Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mondtál-e már köszönetet az edződnek? Fábián László dr. Török Ferencről

Kár lenne vitatni: az öttusa az egyik legnehezebb olimpiai sportág. Aki ebben képes nagyot alkotni, az igényt tarthat az „összkomfortos sportember” jelzőre. Márpedig Fábián László olimpiai- és világbajnok is egy személyben, tehát ő a sportolók hierarchiájában magasan jegyzett valaki. Sportágában eleve több edzővel kellett készülnie, megint mások pedig a kezdeti lépéseit egyengették. Előbb az utóbbiakról kérdeztem a bajnokot.

Fábián László

– Az általános iskolában szinte valamennyi sportágban a jók közé tartoztam. Lehetett az atlétika vagy kosárlabda, szertorna vagy labdarúgás, egyre ment. Mindenben iskolai válogatottságig vittem. Érdekes módon a későbbi években a nagyon fontos sportágak közé előlépett úszásban nem voltam ennyire jó. Pedig hatéves korom óta jártam úszóedzésekre – a szerényebb eredmények ellenére is csodálatos gyerekkorom volt az uszodában.

– Ki volt az első edző, akinek a nevét illik megemlíteni?

– Természetesen Tóth Lajos bácsi, aki az úszás mellett a fegyelmet is megismertette velünk. Később Tumpek Gyuri bácsi és Hevesi Pista bácsi adta a mintát számunkra. Arra is szívesen emlékezem, hogy Széchy Tamás kezei alatt három évig edzőpartnere lehettem Hargitay Andrásnak,  Verrasztó Zoltánnak, Wladár Sándornak és Sós Csabának.

– Mi volt a konkrét előzménye annak, hogy bekerült az öttusa válogatott keretbe?

– Talán az, hogy mindössze egyéves öttusa “tanulmányokkal” és nem egészen négy versennyel a hátam mögött az Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV) 4. lettem. – A nekem bizalmat szavazó dr. Török Ferenc kapott is ezért hideget-meleget a szakmától.

– A szakági edzők mennyiben jelentettek segítséget az eredményesség felé vezető útján?

– Azt kell mondanom, hogy nélkülük nem vittem volna semmire!

Az első edzőim, mind-mind fantasztikus emberek voltak. Tudták, hogy 17 évesen nem sok időm van behozni a többiekkel szemben meglévő lemaradást. Ákos Ajtony, Ungár Nándi, Papp Tibor, Száll Antal, (Tóni bácsi), Medvegy Iván és Bodnár János valamennyien részesek abban, hogy megszerettem az öttusát.

– Miként emlékezik a Török Ferenccel volt első találkozásra?

Dr. Török Ferenc (fotó: jochapress)

– Egy “szokásos” őszi, fizikai felmérésen, az Újpesti Dózsa Szilágyi úti atlétikai pályáján éreztem, hogy rajtam a szeme. Szinte minden mozdulatomat figyelte.

– Török Ferenc mely tulajdonságai imponáltak Önnek?

– Megszállottként bízott az elvégzett munka minőségében és megfelelő összetételében. Segítségül hívta a sporttudomány adta, legális lehetőségeket. Vasfegyelmet követelt meg mindenben. A pihenés, a táplálkozás (sokaknak nem kevés kalória pénze bánta a túlsúlyt), a tanulás mind-mind előtérben volt nála az edzések elvégzése mellett.

– Voltak-e olyan elvei, vagy gyakorlati dolgai, amelyeket nehezen emésztett meg?

– Talán a büntetések nagysága volt olykor túlzás, de aki bizonyított, az újra lehetőséget kaphatott.

– Volt-e olyan plusz kettejük kapcsolatában, ami esetleg hiányzott a korábbi edzőinél?

– Az ő elismerésük mellett mondanám, hogy Török Ferencnél senki nem szerette volna jobban elérni a sikert!

– Visszavonulása idején voltak edzői ambíciói?

– Voltak és még ma is vannak. Ha akkoriban hasonló lehetőségeik lettek volna az edzőknek, úgy már könnyen edzőként nyilatkozhatnék tanítványaimról.

(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)

0 Tovább

Metallica: Amerikai himnusz

Metallicás különítmény játszotta a himnuszt a San Fransisco Giants - Los Angeles Dodgers baseballmérkőzés előtt. James Hetfield és Kirk Hammett a Giants mezében pengetett a pályán.

0 Tovább

Itthon cirkuszol a kosárlegenda

Németh Ágnes ismét hazai közönség előtt lép fel. A 367-szeres kosárlabdázó, miután befejezte sportpályafutását, és a parkettet cirkuszi porondra cserélte, férjével, Dittmár Rolanddal világszerte nagy tekintélynek örvend. Az elismert artista házaspár Franciaországból érkezett a budapesti Fővárosi Nagycirkuszba. Németh Ági 201 centiméter magas (műsorszámuk az alacsony férje és a közte lévő magasságkülönbségre épül), játékosként 1985-ben Európa legjobb női kosarasának választották, négyszer nyert Eb-bronzérmet.

Dittmár Roland és Németh Ágnes

A Fővárosi Nagycirkusz első nemzeti cirkuszévadának nyitánya, a Magyar Cirkuszcsillagok című műsor január 12-től látható a legendás ligeti porondon. A műsor, a cirkusz minden szépsége mellett, napjaink legkiválóbb magyar artistáit is bemutatja, így kapott meghívást a Dittmár-Németh duó is. Amellett, hogy a program szórakoztató és látványos, felvonultatja a leggyönyörűbb cirkuszi állatokat és átélhetővé teszi az attrakciók semmivel össze nem hasonlítható feszültségét is – derült ki a budapesti sajtótájékoztatón.

Az elmúlt év cirkusztörténeti elismeréseként a Fővárosi Nagycirkusz - a Magyar Állami Operaházhoz és a Nemzeti Színházhoz hasonlóan – nemzeti előadó-művészeti szervezetté vált. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon közel 200 éves hagyományokra visszatekintő cirkuszi műfaj elfoglalta méltó helyét a művészeti szférában.  A cirkuszművészet elismertetésében a MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ezzel nemzetközileg is figyelemre méltó eredményt ért el.

 

A Magyar Cirkuszcsillagok Műsorszámai

Magasiskola – Nyitókép

Egy új produkció: a zenére táncoló holland fríz lovak és a Fővárosi Nagycirkusz tánckarának közös száma.

 

Eötvös Loránd & partnere – zsonglőr duó

Régi ismerősök, egy igazi cirkuszdinasztia képviselői a manézsban. Eötvös Loránd és felesége virtuóz zsonglőrök. Csupán azt nehéz eldönteni, hogy melyik a nagyobb bravúr: könnyed mozdulatokkal levegőben tartani a buzogányokat vagy a közönségnek megszámolni azokat.

 

Egzotikus állatszám – elefánt és tevék

Tevék, szürkemarhák és egy igazi sztár, Szandra, az elefánt, aki Roger Moore partnere volt az egyik James Bond-filmben. Most azonban nem a legendás színészre, hanem a jövő nagy magyar cirkuszcsillagára, ifjabb Richter Józsefre kell figyelnie.

 

Dittmár Roland & Németh Ágnes – komikus duó

A világszerte nagy tekintélynek örvendő Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is díjazott komikus duó ezúttal Franciaországból érkezik a magyar porondra, hogy bebizonyítsa: nem a méret a lényeg! Lenyűgöző műsorukat nagy kanál humorral fűszerezik. Sok nevetést, vidámságot ígér az elismert artista házaspár műsora.

 

Elastic-Fantastic-Bombastic – bungee jumping

A négy fiú a kupolába szerelt trapézok között szinkronban röpködve mutatja meg, milyen is a bungee-jumping. A produkciót kolléganőjük teszi még látványosabbá, aki a négyzet közepén lévő tissue-n végez akrobatikus gyakorlatokat.

 

Freiheit – lovak szabadidomítása

A cirkuszművészet egyik legnagyobb erénye, hogy gyönyörűen képes bemutatni ember és állat együttműködését, harmóniáját. Ez a szám nemes paripák látványának és az idomár magabiztosságának emlékezetes ötvözete. A holland frízek és arab telivérek szabadidomítása. Csodás látványt varázsol elénk a hátasok közös, összehangolt munkája, szinkron-mozgása és megtudhatjuk mit is jelent a „fonás” technika.

 

The Arc (Simet László & Simet Olga & Bakk Diana) – óriás szemafor  

Simet László, napjaink egyik legnagyobb magyar cirkuszcsillaga bámulatosan sokoldalú. Egyszer a Nyugati pályaudvarnál lélegzetállító magasságban, dróton egyensúlyozva lépked át a Nagykörút nyüzsgő forgalma felett, máskor tévénézők milliárdjai nézik elhűlve az olimpiai záróünnepségen Londonban. Most azonban ezt a magasságot is kevésnek találva, kilép a világűrbe és partnernőivel szkafanderbe öltözve lépked a csillagok között.  

 

Postakocsi – lovas-szám

Egy nemzeti cirkuszgála elképzelhetetlen a világszerte ismert és csodált lovas tradíciók bemutatása nélkül. Ez a szám egyszerre idézi fel a huszárok színpompás világát és virtuóz lovas tudásának, attrakcióinak hangulatát. A lóháton állva, kantárszárral egyben tartott ménes látványa megunhatatlan.

Cigánytábor – zsonglőrök, tűznyelők, táncosok

Vándor vurstli, táncos lányok, vidám kavalkád, késdobáló produkció, zene, zsonglőrök – most mindenki átérezheti, milyen egy klasszikus cigánytábor hangulata.

 

Komikus gumiasztal

Ez a humoros, akrobatikus elemekkel fűszerezett szám már meghódította Európa nagy cirkuszait. A Fővárosi Nagycirkusz közönsége most megcsodálhatja a látvány és a komédia tökéletes egyvelegét.

 

Golden Power – erőemelők

Biztosak lehetünk benne, hogy a 2004-es Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál Bronz Bohóc-díjas, elismert duó erőfeszítéseit ezúttal is siker koronázza. Lassú mozdulataik és könnyedségük láttán szinte felfoghatatlan az az erő, amely árad belőlük.

 

Richter Flórián és lovas akrobatái – zsokészám

A műsor csúcspontját minden kétséget kizáróan a 2008-as Monte Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díjas lovas akrobatái jelentik. Az elképesztően látványos számot a Fővárosi Nagycirkusz közönsége most láthatja először! Richter Flórián, a legfénylőbb magyar cirkuszcsillag, az egyetlen Monte Carlo-i győztes, pályafutását a nemzeti cirkuszgálán koronázza meg. 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum