Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Küzdősportok Világjátéka – Három magyar szkanderes indul a multisport versenyen​​​​​​​

A magyar szkanderesek évről évre egyre markánsabb nyomot hagynak a hazai és a nemzetközi sporttérképen. A világversenyeken a válogatott tagjai jól teljesítenek, színvonalas hazai versenyeket rendeznek, sportdiplomáciai szempontból egyre jobbak, egyszóval minden adott, hogy a korábbi kocsmasporttól eltávolodva egyre nívósabb, a semleges nézők számára is élvezhető sportteljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot a Rijádban megrendezendő multisport versenyre.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is ott lehetünk, és a magyarok hárman is asztalhoz állhatnak a Küzdősportok Világjátékán” – mondta Csabai Atilla, a hazai sportági szövetség elnöke, aki a Szkander Világszövetség és a kontinentális szervezet alelnöke is egyben.

„Messziről indultunk, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, de folyamatosan bizonyítunk. A sportág egyre fogyaszthatóbb, látványos küzdelmeket láthat a közönség, nincs szükség különösebb szabálymagyarázatra a helyszínen vagy a tévéközvetítések során, hogy mi történik egy szkanderversenyen. És hála istennek vannak kimagasló tudással rendelkező magyar versenyzők, akik most, Szaúd-Arábiában is örömet okozhatnak a hazai sporttársadalomnak” – mondta az elnök, aki sportági delegáció-vezető is lesz Rijádban.

A világbajnokság a közelmúltban fejeződött be Almatiban, ahol a legeredményesebb szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a megszerzett három érmével (ebben a sportágban több kategóriában is indulhatnak a versenyzők, és külön viadalokat rendeznek jobb-, illetve bal kézzel is).

„A vb-n a masters kategóriát 80 kilogrammban toltam, ez nagyobb erőfeszítésre késztetett. Rijádban 65 kilogrammban szereztem indulási jogot. Bízom benne, hogy dobogóra tudok állni. Multisport versenyen már szereztem érmet. 2018-ban a Nomád Világjátékokon ezüstérmes lettem, az volt a teljes magyar küldöttség első dobogós helyezése. Remélem, hogy erről a multisport eseményről is hozok haza érmet” – mondta a hétszeres világbajnoki arany mellett összesen tizennégy Eb-elsőséget begyűjtő világklasszis, aki hivatásos katonaként dolgozik a hétköznapokban.

Barzsó Henrietta szintén ebben a kategóriában lesz érdekelt. „Büszke vagyok, hogy képviselhetem hazámat Szaúd-Arábiában. Ez már a sportág krémje, ide bekerülni már nagy dolog. Keményen dolgozom azért, hogy legyen esélyem a dobogós helyezésre” – nyilatkozta a vb-ezüst-, és Eb-aranyérmes szkanderos.

Ez az egyik olyan sportág, amely nem szeret különbséget tenni az épek és a paraversenyzők között. A hazai szövetség pedig élharcosa ennek a szemléletnek. Nem véletlen, hogy paraszkanderos is lesz Rijádban. Simon Dániel a szigetszentmiklósi otthonában kialakított edzőteremben készül a Küzdősportok Világjátékára. „Életem egyik legnagyobb versenye lesz. Bár kerekesszékes vagyok, a szkander asztalnál fel tudok állni, így az álló kategóriában leszek érdekelt. Igaz, hogy a mezőnyben én leszek a legfiatalabb, és a legkönnyebb a mérlegelésnél, de szeretnék meglepetést okozni” – mondta Simon Dániel.

A Küzdősportok Világjátékának hazai koordinációját a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) látja el, a teljes magyar delegáció kiutazását pedig a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja. Az NVESZ információi szerint a szkanderosokon kívül magyar grapplingesek és jiu-jitsus is lesz Szaúd-Arábia fővárosában, de további sportágak bejelentése is várható az előttünk álló időszakban. A Küzdősportok Világjátékát októben 20. és 30. között rendezik meg Rijádban. 

0 Tovább

Szkander Európa-bajnokság – Huszonhat éremmel zárt a magyar válogatott

Fantasztikus szkanderos sikerek Moldovában. A Kisinyovban megrendezett Európa-bajnokságon Kőváriné Ivánfi Brigitta a 70 kilogrammos kategóriában – a felnőtt mezőnyben – két aranyérmet szerzett, miután jobbal és ballal is végigverte a mezőnyt. A többszörös világ- és Európa-bajnok klasszis mastersben is elindult, ahol szintén begyűjtött két aranyérmet. A felnőtteknél a 60 kilogrammosoknál Barzsó Henrietta bronzérmesként zárt, Verbócki Luca pedig negyedik lett úgy, hogy ő a junioroknál is indult. Ott egy arannyal és egy ezüsttel végzett.

Az Európa-bajnokságon az összes kategóriát beleszámítva a magyar küldöttség 26 éremmel fejezte be a küzdelmeket.

Csabai Atilla szerint a sportág hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. A Magyar Szkander Szövetség elnöke kiemelte: erős mezőny jött össze Kisinyovban, ezért is értékes az a 26 érem. „Mindenkire büszke vagyok, de külön kiemelném a tehetséges juniorjainkat, hiszen ők a sportág jövője. Nagyot versenyzett Botta-Dukát Gábor és a Donkó testvérek, Patrik és Márk, valamint ebben a korosztályban Jónás Márk is odatette magát.” – mondta Csabai Atilla, aki a Nemzetközi Szkander Szövetség és a kontinentális szervezet alelnöke is egyben.

A magyar válogatott következő nagy megmérettetése a két hónap múlva esedékes világbajnokság lesz, amelyet Almatiban rendeznek meg, és az már biztos, hogy lesz magyar szkanderos a Küzdősportok Világjátékán (World Combat Games) is. Utóbbi verseny Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban lesz ősszel. 

0 Tovább

Szkander – Csabai Atilla maradt az elnök

Újabb öt évre kapott bizalmat Csabai Atilla a Magyar Szkander Szövetség élén. A sportvezetőt a közgyűlés egyhangúlag választotta meg. A Világszövetség, valamint a kontinentális szervezet alelnökeként is tevékenykedő sportvezető negyedik ciklusát kezdi meg a sportág hazai irányításában elnökként.

„Megtisztelő a magyar és a nemzetközi szkanderért dolgozni. Egyben felelősség is, hiszen az előttünk álló évtizedben konkrét elképzeléseink vannak abban, hogy hova fejlődhet a szkander. Mindenesetre idén a Küzdősportok Világjátékán ott vagyunk, célunk, hogy bemutatkozhassunk a Világjátékokon és természetesen olimpiai álmok is vannak a nemzetközi szövetségnél” – mondta Csabai Atilla.

Három éremmel zártak a magyarok a Kelet-Nyugat sorozat isztambuli állomásán. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a rangos sorozaton Kőváriné Ivánfi Brigitta jobb illetve bal kézzel is ezüstérmes lett, míg Lukács Varga Veronika ballal bronzérmes lett. Németh Róbert bal kézzel indult, ő negyedikként végzett. A Kelet-Nyugat sorozatban így Kőváriné Ivánfi Brigitta jutott tovább, mivel csak a döntősök lépnek a következő fordulóba.

„Egy remek szintfelmérő volt az Európa-bajnokságra készülő versenyzőinknek Rangos nemzetközi mezőnyben mérettettek meg. Egy hónap múlva Moldova ad otthont a kontinensbajnokságnak, oda Kőváriné Ivánfi Brigitta és Lukács Varga Veronika utazik majd” – összegzett Dóró Zsolt, szövetségi kapitány. 

0 Tovább

Világkupa-győztes a magyar szkander-válogatott

A magyarok mindenkit lenyomtak. A magyar szkander-válogatott 13 aranyat szerezve megnyerte a csapatversenyt is a csehországi világkupán. A Dolní Bousovban megrendezett Golem’s Hand elnevezésű viadalon így tovább formálódott a nemzeti csapat, amely a nyári Európa-bajnokságra készül.

„A kontinensbajnokság előtt lesz még egy Nemzeti Bajnokságunk április 22-én. Ott áll össze a végleges keretünk. Csehországban nagyot versenyeztek a magyar szkanderosok. Kiemelném Botta-Dukát Gábort, aki a nehézsúly mellett az abszolút kategóriát is uralta.” – értékelt Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Az Európa-bajnokságnak Kisinyov ad otthont június 8. és 18. között. A tornára nagy elánnal készül minden korosztály, hiszen a felnőtteken túl utánpótlásban és a mastersben is avatnak bajnokot, sőt a szkander az egyik olyan sportág, ahol a paraversenyzők is ugyanazon világversenyen állnak asztalhoz, mint az épek.

0 Tovább

Szkander – Tekintélyt parancsoló magyar éremhalmozás Svájcban

Maroknyi, ám annál eredményesebb magyar csapat vett részt a szkander világkupán Svájcban. A Dachsenben megrendezett viadalon a mieink öt aranyat, két ezüstöt és hat bronzot szereztek.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott, a világ- és Európa-bajnok klasszis jobbal és ballal is világkupa-győztes lett. Ugyancsak aranyérmes lett Németh Róbert és Yurai Scherbenov bal kézzel, az U23-asok között Verbóczki Luca, szintén ballal.

Verbóczki indult a felnőtteknél is, ott két érmet is begyűjtött, mivel jobbal második, ballal pedig harmadik lett. Ezenkívül az utánpótlás korosztályban jobb kézzel szerzett még egy bronzot. A dobogó második fokáig küzdötte fel magát Szánti Imre, miután a masters mezőnyben jobb kézzel ezüstérmesként végzett.

További bronzérmesek: Varga Veronika (bal), Barzsó Alexander (bal) és Eőry Barna (sub junior, bal), valamint Szánti Imre (masters, bal).

0 Tovább

Szkander-vb: Kőváriné Ivánfi Brigitta sporttörténelmi világbajnoki aranya!

Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok lett. A világklasszis magyar szkanderos az antalyai vb-n a felnőtt mezőnyben szerzett aranyérmet a 65 kilogrammosok között, bal kézzel.

Ez az első felnőtt vb-elsősége! Korábban négyszer győzött a masters mezőnyben világbajnokságon, és ugyanennyiszer Európa-bajnokságon. Mindezek mellett hatszor lett Európa legjobbja a felnőttek között. A szkanderosoknál a szabályok megengedik, hogy valaki egy világversenyen mastersben és felnőttben is induljon. „Ezen a vb-n én most ’csak’ a felnőtt, vagy ahogy a sportágban nevezik, senior kategóriában indulok. Ballal kezdtem, és annak ellenére, hogy sérüléssel is bajlódtam, elég jól sikerült lezárni ezt a versenynapot. Augusztus végén kézműtétem volt, a vállam is rakoncátlankodott, de végigcsináltam!” – kezdte értékelését Kőváriné Ivánfi Brigitta, aki ráadásul az idei Eb-n még 70 kilogrammban indult, azóta belefogyott egy új kategóriába, és most a 65 kilósoknál is bizonyított.

„Nem volt gondom a fogyással, végig erősnek éreztem magam, és a súlytartás sem okoz gondot. A hátráltató tényezőkkel is jól megbirkóztam, sok segítséget kaptam Csabai Atilla elnöktől és Dóró Zsolt szövetségi kapitánytól.” – tette hozzá.

Kőváriné Ivánfi Brigitta sikerét megelőzően csütörtökön Józsa Mihály (80 kg) a senior grand masters korosztályban aranyérmes lett, Balogh István (senior grand masters, 100 kg) jobbal és ballal is begyűjtött egy-egy bronzérmet, Pálmai Tamara (junior +70 kg) pedig ugyancsak felállhatott a dobogó harmadik fokára a jobbkezes napon.

„Hatalmas mezőny indult ezen a vb-n. 54 nemzet több, mint 1200 szkanderosa küzd Antalyában. Ezért is különösen értékesek ezek a dobogós helyezések. A magyar szkanderosok minden korosztályban kiválóan teljesítenek, ez az érmek számán is látszik, hiszen van dobogós helyünk felnőttben, mastersben és juniorban is” – értékelt Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke, aki versenyzőként is asztalhoz állt Törökországban. A grand masters 100 kilogrammos kategóriában ballal ötödik, majd rá egy napra jobb kézzel negyedik lett.

 

0 Tovább

Szkander-világbajnokság: Két magyar érem eddig...

Megvannak az első magyar érmek az Antalyában zajló szkander és paraszkander világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának információi szerint asztalhoz állt a hazai szövetség elnöke is.

A világbajnokságon 54 ország több, mint 1200 szkanderosa versenyzik. A junior lányok között Pálmai Tamara (70 kg) jobb kézzel bronzérmet szerzett, akárcsak a senior grand masters kategóriában (100 kg, bal kéz) Balogh István. Utóbbi mezőnyben versenyzett Csabai Atilla is, ő a Magyar Szkander Szövetség elnöke, egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagja, és vb-pontszerzőként zárt, 5. lett.

A világbajnokságot megelőző kongresszus központi témája a jövő évi Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) volt, emellett elhangzott, esély van arra, hogy a sportág bemutatkozhasson a 2028-as Los Angeles-i paralimpián. 

0 Tovább

Szkander – Megkezdődött a világbajnokság

Több dobogós helyezésben bízik a Magyar Szkander Szövetség elnöke az antalyai világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának a sportvezető elmondta, jól felkészült válogatott indul a világbajnokságon.

„Kilenc versenyző áll asztalhoz Törökországban.  Bízom benne, hogy a korábbi hagyományainkhoz hasonlóan ezúttal is több éremszerző lesz a vb-n-mondta Csabai Atilla, aki a delegációvezetői feladatok mellett versenyzőként is megmérettetik.

A magyar versenyzők Deák Emese, Eőry Barna Rómeó, Pálmai Tamara, Kőváriné Ivánfi Brigitta, Deák Lajos, Eőry Henrik, Csabai Atilla, Józsa Mihály és Balogh István.

Amióta Csabai Atilla irányítja a magyar szövetséget, a válogatott szkanderosok rendre jól teljesítenek a világversenyeken.

0 Tovább

Szkander – A magyarok idén is megnyerték a csapatversenyt a Judgement Day-en

Jó formában van a világbajnokságra készülő szkander-válogatott. Ez derült ki a hazai rendezésű világkupán. A Judgement Day elnevezésű versenynek Répcelak adott otthont. A több, mint 400 nevezést felvonultató viadalon a stabil válogatott kerettagok győzni tudtak, így Kőváriné Ivánfi Brigitta, Barzsó Henrietta, vagy a férfiaknál Németh Róbert is a dobogó legfelső fokára állhatott fel – tudtuk meg Dóró Zsolttól, a magyar válogatott szövetségi kapitányától.

Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint a hazai rendezésű világkupa kiváló erőfelmérő volt a világbajnokság előtt. „Versenyzőink bizonyították, hogy nem ismernek lehetetlent: ezúttal is megnyertük a csapatversenyt, amely büszkeséggel tölt el minden hazai szkanderost, hiszen ez magabiztos címvédés volt. Tavaly ugyanis szintén magyarok győztek a csapatversenyben. Az októberi világbajnokságig nem lesz már több verseny, mindenki a klubjában készül” – mondta a sportvezető, aki a Szkander Világszövetség és az Európai Szkander Szövetség alelnöke is egyben, valamint a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagjaként tevékenykedik.

0 Tovább

Szkander – Masters Világkupa után

Egyedülálló versennyel rukkolt elő a Magyar Szkander Szövetség. Halásztelek adott otthont a Masters Szkander Világkupának.

Ennek a korosztálynak, vagy a masters korosztályoknak eddig külön nem rendeztek még ilyen rangos versenyt. Dóró Zsolt, a magyar szkander-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, ebben a sportágban minden korosztályra, és kategóriára odafigyelnek.

„Nálunk a para versenyzők kiemelt figyelmet kapnak, akárcsak a masters korosztályokban indulók. Ennek ékes bizonyítéka volt a halászteleki nemzetközi verseny" – mondta a szövetségi kapitány.

A halásztelki viadalon 12 ország legjobbjai vettek részt. „Az egyes kategóriákban világ- és Európa-bajnokok indultak, így nem meglepő, hogy például magyar részről Kőváriné Ivánfi Brigitta nyerni tudott mindkét kézzel” – tette hozzá Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a világszövetség és az Európai Szkander Szövetség alelnöke.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum