A békéscsabai diákolimpiával egy időben rendezték a Szerbia Open kick-box Európa-kupát, amelyen 16 ország 450 versenyzője indult. Magyarországot 48 sportoló képviselte, akik a felnőtteknél 17 aranyérmet termeltek, hazánk pedig a szerbek mögött második lett az országok versenyében.

A legeredményesebb magyaroknak Cselovszki Patrik és Fésű Lajos bizonyultak, akik három-három aranyérmet nyertek. Cselovszki Patrik mindhárom tatamis szabályrendszerben elindult, ami kategóriájában, az 57 kg-ban három elsőséget eredményezett, emellett a magasabb súlycsoportban szerzett még egy-egy ezüst- és bronzérmet. A tavalyi kétszeres Európa-bajnok, korábbi világbajnok Fésű Lajos ezúttal is remekelt: light-contactban a 74 és a 79 kilós súlycsoportot is megnyerte, mellé pedig pointfightingban is gyűjtött egy elsőséget.

Két arannyal gazdagította éremgyűjteményét a szerb fővárosban Vida Ádám és Kovács Laura Fanni, akik egyaránt light-contactban és kick-lightban állhattak a dobogó tetejére. Vida Ádám a férfiak 89 kg-os kategóriájában volt verhetetlen, míg Kovács Laura Fanni az 55 kilogrammos nők mezőnyében jeleskedett.

Rajtuk kívül a dobogó legfelső fokára állhatott fel pointfightingban a sokszoros világ- és Európa-bajnok, rutinos Veres Richárd, a fiatal kora ellenére már szintén világbajnok Bálint Martin, valamint Török Szonja és Gombás Alexandra. Light-contactban a kétszeres világbajnok Száraz Gergő, továbbá Holló Balázs és Nagy Ramóna nyakába is aranyérmet akasztottak.

 

Az éremtáblázaton a nemzetek között Magyarország a házigazda Szerbia mögött a második helyen végzett, míg a klubok versenyében egy magyar egyesület, a Halker-Király Team diadalmaskodott.

 

Kick-box Európa-kupa, Belgrád, a felnőtt magyar érmesek:

 

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
63 kg: 1. Veres Richárd, 2. Cselovszki Patrik
74 kg: 1. Bálint Martin
79 kg: 1. Fésű Lajos, 2. Bálint Martin
84 kg: 3. Economo Dimitrios
Nők:
50 kg: 1. Török Szonja, 2. Bárdos Inez
55 kg: 1 Gombás Alexandra, 2. Bárdos Inez

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
63 kg: 1. Száraz Gergő, 3. Cselovszki Patrik
69 kg: 1. Holló Balázs
74 kg: 1. Fésű Lajos, 3. Bálint Martin és Veszelovszki Péter
79 kg: 1. Fésű Lajos, 3. Slezák Bence
84 kg: 2. Economo Dimitrios
89 kg: 1. Vida Ádám
Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni, 2. Karácsondi Réka
65 kg: 3. Prajda Szonja és Nagy Rita
70 kg: 1. Nagy Ramóna, 3. Szabó Anna

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
69 kg: 3. Enyingi Ádám
79 kg: 2. Slezák Bence
89 kg: 1. Vida Ádám
Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni, 2. Karácsondi Réka
65 kg: 2. Nagy Rita
70 kg: 3. Szabó Anna, 3. Nagy Ramóna
+70 kg: 2. Szabó Anna

Low-kick:
Nők:
52 kg: 2. Miklós Alexandra

K1:
Nők:
52 kg: 3. Pálfi Viktória és Nagy Zsófia