Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kick-boxban

A tavalyi győri utánpótlás Európa-bajnokság után 20201-ben ismét Magyarország adhat otthont a fiatalok kontinensviadalának. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: a magyarok az elmúlt évek több világversenyén is bizonyították, hogy kiemelkedően jó rendezők, ennek köszönhetően lehetünk ismét házigazdái egy Eb-nek. Hozzátette: a hazai rendezésű világversenyek mindig nagy lendületet adnak itthon a sportágnak – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Tavaly augusztusban az Audi Aréna Győrben 38 ország közel 1600 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe, ezzel ez volt az eddigi legnagyobb utánpótlás kick-box Eb. A 18 év alatti korosztályokat felvonultató verseny ráadásul minden idők legjobb magyar szereplését hozta, úgyhogy az MKBSZ szívesen vette a sportág világszövetsége, a WAKO felkérését, hogy 2021-ben vállalja el az esemény újbóli megrendezését.

"Ritkán fordul elő, hogy két éven belül ugyanazt a versenyt ugyanabban országban rendezzék meg, ezért mi nem is pályáztunk a 2021-es Európa-bajnokságra" - mesélte Galambos Péter. - "Akik viszont pályáztak, azoknál a WAKO illetékesei a helyszíni látogatás és előzetes felmérés alapján nem látták biztosítottnak, hogy magas színvonalon le tudják bonyolítani ezt a hatalmas versenyt. A nemzetközi szövetség ezért felkért bennünket, hogy rendezzük meg ismét az Eb-t. Mivel mi készen állunk a feladatra, van egy jól bejáratott helyszínünk is, és az új győri városvezetés is pozitívan viszonyult a megkeresésünkhöz, elvállaltuk a felkérést. Így most már hivatalos, hogy jövőre ismét nálunk lesz az utánpótlás Eb, reméljük, hogy a járványhelyzet sem fogja ezt megakadályozni."

A Magyar Kick-box Szakszövetség első embere komoly sportdiplomáciai sikernek nevezte a duplázást. Büszkén jegyezte meg: az utóbbi időben, ha igazán jó versenyeket említenek a sportág berkein belül, akkor elsősorban a 2017-es budapesti felnőtt világbajnokság és a 2019-es győri utánpótlás Eb jön szóba.

"Ha biztosra akarnak menni, akkor elővesznek minket, mi pedig nem állunk ellen ennek" - tette hozzá mosolyogva a sportvezető, aki arra is emlékeztetett, hogy jövőre szeretnék újra megrendezni az évenkénti hagyományos budapesti világkupát, amelyet idén májusban a koronavírus járvány miatt kényszerültek törölni.

Galambos Péter arról is beszélt, hogy a hazai rendezésű világversenyek rengeteg hasznot hoznak itthon a sportágnak.

"Leginkább népszerűsítésben jelentenek sokat, érzékelhetően megnő az érdeklődés a kick-box iránt. Ez kiegészül a mostanában divatos kereskedelmi televíziós sport reality-kkel, amelyek a fiatalok körében nagyon közkedveltek, és amelyekben hangsúlyosan szerepeltek az elmúlt időszakban legkiválóbb sportolóink. Akik gyártják ezeket a műsorokat, igyekeznek jó hívószavakkal előállni, és érzékelhetően úgy találják, hogy nem hangzik rosszul, hogy valaki kick-box világbajnok. Úgyhogy ez nekik is és nekünk is jó, az ott szereplő sportolóinknak pedig több tekintetben jelentős előnyökkel jár."

A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke beszámolt arról is, hogy hazánk még korábban jelentkezett a 2022-es utánpótlás világbajnokságra, amellyel kapcsolatban várják a nemzetközi szövetség végleges döntését.

0 Tovább

Magyar sportdiplomáciai siker pétanque-ban

Komoly sportdiplomáciai sikert értek el a magyar pétanque-osok, mivel az Európai Pétanque Szövetség, a CEP alelnökének választották Novák Barnabást. A hazai szervezet alelnöki tisztségét is betöltő sportvezető elmondta: elsődleges célja, hogy a 11 tagú elnökség egyetlen közép-kelet-európai tagjaként segítsen fellendíteni a sportágat a régióban, és elérni, hogy minél több igazolt játékos legyen.

Novák Barnabás 2018 előtt közel tíz évig töltötte be a Magyar Pétanque Szövetség elnöki tisztét, négy éve ugyanakkor már Luxemburgban él és dolgozik. Érdekesség, hogy az európai szervezet székhelye is Luxemburgban van bejegyezve, így a magyar alelnök fontos feladatai közé tartozik az ottani felettes szervvel való kapcsolattartás. Emellett a jogi vonatkozások, illetve a különböző szabályzatok karbantartása hárul rá, de szeretne tenni a hazánk és a környező országok pétanque-jának fejlődéséért is.

„1990-ben alakult meg az Európai Pétanque Szövetség, az elnökség pedig körülbelül tizenöt éve tizenegy főből áll. Ebből én vagyok a két alelnök egyike, és egyben az egyetlen, aki Kelet-Európát képviseli. Bár az elnökségi tagok elsősorban a CEP érdekében járnak el, azért számomra az is fő cél, hogy régiónkban fellendüljön a sportág, és ezzel összefüggésben, hogy minél több igazolt játékos legyen” – nyilatkozta a Novák Barnabás.

Az újdonsült alelnök elmondta: Franciaországban és annak egykori gyarmatain roppant népszerű ez a sport és Nyugat-Európában is sokan játsszák. Gyakorlatilag mindenki ismeri a strandokról és a parkokból, a mi térségünkben mégis kevesebben űzik.

„Pedig a mi régiónknak is létezik egy közös versenye, a hat állomásból álló Centrope Cup. Ezt hat közép- és kelet-európai ország szervezi, úgy, hogy évente mindegyik lebonyolít egy-egy versenyt. Ezen a sorozaton általában száz-kétszáz csapat indul el, de ezt a létszámot szerintem bőven lehetne és kellene is növelni.”

Novák Barnabás elmondása szerint pétanque-ban Magyarország az európai nemzeteket tekintve nagyjából a középmezőny elején található. A pétanque a feltörekvő sportágak közé tartozik, szerepel a Világjátékok programján, de tavaly már az is szóba került, hogy megmutathatja magát a – szinte kizárólag olimpiai sportágakat felvonultató – minszki Európa Játékokon.

0 Tovább

Budapesti központtal rendezik meg az egyetemi sport idei csúcseseményét

Hat kontinensről és csaknem száz országból regisztráltak az egyetemi sport idei csúcseseményére! A 2020 FISU World Forumnak a Testnevelési Egyetem ad otthont, augusztus 12. és 14. között. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Universiadék utáni második legnagyobb eseményét, a hallgatói világfórumot a koronavírus-járvány miatti egészségügyi korlátozásokat betartva, online rendezik meg. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) információi szerint 93 országból eddig 1245-en regisztráltak. A nyitóünnepségen beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és Oleg Matytsin a FISU elnöke.   

„Két évvel ezelőtt pályázaton nyertük el a jogot, hogy idén mi rendezhessük meg a hallgatói világfórumot – tájékoztatott prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke. – Természetesen akkor nem ilyen helyzetre készültünk, de a világjárvány keresztülhúzta a számításainkat. Ha idén lemondtuk volna az eseményt, legközelebb egész biztosan más kapta volna a rendezés jogát, amit nem akartunk megkockáztatni. Ezért partnereinkkel egyetértésben úgy határoztunk, megszervezzük a Forumot, ha kell, ilyen formában is. Nem számítottunk rá, hogy bő egy héttel a nyitónap előtt már ezer fölött jár a regisztráltak száma. Nem tartok attól, hogy digitális jellege hátrányt jelent majd, hiszen a járvány kitörése óta hozzászokhattunk, hogy a korábban valós térben és időben rendezett események jelentős része most virtuálisan zajlik. Egyetlen „gondunk”, hogyan tudjuk egyszerre kielégíteni a rengeteg jelentkező igényét.”

A Testnevelési Egyetem története során még sosem rendezett kibertérben ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, ami izgalmas kihívás elé állítja az intézményt – vélekedik Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora.

„A járvány miatt kényszerhelyzetben vagyunk, de a Testnevelési Egyetem, mint ahogy az oktatásban, úgy a fórummal kapcsolatban is vállalta a gyors átállást. Külön öröm, hogy a FISU Forum nyitónapján tartják a MEFS éves közgyűlését, így a két rendezvény ráirányítja a figyelmet a hazai és a nemzetközi egyetemi sport fontosságára. A közgyűlés tartalma szervesen kapcsolódik a Fórumhoz és annak mondanivalójához, így az időzítés tökéletesnek mondható. A Testnevelési Egyetem infrastrukturális fejlődése és sporttudományi háttere így kiemelt figyelmet kaphat nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által irányított Digitális Jólét Program (DJP) munkatársai a szervezők szakmai partnereként szaktudásukkal többek között a rendezvény virtuális térben való izgalmas és látványos megjelenítésében, fiatalos, a hallgatói érdeklődést felkeltő gamification kialakításában, valamint a digitális sportkérdések kérdéskörének terítékre kerülésében játszanak közre – tette hozzá Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője, a FISU Forum online térben történő megrendezésének ötletgazdája.

Fotó: RentIT, DJP, MEFS, TF

0 Tovább

Teke – Ezek a csapatok lesznek ott idén a nemzetközi kupákban

Megvan, hogy mely csapatok képviselik a magyar színeket a nemzetközi kupákban. A következő kiírásban a férfiaknál a Szegedi TE indul a Világkupán, az Európa Kupában pedig a Szentgotthárdért szoríthatunk. Az NBC-ben két magyar csapat is lesz, a Ferencvároson kívül a Répcelak guríthat.

A nőknél a győriek lesznek ott a Világkupán, az Európa Kupában a Rákoshegy lesz érdekelt, míg az NBC Kupában a Balatoni Vasas lép pályára.

A koronavírus miatt elmaradt az idei Bajnokok Ligája négyes döntője. A sorozatban kialakult a legjobb négy mezőnye, ott egy magyar csapat érdekelt a férfiaknál, miután a Szegedi TE idén is bejutott az elitkörbe. Ezt a Final Fourt jövő tavasszal rendezik meg.

0 Tovább

A junior tájfutó Eb is Magyarországon lesz az ősszel

Gyakorlatilag egy újabb, méghozzá sportágtörténelmi tájékozódási futó Európa-bajnokság megrendezését nyerte el hazánk. A koronavírus-járvány miatt ugyanis törölték a tájékozódási futók törökországi junior világbajnokságát. Helyette egyszeri alkalommal megrendezik a juniorok kontinensviadalát, amelyre így az ifjúsági Európa-bajnoksággal együtt kerül majd sor Salgótarjánban október 24. és 26. között – ráadásul magyar éremesélyekkel.

Nagy változásokat hozott a nemzetközi tájékozódási futó versenynaptárban is a koronavírus-járvány. A felnőttek világ- és Európa-bajnokságát, valamint a világkupa-sorozat valamennyi állomását törölni kellett, így a magyar válogatottnak sincs az idén komolyabb nemzetközi megmérettetése. A következő „áldozat” a junior világbajnokság lett. A júliusi eseményt először októberre halasztották, végül viszont a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) lemondani kényszerült. Így a törökországi verseny 2021-re csúszott, és a következő évek junior vb-i is egy évvel később kerülnek megrendezésre.

Miközben a világ egészét érintő esemény megrendezésére jelenleg nincs lehetőség, a legjobb európai futók megkapták a lehetőséget, hogy összemérjék erejüket, és erre Magyarországon lesz lehetőségük. Az október végi, Salgótarján környékén megrendezésre kerülő ifjúsági Európa-bajnokságot ugyanis kibővítették, és így a két ifjúsági korosztály (16, illetve 18 év alattiak) mellett a juniorok (20 év alattiak) is rajthoz állnak.

A mostani lesz az első hivatalos junior tájfutó Európa-bajnokság, amelyet az IOF egyelőre egyszeri eseménynek tervez, kimondottan a vb törlése miatt. Ugyanakkor elkezdték vizsgálni, hogy a jövőben van-e igény külön kontinenstornára is a korosztályban.

A magyar junior válogatott számára kedvező a döntés. Számos éremesélyes sportoló, köztük a 2018-ban junior világbajnoki címet nyerő Gárdonyi Csilla is rajthoz állhat így hazánkban a junior Eb-n. A férfi mezőnyben Jónás Ferenc és Szabó Marcell indul legjobb esélyekkel az érmekért. Mindkét 19 éves versenyző dobogón állt tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon, idén pedig hazai pályán bizonyíthatnak az idősebbek között.

Az újraindult hazai versenyszezonban augusztusban kerül sor a – május végén elhalasztott – középtávú és váltó ob-ra, amely egyúttal válogató lesz az ifjúsági és junior Eb-re.

0 Tovább

Teqball – A nőknél Kota Gabriella nyerte a legutóbbi fordulót!

Kota Gabriella egyenlített Balassagyarmaton! A Phoenix Teqball Akadémia játékosa a női bajnokság 2. fordulójában nyerni tudott klubtársa, Janicsek Zsanett előtt. A fővárosban a másodosztály egyéni fordulóját bonyolították le, itt Szegedi Zalán győzött. A magyar fejlesztésű sportágban ez az első bajnoki kiírás.

A teqball futball-alapú sportágnak számít, amelyet egy speciálisan meghajlított asztalon (a teq-asztalon) játszanak. A sportág először 2012-ben jelent meg, Magyarországon. Itt hatványozottan érvényesül a nemek közti egyenlőség, hiszen a szabályok szerint egyéni játék esetén kettő, páros játék esetén pedig négy játékos játssza a teqball-t, nemtől és kortól függetlenül. A teqball bajnoki sorozat pénteken az I. osztály egyéni versenyszámával folytatódik.

A sportágban sporttörténelminek számít a 2020-as év. Júniusban megalakult az Országos Teqball Szövetség (Otesz), majd ezt követően elindult a bajnokság is. A szövetség célja, hogy minél többen űzzék ezt a magyaros sportágat.

0 Tovább

Fantasztikus esti futófesztivál a fővárosban!

Négyezerötszázan húztak futócipőt a Generali Night Run Budapest futóversenyen! Az éjszakába nyúló eseményen a futók három távon állhattak rajthoz. A délutáni gyerekfutamok után 6, 9 és 21 kilométeren indulhattak a futás szerelmesei a kivilágított fővárosban.

Az est királykategóriáját, a félmaratoni távot az egyik legismertebb magyar hosszútávfutó, a riói olimpikon, Csere Gáspár nyerte meg, miután 1 óra 7 perc, 13 másodperc alatt ért célba.

A futóversenyre 100 orvos és ápoló kapott ingyenes indulási jogot, ezenkívül az idén 150 éves Magyar Tűzoltóság 150 tagja is ott volt a rajtzónában, többen bevetési felszerelésben teljesítették valamelyik távot. A szervezők tájékoztatása szerint az éjszakai futáson részt vett Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnokunk, dr. Zacher Gábor, az ország legismertebb toxikológusa, és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A névadó Generali idei sporteseményeinek fókuszában a "The Human Safety Net" nevű kezdeményezés áll, amellyel a koraszülött babáknak és családjaiknak nyújtanak segítséget. Ennek része egyebek mellett a korszerűsítés, eszközadományozás, a szülőtámogatás fejlesztése és a prevenció.

A 7. alkalommal megrendezett Generali Night Run Budapest egyik újdonsága a ’bulifutam’ volt, amelyen jelmezben indulhattak a futók, de volt fejlámpás futam is a kivilágított fővárosban.

0 Tovább

Idén is lesz Budapest SUP

Ötödik alkalommal rendezik meg hazánk leglátványosabb SUP-túráját, mely során Budapestet hosszában szelik át az evezősök.

A járványhelyzet miatt idén augusztus 8-án rendezik meg a Budapest SUP-ot, melyre a szervezők várják a teljesen kezdőket is. Az állva evezés (stand up paddle, SUP) elsajátítása igen rövid idő alatt megy – hívta fel a figyelmet a SUP túra szervezéséért felelős Kiteline „mindenese”, Duska Várkony. Azoknak, akik most szeretnének megismerkedni a sporttal, a rövid eligazítás mellett természetesen felszerelést is biztosítanak a Római parton, az indulás helyszínén.

A biztonságot a szervezők mellett rendőrségi motorcsónakok szavatolják, de a rendezvény jellegét jól illusztrálja, hogy rengeteg a család a több mint száz evezőst megmozgató túrán. 14 év alatt a gyerekeknek a szülővel egy SUP-on kell tartózkodnia, 14 és 18 év között már mehetnek külön, de még kell a „távfelügyelet” – emlékeztetett. Mint hozzátette, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalabbak, 8-9 év alatt, a kalandban a Parlament előtti közös szelfizésig szoktak részt venni, ahol a kísérőhajók segítségével lehet kikötni.

– Félnapos programunk keretében végigevezünk egészen a Kopaszi-gátig, ahol a helyi vendéglátósok várják a célba érkezőket. Útközben páratlan szemszögből csodálhatjuk meg a város mindkét oldalát. Megnézzük a hidakat alulról, integetünk a parton sétálóknak, miközben fotósok és videósok örökítik meg a résztvevők önfeledt pillanatait a vízről, a partról és a levegőből is! – húzta alá Duska Várkony.

Regisztráció és további részletek a Budapest SUP honlapján.

0 Tovább

52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj - Szokatlan szerepkörben Érdi Mária

Érdi Mária testközelből nézheti végig az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. A tokiói olimpiára készülő vitorlázó Berecz Zsombor társaságában stúdió vendégként lesz ott a balatonfüredi rajtnál.

„Kicsit furcsa lesz számomra ez a szerepkör, mert ilyet még nem csináltam, kvázi szakértőként leszek ott a műsorvezetőkkel” – mondta az MVM Zrt. támogatásával készülő laser radialos versenyző.

„Balatonfüredet és környékét jól ismerem, igaz, hogy kishajóval, de sokat vitorláztam ott, és sokat tudnék mesélni az ottani széljárásokról. Persze a Balaton mindig képes váratlan helyzetekre. Izgatottan várom az 52. Kékszalagot, ahol hatszáznál is több hajó indul majd” – tette hozzá Érdi Mária, aki a napokban tért haza egy Garda-tavi edzőtáborból.

„Fantasztikus volt ismét nemzetközi csapattal edzőtáborozni, és ez folytatódik is, hiszen megyek hamarosan Dániába, ahol egy erős mezőnyben indulok egy úgynevezett edzőversenyen, majd Kiel lesz a következő állomás, ahol folytatódik az edzőtábor” – számolt be a terveiről Érdi Mária.

Fotó: Racing Django Team Facebook

0 Tovább

SZOMBATON ISMÉT FUTÓKTÓL LÜKTET MAJD BUDAPEST!

Szombaton éjjel rendezik a Generali Night Run Budapest futóversenyt, ahol az egyéni indulókat három távon, a váltóban versenyzőket félmaratonnal várják a szervezők. A prémium kategóriás versenyen indulók teljes szépségében csodálhatják meg a kivilágított fővárost, az útvonal áthalad az Alagúton és átvezet a Budai Várnegyeden is. A remek hangulatról a Maratonman csapata gondoskodik, de ez a verseny nem jöhetne létre a több mint 4000 futó nélkül.

Már gőzerővel dolgozik a stáb a Generali Night Run Budapest előkészületein; pár nap és a futóktól lesz hangos a Várkert Bazár, a pesti rakpart és a Budai Várnegyed. Az egyéni indulók 6, 9 kilométeren (idén teljesen új fejlámpás és jelmezes bulifutamon is), illetve félmaratonon indulnak, utóbbi távon a váltóban versenyzők is megmérethetik magukat. Az online nevezés múlt pénteken lezárult, a héten már csak néhány kiadó egyéni hely várja gazdáját a XIII. kerületben, a Maratonman DEPO-ban található versenyirodában. 

A versenyközpontnak a patinás Várkert Bazár ad otthont, az épületen belül találhatók majd az öltözők és a ruhatár, valamint a délután 6 órakor kezdődő ingyenes előadásokkal is itt várják az érdeklődőket. Idén elfogadta a szervezők meghívását Csécsei Zoltán ultrafutó, Csere Gáspár hosszútávfutó, valamint Túróczi Réka (IRUNmom), sportblogger, edző. Szintén már hagyományos a versenyen a délutáni, ingyenes gyermekfutam, ahol két távon (500m és 1000m) sportolhatnak a legkisebbek.

Idén a szervezők a koronavírusra való tekintettel néhány szigorítást vezettek be: a 65 éven feletti indulók díjmentesen visszaléphettek a versenytől, több ponton kézfertőtlenítő kerül kihelyezésre, a STAFF tagjai maszkban dolgoznak, a ruhatárakba korlátozott számban léphetnek be a versenyzők és a szintidőn belüli teljesítésért járó érem is a futók kezébe kerül átadásra. A STAFF tagjai a verseny délutánján COVID-19 szűrésen esnek át a Generali szűrőállomásán!

A névadó Generali idei sporteseményeinek fókuszában a THSN (The Human Safety Net) kezdeményezés áll, amellyel a koraszülött babáknak és családjaiknak nyújtanak segítséget. Ennek része a korszerűsítés, eszközadományozás, az „aranyóra népszerűsítése” a szülészeteken, a szülőtámogatás fejlesztése és a prevenció. A program keretében elfogadta a meghívást Erdei Zsolt is, aki maga is koraszülött gyermekek édesapja, az eseményen vele is találkozhatnak a futók. A THSN-ről IDE kattintva olvashatók információk. A futóverseny egyedi érme és minőségi technikai pólója is magán viseli a kezdeményezés vizuális jegyeit, illetve a pólón a „RESPECT” felirat olvasható, amellyel a COVID-19 idején az egészségügyben dolgozók előtt tisztelegnek a futók, a szervezők és a névadó.

Az eseményen 100 orvos és ápoló kapott ingyenes indulási jogot, illetve az idén 150 éves Magyar Tűzoltóság 150 tagja is ott lesz a rajtzónában. Utóbbi évforduló alkalmából, a verseny idején a Szent Flórián Tűzoltóhajó vízágyúi piros-fehér-zöld fényfestést kapnak, ezzel is emelve az este hangulatát. A pályán ismét a BioTechUSA és a Primavera gondoskodik a teljes frissítésről, hogy mindenki a futásra és a sikeres célba érkezésre koncentrálhasson!

Bár az online nevezés már véget ért, aki kedvet kapott a prémium kategóriás futóversenyhez, az még személyesen nevezhet, a XIII. kerület, Népfürdő u. 5/c. alatt található versenyirodában.

 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum