Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hagyományteremtő frizbi versenyt rendeznek Győrben

A Magyar Repülő Korong Szövetség hagyományteremtő szándékkal rendezi meg augusztus 21-22-én Győrben az ultimate frizbi 4 Nemzet Kupát. A szövetség elnöke, Erdősi Zoltán elmondta: olyan színvonalú versenyt valósítanak meg, amely szakít az eddigi európai trendekkel. Ezúttal ugyanis nem a versenyzői létszám, hanem válogatott csapatok révén a színvonal növelése a cél. Az eseményt élőben is közvetítik az interneten.


A másfél éve tartó járványhelyzet a frizbiseknél is megváltoztatta a sportág nemzetközi életét. Idehaza a Well Travel Liga kiváló lehetőség a hazai legjobbjak állandó versenyeztetésére, míg a legtöbb európai szövetség kiéhezetten várja a nemzetközi versenyeket. A tavalyi év után 2021-ben is minden kontinentális versenyt töröltek, és még a 2022-es év versenynaptára is kérdőjelekkel lesz tele – számolt be róla Erdősi Zoltán.

A sportvezető szerint a motiváció fenntartása, és a pillanatnyi állapotok felmérése az egyik célja egy új verseny életre hívásának. Ez a 4 Nemzet Kupa lesz, amely hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre augusztus 21-22-én Győrben.

A kezdeményezés másik oka, hogy a Magyar Repülő Korong Szövetség szeretné meglovagolni az elmúlt évek lendületét. Egyre erősebb ugyanis sportdiplomáciában a hazai szövetség: 2019-ben nagysikerű ultimate frizbi Eb-t bonyolítottak le Győrben, az európai szervezet, az EFDF elnökségének tagja lett Csanády Bogár, a világszövetséggel közösen egyetemi világverseny megrendezésére készülnek, a hazai ernyőszervezeten, az NVESZ-en belül is egyre több és nagyobb feladatokat kapnak, és olimpiai sportágakkal közösen szerveznek multisport rendezvényeket.

Ezt a tempót kívánják fokozni – vázolta Erdősi Zoltán.

"Olyan színvonalú versenyt készítünk, amely szakít az eddigi európai trendekkel. Nem a versenyzői létszám, hanem a válogatott csapatok révén a színvonal növelése a cél. A körülmények is profik és gyönyörűek, aminek reményeink szerint hírét is viszik vendégeink. És végül, de nem utolsó sorban, élő közvetítést biztosítunk azoknak, akik személyesen nem ülhetnek fel a lelátóra. Nem titkolt célunk, hogy pár éven belül az ultimate sportággal piaci alapon is értékelhető nézőszámot érjünk el, ami szintén kuriózum lenne Európában" – nyilatkozta az MRKSZ elnöke.

0 Tovább

Véget ért a frizbi Eb

Nagy-Britannia két aranyérmet szerzett a győri Frizbi Európa-bajnokságon. A férfi csapatoknál a németeket, a vegyescsapatok döntőjében a francia válogatottat győzték le.  A női mezőnyben az ír nemzeti csapat bizonyult a legjobbnak. Magyarország a 15. helyen végzett, a vegyescsapatok között. A kontinensbajnokságnak Győr városa adott otthont, június 29. és július 6. között. Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke értékelte az Eb-t.

 

Magyar szempontból sikeres volt a frizbi Európa-bajnokság. A Győrben megrendezett kontinensbajnokságon Magyarország egy vegyescsapatot indított.  „A célunk az volt, hogy rangos nemzetközi mezőnyben a jövő csapatát rakjuk össze.” – kezdte értékelését Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke. „Nagyon nehéz csoportba kerültünk, többek között a címvédő ellen is pályára kellett lépnünk, de lányaink és fiaink maximálisan helytálltak, a pénteki helyosztón pedig 12-9-re legyőzték Csehországot, ezzel a 15. helyen zártak.” – mondta az elnök, aki kiemelte: az igazi munka csak most kezdődik. Győrben igazi frizbifesztivált rendeztünk, huszonnégy ország 1500 sportolója vett részt az Európa-bajnokságon. Ráirányítottuk a figyelmet a sportágra, fiatalok százai ismerkedtek meg a repülő koronggal, mostantól rajtunk múlik, hogy milyen hatékonysággal tudjuk a bázisunkat szélesíteni. A Magyar Repülő Korong Szövetség az elmúlt években elindított edzőképzést, és a pedagógusok körében egyre népszerűbb programot szeretné tovább vinni, és bízik abban, hogy az élsport és a szabadidősport sportágbeli összekapcsolásával egyre ismertebb lesz a frizbi Magyarországon.

Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett. A játék a fair play-re épül, a mérkőzések gyakorlatilag játékvezetők nélkül zajlanak. A szabályokat mindenki betartja.

0 Tovább

Frizbi Európa-bajnokság: Megkezdődött a kontinensbajnokság Győrben

A magyar-osztrák találkozóval megkezdődött a frizbi Európa-bajnokság Győrben. Június 29. és július 6. között huszonnégy ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon. A magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet.

A kontinensbajnokság ünnepélyes megnyitóján Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke elmondta, a Rába-parti városban büszkék arra, hogy „vizek városában” láthatják Európa legjobb frizbiseit. „Az utóbbi időszakban Győr több rangos világversenynek adott otthont, ebbe a sorba illik bele ennek a fiatal és látványos sportágnak az idei kontinensbajnoksága. Biztos vagyok abban, hogy ezen a héten Győrben is rengeteg rajongója születik majd ennek a jó hangulatú és izgalmas sportágnak.” – mondta Rózsavölgyi László.

A sportág európai szövetségének elnöke, Andrea Furlan kiemelte: „Külön dicséret illeti a magyarokat azért a sok munkáért, amelyet a kontinensbajnokság előtt elvégeztek. Magyarországon a sportági szövetségen kívül sportért felelős minisztérium, Győr városa és a Nemzeti Versenysport Szövetség is sokat dolgozott azért, hogy emlékezetes legyen ez az Európa-bajnokság” – sorolta Andrea Furlan, az EUF elnöke. 

A nyitómeccsen a magyar vegyescsapat 15-6-ra kikapott az osztrákoktól.

Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta: „A végeredmény reális, ami ennél fontosabb, hogy taktikailag abszolút lépést tartottunk az ellenféllel és az első félidőben még engem is meglepett a válogatott, 3-3-nál és 5-6-os állásnál időkérésre kényszerítettük az ellenfelet, mert rendezni kellett soraikat.”

Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó. „Immár ez a negyedik kontinensbajnokság a sportág történetében. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadal rendezési jogát. A legutóbbi Európa-bajnokságon a 14. helyen zártak a mieink, bízom benne, hogy ezúttal sikerül az eddigi legjobb Eb-eredményt megszerezni” – mondta a sportvezető.

A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők. A mérkőzéseket élő streamen is követhetik a szurkolók az Európa-bajnokság honlapján: http://euc2019.ultimatecentral.com/

Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett. A mérkőzések hossza 100 perc, vagy amíg az egyik csapat 15 pontot szerez.

0 Tovább

Hétvégén kezdődik a Frizbi Európa-bajnokság Győrben 

Jó formában van a magyar válogatott. A hétvégén kezdődő hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat két nemzetközi tornán is indult. Előbb Genfben a középmezőnyben végzett, majd egy salzburgi tornán döntőt játszottak a magyarok.

„Ausztriában többnyire osztrák és svájci ellenfelek voltak. A magyar válogatott veretlenül jutott a fináléba, ahol végül 15-10-re kikapott a Freiburgtól. Összességében jónak ítélem meg a felkészülést és nagyon várjuk az Európa-bajnokságot” – mondta Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.

Közben a szervező bizottság komoly technikai arzenállal készül a kontinensbajnokságra. A mérkőzéseket online lehet nézni majd a nemzetközi szövetség Youtube-csatornáján, ehhez a műszaki hátteret az RLAN Internet Kft. adja.

„Az Európa-bajnokságot több hetes műszaki tervezés és engedélyeztetések sorozata előzte meg. Mi biztosítjuk az Eb internet és távközlés hátterét a belső wifi-szolgáltatással együtt. Bízunk benne, hogy minden zökkenőmentes lesz, és világszerte nézhetik majd az érdeklődők ennek a fiatal sportágnak az Európa-bajnokságát.” – nyilatkozta Gáncs Gábor a cég adminisztrációs vezetője.

Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A magyar vegyescsapat a címvédő Nagy Britanniával, a svédekkel, az osztrákokkal és a litvánokkal került egy csoportba. A győri kontinensviadal a magyar-osztrák találkozóval kezdődik.

0 Tovább

Frizbi Európa-bajnokság: Osztrákokkal és a címvédő britekkel is játszanak a magyarok        

Elkészült a hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokság sorsolása. A magyar vegyescsapat alaposan belehúzott. A mieink ugyanis a címvédő Nagy Britanniával, a svédekkel, az osztrákokkal és a litvánokkal kerültek egy csoportba. A győri kontinensviadal a magyar-osztrák találkozóval kezdődik, június 29-én.      

 

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a britek ellen pályára léphet a magyar válogatott. Az osztrákok elleni Európa-bajnoki nyitómeccs amúgy is szimbolikus, hiszen több sportágban is nagy múltja van a magyar-osztrák találkozóknak. A litvánok ellen reménykedhetünk a győzelemben és a reális célunk továbbra is az, hogy a középmezőnyben végezzen a csapat. A legutóbbi Európa-bajnokságon a 15. helyen zártak a mieink, bízom benne, hogy ezúttal sikerül az eddigi legjobb Eb-eredményt megszerezni” – mondta Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.     Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők.    Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt.

0 Tovább

Frizbi Európa-bajnokság: 26 ország legjobbjai érkeznek Győrbe

Huszonhat ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon, amelyet Győr városa rendez meg.
A Magyar Repülő Korong Szövetség információi szerint a magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet. Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó.

 


„Ez lesz a negyedik kontinensbajnokság. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. Készen állunk arra, hogy látványos és sikeres Európa-bajnokságot rendezzünk. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadalt. Magyarország egy vegyescsapattal indul, a nemzeti csapatban több utánpótlás játékos is helyet kapott.” – nyilatkozta Erdősi Zoltán.
Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők. Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya
téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum