Krajcsák Márk lábadozik. Magyarország elsőszámú fallabdázója az év első versenyén szenvedett izomszakadást, a magyar bajnokságon térhet vissza.

A sérülés miatt a kétszeres Világjátékok-résztvevő nem tudott elindulni a betervezett washingtoni, New York-i, atlantai és stockholmi tornákon. „Már megkezdtem a rehabilitációt, remélhetőleg hamarosan a squash-edzések következnek. Az idei első versenyemen – Budapesten – a combhajlító izmom szakadt el részlegesen” – mondta Krajcsák. „Most, hogy kihagytam az év elejét, úgy néz ki, hogy a magyar bajnokságon térhetek vissza. A február 23-án kezdődő ob-ra bízom benne, hogy jó erőben leszek” – bizakodott a fallabdás.

Krajcsák Márk 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Tajvanon is részt vett a Világjátékokon. Mindkétszer 9. lett. A fallabdázóknál később derül ki, hogy kik szereznek kvótát a júliusban kezdődő kolumbiai Világjátékokra.