Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Autós hegyi Eb – A már Európa-bajnok Nagy Norbert győzelemmel fejezte be a szezont​​​​​​​

Nagy Norbert úgy zárta le a versenyszezont, ahogy végigversenyezte azt. A Nagy Norbi Racing Team (NNRT) szakmai vezetőjeként is tevékenykedő autóversenyző már Európa-bajnokként aranyérmes lett a hegyi Eb horvátországi állomásán.

A kontinensbajnoki arany a svájci futamon dőlt el, ahol Nagy behozhatatlan előnyre tett szert az 5-ös kategóriában. A horvátországi Buzet a magyar klasszis kedvenc pályájának számít, nem véletlen hogy a győzelem mellé kategóriája pályacsúcsát is megdöntötte.

„Jó volt így lezárni az idei Eb-sorozatot. Úgy gondolom, hogy végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel toltam végig a szezont, és ez egy-két kisebb technikai nehézség ellenére az eredményeken is meglátszott. Fantasztikus sorozat van mögöttem, nyilván fogom még elemezni az egészet, de most az ünneplésnek van itt az ideje. Ha visszagondolok az évre, a portugáliai futam volt a legjobb. És nem azért, mert ott is nyertem, hanem mert az a versenyhétvége hangulatában jelentett sokat. Eszméletlen tömeg volt, egyerűen nem lehetett megmozdulni a pálya mellett.” – emlékezett vissza Nagy Norbert.

A Nagy által megszerzett hegyi Európa-bajnoki arany az első összetett magyar győzelem a szakágban. 

0 Tovább

Autósport - Európa-bajnok lett Nagy Norbert​​​​​​​

Nagy Norbert Európa-bajnok lett! A magyar autóversenyző a hegyi Eb-sorozat nyolcadik állomásán – két versenyhétvégével a kontinensbajnokság vége előtt – megszerezte az 5-ös kategóriában az aranyérmet, mivel 147 pontjával behozhatatlan előnyre tett szert az őt „üldözőkkel” szemben. Ezt a Saint-Ursanne-ben megrendezett futamon elért ezüstérmével biztosította be. Ez Magyarország első Európa-bajnoki címe a szakágban.

„Óriási érzés kimondani, hogy megnyertem. Fantasztikus, hogy ezt így sikerült megcsinálnunk. Ebben a szezonban minden versenyt úgy zártam, hogy dobogón álltam. Természetesen a hátralévő két futamon sem állok le...” – mondta Nagy Norbert.

„Hosszú sorozat hajrájában vagyunk, és így képzeltük el ezt az időszakot, hogy mostanra eldől a bajnoki cím sorsa. Igyekeztünk az egész szezonban olyan autót versenyeztetni, amely bírta a tempót. A legnehezebb dolgom az új pályákon volt, de sikerült mindenhol megoldani a feladatokat. Nagyon boldog vagyok!” – zárta összegzését Nagy az eredményhirdetés után.

A BMW-vel versenyző magyar klasszis előtt Svájcban az olasz Lukas Bicciato (Renault) nyert. A hegyi Európa-bajnokság következő állomása Szlovéniában lesz.

0 Tovább

Hegyi Európa-bajnokság: Nagy Norbert Spanyolországban is győzni tudott​​​​​​​

Folytatódott Nagy Norbert remek sorozata. A hegyi Európa-bajnokságon résztvevő magyar autóversenyző Subida al Fitóban is a leggyorsabb volt az 5-ös kategóriában, így összetettben továbbra is élen áll.

Korábban a Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként is tevékenykedő autóversenyző Franciaországban nyerni tudott, ez volt az Eb-sorozat nyitó futama. Ezt követte az Ausztriában megszerzett ezüstérem, ezúttal pedig újra a dobogó legmagasabb fokára tudott állni.

 

 „Sokan bele sem gondolnak: az egyik legnagyobb kihívást a logisztika jelenti számunkra, hiszen például az osztrák verseny után szinte azonnal mindent át kellett hoznunk Spanyolországba. De úgy látszik a végeredmény szempontjából minden zökkenőmentes volt. Az autó és az egyéb tartozékok itt maradnak, hiszen két hét múlva a portugáliai Braga mellett lesz az Európa-bajnoki sorozat negyedik állomása.” – mondta az eredményhirdetés után a korábban a WTCR-t is megjárt autóversenyző.

0 Tovább

Hegyi Európa-bajnokság: Nagy Norbert 2. lett Ausztriában, összetettben pedig vezet

Nagy Norbert ismét dobogón! A hegyi Európa-bajnokság osztrák állomásán a magyar autóversenyző az 5-ös kategóriában ezüstérmes lett, így az összetett első helyéről várja a jövő heti spanyol futamot.

Nagy várakozás előzte meg a rechbergi versenyt, mivel az utóbbi években nem rendezték meg a legendás osztrák viadalt.

„Több, mint 20 ezer néző volt a pálya mellett és hatalmas mezőny jött össze. Fantasztikus hangulatban igazi hegyi versenynek lehettünk részesei. Örülök a második helyezésnek, mivel egy olyan vetélytársam végzett most az élen, aki gyakorlatilag ott lakik a verseny helyszínén. Nagyon ismeri a pályát. Nem akartam kizsigerelni teljesen az autót, hiszen ha innen hazamegyünk, másnap indulunk Spanyolországba, és nem ártana ép versenyautóval megérkezni oda.” – mondta a Nagy Norbi Racing Team szakmai igazgatójaként is tevékenykedő autóversenyző.

A rechbergi versenyt az osztrák Chris-Andre Mayer nyerte meg, Nagy Norbert és az ugyancsak osztrák Marcus Gasser előtt.

Az Európa-bajnokság egy hét múlva folytatódik a spanyolországi Subida al Fitoban

0 Tovább

​​​​​​​Hegyi Európa-bajnokság: Nagy Norbert rajtra kész

Megkezdi az idei Eb-sorozatot a hegyi kontinensbajnokság tavalyi ezüstérmese. Nagy Norbert nem csak autót váltott: egy 3-as BMW-vel fog versenyezni a hegyi Európa-bajnokság 4-es kategóriájában.

„Idén is a dobogót célozzuk meg. Igaz, most más lesz a mezőny, új ellenfelekkel, hiszen egy kategóriával feljebb léptem.” – nyilatkozta kiutazása előtt Nagy Norbert.

„Ezzel az autóval hosszútávra tervezünk, az első viadalok arról fognak szólni, hogy minél jobban összecsiszolódjunk az E46-ossal. A teszteken általában sok olyan dolog nem jön ki, mint élesben”

Nagy Norbert korábban WTCR-pilótaként is versenyzett, később elindította mentor programját, és a Nagy Norbi Racing Team égisze alatt segítette a fiatal gokartosokat. Ezzel párhuzamosan megkezdte szereplését a hegyi Európa-bajnokságon, ahol tavaly összetett ezüstérmet szerzett. 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum