Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Herczigék teszttel és jótékonykodással készültek a Nyíregyháza Rallye-ra

A hétvégén rendezik meg az Rallye Európa-bajnokság zárófutamát, a Nyíregyháza Rallye-t, ahol autóba ül az Eb-n teljes szezont teljesítő Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős is. 

A Mol Racing Team duója Cered és Zagyvaróna között gyakorolt kedden. „Nagyon hasznos teszten vagyunk túl. Utoljára augusztusban tudtunk aszfalton versenyezni, így jól jött a mai napi lehetőség. Ráadásul az időjárás igazi extrém körülményeket produkált. Autóztunk szemerkélő esőben, záporban és zivatarban, vezettem ködben majd a végén sötétben is. Több beállítást sikerült kipróbálni.” – összegzett Herczig Norbert a teszt után. Az idei Rallye Európa-bajnokság zárófutamát, a Nyíregyháza Rallye-t november 8. és 10 között rendezik meg.

A Herczig Norbert a Volkswagen Polo GTI R5-tel megvalósította egy kisfiú álmát!

A Ments Életet Alapítványon keresztül sikerült örömet szerezni Sipos Tamásnak és családjának. Tamás 10 éves, és egy daganatos betegség nehezítette meg korábban az életét, az álma pedig az volt, hogy szeretett volna testközelből látni egy versenyautót. Herczig Norbert a Volkswagen Polo GTI R5-tel természetesen rendelkezésre állt, és egy kör erejéig Tamás a navigátorülésben tesztelhette az autót. „Tamás nagyon élvezte az autózást, sőt a testvére is kipróbálhatta a versenyautót, így biztos vagyok abban, hogy szereztünk két új rali rajongót…” – nyilatkozott a négyszeres abszolút magyar bajnok.

0 Tovább

Műszaki hiba miatt kiestek Herczigék

Nem volt szerencséje a MOL Racing Team versenyzőpárosának Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak a rali Európa-bajnokság nyitófutamán. Az Azori-szigeteken a második versenynapon, a 8. pozícióból feladni kényszerültek a küzdelmet a  Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval. A csütörtököt a 10. helyen zárta a magyar páros, így pénteken elsőként startoltak, mert a szabályok szerint a második napon az első tíz fordított sorrendben indul. A murvás versenyeken az elsők között rajtolni hátrányt jelent.

 

"Ahhoz képes, hogy elsőként mentünk és mi takarítottuk az utat, elég jó időeredményeket produkáltunk, két hatodik és egy nyolcadik hellyel zártuk a pénteki első kört. A három gyorsasági szakasz alatt két helyet ugrottunk előre, már a 8. pozícióban voltunk és úgy tűnt, hogy még ezen a napon az 5. helyet is elérhetjük. Aztán amikor jött volna a második kör a már letisztult pályákon, a hetedik gyorsaságin nem sokkal a start után megállt a kormányszervó. Lidérces érzés volt, de hála az égnek egyenesben, féktávon történt, és bár a következő kanyarba már nem tudtunk befordulni, de szerencsére meg tudtunk állni még a kanyar előtt. Két kilométeren keresztül még küzdöttünk a szervóval, de aztán fel kellett adnunk, félre kellett állnunk." - mondta szomorúan Herczig Norbert.

A MOL Racing Team párosa legközelebb a Kanári-szigeteken áll rajthoz az Európa-bajnokság második futamán május 2. és 4. között.

0 Tovább

Túl vannak az első versenynapon Herczigék

A 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 2019-es Rali Európa-bajnokság nyitófutamának első napja után az Azori-szigeteken. A magyar páros a csütörtök délelőtti kvalifikáción a 4. helyet szerezte meg és a 12. rajtpozíciót választotta.

 

Az első gyorsasági szakaszon egy kisebb technikai hiba miatt vesztettek pár másodpercet, de aztán a második gyorsaságin már csak 6 másodpercre voltak a szakaszgyőztestől.

"A hosszú téli szünet után mindenki tapogatózott egy kicsit. Az új versenyautónk a Volkswagen Polo GTI R5 eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy picit óvatosan kezdtünk, de bízom benne, hogy tudunk majd még gyorsulni. Tavaly a hatodikok lettünk ezen a versenyen, nagyon remélem, hogy ezt túl tudjuk majd szárnyalni. Pénteken 7, szombaton pedig 5 gyorsasági szakasz vár ránk." - mondta Herczig Norbert a MOL Racing Team pilótája.

A MOL Racing Team versenyzőpárosa idén a 8 versenyből álló Európa-bajnoki sorozatban 7 futamon áll majd rajthoz, köztük a Magyarországon november 8-10. között megrendezésre kerülő szezonzáró futamon a Nyíregyháza-ralin.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum