Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kovács Bálint csapatfőnöke szerint “ütőkártya” a tervezett MotoGP-pálya

Kelemen Krisztián, a Kovács Bálintot is menedzselő H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke “igazi ütőkártyaként” tekint a tervezett magyarországi MotoGP-pályára, és reményei szerint a hazai gyorsaságimotoros világbajnoki futamon már magyar versenyző is rajthoz állhat.

“Vannak tehetségeink, mint minden más nemzetnek, és őszintén remélem, hogy a döntéshozók okosan játsszák ki az ászainkat, így ha a királykategóriában még nem, de a Moto GP valamelyik géposztályában már lesz magyar versenyző a hazai futamon” – idézte a csapat közleménye a sportvezetőt, aki attól is nagy előrelépést vár, ha a hazai motorsport utánpótlás-fejlesztésével kapcsolatos tervek részletekben, vagy egészben megvalósulnak.

“Az eddigiekhez képest mindenképp pénz kerül a rendszerbe, ami mindenkinek segíti majd az életét. Bálintra komoly szerep hárul a jövő építésében, mert fiatal, tehetséges, sikeres versenyző, nem mellesleg jó tanuló és megvan benne az empátia a tudása átadásához” – mondta Kelemen Krisztián.

A tulajdonos-csapatfőnök szerint 19 esztendős versenyzője követendő példa lehet mindenki számára: “leraktunk egy viszonyítási alapot 12 éves kora óta, ehhez lehet a teljesítményeket mérni, és már eddig is úgy tartottam, hogy amit ő a pályán kimotorozott, azt annak, aki jobb akar lenni nála, meg kell tudnia javítani”.

Kovács Bálint tavaly az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a superbike géposztály élén zárt, a cseh bajnokságban második lett, az idény végén pedig bemutatkozott a Spanyol Superbike Bajnokságban, melynek Jerezben rendezett utolsó fordulójában mindkét futamon másodikként végzett az Open 1000 géposztályban.

“Egyetlen versenyző sem lehet sikeres, ha nincs mögötte egy csapat. Bálint esetében például hat-nyolc ember dolgozik minden nap a saját területén azért, hogy a sportoló fejlődjön. Ennek az energiának, ha jó a versenyző, a köridőn és a sikerességen is meg kell látszódnia” – nyilatkozta Kelemen Krisztián.

A H-Moto Team csapatfőnöke elmondta, az idei évben a cseh New2Project új építésű Yamaha R1-esével szeretnék indítani Kovácsot a Spanyol Superbike Bajnokságban, valamint a hosszútávú világbajnokság (EWC) egyik élcsapatával tárgyalnak az egész éves szereplésről.

Szerző: 

(Fotó: -a-)

0 Tovább

Fantasztikus győzelemmel tért vissza Szvoboda Bence

Két hónap kényszerszünet után a dobogó tetejére tért vissza a HTS Team klasszisa. Ez volt karrierje első királykategóriás győzelme Csehországban.

Szvoboda Bence szenzációs motorozással nyert Dalecinben! A 26 éves magyar motorversenyző sokaknak meglepetést okozott ezzel az eredménnyel, még önmagának is. Két hónapot kényszerült kihagyni április végi csuklótörése miatt, de ez cseppet sem látszott meg a motorozásán, pedig ebben a sportban különösen igaz, hogy minden kihagyott verseny komoly veszteség az ellenfelekkel szemben!

“Nem is tudom mit mondhatnék az elmúlt hónapok után! Nehéz volt ez az időszak, pechesen indult a szezon, nem tudtam megmutatni, hogy mit tudok valójában az MX1-es motoron. A mai napon sikerült törlesztenem, nagyon jó érzés volt újra hallani a Himnuszt a dobogó tetején a sérülésem utáni első versenyen. Karrierem egyik legemlékezetesebb győzelme volt ez!” - nyilatkozta elérzékenyülten a magyarok legjobbja.

Szvoboda győzelme jelzés értékű lehet a csehek verhetetlen bajnokának és a kategória jelenlegi Európa-bajnokának, Martin Micheknek, hiszen a magyar fiú tisztán legyőzte őt mindkét futamban. Bence sikere azért is meglepő, mert ez az első éve ebben kategóriában, korábban a kisebb teljesítményű motorokat felvonultató MX2-es géposztályban versenyzett, ahol tavaly a bajnoki címig jutott, de MX1-ben nem számoltak vele komolyan az év kezdetén. Ezzel a győzelemmel viszont bizonyította, hogy a “királykategóriában” is a legjobbak között kell őt számon tartani!

Dalecin egyébként különleges helyszín Szvoboda karrierjében, mert a 80-as években világbajnoki versenyeknek helyt adó földcsíkon még nem veszített futamot pályafutása során, és ennek a páratlan sorozatnak a kategóriaváltása sem vetett véget!

Szvoboda Bence parádés győzelme mellett a hétvége másik magyarja is elégedett lehet a teljesítményével. A junior korú Jakob Kristóf (15) két pontot szerzett a felnőttek MX2-es kategóriájában 19. helyezésével, ami tapasztalatlansága és technikai hátránya tudatában komoly eredmény!

A cseh bajnokság mezőnyének nincs pihenő, hétvégén már a negyedik fordulót rendezik a lengyel-cseh határnál fekvő Petrovicében.

Cseh MX1-es bajnokság 3. forduló, Dalecin:

1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) - 50 pont

2. Martin Michek (Csehország, KTM) - 44 pont

3. Filip Neugebauer (Csehország, Kawasaki) - 38 pont

4. Marek Sukup (Csehország, KTM) - 35 pont

5. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) - 34 pont

A 8 fordulós bajnokság állása 3 verseny után:

1. Martin Michek - 141 pont

2. Vaclav Kovar - 125 pont

3. Tomasz Wysocki - 101 pont

4. Marek Sukup - 100 pont

5. Szvoboda Bence - 90 pont

(htsteam.com)

 

0 Tovább

Bitter élete legnagyobb lehetősége előtt áll

A híres életveszélyes versenyek magyar motoros specialistája csütörtök éjjel érkezett meg a Man szigeti TT, illetve a csapatát bemutató sajtótájékoztatóról Észak-Írországból. Bitter fogadtatása mindkét helyszínen várakozáson felüli volt.


A magyar versenyző nagyon népszerű az angol nyelvterületeken ennek megfelelően módosult az alapszerződése a Kawasaki UK által gyári támogatást élvező ír KMR csapattal. Az alapszerződés szerint az ír csapat Ryan Farquhar és Adrian Archibald többszörös TT győztesek csapattársaként először a négy híres nemzetközi versenyre NorthWest 200-ra a Manszigeti TT-re, az Ulster Gp-re és a Macau Gp-re szerződött ahol gyári kawasakival fog versenyezni.

A csapatfőnök Ryan Farquhar döntése a sajtótájékoztató után azonban megváltozott így Bitti lehetőséget kapott még 6 ír - hazánkban még kevésbé ismert - utcai versenyre, ebből kettőt Cookstown 100-at, és a Tangedree 100-at már jövő hétvégén megrendezik. A magyar versenyző népszerűségét illetve reklámértékét jól jelzi az, hogy a sajtótájékoztatók után tele volt vele a Man szigeti, és az ír sajtó vele.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum