Álomszerűnek nevezte a magyar versenyzők szereplését a múlt héten Budapesten rendezett birkózó Európa-bajnokságon Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója.

    A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden kiemelte, hogy a budapesti BOK Csarnokban lebonyolított kontinensviadalon "kiváló hangulatban" és "fantasztikus körülmények" között léphettek szőnyegre a birkózók, akiknek egész heti teljesítménye a szakmai vezetést minden várakozását felülmúlta.


    "A kilenc megnyert érem óriási teljesítmény, a versenyzők által bemutatott birkózás pedig rácáfolt arra az aggodalmunkra, amelyet a sorsoláskor éreztünk" - jelentette ki Bácsi Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar indulók közül többen is borították a papírformát, ehhez pedig nagyon sokat hozzátett a BOK Csarnok közönsége, amely rendre "belehajszolta a versenyzőket a győzelembe".


    "Próbáltuk ezt az Eb előtt elmondani a versenyzőinknek, kértük, hogy ne érezzék nyomásnak a hazai közönség buzdítását, inkább vigye őket ez előre. A csapat nagy része jól élt a nézők szurkolásával, de nyilván vannak olyan birkózóink is, akiknek még dolgozni kell ezen" - fogalmazott a szakmai igazgató.


    Bácsi Péter a kötöttfogásúakról elmondta, "magasra tették a mércét", természetes, hogy ezentúl "mindenki ugyanilyen szereplést vár majd tőlük", ugyanakkor az őszi világbajnokságig még rengeteg idő van, a fő cél pedig változatlanul az, hogy minél több magyar birkózó legyen ott a párizsi olimpián.


    "Fritsch Róbertet például még soha nem láttam ilyen jól birkózni, céltudatos, higgadt és elszánt volt, világklasszis teljesítményt nyújtott" - mondta Bácsi. A szabadfogásban aranyérmes Muszukajev Iszmailról szólva úgy vélte, hogy a 65 kilogrammosok között aranyérmes birkózó kétséget nem hagyott senkiben azzal kapcsolatban, hogy győzni fog. A női indulók szereplését értékelve a szakmai igazgató elmondta, egy érem megszerzése volt az elvárás, de ennél többet sikerült teljesíteniük a két bronzzal, ami szintén kiváló eredmény.


    A budapesti birkózó Európa-bajnokságon kötöttfogásban Fritsch (72 kg) aranyérme mellett Váncza István (67 kg) és Vitek Dáriusz (130 kg) ezüst-, Lévai Tamás (82 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev diadalán kívül Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) ezüst-, míg Ligeti Dániel (125 kg) bronzérmes lett, a nőknél pedig Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) egyformán bronzérmet szerzett.