Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében​​​​​​​

Nagyszabású és rendhagyó gálával zárta az évet a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A jellemzően nem olimpiai sportágakat tömörítő sport köztestület eseménye az NVESZ TWG 2025 Chengdu Gálaünnepség nevet kapta. Ez nem véletlen, hiszen az évzárás a Világjátékok hazai nyitórendezvénye is volt egyben. A nem olimpiai sportágak seregszemléjét négyévente rendezik meg.

 Legközelebb a kínai Csengtu, azaz Szecsuan tartomány fővárosa lesz a házigazda. Ezzel kapcsolatban Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke beszámolt arról, hogy jelenleg 38 versenyzőnek van indulási joga a Világjátékokra. „A legutóbbi játékokon, az egyesült államokbeli Birminghamben 27 érmet szerzett a magyar csapat, és a nemzetek között a 6. helyen végeztünk. Jó lenne ezt a helyet megtartani, de a verseny egyre élesedik. Az előzetes várakozások szerint 80 fős sportolói kerettel számolunk, a kiszolgálói stábokkal együtt pedig 140-150 fős lehet a magyar küldöttség.” – mondta az NVESZ elnöke.

 Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete emlékeztetett: 2024-ben Magyarország és Kína a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját ünnepli.

 „Idén Magyarországra látogatott, a Kínai Népköztársaság elnöke. A 75. évfordulóra való tekintettel a két ország közös nyilatkozatot adott ki, amely kitér arra, hogy Magyarország és Kína tovább bővíti közös kapcsolatait. A sport egy fontos láncszem ezekben a kapcsolatokban, és ne feledjük: már több sportágban is kialakult eredményes együttműködés.” – emelte ki beszédében a nagykövet.

 Schmidt Gábor, a HM sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára gratulált mindazoknak a sportolóknak, akik kvótát szereztek a Világjátékokra. „Igyekszünk minden segítséget megadni, hogy minél népesebb és sikeresebb legyen a magyar küldöttség. Többször voltam világversenyen Kínában, többek között a pekingi olimpián is szurkolhattam a magyaroknak. Biztos vagyok abban, hogy Csengtu fantasztikus házigazda lesz 2025-ben” – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök párhuzamot vont az adventi várakozás, és a Világjátékokra való hangolódás között.

 „Gratulálok a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, hogy összetartja az olimpián kívüli sportágakat. A magyar sport egésze elképzelhetetlen ma már az NVESZ-sportágak nélkül. Ünnepre készülünk, sportolóink pedig egy olyan csodálatos várakozásnak a részesei, amely jövőre, Kínában fog beteljesülni.” – tette hozzá Schmitt Pál.

Az est zárásaként a kvótás és az indulási jogokért harcoló sportolók ajándékot vehettek át a Budapest Marriott Hotel színpadán.

A 2025-ös Világjátékokat augusztus 7. és 17. között rendezik meg.

0 Tovább

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak!​​​​​​​

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján  37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért.

Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is. Ezúttal Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke és dr. Sándor Péter, a Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke vehette át a sportvezetőknek adományozható rangos elismerést.

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntő beszédében méltatta az NVESZ-hez tartozó sportszövetségek eredményeit. „Az állami sportirányításnak kiemelten fontos a Nemzeti Versenysport Szövetség támogatása, hiszen a sportköztestület közel 100 ezer versenyzőt fog össze. Az NVESZ-re kiemelten számítunk, mert óriási bázissal rendelkezik. A Sportoló Nemzet Programunk miatt nagyon fontos, hogy mindenki tudjon választani magának olyan sportot, ami neki testhezálló, hiszen a sportirányítás célja, hogy itthon minél többeknek legyen élete része a sport. A sportolóknak rendszerint fontos a visszacsatolás. Az NVESZ-gála is egyfajta visszacsatolás az előző évről” – mondta az államtitkár.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke kiemelte, 2023-ban is eredményesek voltak az olimpián kívüli sportágak kiválóságai. „ A számtalan Vb és Eb mellett két világversenyt hadd emeljek ki: az egyik a Krakkóban és környékén megrendezett Európa Játékok, valamint a Küzdősportok Világjátéka. Előbbin 11 érmet szereztek az olimpián kívüli sportágak magyar képviselői, utóbbin pedig a részt vevő 120 ország közül Magyarország a 10. helyen végzett az éremtáblázaton.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára úgy látja, hogy a MOB és az NVESZ eddig is szorosan együtt tudott működni, és ez a jövőben sem fog változni. „Már nem vagyunk ugyan egy irodában, de a sportbaráti kapcsolódás megmarad. Az, hogy milyen eredményesen tudnak együttműködni az olimpiai és a nem olimpiai sportágak, annak ékes bizonyítéka a nyári Európa Játékok volt.” – tette hozzá Fábián László.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a sport folyamatosan változik. „Olyan sportágak honosodnak meg, amelyek korábban kuriózumnak számítottak. Ezért is fontos a Nemzeti Versenysport Szövetség tevékenysége, különös tekintettel arra, hogy a tagszövetségek is nagy hangsúlyt fektetnek a parasportolók versenyeztetésére” – mondta Szabó László. 

Dr. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke a magyar sport egységességéről beszélt. „Ugyanúgy büszkék vagyunk arra a karatés Hárspataki Gáborra, aki olimpián végzett dobogósként, és lett vb-érmes már nem olimpiai sportág képviselőjeként Budapesten. De ott van az rg-s Pigniczki Fanni is, ő egymás után kétszer jutott ki az olimpiára, de gyűjtött be érmeket a nem olimpiai sportágak világversenyén, a Világjátékokon is. Mi ugyanúgy büszkék vagyunk az olimpián kívüli sportágak kiválóságaira, mint az olimpikonokra” – hangsúlyozta a SOSZ elnöke.  

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja is tartott köszöntőt, ebben méltatta a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágakat és a sikeres versenyzőket, egyben bemutatta az NVESZ legújabb kiadványát.

A könyv taglalja a Küzdősportok Világjátékán eredményesen szerepelt magyar csapat sikereit, valamint bemutatja a sportköztestület tagszervezeteit. A 127 oldalas könyv a Küzdősportok Világjátéka 2023 címet kapta.

 

A díjazottak:

Kis-Horváth Luca - teke

Sziklási Tibor Levente - teke

Turai Krisztina - darts

Rucska József - darts

Kőváriné Ivánfi Brigitta - szkander

Simon Dániel – szkander

Donkó Patrik - szkander

Janicsek Zsanett - teqball

Katz Tamás - teqball

Rácz Lili - golyósportok

Feith Máté - ejtőernyőzés

Jászai Csongor - jet-ski

Máramarosi Rita - tájékozódási futó

Miháldinecz  Márkó - motorcsónak

Lencsés Donát Dániel - motorsport

Lepsényi Boglárka - lábtenisz

Koltai Marcell Gergely - lábtenisz

Fejér Fruzsina - aerobik

Lőcsei Zoltán - aerobik

Salamon Erika - fekvenyomó

Enahoro Asein - erőemelő

Szebenyi Gergő Márk - erőemelő

Karikó Brigitta - fitness

Kiszli Vanda - kajak-kenu

Kövér Márton - kajak-kenu

Kiss Péter Pál - kajak-kenu

Teresa Crisley Cordeiro De Souza  - ju-jitsu

Süle Szilárd - ju-jitsu

Busa Andrea - kick-box

Fésű Lajos - kick-box

Korok Fatima -búvár

Kiss Nándor - búvár

Csillag László - horgász

Váradi Martina - tánc

Andrea Silvestri - tánc

Szmolka Nikoletta Renáta - grappling

Tóth Zoltán - grappling

Elekes Enikő - szumó

Buzás Patrik - szumó

Vágner Lara - dinamikus lövészet

Dr. Gombos László - dinamikus lövészet

Karádi Adél - jodo

Bota Norbert - iaido

Hárspataki Gábor - karate

Kákosy Olívia - karate

Székely Anna - muaythai

Kurdy István - muaythai

Simon Viktória - kung-fu

Nitas László Olivér - kung-fu

Varga Viktor - pétanque

Ugrai Panna - életmentés

Takács Krisztián - életmentés

Köffer Kitti - kutyás tereprollerezés

László Attila - kutyás tereprollerezés

Illés Evelin - rádióamatőr

Tóth Patrik - rádióamatőr

Váradiné Fodor Imola - modellező

Valent Gergő - modellező

Orbán Olivér - wakeboard

Bacskai Bence - footgolf

Kiss Norbert - autósport

Női kishajó csapat - sárkányhajó

U20 Mixed Csapat - Ultimate Frizbi

Mozgássérült Horgász Csapat - horgászat

0 Tovább

NVESZ Díjátadó Gála – 37 szövetség legjobbjai vehetnek át elismerést​​​​​​​

Ünnepre készül a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület egy hét múlva, február 28-án tartja hagyományos díjátadó gáláját. A Budapest Marriott Hotelben megrendezendő eseményen 37 szövetség 64 kiválósága vehet át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért.

 

Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A díjazottak között 3 csapat van, és idén is lesznek paraversenyzők, akik szintén átvehetik a legjobbaknak járó elismerést.

Az NVESZ Díjátadó Gálán ott lesznek az állami sportirányítás, valamint a különböző sportszervezetek vezetői is.

A gálán adják át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat is, valamint egy rendhagyó könyvbemutatóra is sor kerül. Elkészült ugyanis az újabb NVESZ-kiadvány.A könyv a 2023-as Küzdősportok Világjátékán elért magyar sikereket, valamint a szövetség égisze alá tartozó sportágakat mutatja be. A tavalyi multisport eseményt Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendezték meg, ahol a magyar csapat 6 arany, 2 ezüst és 4 bronzérmet szerzett. 

0 Tovább

A Küzdősportok Világjátékán szerepelt magyar csapatot köszöntötték!

A Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapatot köszöntötték, egyben NVESZ-napot is tartott a 62 szövetséget tömörítő Nemzeti Versenysport Szövetség a fővárosban.

Az eseményen Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntő beszédében kiemelte, 2023-ban a nem olimpiai sportágak is kiválóan teljesítettek. „A számtalan siker közül elég, ha megemlítjük a hazai rendezésű karate világbajnokságot és a rijádi Küzdősportok Világjátékát. Mindez azt mutatja, hogy az NVESZ tagszervezeteinél kiváló szakmai munka folyik” – mondta az államtitkár, egyben bejelentette, a 2023-as 800 millió forintos sporttámogatási keretet 2024-re tíz százalékkal megemelik.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára többek között a rijádi sikereket méltatta. „A magyar csapat a 10. helyen végzett az éremtáblázaton. Ez pedig kimagasló eredménysorozatnak köszönhető. A Nemzeti Versenysport Szövetséggel harmonikus szakmai kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottság, és ez várhatóan így lesz a jövőben is” – jegyezte meg Fábián László.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, a Nemzeti Versenysport Szövetségnél egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a parasportolók versenyeztetésére is. „Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Simon Dániel paraszkanderos tagja volt a rijádi csapatnak, és két érmével a küldöttség egyik legeredményesebb sportolója lett Szaúd-Arábiában” – hívta fel a figyelmet a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke leszögezte, az olimpián kívüli sportágak rendszerint eredményesen zárják az évet, 2023 azonban rendhagyónak számít. „Egyidőben rendezett Magyarország karate világbajnokságot, és küldött csapatot Rijádba. Mindkét világversenyen fantasztikus magyar eredmények születtek.” – összegzett Dr. Mészáros János.

A Szaúd-Arábia fővárosában megrendezett Küzdősportok Világjátékán indult magyar csapatot külön köszöntötték, akik emlékérmet vehettek át az ünnepségen, amelynek a Grand Hotel Margitsziget adott otthont. Magyarország a III. Küzdősportok Világjátékát 6 arannyal, 2 ezüsttel és 4 bronzéremmel fejezte be.

Az NVESZ-napon előadást tartott Csabai Edvin, a  Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója, Bíró Péter, az NSÜ Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Märcz Tamás, az NSÜ Zrt. sportszakmai és módszertani igazgatója. Vargáné Andrejkó Edina NVESZ-főtitkár, csapatvezető beszámolt a Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapat eredményeiről, és végül Schmitt Pál, volt köztársasági elnök nagysikerű előadással zárta a szakmai napot, amelyben a sportdiplomácia fontosságát taglalta.

0 Tovább

NVESZ "ÉV SPORTOLÓI": Díjazták 2022 legjobbjait

A hatvanegy tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a 2022-es világversenyeken eredményes sportolóknak, a Világjátékokon, a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon dobogós helyezetteknek adott át elismeréseket a Hilton Budapest hotelben megrendezett gálán. Az NVESZ "Év Sportolói" díjra az egyes sportszövetségek jelölték ki a legsikeresebb versenyzőket.

A gálán Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke vehette át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat. A sportvezető 2020-ban kezdte meg a harmadik ciklusát elnökként. A MAMS sikert sikerre halmozott az utóbbi években, több fejlesztés történt a képzések terén, az utánpótlást prioritásként kezeli, és ezzel biztosítja a motorsport jövőjét és eredményességét.

Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: tavaly kimagasló sikereket értek el a magyar versenyzők. A Világjátékokon túl a nem olimpiai sportágak hazai kiválóságai a világbajnokságokon 53, míg az Európa-bajnokságokon 108 aranyérmet szereztek. Az államtitkár megjegyezte, idén növelték a forrást.

A Nemzeti Versenysport Szövetség, illetve tagszervezetei számára a korábbi 600 millió forintos keretösszeg helyett az idei évben 870 millió forintot biztosítunk, vagyis 270 millió forinttal többel igyekszünk hozzájárulni az újabb magyar sportsikerekhez.” – jelentette be Schmidt Ádám.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök a sport egységességére hívta fel a figyelmet.

Fontos, hogy ne csak az olimpiai sportágak részesüljenek a reflektorfényből. Nem mindenkiből lesz kajakos, vívó, vagy ökölvívó olimpiai bajnok. Rengeteg izgalmas sportág van, és ezen sportágak versenyzői hatalmas nemzetközi sikereket érnek el.” – tette hozzá a Nemzet Sportolója.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta, a 2022-es évben a világ új életre kelt a pandémia után, és a magyar sportolók kimagasló eredményeket értek el.

Versenyzőink a világ- és Európa-bajnokságokon fantasztikus eredményeket értek el, és ott volt a csúcseseményünk, a birminghami Világjátékok, ahol minden idők legsikeresebb magyar szereplését produkálták sportolóink. Nehéz lesz ezt felülmúlni.” – utalt az elnök a 27 megszerzett magyar éremre. Magyarország ugyanis várakozáson felül teljesítve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt az Egyesült Államokban.

Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója gratulált a díjazottaknak, és hangsúlyozta, az elmúlt években a MOB és az NVESZ kiváló szakmai kapcsolatot ápol.

„Egyre több multisport verseny esetében dolgozunk együtt a nem olimpiai sportágakkal is, hiszen a karate korábban már bemutatkozott az ötkarikás játékokon, és vannak olyan feltörekvő sportágak is, mint például a kick-box."

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elismerően beszél az NVESZ sportágairól.

A sportolók nem csupán a sportágukat, hanem a hazájukat is képviselik. A tavalyi eredményeket elnézve, büszkék lehetünk rájuk. Külön öröm számomra, hogy a parasportolók eredményeit is méltatták az NVESZ-gálán.” 

A gálán bemutatták az új NVESZ-könyvet. A sikereket és a sportágakat bemutató műről Járosi Péter, az NVESZ alelnöke elmondta, az ernyőszervezet rendszerint igyekszik könyv formában nyomot hagyni.

Egy ilyen sikeres év után a Világjátékok-győzelmeken és éremszerzéseken túl minden tagszervezetünk kapott egy-egy fejezetet. Külön figyeltünk arra, hogy aki részt vett a játékokon, pontszerzők és helyezettek, csapattagok, mind-mind bekerültek a könyvbe” – mondta Járosi Péter. A Világjátékok 2022 című kiadvány 160 oldalas.

A díjazottak

Magyar Kajak-Kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Kövér Márton

Magyar Karate Szakszövetség: Boussebaa Aicha, Tadissi Martial, Kákosy Olívia - parakaratés

Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel

Magyar TáncSport Szakszövetség: Váradi Martina, Andrea Silvestri

Magyar Íjász Szövetség: Györgyné Kereszt Piroska, Szijártó László

Magyar Országos Horgász Szövetség: Walter-Barna Diána, Bakó Péter, Csala Tibor - parahorgász

Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta, Bauman Ádám, Simon Dániel – paraszkanderos

Magyar Darts Szövetség: Ihász Veronika, Borbély András, Illés István, Miklós József, Nagy Zoltán, Virágos Kis Lajos – para darts

Magyar Kick-box Szakszövetség: Mezei Nikolett, Fésű Lajos

Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra, Mozsár Alex

Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Nardelotti Ajsa, Spéth Norbert

Magyar Teqball Szövetség: Vasas Lea, Bakó Ádám

Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetség: Arutyunján Mária, Filóci Mihály

Magyar Sumo Szakszövetség: Elekes Enikő, Pap Arnold

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tóth Alexa

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Farkas Bálint

Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes, Enahoro Asein

Magyar Grappling Szövetség: Tóth Alexa, Szabó Gyula

Repülő és Légisport Szövetség: Tóth Ferenc

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Kiss Norbert

Magyar Motorsport Szövetség: Lencsés Donát, Dániel Magyar

Jet-Ski Szövetség: Jászai Csongor

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség: Hollósi Nikolett, Sohajda Zoltán

Magyar Motoros Vízisport Szövetség: Bodor Péter

Magyar Modellező Szövetség: Sarusi-Kis Orsolya, Berta András

Magyar Repülőkorong Országos Sportági Szakszövetség: Ultimate Frizbi U20-as csapat

Magyar Sárkányhajó Szövetség Sárkányhajó: Női Small Boat Legénysége

Magyar Sakkszövetség: Kozák Ádám

Magyar Gószövetség: Pocsai Rita, Barcza Bende

Magyar Rádióamatőr Szövetség: Molnár Léna, Versegi Attila

Magyar Pétanque Szövetség: Fonyódi Léna

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség: Balogh Eszter, Nyircsák József

Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség: Senánszky Petra, Takács Krisztián

Magyar Kutyasport Szövetség: Mészárosné Berta Erika, Laczkó Krisztián

Magyar Bowling és Teke Szövetség: Hári Boglárka, Zapletán Zsombor

Magyar Golyósportok Szövetsége: Rácz Lili, Fóti Gábor

Magyar Biliárd Szövetség: Keller Dávid

Magyar Lábtenisz Szövetség: Fodor Ádám

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: Máramarosi Rita, Bujdosó Zoltán

(Fotók: Szalmás Péter)

0 Tovább

NVESZ-évzáró: Nagyobb állami támogatást kapnak a nem olimpiai sportágak 2023-ban

Megtartotta ünnepélyes évzáróját a Nemzeti Versenysport Szövetség. A Radisson Blu Béke Hotelben többek között a sportért felelős államtitkár is köszöntötte a sportolókat, sportvezetőket, és osztott meg fontos információkat.

Dr. Schmidt Ádám elmondta: van mit ünnepelni, hiszen az NVESZ sportágai idén is sikeresek voltak, a nyári birminghami Világjátékokon pedig 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt a magyar csapat.

„Ez volt minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplése. Az idei évben 376 millió forinttal támogattuk a Nemzeti Versenysport Szövetség és tagszervezetei tevékenységét. Ezt az összeget 2023-ban jelentősen szeretnénk megemelni. Javaslatomra a jövő évi költségvetési törvényben a nem olimpiai sportágak szakmai és működési támogatására 600 millió forintot irányzott elő a kormányzat, amely a szakmai tervek szerint kiegészül egy 195 millió forintos sportágfejlesztési támogatással is”- mondta dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke köszöntőjében kiemelte, a Nemzeti Versenysport Szövetség tevékenysége túlmutat az élsporton.

„A Nemzeti Versenysport Szövetség kimagasló munkát végez évről évre. A versenysport mellett azonban nem szabad megfeledkezni arról a hatalmas szabadidős bázisról, amely a szervezet mögött áll. Sokat tesznek a gyerekek és a felnőttek egészségéért” – hangsúlyozta Schmitt Pál.

Az est házigazdájaként dr. Mészáros János megjegyezte: nehéz éven vagyunk túl, de a Világjátékok eredmények kárpótoltak, mint ahogy az összes többi világbajnokság és Eb is.

„Tizenhét sportágban szereztünk kvótát. Hét sportban lett magyar éremszerző, tizenkettőben pedig volt pontszerzőnk. Úgy gondolom, hogy a számok is bizonyítják: a világ élvonalába tartozunk. Fantasztikus munkát végeznek a szövetségekben. Ugyanúgy ciklusról ciklusra készülünk a négyévenkénti megmérettetésekre, mint az olimpiai versenyzők. Azon leszünk, hogy a következő Világjátékokon is maradandót alkossunk.” – emelte ki az NVESZ elnöke.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára beszédében rámutatott, évek óta a MOB és az NVESZ egymás mellett dolgozik.

„Jól ismerjük egymás tevékenységét, igény esetén természetesen segítünk is egymásnak. Sok esetben előfordult, hogy egy olimpiai programból kikerült sportágat az NVESZ koordinál tovább” – számolt be köszöntőjében a MOB főtitkára.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezetőként irányította a magyar sportolókat a 11. Világjátékokon.

„Meglepetésekkel teli időszakot hozott a 2022-es nyár. Elveszett, és később előkerült csomagoktól kezdve duplán befoglalt szálláshelyeken át jutottunk el oda, hogy történelmi sikert érjünk el. Összességében, a nehézségek ellenére mégis úgy látom, hogy minden úgy volt jó, ahogy megtörtént. Jó volt ezt a csapatot segíteni.” – mondta a birminghami csapatvezető, az NVESZ főtitkára.

Az eseményen élménybeszámolót tartottak a Világjátékokon részt vett sportolók. Így többek között a kajakos Kiszli Vanda, a karatés Tadissi Martial, a versenytáncos Andrea Silvestri és Váradi Martina, a görkorcsolyázó Gardi Dominika, a kick-boxos Pálfi Viktória, a szumós Kerstner Róbert és a drónversenyző Rontó Roland válaszolt Kolozsi Lázár Ildikónak, a Nemzeti Versenysport Szövetség kommunikációs koordinátorának kérdéseire.

A napot az idén fantasztikus idényt záró Silvestri/Váradi kettős pezsdítette fel egy latin táncbemutatóval.

Az élménybeszámolók sorát Dr. Toman József, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa és dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője zárta, akik szintén kimagasló munkát végeztek a magyar sportolók felkészítésében.

A nap végén a testületek képviselői - a karácsonyi csomagban - átvehették a Járosi Péter alelnök által gondozott és szerkesztett, immár hagyományossá vált, éves NVESZ-sportnaptárt, amelyben valamennyi tagszövetség megjelenik a fotókon.

(Fotók: Szalmás Péter)

0 Tovább

NVESZ-nap: Megállapodás és rangos előadások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Edzők Társasága (MET) és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A szervezetek képviseletében a két elnök, Mészáros János és Molnár Zoltán a Budapesten megrendezett NVESZ-napon írta alá a szerződést. Ennek keretében, többek között, az NVESZ tagszövetségek edzőinek is javasolják, hogy részt vegyenek a MET által koordinált edző továbbképzési programban.  

A Fókuszban a versenyző címmel megrendezett eseményen kerekasztal beszélgetésen vett részt Nardelotti Ajsa Világjátékok-érmes muaythai-os, valamint Bali Dániel, Világjátékok-győztes világ- és Európa-bajnok aerobikos.

Az egész napos konferencián előadást tartott dr. Toman József, a Sportkórház válogatott kereteket ellátó szolgálat vezető főorvosa a sportkórházi szűrésekről, szolgáltatásokról, Becsky András, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a létesítmények kapcsán a takarékossági és hatékony működési csomagjukról, dr. Martos Éva, a Testnevelési Egyetem Sporttáplálkozástudományi központ rektori főtanácsadója az étrend-kiegészítők helyéről, előnyeiről, hátrányairól, dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője a tiltott teljesítményfokozás kockázatairól és következményeiről, és Kolozsi Lázár Ildikó, a Nemzeti Versenysport Szövetség kommunikációs koordinátora a generációk kommunikációs labirintusáról.

Mindezeken kívül hasznos információkat osztott meg a szakszövetségek vezetőivel Horváth Hajnalka humánkineziológus, a Medirlab képviseletében a termografikai képalkotás előnyeiről, valamint Ács Imre és Kenyeres András, a Sport Mentál Arzenál online képzéséről, amely a mentális fejlesztést helyezi előtérbe.

A Nemzeti Versenysport Szövetség elsősorban nem olimpiai sportszövetségek ernyőszervezete. Jelenleg 61 tagszövetsége van. 

Fotók: Szalmás Péter

0 Tovább

Szilas bor – az NVESZ is támogatja Csollány Szilveszter családját

Nevével fémjelzett és a kedvenceiből összeállított bor készült Csollány Szilveszter emlékére. A korlátozott számban palackozott Szilas nem csupán emlékezés a bajnokra: az értékesítéséből befolyt teljes összeg a gyermekeit segíti. A közelmúltban elhunyt kiváló sportoló családját támogató kezdeményezés mellé állt a Nemzeti Versenysport Szövetség is, és erre kéri a tagszervezeteit is – mondta Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke.

Az ismert egri borász, Sike Tamás három bor házasításából készített Szilas néven cuvée-t az egykori olimpiai bajnok tornász emlékére.

„Április 13-án ünnepelné 52. születésnapját, melyre évek óta vágyott álmát valósítottuk meg, elkészült a nevével fémjelzett és kedvenceiből összeházasított bor, a Szilas! Célunk a borral az emlékezés és egy nemes ügy, a bor értékesítéséből befolyt összeggel Szilveszter gyermekeit fogjuk támogatni” – osztotta meg közösségi oldalán a borász.

Sike Tamás nemcsak Szilas régi jó barátja, hanem a keresztapja is volt – mesélte Mórádi Zsolt sokszoros kick-box világbajnok, Csollány Szilveszter barátja, aki a temetésen a család nevében mondott beszédet.

"Hosszú évek óta beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne egy, Szilas nevét viselő bort összehozni. Sajnos, a tragédia után jött el az idő, hogy Sike Tamás összeállítsa azt a bort, ami Szilasnak a legjobban tetszett volna. Tamás most így tiszteleg a keresztfia és egy legenda előtt, és most együtt arra kérjük a sportolók, illetve a magyarok közösségét is, hogy fogyasszák ezt a bort. Ugyanis minden bevétel, ami az értékesítésből származik, minden egyes forint, az a családot segíti azután, hogy Szilas ilyen tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk" – mondta Mórádi Zsolt.

A NVESZ is a kezdeményezés mellé áll – nyilatkozta az NVESZ Sajtószolgálatának Dr. Mészáros János.

"A Magyar Torna Szövetség is tagja a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, hiszen több szakága is hozzánk tartozik, és kiváló a kapcsolatunk. Márcsak ezért is nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, amelyet az NVESZ is támogat. Rendezvényeinkre mi is vásárolni fogunk a palackokból, és arra kérjük valamennyi tagszervezetünket, hogy lehetőségeik szerint ők is segítsenek" – jelentette ki az elnök.

0 Tovább

Az NVESZ is segíti az ukrajnai menekülteket

A Nemzeti Versenysport Szövetség saját forrásaiból egymillió forintot felajánl az Ukrajnából menekültek megsegítésére. A nem olimpiai sportágakat tömörítő, 60 tagszervezetet képviselő NVESZ emellett a hozzá tartozó sportági szövetségeken keresztül is igyekszik minden segítséget megadni a bajba jutottaknak.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta: a köztestület a napokban csatlakozott a Híd Kárpátaljáért programhoz, ennek keretében összefogásra és segítségnyújtásra hívta a sportszervezeteinek tagjait, sportolókat, edzőket, egyéb szakembereket és a szurkolókat, hogy vegyenek részt a közös összefogásban, valamint csatlakozzanak az adománygyűjtéshez.

A sportvezető, aki a Magyar Karate Szakszövetség elnöke is egyben, példaként beszámolt arról, hogy a hazai karatés társadalom összefogott egy magyar származású ukrán karate edző és két tanítványa családjának megsegítése érdekében. A háború elől hazánkba menekült hozzátartozókat pénzzel és élelmiszer csomagokkal is támogatták, hogy átvészelhessék a nehéz időszakot.

A Nemzeti Versenysport Szövetség egyike annak a kilenc, a magyar sportban, sportért tevékenykedő szervezetnek, amelyek összefogtak és tízmillió forintot ajánlottak fel az ukrajnai háború Magyarországra érkező menekültjeinek támogatására. Az NVESZ mellett – a magyar sport egészét képviselve – a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség, a Sportkórház, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Sportegyesületek Országos Szövetsége állt a kormányzat által meghirdetett humanitárius program mellé.

0 Tovább

NVESZ Díjátadó Gála – Ismét elismerésben részesültek a legjobbak

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) ismét díjazta legjobbjait. A jelenleg hatvan tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a fővárosi Stefánia Palotában a 2021-es világversenyeken eredményes sportolóknak (világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon dobogós helyezettek) adott át elismeréseket.

A gálán Huber István, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke vehette át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat. A sportvezető eredményes versenyzői karrierje után több fronton irányítja a sportágat. Élsportolók felkészülését segítette, 2002 óta pedig elnökként alkotott, illetve alkot maradandót. A közelmúltban választották meg ismét a hazai szövetség elnökének, ezzel ötödik ciklusát kezdte meg.

Dr. Fazekas Attila Erik szerint van mire büszkének lennünk. „A magyar kormánynak a nem olimpiai sportágak támogatása is fontos. A magyar eredmények a sport ezen területén is kimagaslóak. Számos világ- és Európa-bajnokságon szerepeltek kiválóan a magyar sportolók, akik ezúttal átvehetik díjaikat” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára.

Gyulay Zsolt köszöntőjében kitért arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan változtatja az ötkarikás játékokon részt vevő sportágak listáját. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke megjegyezte, ebből kiindulva van sportági átjárás a Világjátékokról az olimpiára. „Ennek ékes példája a karate. Frissen megválasztott MOB-elnökként örömmel veszek részt ezen a díjátadón és gratulálok a tavalyi sikerekhez” – jegyezte meg Gyulay Zsolt.

Shawn Kobb, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének Kulturális Attaséja is köszöntötte a sportolókat és a sportvezetőket, hangsúlyozva: Birmingham várja a sportvilág jeles képviselőit a Világjátékokon. „Több év kemény munkájának gyümölcsei érhetnek be nyáron. Sikeres felkészülést, és eredményes versenyzést kívánok az összes magyar sportolónak a 2022-es Világjátékokon.” – mondta Shawn Kobb.

Dr. Mészáros János szerint csak egyfajta sport van. Az NVESZ elnöke beszédében kifejtette, számos kiemelkedő alakja van a nem olimpiai sportágak táborának is. „Fantasztikus sportágaink vannak, amelyekre büszkék vagyunk. A legutóbbi Világjátékokon 14 érmet szerzett a magyar csapat. A birminghami játékokon is több éremesélyes indulónk lesz.” – tette hozzá a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

A legjobb sportokat a sportági szövetségek jelölték. Ezek alapján a következő sportolókat díjazta az NVESZ:

Magyar Karate Szövetség

Hárspataki Gábor

Baranyi Zsófia

Magyar Kick-box Szövetség

Száraz Gergő

Busa Andrea

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség

Tóth Zoltán

Tereza Crisley Cordeiro de Souza

Magyar Sumo Szakszövetség

Buzás Patrik

Lemák Diána

Magyar Muaythai Sportági Országos Szövetség

Spéth Norbert

Magyar Kajak-kenu Szövetség

Adolf Balázs

Kiszli Vanda

Magyar Búvár Szakszövetség

Bukor Ádám

Senánszky Petra

Magyar TáncSport Szakszövetség

Supergirls Nagyformáció

Magyar Torna Szövetség

Bali Dániel

Mazács Fanni

Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség

Női váltó

Senánszky Petra, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni

Magyar Grappling Szövetség

Szekeres Ákos

Magyar Erőemelő Szövetség

Bereczki Király Szilárd

Nyers Mónika

Sedric Roussel Watchou

Magyar Szkander Szövetség

Barzsó Alexander

Verbóczki Luca

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség

Nyircsák József

Balogh Eszter

Dámajátékosok Magyarországi Szövetsége

Ambrózy Bálint

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség

Jónás Ferenc

Mag Viktória

Magyar Jet-ski Szövetség

Major Marcell

Magyar Motoros Vízisport Szövetség

Bodor Péter

Magyar Vizisí és Wakeboard Szövetség

Orbán Olivér

Magyar Rádióamatőr Szövetség

Varró Tamás

Magyar Országos Horgász Szövetség

Bakó Péter

Magyar Motorsport Szövetség

Zanócz Noel

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség

Kiss Norbert

Repülő és Légisport Szövetség

Tóth Ferenc

Magyar Bowling és Teke Szövetség

Tóth Katalin

Magyar Lábtenisz Szövetség

Lepsényi Boglárka

Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség

Karakas Attila

Balánné Szabó Zsuzsanna

Magyar Teqball Szövetség

Bányik Csaba

Izsák Anna

Magyar Kutyasport Szövetség

Kiss-Tóth Balázs

Kiss-Tóth Virág

Magyar Biliárd Szövetség

Szolnoki Olivér

0 Tovább
«
123

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum