Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Uszonyos úszás – A dohai vb után ismét uszonnyal versenyzett Senánszky Petra​​​​​​​

Senánszky Petra a dohai vizes sportok világbajnoksága után nem sokat pihent. A klasszis a franciaországi Aix-en-Provence-ban megrendezett uszonyosúszó világkupán csobbant. Ebben a sportágban változott a Világjátékok kvalifikáció, így ezúttal nem csupán a multisport eseményt megelőző évben rendezendő vb, hanem a VK-sorozat is beleszámít a játékokra való kijutásba.

Senánszky 50 és 100 méteres uszonyos gyorsúszásban indult, mindkettőt megnyerte.

„Ennek a versenynek az volt a funkciója, hogy miközben úszóként az olimpiára készülök, egy kicsit visszarázódjak az uszonyos világba. Jó volt ismét uszonyt húzni a lábamra, és találkozni azokkal a kedves arcokkal akiket innen ismerek. Jó az is, hogy elsőre elég jó időket sikerült úsznom – mondta Senánszky Petra.

A VK-n több magyar versenyző is szerzett érmet, többek között a legutóbbi Világjátékokon aranyérmes Mozsár Alex második lett 200 méteres felszíni úszásban, Kiss Nándor győzött 800 méteres felszíni kategóriában, Blaszák Lilla 400 felszínin nyert, míg Cséplő Kelen 200 uszonyos gyorson másodikként ért célba.

Részletes eredmények: https://www.cmas.org/media/com_eventbooking/XVIII%20CMAS%20Finswimming%20World%20Cup_Results.pdf

(fotó: www.senanszkypetra.hu)

0 Tovább

Senánszky Petra olimpiai álmai

Az uszonyos úszás királynője az olimpiát is megcélozza. Senánszky Petrának erre minden esélye megvan. A debreceni klasszist láthatjuk az úszók kontinensbajnokságán is.

Senánszky Petra többszörös világ- és Európa-bajnok, Világjátékok győztes uszonyos úszó. A hazai és a nemzetközi sportélet meghatározó alakja, aki szó szerint megtestesíti korunk élsportolóját. Nem tűr megalkuvást, a saját határait pedig folyamatosan feszegeti. Amellett, hogy uszonyosúszóként világklasszis, rendszeresen úszásban is megmérettetik. Legutóbb a Budapesten megrendezett országos bajnokságon ugrott medencében, de úszóként is komoly tervekkel tekint a jövőbe.

„A hazai rendezésű Európa-bajnokságon tagja leszek a válogatottnak, és bízom abban, hogy sikerül majd beverekednek majd magam az olimpiai csapatba” – mondta Senánszky Petra.

Az olimpia és a Világjátékok közötti „átjárás” általában fordítva szokott történni, azaz olimpikonokat lehet felfedezni az olimpián kívüli seregszemlére utazó magyar csapatban. Senánszky Petra ezt most megfordítaná. „Motivált vagyok. Úgy néz ki, hogy 50 és 100 gyorson lehet esély arra, hogy olimpiai szintet ússzak, és ezzel kiharcoljam, azt, hogy indulhassak az idénre halasztott tokiói játékokon”- tette hozzá a világklasszis.

A Debreceni Búvárklub versenyzőjét Kókai Dávid készíti fel, aki szintén uszonyosként volt válogatott versenyző.

0 Tovább

Sikerült a világbajnok átállása

Kanyó Dénes két érmet szerzett a lignanói uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon. A Világjátékok-érmes, világrekorder Olaszországban a 400 méteres uszonyos felszíni kategóriában ezüstérmes lett az olasz Stefano Figini mögött úgy, hogy másodikként jobban úszott, mint az addig érvényben lévő világcsúcs, a 200 méteren pedig harmadikként zárt új országos csúccsal.

„A tavalyi hódmezővásárhelyi világbajnokság után az edzéseimet már a 2013-as Világjátékok jegyében végeztem. Azaz, a búvárszámokról át kellett állnom a felszíni versenyszámokra, és az Eb-n elért eredményeim azt mutatják, hogy sikerült.” – mondta Kanyó.

Egyre jobban élvezem az edzéseket. Az Eb megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járok, és egyszerűen imádom ezt a sportágat” – tette hozzá lelkesen a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub multifunkcionális alakja. Kanyó Dénes ugyanis a szegedi egyesület versenyzője, edzője és elnöke is egyben.

 

0 Tovább

Sikeres junior vb

A grazi junior uszonyos és búvárúszó világbajnokságról Székely Lilla, a felnőtt válogatott alapembere küldött részletes beszámolót:

Két aranyérem és egy világcsúcs a junior világbajnokság utolsó napjáról

Július 15-18. között az ausztriai Graz városában rendezték meg a junior korosztály számára a XXII. Junior uszonyos- és búvárúszó világbajnokságot, ahol 24 ország versenyzői mérték össze tudásukat.

A világbajnokságra 7 lány és 7 fiú versenyző utazott, a vezetőedzői feladatokat Kókai Dávid a Debreceni Búvárklub edzője, a csapatvezetői teendőket pedig Juhos Gergely, korábbi kétszeres világbajnok versenyző, jelenleg a kecskeméti Bácsvíz-KVSC edzője látta el.

 

A magyar csapatból teljesítményével kiemelkedett a debreceni Kosina Gergő, aki fő versenyszámát, a 200 m-es uszonyos gyorsúszást új junior világcsúccsal nyerte, és két további bronzérmet is begyűjtött. A lányok közül a kaposvári Varga Krisztina szintén 200 m-es uszonyos gyorsúszásban lett világbajnok, és egy ezüst- valamint két bronzéremnek is örülhetett.

Külön kiemelendő a gyöngyösi Kardos Laura teljesítménye, aki újoncként, a nála két évvel idősebbek között is egy ezüst- és két bronzérmet nyert, minden versenyszámában új ifjúsági országos csúcsot úszva.

 

A magyarok az éremtáblázatban az 5. helyen végeztek, ami nagyon szép eredmény ahhoz képest, hogy milyen kevés magyar versenyző tudott részt venni a versenyen. Első helyen az oroszok zártak, őket a kínaiak, ukránok, görögök és a magyarok követték.

 

 

Döntős és dobogós eredmények:

  1. nap

1500 m női uszonyosúszás: 3. helyezett Kardos Laura (Mátrai Erőmű Búvárklub)

1500 m férfi uszonyosúszás: 4. helyezett Kosara Géza (Szegedi Muréna  Búvárklub)

100 m női uszonyos gyorsúszás: 2. helyezett Varga Krisztina (Kaposvári Adorján SE)

4x200 m-es női váltó: 3. helyezett (tagjai: Kardos Laura - Mátrai Erőmű Búvárklub, Senánszky Flóra - Debreceni Búvárklub, Varga Krisztina - Kaposvári Adorján SE, Szovics Kata - Szegedi Muréna  Búvárklub)

4x200 m-es férfi váltó: 3. helyezett (tagjai: Balogh Máté - Bácsvíz-KVSC, Kosina Gergő és Baranyai Szabolcs - Debreceni Búvárklub,  Kosara Géza - Szegedi Muréna  Búvárklub)

 

  1. nap

800 m női búvárúszás: 4. helyezett Kardos Laura (Mátrai Erőmű Búvárklub)

800 m férfi búvárúszás: 8. helyezett Balogh Máté (Bácsvíz-KVSC)

400 m női uszonyos úszás: 4. helyezett Senánszky Flóra (Debreceni Búvárklub) és 5. helyezett Kardos Laura (Mátrai Erőmű Búvárklub)

400 m férfi uszonyos úszás: 7. helyezett Kosara Géza (Szegedi Muréna  Búvárklub)

50 m női uszonyos gyorsúszás: 3. helyezett Varga Krisztina (Kaposvári Adorján SE)

50 m férfi uszonyos gyorsúszás: 3. helyezett Kosina Gergő (Debreceni Búvárklub)

 

  1. nap

200 m női uszonyos úszás: 6. helyezett Senánszky Flóra (Debreceni Búvárklub)

200 m női uszonyos gyorsúszás: 1. helyezett Varga Krisztina (Kaposvári Adorján SE), 8. helyezett Ladányi Réka (Szegedi Muréna  Búvárklub)

200 m férfi uszonyos gyorsúszás: 1. helyezett Kosina Gergő (Debreceni Búvárklub) ÚJ JUNIOR VILÁGCSÚCS

800 m női uszonyos úszás: 2. helyezett Kardos Laura (Mátrai Erőmű Búvárklub)

800 m férfi uszonyos úszás: 6. helyezett Kosara Géza (Szegedi Muréna  Búvárklub)

4x100 m-es női váltó: 4. helyezett (tagjai: Kardos Laura és Kecskés Bianka - Mátrai Erőmű Búvárklub, Senánszky Flóra - Debreceni Búvárklub, Varga Krisztina - Kaposvári Adorján SE)

4x100 m-es férfi váltó: 7. helyezett (tagjai: Balogh Máté - Bácsvíz-KVSC, Kosina Gergő és Baranyai Szabolcs - Debreceni Búvárklub,  Kosara Géza - Szegedi Muréna  Búvárklub)

 

A következő nemzetközi verseny ami a magyar uszonyos válogatottra vár, az augusztus 14-22. között megrendezendő Felnőtt Európa- Bajnokság lesz az olaszországi Lignano városában. Ide is 14 versenyző fog kiutazni, de immár a felnőtt korosztályból: az EB-n részt vesz többek között Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub világbajnok versenyzője, és Kanyó Dénes szegedi klasszis, aki a tavalyi hódmezővásárhelyi világbajnokságon világcsúccsal győzött.

0 Tovább

Székely, Kanyó és Kosina is jó formában van

A tavalyi emlékezetes búvárúszó-világbajnokság helyszínén, Hódmezővásárhelyen rendezték a sportág erőfelmérőjét, a Tavasz Kupát! 

A viadalon a magyar válogatott néhány tagja világszínvonalú időeredményt produkált. Kosina Gergő nem egész 0,4 másodpercre megközelítette a 200 m uszonyos gyors világcsúcsát, Székely Lilla négy versenyszámban is győzött, Kanyó Dénes 200 m felszíni úszásban volt rendkívül gyors. Kosinára a júliusi grazi junior vb vár.

Székely és Kanyó pedig az augusztusi  lignanói Európa-bajnokságra hangol, mely egyben a jövő évi kolumbiai Világjátékokra kvalifikál. 



0 Tovább

Uszonyos és búvárúszó VK - Senánszky Petra és Székely Lilla aranyérmes lett vasárnap

Két aranyérmet szereztek a magyarok az egri uszonyos és búvárúszó Világkupa zárónapján. 50 méteres felszíni úszásban Székely Lilla (képünkön) lett első, míg a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban Senánszky Petra volt a leggyorsabb.


A szombati naphoz hasonlóan a juniorok sem maradtak adósok a jó eredményekkel: fiataljaink öt aranyérmet gyűjtöttek a zárónapon. Kókai Dávid szerint tökéletes idénynyitó volt az egri VK. „Arra lehetett számítani, hogy a magyar csapat jól fog szerepelni, de különösen a juniorok teljesítménye várakozáson felüli volt” – mondta Magyar Búvár Szövetség Uszonyos Szakbizottságának elnöke.

A Világkupa első napján a sportág nemzetközi szövetsége (CMAS) Egerben tartotta elnökségi ülését. Dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szövetség elnöke, egyben a Világszövetség alelnöke elmondta, 17 ország képviselői vettek részt az elnökségin, ahol javaslatok érkeztek a jövő évi választó közgyűlés helyszínére. „Tunézia mellett Spanyolország, Oroszország és Fülöp-szigetek is jelezte, hogy megrendezné az eseményt. Ez a szempontunkból azért fontos, mert – mint már azt korábban bejelentettük – én is indulok az elnökválasztáson. Az már elmondható, hogy nagy küzdelem lesz. Mindegyik vetélytársam élvezi a saját nemzeti olimpiai bizottságának támogatását, ebből is látszik, hogy egy fontos választás elé nézünk” – mondta a sportvezető, aki vasárnap a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett a MOB-közgyűlésen.


Vasárnapi aranyérmesek

Felnőtt

Női 50 méteres felszíni úszás – Székely Lilla
Női 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Senánszky Petra

Junior

Férfi junior 100 méteres uszonyos gyorsúszás – Kosina Gergő
Női junior 100 méteres uszonyos gyorsúszás – Varga Krisztina
Férfi junior 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Kosina Gergő
Női junior 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Varga Krisztina
Férfi junior 400 méteres felszíni úszás – Kosara Géza

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum