Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Futókörök Napja 2023 – Dabas ismét hengerelt

A dabasiak tripláztak! 7469 kilométert futottak a Pest megyei város lakói. Dabas ezzel 2021 és 2022 után idén is megnyerte a Futókörök Napját. A nap során az összes helyszínen 8251 futó 63.311 kilométert teljesített.

Ismét nagyszabású országos aktív napot tartott az ország. Idén immár harmadszor rendezték meg a Futókörök Napját 25 helyszínnel. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi években több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Tragédia Mosonmagyaróváron - elhunyt egy futó a BágerRing futópályán. Az 55 éves férfi rendszeres résztvevője volt a szabadidősport eseményeknek, futás közben lett rosszul; a helyszínen ügyeletet ellátó mentősök megkezdték újraélesztését, de nem tudták megmenteni az életét.

Abonyban, Bicskén, Budapesten (III., X., XV., XVIII. kerületek), Dabason, Egerben, Fóton, Gödöllőn, Gyömrőn, Hajdúböszörményben, Hatvanban, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pápán, Pécsett, Sárváron, Szarvason, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben zajlott az esemény. 

A végeredmény:

1.

Dabas - OBO Aréna

1082 futó, összesen 7469 km

2.

Kaposvár - Cseri Park

732 futó, összesen 6333 km

3.

Sárvár - Csónakázó tó

527 futó, összesen 4400 km

4.

Budapest XVIII. kerület - Havanna úti lakótelep

479 futó, összesen 4159 km

5.

Pécs - Tüskésrét

630 futó, összesen 4041 km

6.

Kazincbarcika - Csónakázó tó

516 futó, összesen 3313 km

7.

Budapest X. kerület - Sportliget

402 futó, összesen 3196 km

8.

Hajdúböszörmény - Fürdőkerti futópálya

407 futó, összesen 3194 km

9.

Eger - Szmrecsányi Lajos Érsekkert

301 futó, összesen 2874 km

10.

Miskolc - Népkert

362 futó, összesen 2428 km

11.

Székesfehérvár - Halesz Liget

230 futó, összesen 2241 km

12.

Veszprém - Séd-völgy

238 futó, összesen 2202 km

13.

Gödöllő - Alsópark

279 futó, összesen 2010 km

14.

Pápa - Külső-Várkert

185 futó, összesen 1933 km

15.

Budapest XV. kerület - Páskom park

272 futó, összesen 1895 km

16.

Szarvas - Erzsébet-liget

291 futó, összesen 1880 km

17.

Szeged - Vértó

184 futó, összesen 1647 km

18.

Gyömrő - Táncsics utca

173 futó, összesen 1442 km

19.

Budapest III. kerület - Táncsics Mihály Park

107 futó, összesen 1248 km

20.

Bicske - Bicske Szíve Park

127 futó, összesen 1033 km

21.

Fót - Királydomb

114 futó, összesen 1016 km

22.

Kiskőrös - Záportározó köré

109 futó, összesen 1008 km

23.

Abony - Mikes-tó

116 futó, összesen 790 km

24.

Hatvan - Zagyva-liget

83 futó, összesen 785 km

25.

Mosonmagyaróvár - Báger-tó

305 futó, összesen 765 km

0 Tovább

Futókörök Napja 2022 – Dabas ismét legyőzte az összes ellenfelét 

A dabasiak dupláztak! 4841 kilométert futottak a Pest megyei város lakói. Dabas ezzel 2021 után idén is megnyerte a Futókörök Napját.

Ismét nagyszabású országos aktív napot tartott az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódott. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlott a verseny szombaton.

A végeredmény:

1.

Dabas – OBO Aréna, összesen 4841 km

2.

Szolnok - Tiszaliget
4481 km

3.
Hajdúböszörmény - Fürdőkert
3702 km

4.
Budapest XVIII. kerület - Havanna úti lakótelep
3407 km


5.
Sárvár - Csónakázó-tó
3368 km

6.
Eger - Érsekkert
2618 km

7.
Kaposvár - Cseri park
2493 km

8.
Budapest X. kerület - Sportliget
2250 km

9.
Szeged - Vértó
1547 km

10.
Pápa - Külső-Várkert
1443 km

11.
Gödöllő - Alsópark
1273 km

12.
Budapest III. kerület - Táncsics Mihály park
1082 km

13.
Miskolc - Népkert
924 km

14.
Székesfehérvár - Halesz-liget
786 km

15.
Kiskőrös - Záportározó
525 km

0 Tovább

Futókörök Napja – Szombaton 15 helyszínen futnak a résztvevők

A hétvégén ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. „Ez kétségkívül egy sikeres kezdeményezés. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók. Idén 15 helyszínen minden bizonnyal nagyobb lesz az aktivitás.” – mondta Péter Attila, a SZEOSZ elnöke. „A pandémia alatt a versenyeken, rendezvényeken résztvevők száma ugyan egy picit megcsappant, de jó azt látni, hogy ismét egyre aktívabbak a futók. Bízom benne, hogy ez a Futókörök Napján is érzékelhető lesz” – tette hozzá az elnök.

Szombaton Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.

 Bővebb információ, helyszínek címei: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

0 Tovább

Futókörök Napja – Bárki nevezhet az országos eseményre

Május 21-én ismét nagyszabású országos aktív napot tart Magyarország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Ezúttal is versenyezhetnek a települések, hogy hol futnak többet a nap folyamán. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók.

Újra jön a Futókörök Napja! Az ingyenes eseményre bárki nevezhet, május 21-én az ország 15 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Az elkészült futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között. A részvétel díjmentes, a nevezés kizárólag aznap, az egyes helyszíneken lehetséges. A legtöbbet futó egyéni teljesítők és települések is díjazásban részesülnek.

 

Bővebb információ: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

0 Tovább

Futókörök Napja: 11 helyett 10 helyszínen

Az ország több pontján, összesen 10 településen ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján – Szegeden azonban felújítási munkálatok miatt elmarad a program.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 10 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak. Eredetileg 11 településen zajlott volna az országos esemény, azonban az egyik helyszínen sajnos jelenleg nem adottak ehhez a körülmények.

Szegeden, a "Vértó zöldváros" projekt keretében a futópálya teljes környezete megújul, és ezek a rekonstrukciós munkálatok olyan stádiumba kerültek az elmúlt hetekben, hogy a futókör jelenleg sajnos nem alkalmas futóverseny lebonyolítására. Elnézést kérünk azoktól, akik szerettek volna Szegeden futni aznap, reméljük, erre lesz még lehetőségük a jövőben a Futókörök Napja keretein belül is.

Az esemény egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk és aznapi élő eredménykövetés itt: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

0 Tovább

Jön a Futókörök Napja!

Rendhagyó futóesemény! Az ország több pontján ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján. A szervezők ezzel a csaknem egésznapos sporteseménnyel a rendszeres sportolás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, egyben kiderül, hogy melyik település lesz a legaktívabb.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Szegeden, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak.

A Futókörök Napja egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum