Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Illés Béla: Most már a padbol-sikerünk miatt is emlékezetes lesz a Práter

Padbol-siker a Nemzetek Ligájában! A Halmai Gábor, Bócz Tamás, Illés Béla, Zombori Zalán alkotta magyar csapat megnyerte a Bécsben megrendezett nemzetközi padbol-viadalt.

A mieink az olaszokat győzték le a döntőben. Illés Bélának nem volt ismeretlen a környezet, hiszen a Prater stadionnál játszották a meccseket. „Annó az osztrákoknak kettőt rúgtam ott, de mostantól a padbol-sikerünk miatt is emlékezetes lesz számomra a Práter” – jegyezte meg a 64-szeres válogatott labdarúgó.

Halmai Gábor úgy látja, hogy a padbol nagy jövő előtt áll. Ezt a játékot be lehet építeni a labdarúgók edzésrendszerébe. Mivel páros műfaj, egyes csapategységeket, védőket, középpályásokat összekovácsolhat. És ott van még az a funkciója, amelyet nem tudok másképp megfogalmazni, mint az örömforrás. Aki egyszer kipróbálja, nem tudja majd abbahagyni” – mondta az 57-szeres válogatott labdarúgó.

Az olaszok elleni izgalmas döntőt röviden Bócz Tamás, a Padbol Hungary csapatának tagja foglalta össze. „Az olaszok jól kezdtek, elvesztettük az első szettet, a másodikban egyenlítettünk, aztán a mindent eldöntő játékot nyertük. Egyszerre két játékos van pályán, folyamatosan cseréltünk. Fantasztikus volt győzni az esélyesebb olaszok ellen” – tette hozzá Bócz Tamás.

(Padbol Hungary)

0 Tovább

Padbol – Nyílt napra várják az érdeklődőket

Ingyenes nyílt nap a Fehér úti Padbol Szabadidő Parkban! Szombaton bárki kipróbálhatja az egyik legdinamikusabban fejlődő fúziós sportágat, a padbolt. A szervezők információi szerint a sportág hazai legjobbjaitól lehet tanulni.

A padbolt az egyik leginnovatívabb labdajátékként tartják számon. Nem meglepő, hogy rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert világszerte. Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és a röplabdának a keveréke.

0 Tovább

Focis, padbolos összefogás

Összefogtak a padbolosok. A leginnovatívabb sportág képviselői a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak segítségével újabb lendületet adtak a Plüss Kommandónak.

Győrben és Budapesten rendeztek jótékonysági tornát. A szervezők a Miskolci Koraszülött Intenzív Osztályt kívánják támogatni a befolyt összegből. Bócz Tamás, a Padbol Hungary egyik képviselője elmondta, Győrben hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a jótékonysági tornát, Budapesten pedig főleg a fiatalokat sikerült megmozgatni. „Jó volt látni, hogy a padbol tornán mindenki mennyire segítőkész. A nevezési díjakat ajánlottuk fel, és külön is lehetett adományozni. De ne feledkezzünk meg arról, hogy még hátra van a licit a magyar labdarúgó-válogatott mezéért és labdájáért, amelyet Szalai Attila ajánlott fel” – mondta Bócz Tamás, a Padbol Hungary egyik képviselője.  Nyilka Ildikó, az Alapítvány az Alapítványokért kuratóriumának elnöke elmondta, egy Giraffe Shuttle életmentő inkubátor vezérlőre gyűjtenek, amellyel a Miskolci Koraszülött Intenzív Osztályt támogatják. „A készülék 16 millió forintba kerül, ennek már picivel több, mint a fele megvan. Bízom benne, hogy belátható határidőn belül sikerül a küldetésünk, azaz meglesz a teljes összeg a készülékre.” – összegzett Nyilka Ildikó.

A padbol Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és a röplabdának a keveréke.

0 Tovább

Plüss Kommandó Padbol Hadművelet a PICi hősökért 

Indul a Plüss Kommandó Padbol Hadművelete a PICi hősökért! A jótékonysági akcióban egy Giraffe Shuttle életmentő inkubátor vezérlőre gyűjtenek, amellyel a Miskolci Koraszülött Intenzív Osztályt támogatják majd.

Az eszköz közel 16 millió forintba kerül. Az Alapítvány az Alapítványokért eddig több, mint 800 ezer forintot gyűjtött már, most a padbolosok is segítenek. November 13-án megrendezik az I. Amatőr Jótékonysági Padbol Tornát Győrben, ahol licitálni lehet többek között a labdarúgó-válogatott által dedikált mezre és focilabdára, de ajánlott fel válogatott mezt Fiola Attila, a nemzeti csapat tagja is. November 14-én Budapesten is lesz jótékonysági akció, ahol zenészek, sportolók is az ügy mellé állnak – tudtuk meg Bócz Tamástól, a Padbol Hungary egyik képviselőjétől.


 A játékról

A padbolt az egyik leginnovatívabb labdajátékként tartják számon. Nem meglepő, hogy rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert világszerte. Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és a röplabdának a keveréke.

0 Tovább

Padbol – Túl az I. Amatőr Kupán

Sikeres volt az I. Amatőr Padbol Kupa. A budapesti rendezvényen a csapatok bizonyították, hogy – bár Magyarországon egy új sportágról beszélünk – otthonosan mozognak a padbol pályán.

„Ezt a tornát már tavaly meg szerettük volna rendezni, de akkor a koronavírus-járvány áthúzta a számításainkat. Örömmel tapasztaltuk, hogy pillanatok alatt beérkezett az a mennyiségű nevezés, amellyel mi számoltunk.” – mondta Horváth Attila, a Padbol Management Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A hétvégén baráti társaságokból és családokból kerültek ki a csapatok, de a megalakulóban lévő Magyar Padbol Szövetség tervei között szerepel az is, hogy profi játékosokat is kineveljen a sportág.

„Az már biztosnak tűnik, hogy novemberben újabb tornát rendezünk, akkor jótékonykodni is szeretnénk. Mindenesetre az elmúlt hétvége bizakodásra ad okot, hiszen a padbolt egyre többen szeretik, és egyre többen sikeresek ebben a fúziós sportágban” – összegzett Horváth Attila.

A játékról

A padbolt az egyik leginnovatívabb labdajátékként tartják számon. Nem meglepő, hogy rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert világszerte. Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és a röplabdának a keveréke.

Bővebb infók: padbol.hu

0 Tovább

Halmai Gábor: Bárki indulhat a padbol kupán

Bárki elindulhat az I. Amatőr Padbol Kupán. Az eseménynek a fővárosban az Istvánmezei úti padbol pálya ad otthont augusztus 28-án.

Halmai Gábor, korábbi 57-szeres válogatott labdarúgó elmondta, ez a játék szórakoztató és egyben rendkívül dinamikus is. „Egy biztos: ez a sportág nagyon gyorsan megtanulható, és tényleg bárki elindulhat. Ha valaki valamilyen szinten érintkezett a labdarúgással, az hamar ráérez” – foglalta össze a korábbi MTK-játékos, aki megfordult a Videotonban, a Kispestben, a belga Ekerenben, és az izraeli Hapoel Tel Avivban is.

A padbolt az egyik leginnovatívabb labdajátékként tartják számon. Nem meglepő, hogy rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert világszerte. Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és röplabdának a keveréke.

Bővebb infók: padbol.hu

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum