Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Generali Night Run Budapest

Budapest szívében rendezték meg - immáron 8. alkalommal - a Generali Night Run Budapestet. A Várkert bazárban felállított versenyközpont idén is különleges élmény nyújtott a résztvevőknek. Az amatőr futóktól kezdve egészen a bevállalósabb félmaratoni távot futókig mindenki élvezhette az éjszaka gyönyörűen kivilágított Duna-part szépségeit. A Parlamenttől kezdve, az Erzsébet híd, Lánchíd és nem utolsósorban a Budai vár látványa nyújtott lehengerlő élményt.

A Várkert bazárból indulva a rövidebb távok szerelmesei 6 és 9 kilométeren, a félmaratonnal ismerkedők pedig 21 kilométeren keresztül élvezhették a kivilágított, éjszakai Budapest látványát. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, mert a vihar az előrejelzés ellenére nem érkezett meg addig, amíg a rendezvény tartott. Sőt, mintha előre elintézték volna ezt is, mert az ígért vihar, a rendezvényterület teljes elbontása után érkezett csak meg. A közel 3300 induló ennek köszönhetően élvezhette az éjszakai, szellős futóidőt.
Az útvonalon a versenyzőknek volt lehetőségük BioTechUSA frissítésre, valamint 120 gallonból vizet és 40 gallonból izotóniás italt tölthettek poharaikba.

A hazai nagylétszámú, aszfaltos versenyek közül idén első alkalommal a Generali Night Run Budapesten csak saját soft cup-ba tudtak frissíteni a versenyzők, amely minden induló rajtcsomagjában megtalálható volt. Ennek köszönhetően a szervezők többi versenyéhez hasonlóan, a Generali Night Run Budapest is sikeresen, zöld szemléletben zajlott, ami által sikerült megkímélni a Várkert Bazárt és környékét a felesleges műanyag és papír szeméttől.

Az este meglepetése Csere Gáspár teljesítménye volt, aki címvédőként érkezett a Saucony félmaratonra, és bajnoki címét megvédve, emberfeletti teljesítményt nyújtva, új pályacsúccsal került be a Saucony félmaraton történelemkönyvébe.

Az útvonalon a szervezők által kihelyezett látványelemek és fényfestés mellett, több helyen profi, party hangfalakból szóló zenével, valamint a budai Váralagút Palota út felőli bejáratánál konga dobosokkal fokozták a bulihangulatot. A jó kedv pozitív hatása itt sem maradt el, mert az alagútba érve minden versenyzőnek fülig ért a szája, a konga ritmus okozta boldogsághormonoktól, ami erőt adott az utolsó pár kilométerre.

0 Tovább

Éjszakai futás ÖKO-frissítéssel!

Szombat este több ezer futó lepi el Budapestet. A kivilágított belvárosban egyedülálló látványban lesz része annak, aki elindul valamelyik távon, de azok is feledhetetlen élménnyel gazdagodnak, akik szurkolnak majd a futóknak.

Idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Generali Night Run Budapestet. A résztvevők három táv közül választhatnak, ugyanis a hat és a kilenc kilométeren kívül a félmaratoni táv is teljesíthető. Utóbbi táv egyénileg és váltóban is lefutható. A Generali Night Run-ok történetében először a kicsik is ott lehetnek az esti futáson. A Régió Kölyök Körök gyerekverseny sorozat keretei között külön indítanak versenyt a 6-8 éveseknek, 9-11 és 12-14 éveseknek is.

Az útvonal idén is érinti a Budai Várat, az alsó rakparton áthalad a Lánchíd alatt, a futók megcsodálhatják a kivilágított Parlamentet és a Margit hidat. Természetesen a kongásoktól zengő Alagút sem maradhat ki a repertoárból.

A szervezők ingyenes előadásokkal is készülnek, 18:00-tól hazánk egyik legnépszerűbb futója Takács Krisztián „Csipi”, míg 19:00-tól Rakonczay Gábor extrém sportoló tart előadást a Várkert Bazár előadótermében.

A szombati verseny a pandémia utáni időszak első olyan aszfalton rendezett futóeseménye lesz, ahol ÖKO frissítő pontok lesznek, természetesen már eldobható papír és műanyag poharak nélkül.

Fókuszban a The Human Safety Net programja! A verseny főszervezője elmondta, idén is jótékonykodnak. „A koronavírus sajnos sok családra mért kíméletlen csapást. Egy újszülött számára úgy kezdeni az életet, hogy édesanyja vagy édesapja soha nem öletheti magához, életre szóló tragédia. Különösen igaz ez egy koraszülött baba esetében, ahol a szülő közelsége, bőre, hangja akár életmentő is lehet az első, kritikus időszakban. A Generali által kezdeményezett THSN (The Human Safety Net) az újszülöttekért program az érintett családok támogatása. Emögé mi, a Generali Night Run Budapest szervezői is beállunk, és egy futóközösségként szeretnénk mi is segíteni. Ha a futók is csatlakoznának a jótékonykodáshoz, nem kell mást tenniük, mint az 500 Ft-tal emelt nevezési díjat befizetni. A jótékony felajánlásokból érkező összeget a THSN az Újszülöttekért program segítségével az Anyák az Anyákért Alapítvány részére fogjuk eljuttatni, akik az érintett családokkal közvetlen kapcsolatban állnak.” – nyilatkozta Zelcsényi Miklós.

A szervező bizottság információi szerint több, mint 3000 induló várható, nevezni korlátozott számban még a verseny helyszínén a Várkert Bazárban is lehet szombat délután.

0 Tovább

Fantasztikus esti futófesztivál a fővárosban!

Négyezerötszázan húztak futócipőt a Generali Night Run Budapest futóversenyen! Az éjszakába nyúló eseményen a futók három távon állhattak rajthoz. A délutáni gyerekfutamok után 6, 9 és 21 kilométeren indulhattak a futás szerelmesei a kivilágított fővárosban.

Az est királykategóriáját, a félmaratoni távot az egyik legismertebb magyar hosszútávfutó, a riói olimpikon, Csere Gáspár nyerte meg, miután 1 óra 7 perc, 13 másodperc alatt ért célba.

A futóversenyre 100 orvos és ápoló kapott ingyenes indulási jogot, ezenkívül az idén 150 éves Magyar Tűzoltóság 150 tagja is ott volt a rajtzónában, többen bevetési felszerelésben teljesítették valamelyik távot. A szervezők tájékoztatása szerint az éjszakai futáson részt vett Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnokunk, dr. Zacher Gábor, az ország legismertebb toxikológusa, és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A névadó Generali idei sporteseményeinek fókuszában a "The Human Safety Net" nevű kezdeményezés áll, amellyel a koraszülött babáknak és családjaiknak nyújtanak segítséget. Ennek része egyebek mellett a korszerűsítés, eszközadományozás, a szülőtámogatás fejlesztése és a prevenció.

A 7. alkalommal megrendezett Generali Night Run Budapest egyik újdonsága a ’bulifutam’ volt, amelyen jelmezben indulhattak a futók, de volt fejlámpás futam is a kivilágított fővárosban.

0 Tovább

A kivilágított Várnegyedben, a Váralagútban és a Lánchídon folytatódik a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa rendezvénysorozat

Szombaton hatodik alkalommal rajtol el a gyönyörű, kivilágított, éjszakai fővárosban a Generali Night Run Budapest. Az esemény helyet kapott a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa rendezvénysorozatban. Az esti futóversenyen ott lesz Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos is, és Hankó Dávid, országos bajnok triatlonos is – többek között.

Az egyre növekvő létszámú résztvevők összesen három táv közül választhatnak, a félmaratoni számra pedig a váltóban is indulhatnak futók. Az idei verseny legnagyobb újítása, hogy a Budai Várnegyed és a Váralagút után a mezőny már áthalad a Lánchídon is.

A versenyközpont a Várkert Bazárnál lesz, ahol a délután folyamán ingyenes gyermekfutamokkal várják a legkisebbeket.

Bővebb infók: https://futas.maratonman.hu/generali-night-run-budapest-2019/

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum