A hétvégén első alkalommal rendezték meg a Privát Ultrabalatont, a verseny eredeti útvonalán, de korántsem a megszokott formában.

Május 15-én, 7:00-kor rajtolt el a Privát Ultrabalaton, Takács Krisztián „Csipi” kezdte a teljesítők névsorát – azokét a teljesítőkét, akik a szintidőn, azaz 32 órán belül futják le a 221 kilométert. A terepfutók körében ismert és elismert Csipi ezen a hétvégén 29 óra 53 perc alatt zárta be a kört, az ő indulásának különlegessége, hogy semmilyen segítséget nem vett igénybe, tehát nem volt kerékpáros kísérője és nem volt tervezett frissítése autóból.

Szurkolója viszont annál is több.

A futótársadalom most is bizonyított: a 221 kilométernyi pályán folyamatosan akadt valaki, aki biztatta őt az év számára leghosszabb napján, egy taps, egy jó szó, egy baráti pacsi – ezek mind-mind fontos részei egy sikeres teljesítésnek. Ez a nap neki és az NN Ultrabalaton közösségének ebből a szempontból is emlékezetes marad.  

„Privát Ultrabalaton T+1 nap...rengeteg mindent írhatnék, fogok is, de most csak annyi, hogy ez a szűk 30 óra benne van életem két legmellbevágóbb élményében, beleszámítva azt is, amikor elhagytam az anyaméhet... köszönöm a tengernyi szurkolást és azt a nagyon minimum száz személyes találkozást... elképesztő volt végig futni az UB útvonalán, talán 5 km volt a legtöbb amit találkozás nélkül tettem meg…”

A futónak nem volt kérdéses, hogy az elhalasztott verseny eredeti napján kint legyen a körön, ekkor jött szembe a szervezők kezdeményezése és valósulhatott meg az első PUB esemény. Csipi a kör háromnegyedénél még bizonytalan volt abban, hogy októberben akar-e duplázni, de a befutója után már határozott „nem” volt erre a válasz. A verseny szervezői azonban bíznak abban, hogy ez csak a „fáradásos józanságvesztés” esete volt, és október 2-án a szókimondó, humoros futó jelenléte is színesíti az egyéni mezőnyt – esetében szó szerint.

Felkészül a teljesítésre a futópados világrekorder; Csécsei Zoltán május 30-án indul, de a mezőnyben megtaláljuk Bódis Tamás nevét is, aki 2019-ben megnyerte a Spartathlont – és az NN Ultrabalatont is.

 

A koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztották az NN Ultrabalatont, de az ultrafutás rajongói nem maradnak versengés nélkül. Több hazai ismert futó is rajthoz áll külön időpontokban, és körbefutja a Balatont. Maga a verseny 2020-ban 14. alkalommal rajtol – ezúttal októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával.

A teljesítések ITT követhetők.
Csipi indulás IDE, célba érkezése IDE kattintva érhető el.
A csatolt fotók szabadon felhasználhatók a forrás megjelölésével.
 

Bővebb információk: https://ultrabalaton.hu/nnultrabalaton/ubkor/
Kontakt: kommunikacio@balatonman.hu