Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyerekfitnesz Eb – Hét érmet nyertek a magyarok Pozsonyban

Kiváló magyar eredménysorozat az IFBB Gyerek Fitness Európa-bajnokságon. Pozsonyban Magyarország négy aranyat és három bronzérmet szerzett, mindezek mellett számos döntős helyezéssel is gazdagodott a küldöttség.

 A magyarok végül az éremtáblázat második helyén végeztek a szlovákok mögött, megelőzve a lengyeleket. Aranyérmes lett Győző Gréta (C-osztály, 9 évesek között), Vámos Julianna (E-osztály, 11 évesek), Csépány Nikolett (H-osztály, 14 évesek mezőnye) és Bolvári-Takács Dávid (C-osztály, 10-11 éves korosztály). A dobogó harmadik fokára állhatott fel Somodi-Fülöp Zea (D-osztály, 10 évesek Eb-mezőnye), és Gyuris Botond (E-osztály 14-15 éves korosztály). A harmadik bronzérmet a csapatversenyben a Le Cirque szerezte.

Vargha Viola szerint a gyerekfitnesz sokat fejlődött nemcsak Európa-szerte, hanem Magyarországon is. „Az érmes helyezéseken kívül több Eb-pontszerzésünk is volt, ez azt jelenti, hogy a kontinens élvonalába tartozunk. Nemzetközi téren pedig az érzékelhető, hogy egyre több országban fektetnek nagy hangsúlyt a gyerekek versenyeztetésére, és ez biztató a jövőt illetően” – összegzett az Eb után a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség főtitkára, aki az európai szövetségnél gyeretfitnesz szakágvezető, a nemzetközi szövetségnél pedig szakágvezető titkár funkciót is betölt.

0 Tovább

Népes válogatott indul a fitnesz-  és testépítő vb-n

Kezdődik a testépítő- és fitnesz-világbajnokság. A Santa Susannában megrendezendő világversenyen 18 fős magyar válogatott vesz részt – tudtuk meg Vargha Violától, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség főtitkárától.

„Előzetes információk szerint hatalmas mezőny várható Spanyolországban. Versenyzőink jó formában vannak, a válogatottból többen is jól szerepeltek a közelmúltban megrendezett magyar bajnokságon. Többek között Karikó Brigitta (artistic fitness), Nyircsák József (games classic bodybuilding) és Vágó Virág (acrobatic fitness) is magyar bajnoki címmel hangolt a vb-re.” – nyilatkozta a főtitkár. A világbajnokság kedden kezdődik és november 6-áig tart.

A magyar válogatott:

Karikó Brigitta (artistic fitness)

Nyircsák József (games classic bodybuilding)

Vágó Virág (junior acrobatic fitness)

Csasztvan Lilla (junior bikini fitness)

Bogdán Szofia (junior acrobatic fitness)

Giczi Boglárka (junior acrobatic fitness)

Horváth Virág (masters bikini fitness)

Kiss Rebeka (bikini fitness)

Koleszár István (men’s physique)

Koleszár Lili (junior bikini fitness)

Kolozsvári Veronika (bikini fitness)

Lengyel Fruzsina (junior acrobatic fitness)

Molnár Gellért (men’s physique)

Novák Zafír (junior bikini fitness)

Piroska Eszter (junior artistic fitness)

Pócsi Hanna (junior artistic fitness)

Somfai Gergely (junior men’s physique)

Veres Laura (junior acrobatic fitness)

0 Tovább

Magyarország tarolt a gyerekfitnesz-világbajnokságon!

Kimagaslóan szerepelt a magyar válogatott a 2023-as IFBB Gyerek Fitness Világbajnokságon. Az eseményt Szerbiában, Cacakban rendezték meg. Magyarország a megszerzett 7 arannyal, 4 ezüsttel és 4 bronzzal, valamint a számos vb-pontszámot érő helyezéssel nyerte az országok közötti pontversenyt.

Aranyérmesek:

Fitness

Bolvári-Takács Dávid (10-11 éves fiú kategória)

Vámos Julianna (11 éves lány)

Toók Abigél (12 éves lány)

Baranyay Karina (14 éves lány)

Tóth Patrícia (15 éves lány)

Mambo (csapat)

Fitness challenge

Hati Szófia (11-13 éves lány)

 

Ezüstérmesek:

Fitness

Madarász Kátya (8 éves lány)

Győző Gréta (9 éves lány)

Le Cirque (csapat)

Fitness challenge

Gyuris Botond (14-15 éves fiú)

 

Bronzérmesek:

Bali Zsófia (11 éves lány)

Kézdi Titanilla (12 éves lány)

Csépány Nikolett (14 éves lány)

Gyuris Botond (14-15 éves fiú)

 

 (Fotók: Fitness and Mass media)

 

0 Tovább

Fitnesz Eb – Egy arany, két ezüst, öt bronz​​​​​​​

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy ha a magyar fitnesz-válogatott indul egy világversenyen, ott több érmet is begyűjtenek versenyzőink. A spanyolországi kontinensbajnokságon sem volt másképp.

Nyolc érmet szereztek a magyarok a fitnesz Európa-bajnokságon. A spanyolországi Santa Susannában megrendezett kontinensviadalon Karikó Brigitta kétszer is dobogóra állt. A felnőttek között a +168 cm-es kategóriában Európa-bajnok lett az artistic fitness mezőnyben, míg a junioroknál ezüstérmet szerzett. Rajta kívül volt még egy magyar ezüstérmes: Vágó Virág (junior acrobatic fitness) a 21-23 évesek között lett második. A magyar bronzérmesek: Csasztvan Lilla (fitmodell, 168 cm), Bogdán Szofia (artistic fitness, 163 cm), Lázár Laura (junior welness), Pásztor Lilien (junior bikini), Tomsits Linda (junior acrobatic fitness).

Az éremszerzéseken túl további 11 pontszerző helyet gyűjtöttek be a magyarok, ami jól érzékelteti azt, hogy beérni látszik a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetségnél az utóbbi években megkezdett, az utánpótlás kategóriákat támogató munka. 

0 Tovább

Fitnesz – Több magyar éremszerző Szerbiában

Magyar sikerek a Knjazevacon megrendezett Gold Grand Prix-n. A Mazotti Fitness versenyzői közül Somodi-Fülöp Zea első lett fitness challenge-ben, ugyanitt Kézdi Titanilla a 2. helyen végzett, akárcsak Veres Lala, Hati Szófia pedig bronzérmesként zárt.

Gyerekfitneszben Somodi-Fülöp Zea aranyérmes lett, Hati Szófia Csépány Nikolett, Kiss Nikoletta és Veres Lala pedig szintén felállhatott a dobogó legfelső fokára. Kézdi Titanilla 2. lett, míg Szabó Petra  bronzérmet szerzett.

A junior artistic fitness kategóriában egy magyar aranyérem született, miután Paulovics Alina győzött. 

0 Tovább

Fitnesz-világbajnokság: Négy magyar érem Dél-Koreában

Négy magyar érem a fitnesz-világbajnokságon! A dél-koreai Yeongjuban Balogh Eszter (acrobatic fitness)és Karikó Brigitta (artistic fitness) a felnőttek mezőnyében egyaránt ezüstérmet szerzett. Mindezek mellett a két válogatott versenyző a junioroknál egy-egy világbajnoki aranyérmet is begyűjtött az abszolút kategóriában. Nagy Viktória (acrobatic) vb-szereplését egy sérülés hátráltatta, ennek ellenére a felnőttek között pontszerzőként zárt, miután 5. lett.  

Huber István szerint ez egy igazi prémium kategóriás versenynek számított. „A dél-koreai helyszín miatt minden nemzet csak a legjobbjaival érkezett meg a vb-re, ennek tükrében különösen értékes minden egyes eredményünk.” – értékelt a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség elnöke.

Két hét múlva újabb, a szövetség égisze alá tartozó sportágban rendeznek világbajnokságot. „A spanyolországi Santa Susanna ad otthont a testépítő-világbajnokságnak, emellett lesz egy női világkupa is ott. A vb-n Nyircsák József és Kardos Gergely indul.” – számolt be a tervekről Huber István. (Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálat)

0 Tovább

Testépítő és fitnesz Eb: 10 magyar érem

Tíz dobogós helyezéssel minden idők legjobb magyar Eb-szereplését produkálták a testépítők és fitneszesek. A kontinensbajnokságot a spanyolországi Santa Susanában rendezték meg, ahol a felnőtteknél Molnár Eszter és Véninger Brigitta ezüstérmes lett artistic fitness kategóriában. Bogdán Szofia pedig bronzérmesként zárt acrobatic fitness-ben.

Véninger Brigitta masters bikini fitness-ben Európa-bajnoki aranyérmet nyert, akárcsak a testépítő Nyircsák József junior games classic kategóriában. A juniorok között továbbá 5 magyar bronzérmest láthatott az Eb közönsége, miután Bogdán Szofia, Vágó Virág (mindkettő acrobatic fitness), Molnár Eszter (artistic fitness), Kardos Gergely (men's physique) és Lázár Laura (welness) felállhatott a dobogó harmadik fokára.

0 Tovább

Arnold Classic – Két magyar érem Sevillában

Két magyar fitneszes érem az Arnold Classicon. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség információi szerint Véninger Brigitta aranyérmes lett az Amatőr Arnold Classic Europe-on az artistic fitness kategóriában. Ugyanitt Végh Tünde felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A magyar fitneszes küldöttség további három értékes pontszerző helyezéssel gazdagodott Sevillában. Ugyancsak az amatőr versenyen Bogdán Szófia (fitness kategória) negyedik lett, akárcsak az elite pro világbajnokságon Karina Gavrikova (bikini fitness), és Szabó Nikolett (fitness).

 

Az Arnold Classic a fitneszeseknél a világbajnokság és az Eb után a harmadik legrangosabb világverseny. Először rendezték meg Sevillában, korábban Barcelona és Madrid volt házigazdája a Golden Globe-díjas osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus, Arnold Schwarzenegger által alapított versenysorozatnak.

Fotók: www.fitnessandmass.com

0 Tovább

Gyerekfitnesz-vb: A magyarok megnyerték a nemzetek versenyét

Elsöprő magyar sikerrel ért véget a gyerekfitnesz-világbajnokság. A szerbiai Cacak adott otthont a világversenynek, ahol a magyar küldöttség 6 aranyérmet, 7 ezüstöt és 2 bronzot gyűjtött be.

A magyar csapatból Toók Abigél, Szabó Jázmin, Csépány Nikolett, Tóth Patrícia, Lengyel Fruzsina és Göbölös-Szabó Dorka lett aranyérmes.

A dobogó második fokára állhatott fel Lukács Gábor, Hegyesi Erik, Gál-Olasz Villő, Kovács Rita, Bárdi Rebeka, Lukács Kitti és Mercs Gréta, míg Fürjes Adél és Gulyás Eszter lett bronzérmes.

A Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség információi szerint az érmeken túl több pontszerző helyet is elcsíptek a mieink.

A kiváló szereplésnek köszönhetően Magyarország az élen végzett a nemzetek rangsorában, megelőzve a dobogón Oroszországot és Ukrajnát. 

0 Tovább

Testépítő és fitness Eb – A jövő válogatott versenyzői megmutatták, hogy mire képesek

A magyarok ismét bizonyították: a kontinensen a sportág élvonalába tartoznak. A spanyolországi Santa Susana adott otthont a testépítő és fitness Európa-bajnokságnak, ahol a nemzeti csapat tagjai egy érem mellett 13 pontszerző hellyel zártak.

testépítés fitnesz

Acrobatic fitness kategóriában a junioroknál Balogh Eszter dobogóra állt, miután harmadik lett – tudósít a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség Sajtócsapata. A több, mint 40 országot felvonultató kontinensbajnokságon a felnőttek mezőnyében négy negyedik, és egy ötödik hellyel zártak a magyarok. Közel volt az éremhez Szalai Evelin (Bikini fitness -162 cm), a junioroknál érmet szerző Balogh Eszter (Acrobatic Fitness -163 cm), Győrffy Fanni (Artistic Fitness -163 cm) és Tóth Csenge (Artistic Fitness -168 cm). Bánhegyi Kata az 5. helyen fejezte be az Európa-bajnokságot.

Az Eb eredményei tökéletesen tükrözik a hazai szövetség koncepcióját. Korábban Huber István, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke úgy nyilatkozott: a jövő válogatottját építik. Az, hogy a magyarok jó része pontszerzőként zárt a nagyon erős mezőnyt felvonultató Európa-bajnokságon, azt jelzi, hogy jó úton járnak.

További junior helyezések az Eb-n:

4. hely - Nyircsák József (Games Classic Bodybuilding)

4. hely - Hajdù Eszter (Acrobatic fitness)

4. hely - Ilosvay Viktória (Acrobatic fitness)

5. hely - Orbán Dominika (Bikini Fitness)

5. hely - Bogdàn Szófia (Acrobatic fitness)

5. hely - Kiss Brigitta (Acrobatic fitness)

5. hely - Tòth Csenge (Artistic fitness)

6. hely - Vágó Virág (Acrobatic fitness)

6. hely - Győrffy Fanni (Artistic fitness)

0 Tovább
«
12

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum