A hétvégén megrendezik a Burger King Ultrabalaton Trailt! A terepfutó-versenyen három távon állhatnak rajthoz az indulók. A legrövidebb a Koloska Trail, itt 22 kilométert teljesíthetnek a futók. A Gella Trailen 40 kilométeres a táv, a királykategóriában pedig 109 kilométert kell leküzdeni, ez a Hegyestű Trail.

Ultrabalaton

Mindhárom teljesíthető egyéniben, a leghosszabb, 109 kilométeres táv pedig csapatban is. A szervezők így a leghosszabb távon lehetőséget biztosítanak azoknak is, akik szeretik a terep adta kihívásokat, de a rövidebb távokat kedvelik.

Ez a verseny gyakorlatilag az NN Ultrabalaton „kistestvére”. „Az első viadalt követően sok pozitív visszajelzést kaptunk, a futók javaslatait, kéréseit figyelembe véve pár dolgot megváltoztatunk annak érdekében, hogy olyan versenyt rendezhessünk, amely néhány éven belül felnő a “nagy testvér” népszerűségéhez.” – áll a szervezők versenykiírásában.

A leghosszabb távon rajthoz áll Csécsei Zoltán is. Az ultrafutó-válogatott tagja szerint komoly kihívás elé néz a hétvégén. „Eddig mindössze egy terepversenyen indultam, nagyjából 5 évvel ezelőtt. Arra számítok, hogy elég rendesen kilépek a 109 kilométer alatt a komfort zónámból.” – mondta Csécsei Zoltán.

A versenyközpont Csopakon lesz a Balatoni Élményparkban, ahol szakmai expóval, tésztapartival hangolódhatnak a futók. A szombati rajtok sorát reggel hét órakor a 109 kilométeres táv mezőnye kezdi meg, kilenc órakor a 40, tízkor pedig a 22 km-es verseny indul.