Nem egyszerű hullámvasutazást mutatott be a magyar női kézilabda válogatott eddig Tokióban. A csapat erkölcsi tartását igazolja: három, egymást követő vereség után is volt annyi pozitív töltet a lányokban, hogy a spanyolok és a svédek legyőzésével ebből a gödörből is ki tudtak keveredni. Az eddig látottakról és a várható fejleményekről kérdezte a jochapress a férfi válogatott korábbi, két periódusban is volt kapitányát, Kovács Lászlót.


– A torna kezdete előtt Ön mire taksálta a magyar női kézilabda válogatottat?

– Felemás érzéseim voltak – kezdte mondandóját az európai mesteredző. – Vannak nemzetközi szinten is stabil teljesítményre képes játékosaink (Bíró Blanka, Tomori Zsuzsanna, Zácsik Szandra) és vannak fiatal tehetségeink is. Kíváncsian vártam, mi jön ki ebből az állományból?

– Az első felvonások bizony nem sok jóval biztattak, bár a franciák ellen nem volt egyértelmű a vereségünk.

– Alapvető kérdés az, hogy egy csapat hogyan áll átlövők dolgában. Márpedig a franciáknak, a braziloknak és az oroszoknak is vannak jó lövőik, akiknek a lövéseinek a hárítása okozta a legtöbb gondot. Amint ezen a téren javult a helyzet – ez a spanyolok ellen következett be -, azonnal jobban ment a csapatnak. A spanyoloknak ugyanis nincsenek komoly bombázóik, Pena lövéseit pedig Bíró Blanka már kottából hárította. Hasonló volt a helyzet a svédek ellen is, akikről egyébként az a véleményem, hogy valószínűleg nem nyernek több mérkőzést ezen a tornán.

– A csapat végül már teljesítette a minimális célt, hiszen bejutott a legjobb nyolc közé. Az eddigiek alapján kiket emelne ki?

– Feltétlenül elsőként említem Bíró Blankát, aki nagyon sokat tett hozzá a továbbjutáshoz. A másik pedig a sokszor már leírt Tomori Zsuzsanna, aki védekezésben és támadásban is igen hasznosan játszott. Szerintem neki sokkal több időt kellene a pályán töltenie. A harmadik játékos a fiatal Vámos Petra, aki igazi profiként mozgott, semmiféle megilletődöttség nem érződött a teljesítményén.

– Következik Norvégia.

– Nekik valóban nagyon erős csapatuk van. Jellemző, hogy a mindössze 22 éves, de már egyértelműen extraklasszis erényeket csillogtató Henny Reistadot egy teljes meccsen pihentetni tudta a norvég kapitány. Ennél többet kár lenne mondani az északiak erejéről, a rendelkezésükre álló játékosokról. Így ellenük tényleg nyugodtan, felszabadultan játszhatnak a mieink, mert csak ők okozhatnak meglepetést.

(jochapress / Jocha Károly)