Sportdiplomáciából folyamatosan jelesre vizsgázik a magyar szumó! A dinamikusan fejlődő küzdősportban rendre megfordulnak más sportágak jeles képviselői is, a Magyar Sumo Szakszövetség vezetése azonban mindig a sportolók érdekeit tartja szem előtt.

„Nem is tehetnénk mást! A sportolóink a legfontosabbak számunkra” – mondja Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.

S, hogy ez mennyire így van, azt bizonyítják többek között a legutóbbi utánpótlás Európa-bajnokságon elért eredmények is. Ott van például a birkózó Elekes Enikő, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendéke, de elindult az észtországi Rakverében megrendezett Eb-n is. „Enikő tehetséges versenyző birkózásban is nyert már világversenyt, ez pedig szumóban, Észtországban is megtörtént.”- tette hozzá az elnök, aki egyben a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) főtitkára is.

„Mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy az adott sportoló hol érhet el sikert, neki mi a siker, és az odavezető úton nekünk sportvezetőknek támogatnunk kell. A szumó háza táján a birkózókon kívül rendszerint megfordulnak dzsúdósok is. „Én ennek örülök, és mindig az adott sportági szövetséggel, vagy egyesülettel egyeztetünk” – árulta el a gyümölcsöző sportdiplomáciai együttműködés sikerének titkát Ancsin László.  

Rakverében három korosztályban voltak magyar dobogósok, győztesek. U 14-ben Lovász Zoltán és Bokros Márk, U 16-ban Kaszás Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina, Jakab Dániel és Gyenes Bence, U 18-ban pedig Zsivnovszki Péter, Elekes Enikő és  Kaszás Elza szerzett Eb-aranyat.

„Büszkék vagyunk a mindenkori utánpótlásunkra. Tudni kell azt, hogy versenyzőink amatőrök. Ezért amikor a fiatal szumósok a felnőtt kor határát elérik, elég nagy lemorzsolódással kell szembenéznünk.” – összegzett Ancsin László.

 

A legutóbbi utánpótlás Eb magyar érmesei:

U14

50 kg Lovász Zoltán 1. hely

70 kg Bokros Márk 1.

55 kg Jámbor Levente 2.

+65 kg Róna Cintia 2.

40 kg Csejtei Zoárd 3.

60 kg Szalai Adrián 3.

 

U16

60 kg Kaszás Elza 1.

70 kg Csernák Dorina 1.

+70 kg Róna Cintia 1. és open 1

75 kg Jakab Dániel 1. és Jámbor Kristóf 2.

95 kg Gyenes Bence 3. és Open 1.

+70 kg Kaszás Lilla 3. és open 2.

Női csapat 3. Kaszás Lilla és Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina összeállításban

65 kg Szűcs Barna 2.

U18

90 kg Zsivnovszki Péter 1.

65 kg Elekes Enikő 1.

60 kg Kaszás Elza 1.

100 kg Gyenes Bence 3.

70 kg Csernák Dorina 3.