Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyar összetett ezüstérem az autós hegyi Európa-bajnokságon

Nagy Norbert ezüstérmet nyert összetettben az autósok hegyi Európa-bajnokságán. Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert - a menedzsmentjének közlése szerint - az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért.

    "Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek" – olvasható az MTI tudósításában Nagy Norbert összegzése. A versenyző a saját karrierje mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt.

0 Tovább

A nap, amely átmozgatta az agrárszektort

Sikeres volt a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége!  Az agráriumban dolgozók esetében is elengedhetetlen a jó fizikai állapot – a szektorban tevékenykedők pedig ezúttal is bizonyítottak. A Tatai Olimpiai Központban az ország több pontjáról érkeztek sportolni és kikapcsolódni vágyó állatorvosok, szőlészek, borászok, agrármérnökök, kertészmérnökök, erdőmérnökök és vadászok.

Dr. Bándy Pál főszervező szerint idén is népszerű volt az esemény a fiatalok körében. „Jó látni, hogy az egyetemisták is fontosnak tartották azt, hogy futócipőt húzzanak, vagy éppen sárkányhajóba üljenek Tatán. Ezúttal asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhették össze tudásukat az indulók.” – mondta dr. Bándy Pál.

Az indulók között ott volt az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára is. Dr. Szinay Attila focicsukát húzott, és végigfocizta a napot. „Egy dologról nem szabad megfeledkeznünk. Akik ezúttal sportoltak, azok a hétköznapokban is rendszeresen mozognak, és ez nagyon fontos. Ez a rendezvény amellett, hogy sportolási lehetőséget nyújt, közösségépítő is. Valójában itt hivatásrendek találkoztak, mérnökök, állatorvosok, egyetemisták, minisztériumi dolgozók, akik lehet, hogy távoli munkakapcsolatban vannak, de ezúttal egy pályán voltak” – hangsúlyozta az államtitkár.

A rendezvénynek idén két fővédnöke volt. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök volt dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

Fotók: Bányász Áron

 

0 Tovább

Jön az ország legnagyobb sportos agrármegmozdulása

Szeptember 11-én megrendezik a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. A tatai rendezvényen nyolc sportágban versenyezhetnek az agráriumban dolgozók.

Állatorvos-Agrár Sportnap

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint 6-700-an neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

A rendezvénynek idén két fővédnöke van. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök lesz dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

 „Sajnos a koronavírus miatt tavaly elmaradt a rendezvény, de ebben az évben is igyekszünk minden korosztálynak aktív programokat kínálni szeptember 11-én. A helyszín ezúttal is Tata lesz, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.” – mondta Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője.

Az VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnökök:

Dr. Nagy István, agrárminiszter

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

0 Tovább

Új kihívások előtt a versenyzői létszámát megtriplázó Magyar TáncSport Szakszövetség

Egy hónap múlva az év legrangosabb eseményére készül a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ). Szeptember 25-én és 26-án ugyanis megrendezik a TáncSport Magyar Bajnokságot, amelynek helyszíne a szombathelyi Agora–Művelődési és Sportház. A nemzetközi esemény otthont ad a Magyar Bajnokságon túl a WDSF Senior I. Tíztánc Világbajnokságnak, valamint a Hungarian Dance Opennek is. A pandémia miatt a Szombathelyi Önkormányzat, valamint a Magyar TáncSport Szakszövetség tavaly sajnos nem tudta megrendezni az 54. Savaria Táncversenyt, így idén minden eddiginél fergetegesebb és színvonalasabb táncsportversenyre várják az érdeklődőket nem csak hazánkból, hanem a világ minden pontjáról.

Zsámboki Marcell, az MTáSZ elnöke elmondta, huszonkét kategóriában avatnak magyar bajnokot. „A kétnapos esemény kétségkívül legrangosabb eseménye a WDSF Tíztánc Világbajnokság lesz, melyre több hazai versenyző is kvalifikálta már magát, többek között a Szánthó Péter, Juhász Szánthó Szilvia – a szombathelyi Claudius Táncsport Egyesületet képviselő – háromszoros világbajnoki döntős páros is.” – nyilatkozta az elnök hozzátéve: a Magyar TáncSport Szakszövetség a pandémiás időszakot igyekezett arra is felhasználni, hogy a 2019-ben megalapított autentikus- modern és divattánc szakágának, valamint annak minden szakterületének és a NOB által a 2024-es párizsi olimpia műsorszámára felvett break szakterület szabályzataival, valamint tagszervezeti csatlakozásaival is foglalkozzon.

„Örömünkre szolgál, hogy tagszervezeti létszámunk mintegy negyven taggal, versenyzői létszámunk pedig – az új szakterületeknek is köszönhetően – 2900-ról mintegy 8700-ra emelkedjen. Ez óriási fejlődés és óriási kihívás is egyben. Ehhez az infrastrukturális és humán erőforrásainkat is hozzá kellett igazítanunk. Egy kis szakszövetségből pillanatok alatt egy komoly, több szakágat és olimpiai sportágat is működtető nagy szakszövetség lettünk. Ennek kapcsán sajnos a problémákról is beszélnünk kell, hisz óriási ellenállás volt/van az új táncsport szakterületek elfogadásával, a 36 évvel ezelőtt megalapított, akkor még csak versenytánccal foglalkozó tagszervezeteink részéről. Nem sikerül két éve alapszabályt módosítanunk, így sajnos a sportágfejlesztési stratégiában megfogalmazott céljainkat egyelőre nem tudjuk megvalósítani” – számolt be Zsámboki Marcell.

„Bár pénzügyileg az elmúlt három évben sikerült biztos lábakra állítani a szakszövetséget, azonban egy belső tagszervezeti ellenállás bontakozott ki, mely nem tudja elfogadni a törvényes működés betartását és betartatását sem. Igyekszünk minden esetben a jog adta lehetőségekkel működtetni a szakszövetséget, azonban minden tagszervezetünknek meg kell értenie azt, hogy döntéseikkel nem veszélyeztethetik az MTáSZ feladat- és célrendszerének elérését, működéséhez és működtetéséhez korlátokat nem szabhatnak, állami pénzügyi támogatások kifizetését nem veszélyeztethetik. Őszintén remélem, hogy a szeptember 16-án megtartandó közgyűlésünkön a táncsport és a versenyző sportolók érdekei kerülnek majd előtérbe, egyben tisztán szakmai kérdésekben kell már csak ’új csatákat megvívnunk’.” – tette hozzá a sportvezető.

A korábbi magyar bajnok a jövővel kapcsolatban megjegyezte: az MTáSZ sportágfejlesztési stratégiája egy perspektívikusan és dinamikusan fejlődő szakszövetséget vízionál, amely a két éve elindított versenytánc utánpótlás és válogatott keret versenyzőinek megerősítését tűzte ki célul. Tovább erősíti az akrobatikus rock and roll szakág működését, megteremti az autentikus- modern és divattánc, valamint a break olimpiai szakág versenyrendszerének stabil alapjait, önálló szakszövetségi edzőképzést indít el, valamint erősíti nemzetközi kapcsolatrendszerét is. „Mindehhez a szövetségünk a WDSF-hez (Nemzetközi Táncsport Szövetség) fűződő sportszakmai irányait is határozottan kijelöli, egyben Európa- és világversenyek rendezésére ad be pályázatokat. Célunk, hogy a Világjátékokra mindhárom szakág versenyzői kvalifikációt szerezzenek, a break szakterület pedig - úgy mint a 2018-as Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékokon is – a Magyar TáncSport Szakszövetség első olimpiai részvételével hozzon dicsőséget a magyar (tánc)sportnak.” – hangsúlyozta Zsámboki Marcell.

0 Tovább

Autósport - Magyar arany a Közép-Európa Kupában

Magyar győzelem a Szlovákia Ringen! Lantos Szabolcs, a Nagy Norbi Racing Team pilótája megnyerte a Renault Twingo Kupa hétvégi állomását a Közép-Európa Kupában.

Lantos gokartosként kezdte a Nagy Norbi Racing Team-ben, ez az első éve a twingo kupában. „Szabi nagyszerűen versenyzett egész hétvégén, érett, taktikus volt, és ez meghozta a remélt eredményt. Büszke vagyok rá” – összegzett Nagy Norbert szakmai vezető, aki jelenleg a hegyi Eb-n versenyez.

A Szlovákia Ringen Lantos mögött Matej Ivanusa szerezte meg az ezüstérmet, Nik Stefancic előtt (mindkét versenyző szlovén).

A Nagy Norbi Racing Team jövő hétvégén is érdekelt lesz. A csapat szakmai vezetője, Nagy Norbert a hegyi Európa-bajnokság következő állomásán ül autóba Szlovéniában. Legutóbb, Lengyelországban győzni tudott Nagy.

0 Tovább

Az olimpia mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat a break

Szolnokon megrendezik az idei nem hivatalos kvótaszerző Magyar Breaking Bajnokságot. A breaktánc az utóbbi időszakban a figyelem középpontjába került, ugyanis olimpiai sportág lett, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) információi szerint azonban az ötkarikás játékok mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat.

A szolnoki verseny zártkapus lesz, de a nézők a Facebookon figyelemmel követhetik. „Mérföldkőnek számít nekünk az elmúlt időszak. A sportágunk a 2018-as ifjúsági olimpián bemutatkozott, és nagyon népszerű volt. A szolnoki breaking bajnokság után várhatóan az idei Európa-bajnokságon is ott leszünk” – számolt be az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről Fodor Lajos, aki az MTáSz Break Szakterület igazgatója.

A kontinensbajnokságot Szocsiban rendezik meg, ahol várhatóan újabb színvonalas versenyen bizonyítják Európa legjobb breaktáncosai azt, hogy ott a helyük a legrangosabb seregszemléken, azaz az olimpián és a Világjátékokon.

„Szolnokon egyéni bajnokokat avatunk a férfiaknál, és a nőknél is. Bízunk benne, hogy a Facebook live némileg kárpótolja azokat a nézőket, akik a helyszínen szurkolták volna végig a versenyt” – tette hozzá Fodor Lajos, aki Szolnoki Breaktánc és Extrém Sportegyesület elnöke, egyben a hétvégi verseny döntnöke.

A Magyar TáncSport Szakszövetség az utóbbi években mindent megtett annak érdekében, hogy minél népszerűbbé tegye a sportágat, illetve annak szakágait. „A több évtizede működő versenytánc, valamint az akrobatikus rock and roll szakágak mellett az autentikus, modern- és divattánc szakágat szeretnénk megtölteni a már említett művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok, valamint az utcai táncok, a disco és akrobatikus-disco szakterülettel. Az MTáSZ elnöksége 2020 végén elfogadta és a következő közgyűlésen a tagszervezetek jóváhagyását is kéri a szakszövetség a „Sokszínű és dinamikus táncsport” című 2021-2025-ös sportágfejlesztési stratégiájához, melyben a break (jelenleg szakterület) már hamarosan önálló szakággá is válhat. Fontos mérföldkő ez a szakszövetség életében, hisz az eddigi Nemzeti Versenysport Szövetség ernyőszervezete alatt működő szövetség egyik (tánc)sportága már a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alá is tartozhat.”- emelte ki Zsámboki Marcell, az MTáSZ elnöke. 

MTáSz Sajtó

Fotó: Rácz Tamás

0 Tovább

Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen

Megvannak az ország legjobb tíztáncosai. Szentesen ugyanis megrendezték a 2021-es Tíztánc Magyar Bajnokságot.

A több korosztályban lebonyolított rangos versenyen a felnőttek között Rónyai Zoltán és Busa Dóra nyerte meg az aranyérmet. A Magyar TáncSport Szakszövetség szabályzata szerint ők képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.

Zsámboki Marcell szerint sikeres magyar bajnokságon van túl a táncos társadalom. „Egy ilyen nehéz időszak után, amit a világjárvány miatti versenymentesség jelentett, jó volt látni, hogy milyen sok sikeréhes párosunk van. Az utánpótlás korúaktól kezdve, a felnőtteken át a szeniorokig felkészült táncosok léptek parkettre Szentesen, ahol új bajnokok sikereit láthatta a közönség” – összegzett a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A tíztánc a legösszetettebb szakág a versenytáncosoknál, hiszen itt a standard- és a latintáncokat is pontozzák.

A 2021-es magyar bajnokok

Felnőtt tíztánc:

Rónyai Zoltán, Busa Dóra

Senior I. tíztánc:

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia

Senior III-IV. tíztánc:

Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. tíztánc:

Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Ifjúsági tíztánc:

Kohon Patrik, Gál Dalma

Junior II. tíztánc:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Junior I. tíztánc:

Bódis Botond, Balassa Bíbor

Gyerek nyolctánc:

Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária

(fotó: Eiler Dóra)

0 Tovább

Kovács Bálint csapatfőnöke szerint “ütőkártya” a tervezett MotoGP-pálya

Kelemen Krisztián, a Kovács Bálintot is menedzselő H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke “igazi ütőkártyaként” tekint a tervezett magyarországi MotoGP-pályára, és reményei szerint a hazai gyorsaságimotoros világbajnoki futamon már magyar versenyző is rajthoz állhat.

“Vannak tehetségeink, mint minden más nemzetnek, és őszintén remélem, hogy a döntéshozók okosan játsszák ki az ászainkat, így ha a királykategóriában még nem, de a Moto GP valamelyik géposztályában már lesz magyar versenyző a hazai futamon” – idézte a csapat közleménye a sportvezetőt, aki attól is nagy előrelépést vár, ha a hazai motorsport utánpótlás-fejlesztésével kapcsolatos tervek részletekben, vagy egészben megvalósulnak.

“Az eddigiekhez képest mindenképp pénz kerül a rendszerbe, ami mindenkinek segíti majd az életét. Bálintra komoly szerep hárul a jövő építésében, mert fiatal, tehetséges, sikeres versenyző, nem mellesleg jó tanuló és megvan benne az empátia a tudása átadásához” – mondta Kelemen Krisztián.

A tulajdonos-csapatfőnök szerint 19 esztendős versenyzője követendő példa lehet mindenki számára: “leraktunk egy viszonyítási alapot 12 éves kora óta, ehhez lehet a teljesítményeket mérni, és már eddig is úgy tartottam, hogy amit ő a pályán kimotorozott, azt annak, aki jobb akar lenni nála, meg kell tudnia javítani”.

Kovács Bálint tavaly az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a superbike géposztály élén zárt, a cseh bajnokságban második lett, az idény végén pedig bemutatkozott a Spanyol Superbike Bajnokságban, melynek Jerezben rendezett utolsó fordulójában mindkét futamon másodikként végzett az Open 1000 géposztályban.

“Egyetlen versenyző sem lehet sikeres, ha nincs mögötte egy csapat. Bálint esetében például hat-nyolc ember dolgozik minden nap a saját területén azért, hogy a sportoló fejlődjön. Ennek az energiának, ha jó a versenyző, a köridőn és a sikerességen is meg kell látszódnia” – nyilatkozta Kelemen Krisztián.

A H-Moto Team csapatfőnöke elmondta, az idei évben a cseh New2Project új építésű Yamaha R1-esével szeretnék indítani Kovácsot a Spanyol Superbike Bajnokságban, valamint a hosszútávú világbajnokság (EWC) egyik élcsapatával tárgyalnak az egész éves szereplésről.

Szerző: 

(Fotó: -a-)

0 Tovább

Kutyasport – Véget ért a 3. Gyömrő Rapid Kupa

A Gyömrő melletti erdőkben randevúztak a kutyások. Sikeres volt a 3. Gyömrő Rapid kupa, ugyanis több, mint 100 versenyző állt rajthoz – tudtuk meg a Magyar Kutyasport Szövetségtől.

Az eseményen több szakágban rajthoz lehetett állni, így kutyafogathajtásban, bikejöringben (kutyás kerékpározás), dogscooterben és canicross-ban (kutyás futás) is versenyeztek.

„A koronavírus járványhelyzet miatt módosítanunk kellett, így ezt a versenyt, amely eredetileg Győr-Moson Sopron megyei helyszínnel lett volna megrendezve, Gyömrőre hoztuk.  Összességében sikeres versenyt zártunk, főként, ha azt nézzük, hogy egy hete volt a csapatnak új helyszínre mindent átszervezni. ” – értékelt Dér Andrea, a Magyar Kutyasport Szövetség elnöke.

A sportágban legközelebb a Medve Kupát rendezik meg veresegyházi helyszínnel november 7-8-án. Ezt a versenyt tavaszra tervezték, de a járványhelyzet miatt elhalasztották, és a tervek szerint most pótolják. 

Fotók: Pet on Pictures

0 Tovább

Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Tisztújítás volt a közelmúltban a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben (MEFS) ahol a szervezet elnökének Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost választották meg. A sportvezetővel az azóta eltelt időszakról és a tervekről beszélgettünk – többek között.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség közgyűlése augusztusban választotta meg elnöknek. Mi történt a MEFS háza táján azóta?

A Testnevelési Egyetem rektoraként is állítom: minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjunk. Megalakultak a szövetség működéséhez elengedhetetlen bizottságok, továbbá Juhász Péter személyében új főtitkára van a MEFS-nek.


Úgy fogalmazott, hogy az egyetemistáknak „segíteni” kell. Segítségre szorulnak?

Jelenleg a felsőoktatásban részt vevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk pedig heti rendszerességgel sportol, vagy azért, mert az élsportban érdekelt, vagy pedig azért, hogy az egészségét megőrizze. Ez egy 2019-es felmérés, amelyet nyugodtan lehet siralmasnak nevezni.

Hogy lehet ezen a „siralmas” helyzeten javítani?

Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Mi van azokkal, akik nem élsportban gondolkodnak?

Szintén nagyon fontos az utánpótlás bázis. Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal  teljes, valós közösségeket kínáljuk.

A valós közösségek megfogalmazás eléggé beszédes…

Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra?

Természetesen. A Testnevelési Egyetem rektoraként az edzőképzés kapcsán több, mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel vagyok kapcsolatban. Ebből adódóan az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyenek részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum