. És sikerült!” – nyilatkozta Kiszli Vanda.

Az uszodában a vízi- és életmentők ezúttal egy aranyat és egy ezüstöt szereztek. A 4x50 méteres vegyesváltóban a férfiak mindenkit megelőzve 1:26.53 perces Világjátékok-rekorddal győztek. A női staféta a németek mögött, az olaszokat megelőzve második lett.  

A Világjátékok-győztes férfi váltóban Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás, az ezüstérmes női stafétában pedig Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna és Verrasztó Evelyn kapott helyet.

Balog Gábor az eredményhirdetés után elmondta: a váltó gerince régóta együtt van, Szabó Szebasztián pedig új lendületet hozott a csapatba. „Bízom benne, hogy az életmentés egy picit jobban előtérbe kerül. A Világjátékok nagyszerű lehetőség volt arra, hogy a magyar vízi- és életmentés letegye névjegyét” – mondta a kétszeres Világjátékok-győztes.

Jakabos Zsuzsanna sikeres Világjátékokat zárt Birminghamben. „Örülök, hogy itt lehettem. Egy arannyal, egy ezüsttel és a női 200 méteres akadályúszásban elért egyéni csúccsal zártam. Nagyon jó csapat jött össze, annak meg külön örülök, hogy eredményeinkkel talán egy picit jobban ráirányítottuk a figyelmet erre a sportágra” -fogalmazott Jakabos.

 A 4x25 méteres manikin babaváltóban a nők hatodikként, a férfiak hetedikként végeztek. A görkorcsolyásoknál Gardi Dominika a 15 ezer méteres eliminációs versenyen a 11. helyen végzett úgy, hogy elesett, miután az előtte bukó olasz görkorcsolyázót nem tudta kikerülni. A vasárnap befejeződött drónverseny végleges és hivatalos eredményét hétfőn adták ki, amely szerint Rontó Roland a 13. fejezte be a viadalt.

Eddig 48 nemzet versenyzői szereztek érmet a Világjátékokon. Az éremtáblázatot a németek vezetik, Magyarország 8 arannyal, 5 ezüsttel és 5 bronzzal az előkelő 5. helyen áll a rangsorban.

Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

A MOB alelnöke szerint a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége

Deutsch Tamás is a helyszínen szurkol a magyar csapatnak a Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben. A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vasárnap többek között a vízi- és életmentő versenyek helyszínét is meglátogatta.

„Most először van alkalmam itt lenni egy Világjátékokon. Fantasztikus a hangulat, és a magyar sportolók is kiválóan teljesítenek. Jó látni azt, hogy az egyes sportágak képviselői a Világjátékok Magyar Csapaton belül, mennyire összetartanak.” – mondta Deutsch Tamás, aki hozzátette: a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége. „Ebben oroszlánrésze van Thomas Bach-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. Az ő kezdeményezése volt, hogy a NOB a világ nagy nem olimpiai sportszövetségeinek a lehető legszorosabb partnere legyen. Nem véletlen, hogy a megnyitó óta a központi stadionban a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének zászlója mellett ott van a NOB lobogója is.” – mondta a MOB alelnöke.

A birminghami Világjátékokon - három nap után - a magyarok az éremtáblázat ötödik helyén állnak, miután hat aranyat, négy ezüstöt és négy bronzérmet szereztek. A játékok 17-éig tartanak. 

Fotó: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Két Világjátékok-rekord, két arany a harmadik versenynapon

Két újabb magyar arany Birminghamben! A vízi- és életmentő versenyeken három számban volt érdekelt a Világjátékok Magyar Csapat. A 4x50 méteres akadályúszásban a női és a férfi staféta is aranyérmes lett, női 200 méteres akadályúszásban Jakabos Zsuzsanna pedig negyedik lett.

A női csapat fantasztikus versenyzéssel századmásodpercre ugyanannyit úszott, mint a lengyel váltó, így a dobogó tetejére a magyarok és a lengyelek is felállhattak, és a győztesek tiszteletére is két himnuszt játszottak le.

Ezt követte a férfi döntő, ahol a magyarok magabiztos győzelmet arattak, megelőzve az olaszokat és a japánokat.

A nők 1:49.05, a férfiak pedig 1:34.91 perc alatt teljesítették a távot, mindkét időeredmény Világjátékok-rekord.

A Világjátékok-győztes női váltóban Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Ugrai Panna, a férfi stafétában pedig Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás kapott helyet.

Jakabos Zsuzsanna egyéni csúcsot úszott 200 akadályon. „Az egyéni rekordnak külön örülök. A két döntő közötti fél óra elég volt a regenerálódásra, és a váltóval meg megvalósítottuk azt, amiért ide repültünk” - nyilatkozta az eredményhirdetés után Jakabos Zsuzsanna.

A férfi váltó tagjai biztosak voltak abban, hogy ezt a döntőt csak valamilyen rekorddal lehet megnyerni. „Világjátékok-csúcs lett a vége, és nagyon örülök, hogy ehhez a győzelemhez hozzá tudtam segíteni a stafétát. Ráadásul a világcsúcstól mindössze egy tizedre voltunk – összegzett Szabó Szebasztián.

A görkorcsolyázóknál a női 10 ezer méteres pontszerző versenyben Gardi Dominika 10. lett, a szumósoknál az open kategóriában Szilágyi Erik az első körben, míg Kerstner Róbert a másodikban búcsúzott. Véget ért a drónosok versenye is, itt Rontó Roland a 16. helyen zárt.

A Világjátékokon - három nap után - a magyarok az éremtáblázat ötödik helyén állnak, hat arannyal, négy ezüsttel és négy bronzzal.

Fotók: Freschli József

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Egy arany, két ezüst és egy bronz a második versenynapon

Továbbra is lendületben a magyar csapat. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok második versenynapján egy aranyat két ezüstöt és egy bronzot szereztek a magyar versenyzők a nem olimpiai sportágak világversenyén.

Senánszky Petra az 50 méteres uszonyos gyorsúszás után 100 méteren is győzött. Ugyanebben a számban Varga Krisztina ezüstérmet szerzett, akárcsak Mozsár Alex a 200 méteres felszíni úszásban. Utóbbi számban Bukor Ádám bronzérmes lett.  

„Mozgalmas időszakon vagyok túl, de ez a Világjátékok kiemelt versenynek számít. Nagyon boldog vagyok, hogy mindkét számban megvédtem a címem. Az meg külön fantasztikus érzés, hogy az aranyak mellett a váltóval ezüstérmesek lettük.” – összegzett az uszonyosúszó versenyek végén az immár négyszeres Világjátékok-győztes klasszis.

További uszonyosúszó pontszerzők: Blaszák Lilla 4., Szabó Anita 5. (mindketten női 400 felszíni), 4X100 méteres férfi felszíni váltó (Mozsár Alex, Hamlin Matthew, Kiss Nándor, Bukor Ádám) 5., Holoda Péter 4., Sincki Ádám 5. (mindketten 50 méteres uszonyos gyors), Suba Sára 7. (100 méteres női felszíni).

Fájó karatés 5. hely

Hárspataki Gábor a 75 kilósok között ötödikként végzett. Az olimpiai bronzérmes versenyző harmadik meccsén vitatott döntés után kikapott üzbég ellenfelétől. A döntés után óvást nyújtottak be a magyarok, ám az eredmény nem változott. „Nagyon csalódott vagyok. Jól felkészülve érkeztem Birminghambe. Ilyennel még nem találkoztam. Egy dolognak azért nagyon örülök, ez pedig az, hogy Tadissi Martial éremmel térhet haza” – mondta Hárspataki Gábor, utalva a másik karatés egy nappal korábbi sikerére. A súlycsoport eredményhirdetésénél dr. Mészáros János, a magyar csapat delegációvezetője volt az éremátadó. A karateversenyen ott volt dr. Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, aki tegnap érkezett meg Birminghambe.

Megkezdték a küzdelmeket a szumósok is. Nehézsúlyban Kerstner Róbert hetedik, könnyűsúlyban Szilágyi Erik pedig kilencedikként zárt. A gyorskorcsolyás Gardi Dominika a 10 ezer méteres elimináció versenyszámban a hetedik helyen fejezte be a szombati napot, az akrobatikus rock and rollosoknál a Bánhidi Dániel, Czetl Fanni kettős Világjátékok-nyolcadik helyen végeztek.

Két versenynap után a magyarok négy arannyal, négy ezüsttel és négy bronzzal a hatodik helyen állnak az éremtáblázaton. 

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Napi összefoglalók az M4-en

Világjátékok a képernyőn. Az egyesült államokbeli Birminghamben 7-én megkezdődött a nem olimpiai sportágak négyévenkénti multisport versenye, és 17-éig tart. A játékokról folyamatosan tudósít a magyar csapatot elkísérő médiastáb.

Magyarországot 17 sportágban 59 versenyző képviseli. Az egyes versenynapokról az nvesz.hu oldalon lehet olvasni infókat. Naponta kerülnek fel fotógalériák ide. Videós összefoglalók itt találhatók.  Ezen kívül az M4 Sporton és az m4sport.hu-n rendszeres napi összefoglalók lesznek.

Az időpontok:

július 10., 17:15

július 11., 20:30

július 12., 20:00

július 13., 17:30

július 14., 23:00

július 15., 17:30

július 16., 19:00

július 17., 17:30

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Három arany, két ezüst, három bronz az első napon

Szenzációs magyar kezdés a Világjátékokon. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport világversenyen a magyar küldöttség három arannyal, két ezüsttel és három bronzéremmel nyitott.

A Magyar Búvár Szakszövetség idén meghirdette „A búvárok csúcsra törnek” programot. Ehhez igazodva az uszonyosúszók nagyon bekezdtek. Senánszky Petra az 50 méteres uszonyos gyors címvédőjeként érkezett Birminghambe, és esélyeshez méltó versenyzéssel megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét.

A folytatásban Mozsár Alex a 400 méteres felszíni úszásban, Holoda Péter pedig 100 méteres uszonyos gyorsúszásban győzött.

A Suba Sára, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Varga Krisztina alkotta női 4X100-as felszíni váltó ezüstérmes lett, akárcsak a karatés Tadissi Martial. A 67 kilogrammos versenyző a döntőben a brazil Vinicius Figueirától kapott ki.

Az uszonyosoknál Varga Krisztina (50 méteres uszonyos gyors), Károlyi Csilla (200 méteres felszíni), Bukor Ádám (400 méteres felszíni) egyaránt bronzérmes lett.

A latintáncok versenyében a Silvestri Andrea, Váradi Martina páros közel volt az éremszerzéshez, de végül akárcsak a legutóbbi Világjátékokon a negyedik helyen végzett. Ugyanebben a mezőnyben a Hidi Balázs, Kis Violetta duó tizenhetedikként zárt.

A görkorcsolyás Gardi Dominika 10 ezer méteres pontelimináción a 12. helyen fejezte be a versenyt azután, hogy egy kiadós zápor miatt több, mint egy órás csúszással lépett pályára.

A magyar küldöttség így az első versenynapot 3 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal zárta, és az éremtáblázat második helyéről várja a folytatást.

0 Tovább

Ezüstérmes lett a karatés Tadissi Martial a Világjátékokon!

Tadissi Martial a második helyen végzett a karatésok 67 kg-os súlycsoportjában az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok első versenynapján. A magyar kiválóság mélyről jött vissza, hiszen egy éve hajszálnyival maradt le a sportág történetének első olimpiai részvételéről, és mint fogalmazott: a birminghami verseny „volt az ő olimpiája”, ahol sikerült megvalósítania a kitűzött célját, az éremszerzést.

A karatés berkekben Márszinak hívott klasszis korábban volt világbajnoki ezüstérmes, Európa Játékok harmadik helyezett, Eb-n pedig négyszer is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A 30 esztendős karatés tavaly júniusban a sportág olimpiai kvalifikációs tornáján öt győzelemmel bejutott a legjobb négy közé, viszont aztán fájdalmas módon nem került be abba a hármasba, akik indulási jogot szereztek a tokiói ötkarikás játékokra. Ezt követően tűzte ki maga elé Tadissi Martial célként a Világjátékokon való jó szereplést. Parádés sorozatot produkált, tavaly szeptembertől idén májusig minden világversenyen, amelyen indult, eljutott az éremmérkőzésig, és világranglistás helyezésével magabiztosan kvalifikálta magát a Világjátékokra.

A birminghami versenyen az UTE sportolója a csoportküzdelmek során először 1-0-ra kikapott az olasz Marescától, de aztán javított: 1-0-ra legyőzte az egyesült államokbeli Hernandezt, majd 6-4-re felülmúlta a chilei Velozót, amivel bejutott az elődöntőbe.

A fináléba kerülésért Tadissi Martial 3-0-ra verte a görög Xenost is. A döntőben a brazil Figueira volt az ellenfél, aki ellen vitatott körülmények között került hátrányba, és végül 4-0-ra alulmaradt.

„Amit kívántunk, az éremszerzés, az teljesült” – nyilatkozta a döntőt követően edzője, Módos Viktória.

„Ha előre tudom, hogy ezüstérmes leszek, biztosan aláírtam volna!” – értékelt Tadissi Martial. – „Nagyon nehéz és eseménydús napon vagyok túl. A csoportmérkőzések sem mentek zökkenőmentesen. Annak ellenére, hogy jól ment a bemelegítés, feszültebben, görcsösebben kezdtem. Kicsit meg kellett ráznom magam az olasz ellenfelem elleni vereséget követően. Aztán a chilei versenyző elleni ki-ki mérkőzés sem a tervek szerint kezdődött, de 0-4-es hátrányból viszonylag rövid idő alatt sikerült 6-4-re fordítani és az elődöntőbe jutni. Az elődöntőben jól tudtam tartani a taktikát az egy hónappal ezelőtti Eb-n ezüstérmes görög Xenos ellen. Sajnos a döntő egy számomra bosszantó szituáción ment el. Úgy éreztem, hogy a brazil földrevitele előtt sikerült őt fejbe rúgnom, de a bírók az ő pontszerzését díjazták. Sajnos ez nagy hatással volt a későbbi végeredmény kialakulására. A tavalyi párizsi olimpiai kvalifikációs verseny óta új motivációként csak a Világjátékok lebegett a szemem előtt. Nagyon mélyről kell visszajönnöm, amiben az edzőmnek, Módos Viktóriának és a családomnak is hatalmas szerepe volt. Ez volt az én Olimpiám! Nagyon örülök, hogy az olimpiai érem kivételével immáron mindenhonnan – Eb, vb, Európa Játékok, Világjátékok – sikerült éremmel hazatérnem. Összességében nagyon boldog vagyok, hiszen éremért utaztunk Birminghambe. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez az eredmény megszülethessen. Ezúton szeretném megköszönni a Magyar Karate Szakszövetségnek a felkészülésünk és az akklimatizációnk legmagasabb fokon történő biztosítását, továbbá a helyszínen kapott edzői, orvosi segítséget, illetve az otthonról érkezett taktikai és mentális utasításokat is!”

A Világjátékokra kijutott másik magyar karatés, az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor magyar idő szerint szombaton este lép tatamira. 

0 Tovább

110 ország sportolóival kezdetét vette a 2022-es Világjátékok

Látványos megnyitó Birminghamben! Hatalmas show-val megkezdődött a nem olimpiai sportágak négy évenkénti multisport versenye.

Az egyesült államokbeli Birminghamben 110 ország 3600 sportolója versenyez az előttünk álló 10 alatt, ami rekordnak számít a játékok történetében. A Protective Stadionban megrendezett nyitóceremónián a magyar csapat zászlaját Hidi Balázs versenytáncos vitte. A legnagyobb ováció az amerikaiak fogadtatásán kívül, az ukrán csapat bevonulását kísérte. A 11. Világjátékokat Randall L. Woodfin, Birmingham polgármestere nyitotta meg, a stadionban pedig felhúzták az amerikai mellett a Világjátékok és az olimpiai zászlót is.

A megnyitó után, dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke, a magyar delegációvezető elmondta, az egész sporttársadalom nagyon várta már ezt a megnyitót. „Az olimpiához hasonlóan a Világjátékokra is plusz egy évet kellett várni. Felkészült magyar csapat érkezett Birminghambe” – mondta az elnök, aki dr. Reinhardt Ákossal, az NVESZ Felügyelő Bizottságának tagjával, a Sportállamtitkárság főosztályvezetőjével nézte végig a megnyitót. Magyarországot 59 sportoló képviseli 17 sportágban.

Az első versenynapon bemutatkoznak az uszonyosúszók, de szoríthatunk hazánk versenyzői közül karatéban, görkorcsolyában és táncsportban indulóknak is.

Fotók: Freschli József

 

0 Tovább

Jakabos Zsuzsanna és Senánszky Petra izgalmas versenyekre számít Birminghamben

Egy medencében edzettek az élet és vízimentők, valamint az uszonyosúszók Birminghamben. A CrossPlex ad otthont többek között a két sportág versenyeinek. A multifunkcionális sportlétesítményt – amikor nincs Világjátékok – egyetemisták és középiskolások használják. Az akklimatizáción hellyel-közzel átesett, és sikeréhes magyar válogatottak érkeztek meg az edzésre…

A vízi- és életmentő csapat tagja többek között Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián is.

Jakabos Zsuzsanna 200 méteres akadályúszásban egyéniben indul. „Én vagyok az egyedüli a csapatban, aki egyéni számban is érdekelt. Mindent beleadok, és izgatottan várom, hogy milyen lesz ez a világverseny” – mondta az Európa-bajnok, olimpikon úszó.

Petrov Iván úgy látja, hogy a vízi és életmentés egyre nagyobb hangsúlyt kap Magyarországon is. „Örülök, hogy ez a sportág itt van a Világjátékokon. Ezzel az életmentés fontosságára is rá tudjuk irányítani a figyelmet. Hét számban vagyunk érdekeltek, és nem titkolt szándékunk több érmet hazavinni erről a világversenyről”- mondta Petrov Iván.

Szabó Szebasztián is hangolódott. „Hosszú fárasztó utazáson vagyunk túl. Ahogy közeledik a verseny, egyre fokozódik a drukk bennem. Az élet- és vízimentés hoz némi változatosságot abba a monotonitásba, ami jellemzi helyenként az úszóedzéseket” – összegzett az úszó-világbajnokságon 50 gyorson negyedik helyezés elérő klasszis.

Senánszky Petra is a budapesti vizes világbajnokság után kezdi meg szereplését a Világjátékokon. Ráadásul ő az uszonyosúszás mellett vízi- és életmentésben is indul Birminghamben. „Nagyon várom, hogy elkezdődjenek a versenyek. Uszonyosúszásban bízom abban, hogy megvédem 100-on és 50-en is a címeimet, és nagyon szeretnék világcsúcs közeli időket úszni” – tette hozzá Senánszky Petra.

Veress András, az uszonyosok edzője elmondta, a csapat csomagjai nem érkeztek meg, azokat Kókai Dávid intézte éppen az edzés ideje alatt is, így ő nem tudott részt venni a tréningen. „Nem volt zökkenőmentes a kiutazásunk, és csomagproblémák is vannak, de a lényeg, hogy most már mindenki itt van, és itt vagyunk a medence szélén.” – fogalmazott röviden a szakember.

Tadissi Martial is feltűnt CrossPlex-ben. A vb- és Eb-érmes 67 kilogrammos karatés hangsúlyozta: a Világjátékokra kvótát szerezni, legalább olyan nehéz, mint az olimpiára. „Minden súlycsoportban a világ legjobb nyolc versenyzője szerzett indulási jogot. Örülök, hogy nekem sikerült, és most már fogyasztok.” – nyilatkozta a karatés. Ebben a sportágban két magyar induló lesz, ugyanis az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor is

Az egyesült államokbeli Birminghamben ma rendezik meg a Világjátékok megnyitóját, holnap lesz az első versenynap, a záróceremóniára pedig 17-én kerül sor.

Fotók: Freschli József

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Ki mikor versenyzik Birminghamben?

Görkorcsolyában, karatéban, uszonyos- és búvárúszásban, valamint táncsportban szoríthatunk a Világjátékok első napján a magyaroknak. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hivatalos honlapján a birminghami csapatiroda összeállította azt a táblázatot, amelyből kiderül, hogy melyik magyar sportoló mikor mutatkozik be az idei Világjátékokon.

Az NVESZ összeállításában megtalálható a Világjátékokra megírt csapatkönyv is, amelyben az indulókról a legfontosabb információkat megtudhatjuk.

Az olimpiához hasonlóan a Világjátékokat is egy évvel eltolták. A nem olimpiai sportágak seregszemléjét ugyanis mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Idén a magyar színeket 17 sportágban 59 versenyző képviseli. Utolsóként a szumós Szilágyi Erik szerzett indulási jogot a játékokra.

Kattintson ide a Világjátékok menetrendjéért!

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum