Komoly meglepetéssel folytatódott az I. Teq Fesztivál Teqball tornája Esztergomban, ugyanis a második játéknap nyitómeccseinek egyikén elvérzett a vegyes páros egyik fő esélyesélyek tartott Vasas Lea, Bakó Ádám csapat, amely hiába vezetett 1:0-ra, a szerb Bogdan Marojevics, Anasztaszija Lemajics egység képes volt megfordítani és ezzel kiejteni a favoritokat.

Rájuk a negyeddöntőben Blázsovics Ádám és Péchy Petra várt, míg a felső ág másik mérkőzésén ugyancsak szerb–magyar párharcot rendeztek Janicsek Zsanett, Csereklye Martin, valamint Maja Umicsevics és Nikola Mitro részvételével. Odnoga Mátyás és Vicsek Nóra nagy küzdelemre és három játszmára kényszerítette Kota Gabriellát és Katz Balázst, míg az erdélyi Szilágyi Arnold és Barabási Kinga elképesztően szoros csatában, szetthátrányból fordított az éremesélyes francia duóval, Amelie Juliannel és Hugo Rabeux-val szemben.

A negyeddöntőben Péchyék behúzták a szerb–magyar csatát, hogy aztán az elődöntőben következzen Umicsevics és Mitro, akik viszont túl nagy falatnak bizonyultak a szerbek jutottak döntőbe. Az alsó ágon Bányik Csaba és Ács Krisztina szettveszteség nélkül mentek el a legjobb 4-ig, ahol állandó páros társaikkal, Katzcal és Kotával csaptak össze. Természetesen ez a rangadó is elment három játszmáig, melynek végén Kotáék hátrányból fordítva örülhettek a döntőnek. A bronzcsatában így két magyar tandem feszült egymásnak, amit két játszmában Péchy Petra és Blázsovics Ádám húzott be.

A férfi párosok küzdelme is a legjobb 16-tal folytatódott, az első körben nem született meglepetés, viszont annál látványosabb meccset játszott például az Európa-bajnok Bányik Csaba és Katz Szilágyival és a lengyel BartlomiejFranczukkal. A negyeddöntők a 2:0-s eredmények ellenére szikrázó meccseket tartogattak, Odnoga és Bakó Ádám némi meglepetésre két sima szettben múlta felül Blázsovicsot és Csereklyét, Bányik és Katz viszont megizzadt Kovácsfi Barna és Rabeux ellen. Az elődöntőben a világbajnok Mitro és Marojevics hamar lerendezték az egyéni vb -és Eb-győztes Györgydeák Aport, valamint Ilyés Szabolcsot, a másik összecsapáson pedig újabb meglepetés született, Odnoga és Bakó szenzációs harcban vetett véget Katz és Bányik 11 hónapja tartó veretlenségének, akik később a bronzzal vigasztalódhattak a romániaiak ellen.

„Úgy jöttünk ide, hogy mindenképp szeretnénk döntőzni. Első nemzetközi versenyünk, szerintem eddig egész jól sült el. Oké, nagyon jól. Este még megnézünk róluk egy videót, de ha a mai formánkat hozzuk, akkor kiélezett, jó küzdelem várható. Remek összhangban vagyunk, megvan a kémia, nagyon jó Ádival játszani, és kívülről is sok segítséget kapunk”– mondta Odnoga Mátyás az elődöntőt követően.

A női páros verseny végjátékára délután került sor, és mindkét elődöntő roppant szorosan alakult: Kota és Ács 12:10, 12:9-re győzött Julian és Dezsényi Zsófia ellen, míg az Európa-bajnok Vasas és Janicsek 12:10, 12:10 arányban múlta felül Vicseket és Péchyt. A bronzmeccsen a játszmákat tekintve Vicsekék vezettek 1:0-ra, amikor leszakadt az ég és az eső elmosta a további programot, így annak a befejezésére, valamint az összes döntőre szombaton kerül sor.

A teqvolysokat is rosszul érintette a zivatar, náluk is szombatra tolódott a férfiak küzdelmének befejezése, és a nők fináléját is holnap rendezik meg.