Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tájékozódási búvárúszó Eb – Megszülettek az első magyar aranyak a hazai rendezésű kontinensbajnokságon

Három arany, három bronz Gyékényesen! A hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Eb 2. napján a csillag gyakorlatban Balázs Péter aranyérmes lett, Cséplő Kelen pedig harmadikként zárt. A nőknél Hatházi Katalin is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, Rendes Linda pedig bronzérmes lett. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a junioroknál Szász Tamás sem talált legyőzőre,  Katona Ádám pedig meglepetés-bronzot szerzett.

Csillag gyakorlatban a versenyzők csillag alakzatban teljesítik a pályát, és keresik meg a víz alatt megkerülendő pontokat.

Gurisatti Róbert csapatvezető szerint a második versenynap a válogatott nagy része várakozáson felül szerepelt. „Kevés hibát láttunk a mieinktől, ez az érmek számán is meglátszik. Katona Ádám sikere pedig kellemes meglepetés” – értékelt röviden a szakember.

Szerdán az ötbójás versenyszámmal folytatódik az Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapat eddig – a felnőtteket és a juniorokat is beleszámítva – 3 aranynál és 4 bronznál tart.

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Magyar bronz a nyitónapon

Egy bronzzal nyitottak a magyarok a hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Gyékényesen zajló kontinensbajnokságon hétfőn a MONK-versenyszámot bonyolították le. Itt a búvárok közvetlenül a rajt előtt kapják meg a térképet, ami alapján végig kell menniük a pályán. A férfi páros (Balázs Péter, Szász Tamás) felállhatott a dobogóra, miután harmadik lett. A női duó, azaz Hatházi Katalin és Rendes Linda szoros versenyben végül negyedik lett, akárcsak a junior mix (Májer Zsófia és Tamás Dávid).

Kedden a csillag gyakorlat következik a gyékényesi Európa-bajnokságon. 

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: 21 éremmel Magyarország a legeredményesebb lett Kolumbiában

Véget ért Caliban az uszonyos- és búvárúszó világbajnokság. A magyarok a zárónapon egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szereztek, és az éremtáblázat élén végeztek.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a 800 méteres felszíni úszást Kiss Nándor nyerte meg, másodikként Mozsár Alex végzett. Mindkét 4x100-as felszíni váltó dobogóra állt. A nők ezüstérmesek, a férfiak bronzérmesek lettek.

A női staféta tagjai: Blaszák Lilla, Suba Sára, Senánszky Petra és Varga Krisztina. A férfiaknál a döntőben a Mozsár Alex, Kiss Nándor, Hamlin Matthew, Bukor Ádám kvartett úszott. Délelőtt Mozsár helyett Pázmányi Sándor kapott lehetőséget.

A magyar csapat 21 érmet szerzett Kolumbiában. A nemzeti csapat egy része a sikeres Világjátékokról nem is utazott haza, hanem Alabamából Caliba repült. Ott egészült ki azokkal a versenyzőkkel, akik nem vettek részt a nem olimpiai sportágak világversenyén. A vége 10 arany, 7 ezüst és 4 bronz lett, és egy éremtáblázat első helyezés. A rangsorban Kína végzett másodikként 13 éremmel, míg a harmadik ukránok 9 medáliát gyűjtöttek. 

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság – Újabb fantasztikus napot zártak a magyarok

Továbbra is álomszerű magyar szereplés Kolumbiában. Világbajnok lett a 4x200-as férfi váltó, Senánszky Petra, Pernyész Dorottya és Lengyeltóti Bence!

A Caliban zajló uszonyos- és búvárúszó világbajnokságán Senánszky Petra a női 50 méteres uszonyos gyorsúszás fináléját megnyerte, Pernyész Dorottya a női 400 uszonyos gyors, Lengyeltóti Bence pedig a férfiak hasonló számában lett a legjobb, ugyanitt Cséplő Kelen harmadikként zárt. Világbajnoki címet szerzett a Mozsár Alex, Hamlin Matthew, Kiss Nándor, Bukor Ádám összetételű 4x200-as férfi váltó, emellett a nők is dobogóra álltak, miután a Suba Sára, Blaszák Lilla, Szabó Anita, Varga Krisztina alkotta staféta ezüstérmes lett. A kvartettben a selejtezők során Senánszky Petra úszott Varga Krisztina helyett. Varga 50 méteres felszíni úszásban is szerzett egy érmet, miután 17.65 másodperces országos csúccsal 2. lett.

Az 50 méteres uszonyos gyors döntőjében egy magyar indult, Holoda Péter végül hatodikként végzett.

A magyar uszonyos és búvárúszó-válogatott a harmadik versenynap után 9 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremnél tart Caliban.  

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: Aranyérmes a vegyesváltó, Bukor Ádám és Cséplő Kelen!

Újabb három magyar világbajnoki cím Kolumbiában. A Caliban zajló világversenyen két egyéni győzelem mellett váltóaranyat is ünnepelhetett a magyar delegáció.

uszonyosúszás búvárúszás

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a birminghami Világjátékokon két bronzérmet szerző Bukor Ádám ezúttal világbajnok lett 200 méteres felszíni úszásban, ugyanitt Kiss Nándor a második leggyorsabb volt. A férfiaknál a 200 uszonyos gyors döntőjét Cséplő Kelen nyerte meg, ebben a számban volt még egy magyar dobogós, miután Lengyeltóti Bence harmadikként zárt. A világbajnokság 2. versenynapján Mozsár Alex a 1500 méteres felszíni kategóriában ezüstérmes lett, míg Pázmányi Sándor negyedikként végzett. Ugyancsak negyedikként csapott célba Pernyész Dorottya is, aki a női 200 uszonyos gyors kategóriában versenyzett. Blaszák Lilla egyéni csúcsot úszott (1:31,91 p) 200 női uszonyos gyorson, ezzel ő 5. lett.

A Holoda Péter, Cséplő Kelen, Varga Krisztina, Senánszky Petra alkotta 4x100-as mixváltó nagyot ment, és végül világbajnok lett. A selejtezőben Cséplő helyett Hamlin Matthew kapott lehetőséget.

A magyar uszonyos és búvárúszó-válogatott két versenynap után 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremnél tart Caliban.  

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: Két arany, egy ezüst és egy bronz a nyitónapon

A sikeres Világjátékok után már a kolumbiai világbajnokságon versenyeznek legjobb uszonyos és búvárúszóink.

uszonyosúszás búvárúszás

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Senánszky Petra ott folytatta Caliban, ahol Birminghamben abbahagyta. A világklasszis versenyző ugyanis aranyérmes lett a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében. Ugyancsak világbajnoki címet szerzett Kiss Nándor. A fiatal tehetség a 400 méteres felszíni úszást nyerte meg, megelőzve a Világjátékok-győztes Mozsár Alexet. A negyedik magyar érmet a nyitónapon az ugyancsak Világjátékok-győztes Holoda Péter szerezte, miután a férfiak 100 méteres uszonyos gyorsúszásának fináléjában harmadikként csapott célba.

A női 400 felszíni kategóriában Blaszák Lilla közel volt a dobogóhoz, végül negyedik lett. További magyar pontszerző helyek az első versenynapról: Varga Krisztina 5. (100 m felszíni), Pernyész Dorottya 7. (100 m uszonyos gyors), Szabó Anita 8. (400 m felszíni), és Cséplő Kelen 8. (100 m uszonyos gyors).

Az MBSZ idén meghirdette „A búvárok csúcsra törnek" programját. A szövetséghez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Ennek a sorozatnak egyik fontos állomása a kolumbiai világbajnokság. Az utánpótlás Eb, és a Világjátékok után, a vb-nyitányt látva, jó esély van arra, hogy a sportág magyar szempontból minden idők legsikeresebb évét produkálja.

0 Tovább

Kezdődik a szabadtüdős búvárúszó-vb!

Háromfős magyar csapat vesz részt az idei szabadtüdős búvárúszó-világbajnokságon. A világversenynek Belgrád ad otthont. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint Márton Balázs, Bagó Marcell és Sopronyi András alkotja a magyar csapatot. A világbajnokság vasárnap az uszony nélküli versenyszámmal kezdődik.

Sopronyi András elmondta: szombat este rendezték meg a vb megnyitóját. „Túl vagyunk a nyitányon, sikeres felkészülés van mögöttünk, és bizonyítani szeretnénk" – nyilatkozta a válogatott búvárúszó.

Az apnea a szabadtüdős búvárkodás egyik változata, ahol nem a gyorsaság a meghatározó, hanem az, hogy a versenyző egy levegővétellel milyen eredményre képes. Számos versenyt rendeznek ebben a szakágban, melyek közül néhányat medencében, a többségét viszont tengerben bonyolítják le.

A Magyar Búvár Szakszövetség idén meghirdette „ A búvárok csúcsra törnek" programját. A szövetséghez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Lesz többek között uszonyosúszó-világbajnokság, Világjátékok és tájékozódási búvár Európa-bajnokság.  

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Több érem reményében utaznak Birminghambe az uszonyosok

 A Magyar Búvár Szakszövetség sportolói az elmúlt kilenc Világjátékokon képviselték a magyar színeket. Nincs még egy sportág, amely magyar versenyzői ilyen sok játékokon indultak volna. A legutóbbi seregszemlén uszonyosaink hat érmet, közte három aranyérmet szereztek. A szakvezetés ezúttal is több éremben, köztük aranyérmekben is bízik.

„Az az érdekes, hogy mi előbb voltunk sikeresek Világjátékokon, mint a világ- és Európa-bajnokságokon" – tájékoztatott Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke.

„Csak 1981-ben, Santa Claraban nem voltunk ott, azóta folyamatosan részesei vagyunk a nem olimpiai sportágak olimpiájának. Nekünk ez az ötkarikás verseny. 2005-ben először egységes magyar csapattal indult Magyarország, de szövetségünk előtte is megoldotta azt, hogy legjobbjaink versenyezhessenek a játékokon. Persze most sokkal nagyobb figyelmet kapunk. A Nemzeti Versenysport Szövetség koordinálja a kiutazást, és az egész Világjátékok Magyar Csapatot, és ez megadja az egésznek a rangját" – mondta a sportvezető, aki jelezte: ezúttal is bíznak a sikerekben. „Ha csak a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságot nézzük, a magyarok kimagaslóan szerepeltek, így talán nem tűnik kincstári optimizmusnak, hogy több dobogós helyezést remélünk Birminghamben." – zárta nyilatkozatát Papp Gábor.

A legutóbbi Világjátékokon aranyérmes lett Kanyó Dénes. A négyszeres Világjátékok-résztvevő klasszis szerint nagy hagyományokkal rendelkezik Magyarország ebben a sportágban.

„Volt szerencsém több Világjátékokon is csobbanni a medencében. Úgy gondolom, hogy a magyar uszonyosokra most már nagyon odafigyelnek világszerte. Jó azt látni, hogy a fiatalok is folyamatosan tudják azokat az eredményeket hozni, amelyeket már szinte 'kötelező' produkálni annak, aki bekerül a magyar válogatottba" – hangsúlyozta Kanyó Dénes.

A 2022-es Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A multisport eseményre eddig 11 sportágban szereztek indulási jogot a magyarok, továbbá a tekések bemutató sportágként vesznek részt a seregszemlén. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) információi szerint a „Világjátékok Magyar Csapat" 45 fős jelenleg (+4 tekés), ebből 10 uszonyos, de több sportágban is rendeznek még kvalifikációt, így a versenyzői létszám tovább bővülhet. Az MBSZ információi szerint további uszonyosok is csatlakozhatnak a csapathoz.

Ők indulnak uszonyosúszásban a Világjátékokon:

Nők

Károlyi Csilla, Senánszky Petra, Szabó Anita Petra, Suba Sára, Varga Krisztina

Férfiak

Bukor Ádám, Cséplő Kelen, Holoda Péter, Mozsár Alex István, Sincki Ádám

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság – 14 éremmel zárt a magyar csapat

A zárónapra is maradt magyar érem. Az észtországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon két ezüstérmet és három bronzérmet szereztek a magyarok. Másodikként zárt Balázs Péter a parallel döntőben, és ugyancsak felállhatott a dobogó második fokára a férfi csoport. Bronzérmesként végzett Várszegi Vendel, míg a junioroknál Erdős Virág és Szász Tamás lett harmadik.

A magyar küldöttség így az Eb-t – a felnőtteket és a juniorokat is egybevéve – összesen 14 éremmel zárta. A négy aranyérmen kívül öt ezüsttel és öt bronzéremmel térhetnek haza a nemzeti csapat tagjai Viljandiból.

Gurisatti Róbert csapatvezető elmondta, hogy rendhagyó Európa-bajnokságon vannak túl. „Minden tisztelet megilleti a csapat tagjait, hiszen metsző hidegben kellett végigversenyezniük a hetet. A 14 érem magáért beszél, a tájolósok így ezúttal is bizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak” – értékelt Gurisatti Róbert. 

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszás – Balázs Péter arany-, Szász Tamás ezüstérmet szerzett

Csütörtökre is jutott két magyar érem a tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint az 5 bója versenyszámot a férfiaknál Balázs Péter megnyerte, míg a junioroknál Szász Tamás is dobogóra tudott állni, miután harmadik lett. Csütörtökön a szlalomverseny következik.

Az észtországi Viljandiban zajló kontinensbajnokság augusztus 28-ig tart. Az Eb-n a magyar színeket négy felnőtt és négy junior búvárúszó képviseli, akik az Európa-bajnokság ideje alatt csillag, 5 bója, szlalom, paralel, MONK és csoportos versenyszámokban indulnak.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum