Elképesztő formában van a 2017-es Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs. A magyar klasszis diadalmaskodott a Profi Squash Szövetség, a PSA Minszkben megrendezett rangos tornáján. A fehéroroszországi siker sorozatban a harmadik nemzetközi tornagyőzelmet jelentette a tatabányai játékosnak, aki előzőleg megnyert egy berlini, majd egy szlovákiai viadalt is.

 

A Minszkben lebonyolított 5500 dollár összdíjazású versenyen a harmadikként kiemelt Farkas Balázs három győzelemmel jutott a döntőbe, ahol aztán 3-1-re verte az elsőként rangsorolt dán Kristian Frostot.

"Ez egy olyan verseny volt, ahol a mezőny több hasonló szintű játékosból állt, és úgy érzem, hogy azért nyertem, mert jobban akartam a győzelmet, mint a többiek. Tisztában voltam azzal, hogy ki, milyen játékerőt képvisel, és úgy voltam vele, hogy ha odateszem magam és jól megy a játék is és jönnek az ütések, akkor bárkit meg tudok verni. Jelen pillanatban a 136-dik helyen állok a világranglistán, Minszkben pedig két olyan játékost is sikerült legyőznöm, aki előttem van a rangsorban. Az elődöntőben 3-0-ra vertem egy ír fallabdázót, a döntőbeli ellenfelem személyében pedig egy TOP 100-as versenyzőt múltam felül." - nyilatkozta a  Squashberek SE 21 éves fallabdázója.

A soron következő, az egyesült államokbeli Birminghamben 2021-ben megrendezendő Világjátékokkal kapcsolatban Farkas Balázs azt mondta: nagyon szeretne újra kijutni a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményére.