Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Világjátékok – Birminghami indulásért táncol a magyar bajnok

Nem is kezdődhetett volna jobban a Magyar TáncSport Szakszövetség 2022-es éve. A 13-szoros magyar bajnok latin kettős, Andrea Silvestri és Váradi Martina a WDSF (Nemzetközi TáncSport Szövetség) világranglistán átvette a vezetést. A duó egyébként a hétvégén a Világjátékok kvalifikációért lép parkettre Spanyolországban.

Az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezendő játékokra a La Corunában található Fene városában kerül sor.  

„A sok lemondással járó munka beérett, így méltán állhatnak a világ képzeletbeli dobogója tetején táncosaink.”- mondta Zsámoki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) elnöke.

Az MTáSZ az idei évre több nemzetközi táncverseny rendezésére adott be pályázatot a WDSF-hez, és a Nemzetközi Akrobatikus Rock And Roll Szövetséghez. A pályázatokat a napokban bírálják el. Reményeink szerint nagy eséllyel Magyarország rendezheti a Latin Világkupát, a Profi Latin Világbajnokságot, valamint az Akrobatikus Rock and Roll világversenyek közül is hazánkba kerül egy-egy korosztályos Világkupa és Európa-bajnokság rendezési joga. Természetesen a több évtizede Szegeden rendezendő Szőke Tisza Nemzetközi Táncverseny  és a szombathelyi Savaria Nemzetközi Táncverseny is megrendezésre kerül.” – számolt be mindezekről Zsámboki Marcell.

0 Tovább

Teljes jogú olimpiai sportág lehet a sportmászás 2028-ban

A NOB végrehajtó bizottsága a 28 állandó sportág között javasolja a sportmászást a 2028-as Los Angeles-i nyári játékokra. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség örömmel értesült róla, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfőbb testülete a 28 alapsportág között javasolta a sportmászást a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjába. A végleges döntést a pekingi téli olimpia alatt összeülő közgyűlés mondja majd ki, de ez várhatóan már csak formaság lesz – adta hírül az MHSSZ.

A sportmászás a 2020-as tokiói olimpián mutatkozott be. Az Agenda 2020 keretében az alap sportágakon felül a rendező ország javasolhatott olyan sportágakat, amelyek komoly helyi érdeklődésre tarthatnak számot. A NOB pedig már jó ideje igyekszik a fiatal közönséget megcélozni. A sportmászás mindkét kritériumot teljesítette, hiszen a japán mászók a világ legjobbjai közé tartoznak, és világszerte rengeteg fiatal űzi a sportágat. A sportmászók nem is okoztak csalódást, a versenyeknek óriási sikere volt.

A párizsi olimpia szervezői szintén éltek a lehetőséggel, így már Tokió előtt biztossá vált, hogy 2024-ben is lesznek sportmászó versenyek az olimpián. Nem csoda, hiszen Franciaország a sportág egyik európai bázisa. Tudva, hogy az Amerikai Egyesült Államok a sportmászás tengerentúli bölcsője, abban mindenki biztos volt, hogy Los Angelesben is szerepel majd a programban. Azt azonban csak a legbátrabbak remélték, hogy az alapsportágak közé is bekerülhet.

„Óriási elismerése ez a sportágunknak, és bizonyítja nemzetközi jelentőségét. Dinamikusan fejlődik, és rendkívül népszerű a fiatalok körében. A három versenyszám, a gyorsmászás, a nehézségi mászás és a boulder tökéletesen leképezi a „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben” olimpiai mottót” – mondta Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke. – „Számunkra is extra motivációt ad, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett szakmai munkával hosszú távra tervezhetünk. Azon dolgozunk, hogy akár már Párizsban magyar sportmászónak szurkolhassunk. Erre minden esély megvan, hiszen van három olyan reménységünk, akik az európai mezőnyben korosztályuk legjobbjai.”

Ez a három fiatal sportmászó az ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő, az ifjúsági világbajnoki 4. helyezett Radics Attila, valamint a már felnőtt Európa-kupán is középdöntőbe jutott Tusnády Nimród. Mindhárman tizenhét évesek, és óriási elánnal készülnek Párizsra.

Los Angeles kapcsán az esetleges versenyformátumról és versenyzői kvótáról még nem esett szó. Tokióban egy kombinált formátumban indultak a mászók, amely mindhárom versenyszámot, a bouldert, a nehézségit és a gyorsmászást ötvözte. Párizsban már eggyel igazságosabb formában zajlanak a versenyek, hiszen külön veszik a gyorsmászást, ahol végre kiteljesedhetnek a specialisták, a kombinált számban csak a boulder és a nehézségi marad. Az indulók száma is növekszik: míg Tokióba csak 20 női és 20 férfi mászó juthatott ki az egész világról, addig Párizsban már 68-an indulhatnak.

Kislexikon:

Sportmászás: 2020 óta olimpiai sportág. A sziklamászás versenyszerű formája, jellemzően épített műfalakon. Három versenyszám van, ezek a boulder, a nehézségi valamint a gyorsmászás. A bouldernél négy méter magas falakon, kötélbiztosítás nélkül kell nehéz, jó koordinációt és egyensúlyérzéket erővel ötvöző mozdulatsorokat végrehajtani. A versenyzők esetleges esését a fal lábánál lévő matrac tompítja. Gyorsmászásnál egy sztenderd, 15 méter magas falon kiépített útvonalon másznak fel kötélbiztosítással, itt kizárólag a gyorsaság számít, ki ér fel leghamarabb. Ez a mászók 100 méteres sprintje. Az út fogásai a világ minden gyorsmászó falán milliméterre pontosan ugyanott helyezkednek el, így az idők összemérhetők. A nehézségi mászás a „királykategória”, amely a legközelebb áll a természetes sziklákon zajló sportmászáshoz. Versenyenként és helyszínenként eltérő típusú műfalakon, mindig más utakat építve rendezik, ahol a mászók kötélbiztosítással másznak. Az elért eredmény erősen függ az mászóút építőjének stílusától is, hogy az mennyire áll közel a versenyzőéhez, tehát az adaptáció kulcsfontosságú. A sorrendet az dönti el, hogy ki milyen magasra jut. 

0 Tovább

Sportmászás: megvannak a 2021-es boulder magyar bajnokok!

Riesing Eszter és Tusnády Nimród nyerte a sportmászók 2021-es boulder magyar bajnoki címét

A Gravity Magyar Kupafordulóval zárult az 2021-es boulder versenyszezon, melynek végén az első idei magyar bajnokokat avatta a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.

A tokiói olimpián bemutatkozó sportmászás három versenyszáma közül a boulder az átlagember számára legkönnyebben hozzáférhető műfaj, hiszen kötélbiztosítás nélkül, alacsony magasságban, biztonságosan művelhető, és egyre több településen elérhető ilyen létesítmény. Versenysportként rendkívül látványos, hiszen az utakat gyakran úgy építik, hogy csak dinamikus mozdulatokkal, nagy ugrásokkal lehet a következő fogást elérni.

A budapesti Gravity Boulder mászóteremben megrendezett verseny a hat fordulóból álló Magyar Kupasorozat utolsó állomása volt, amely egyúttal a Magyar Bajnokság végeredményét is adta. A versenyt emiatt extra érdeklődés kísérte, és nézők részvételével szuper hangulatban zajlott. A szervezők pedig még rátettek egy lapáttal, mert a nyílt kategória döntőjét egy filmes cég bevonásával élőben közvetítették. Összesen négy kamera, két operatőr, két kommentátor és egy rendező segített abban, hogy minőségi audiovizuális élményben részesüljenek azok is, akik nem tudtak a helyszínen szurkolni.

A döntőbe a nyílt kategóriából négy női (Kerry Ella, Lengyel-Mitzl Jázmin, Riesing Eszter és Somorjai Zorka), valamint hat férfi (Bakurecz Ádám, Fuksz Bence, Radics Attila Zsombor, Strommer Soma, Tusnády Nimród Sebestyén, Vályi Gergő) versenyző kvalifikálta magát . Érdekesség, hogy a férfi döntősök közül négyen a népszerű televíziós vetélkedő, a Ninja Warrior Hungary döntőjében is ott voltak.

A mászóknak egy előre megadott sorrend alapján négy bouldert kellett teljesíteniük. Ezekre utanként öt perc mászási idő állt rendelkezésre, amelyet mindig öt perc pihenő követett. Az útépítők külön bouldereket építettek a férfi és női döntősöknek – tudósít a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.

A női kategóriában a szegedi Riesing Eszter nyerte a versenyt Lengyel-Mitzl Jázmin, Somorjai Zorka és Kerry Ella előtt. Eszternek ez volt a második győzelme a szezonban, és ezzel a 2021-es boulder magyar bajnoki címet is megszerezte. Mindezt úgy, hogy a döntő délelőttjén még egy földrajzversenyt is megnyert.

A férfiak közül Tusnády Nimród volt az este legjobbja. A második helyezett az ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő lett, míg a dobogó harmadik fokára Bakurecz Ádám állhatott fel. A magyar bajnoki címért a harc az első két helyezett, Tusnády Nimród és Vályi Gergő között zajlott, így a győzelem Nimródnak a bajnoki címet is jelentette. Ők vannak versenyben a nehézségi mászás bajnoki címéért is. Mindketten tizenhét évesek és a párizsi olimpiára készülnek.

A bajnokok nyilatkozatai:

Riesing Eszter:

„Elég nehéz volt nekem az idei szezon, mert tavasszal is és most ősszel is érettségire készültem, ezért a mászást nehéz volt beilleszteni a programomba. A gravitys versenyre is úgy érkeztem, hogy egyszerre készültem a két nappal későbbi szóbeli érettségimre és egy földrajzversenyre, aminek a döntője a verseny napján volt. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy pont ez az év, amikor a mászásról a tanulmányaim is elvonják a figyelmem, ilyen sikeres végkimenetellel zárulhat.

Most jön egy rövid időszak, mielőtt a tavaszi érettségikre elkezdem az intenzív felkészülést, úgyhogy a teljes fókusz megint végre a mászásra és a gyengeségeim fejlesztésére irányulhat.”

Tusnády Nimród:

„Ha a teljes szezont nézem, a céljaim többségét sikerült elérnem. Ezen célok egyike volt, hogy felnőtt magyar bajnok legyek boulderből és nehézségiből. A boulder sikerült is a győzelmemnek köszönhetően, és úgy néz, ki nehézségiből is sikerülni fog.

Sok téren sikerült fejlődnöm, melyek a nemzetközi célokhoz közelebb segítenek. Mentálisan, fejben kellett és kell folyamatosan rengeteget fejlődnöm, talán ez a legnagyobb kihívás számomra a folyamatos edzésmunka mellett. Ehhez sokban hozzájárult a rengeteg verseny, amire idén volt lehetőségünk eljutni.

Bár a szezon még csak most ér véget, én már most sok célt tűztem ki magamnak a következő évre. Ezekért a célokért pedig meg is fogok tenni mindent.”

Kislexikon:

Sportmászás: a sziklamászás versenyszerű formája, jellemzően épített műfalakon. Három versenyszám van, ezek a boulder, a nehézségi valamint a gyorsmászás. A bouldernél négy méter magas falakon, kötélbiztosítás nélkül kell nehéz, jó koordinációt és egyensúlyérzéket erővel ötvöző, gyakran dinamikus mozdulatsorokat végrehajtani. A versenyzők esetleges esését a fal lábánál lévő matrac tompítja. Gyorsmászásnál egy sztenderd, 15 méter magas falon kiépített útvonalon másznak fel kötélbiztosítással, itt kizárólag a gyorsaság számít, ki ér fel leghamarabb. Ez a mászók 100 méteres sprintje. Az út fogásai a világ minden gyorsmászó falán milliméterre pontosan ugyanott helyezkednek el, így az idők összemérhetők. A nehézségi mászás a „királykategória”, amely a legközelebb áll a természetes sziklákon zajló sportmászáshoz. Versenyenként és helyszínenként eltérő típusú műfalakon, mindig más utakat építve rendezik, ahol a mászók kötélbiztosítással másznak. A sorrendet az dönti el, hogy ki milyen magasra jut.

Fotó: Gravity Boulder/Vörös Tamás

0 Tovább

TáncSport - Sikerek felnőtt és utánpótlás kategóriában

Remekeltek a magyar párosok Nagyszebenben! A Latin World Openen a Világjátékok 4. helyezett magyar latinpáros Andrea Silvestri és Váradi Martina bejutott a döntőbe és megnyerte a versenyt. A Nemzetközi Táncsport Szövetség Nagyszebenben rendezte meg a WDSF Latin-amerikai Táncok Világbajnokságát a junior ll korosztály részére.

Magyarországot a Claudius TSE versenyzői, Tóth István Aramisz - Lilly Cantineau páros képviselte, akik idén szeptemberben második magyar bajnoki címüket szerezték meg a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban megtartott Táncsport Magyar Bajnokságon.

A több, mint 30 országot és 55 párost felvonultató mezőnyben végül óriási harc folyt a döntőbe jutásért. A szombathelyi páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, így biztos résztvevői voltak a finálénak, ahol az előkelő vb 5. helyet szerezték meg. 

Zsámboki Marcell a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke elmondta, hogy büszke az utánpótlás korú versenyzőkre, akik jövőre már az ifjúsági korosztályban mérettetnek meg itthon és külföldön egyaránt. Moldovan Adrian Ovidiu az egyesület elnöke a helyszínen szurkolt Aramisznak és Lillynek, és beszámolója szerint a kimagasló eredmény a páros kitartó, alázatos és elszánt munkájának, valamint a tánc iránti feltétlen elkötelezett felkészülésének köszönhető. A juniorokat táncpedagógus szüleik Tóth Noémi és Tóth István készítették fel a versenyre.

0 Tovább

TáncSport – Világbajnoki címek és Eb-döntős hely

Kimagasló eredmények táncsportban. Megrendezték többek között a latintáncok Európa-bajnokságát, és az akrobatikus formációs világbajnokságon is győzteseket avattak, de sporttörténelmi dobogós helyet is ünnepelhetett a sportág.

Az ukrajnai Harkovban felnőtt páros kategóriában (Main Class Contact Style) Király Ádám és Mercs Gréta ezüstérmes lett, ez minden idők legjobb felnőtt világbajnoki magyar eredménye– adta hírül a Magyar TáncSport Szakszövetség. Grazban megrendezték a felnőtt lányformációs világbajnokságot, ott a Super Girls begyűjtötte a negyedik világbajnoki címét, miután zsinórban harmadik alkalommal lett vb-győztes.

Utánpótlásban is taroltak a magyarok. Krakkóban a junior páros formációs világbajnokságon a Home alone csapat megvédte címét. Harkhovban a junior lányformáció is világbajnok lett, a Party Girls győzött, itt vb ezüstérmet gyűjtött be a Queen formáció. Ugyancsak Ukrajnában a junior párosoknál is magyar világbajnokot avattak, miután az Ancsák Attila, Ökrös Júlia kettős győzött, ezzel ők vezetik a világranglistát.

Közben a Világjátékokra készülő Andrea Silvestri, Váradi Martina páros a latin Eb-n versenyzett. Az olaszországi Cagliariban a többszörös magyar bajnok döntőbe jutott és negyedik lett, a másik magyar duó, Hidi Balázs és Kis Violetta a 20. helyet szerezte meg.

Zsámboki Marcell kiemelte, jó látni, hogy a pandémiás időszak nem sokat vett ki a magyar táncosokból. „Gyakorlatilag mindenki ott folytatta, ahol abbahagyta a világjárvány előtt. A Rock and Magic SE műhelymunkája kimagasló Lengyel Veronika irányításával. A latinpárosaink pedig ismét kitettek magukért. Tina és Andrea ezzel a negyedik helyezéssel búcsúztak az amatőr Európa-bajnokságoktól, nekik lesz még egy világbajnokságuk, de a Világjátékokon már profikként lépnek parkettre. A latin vb-re decemberben kerül sor, és nagyon várjuk új szakágunk, az olimpiai sportág break világbajnokságát, amely ugyancsak év végén lesz.” – nyilatkozta a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.

0 Tovább

Herczig: Aki harcol, az sérül…

A körülményekhez képest jól van a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős. A SKODA Rally Team Hungária párosa a második helyről várta a Rally Hungary, azaz az Európa-bajnokság magyar állomásának zárónapját, majd az első vasárnapi szakaszon kicsúszott, így feladta a versenyt. Herczig Norbert zúzódásokat szenvedett, Ferencz Ramón viszont bordatöréssel jelenleg is kórházban van.

„Abszolút elérhető volt az első hely a megítélésünk szerint. Nekivágtunk az első vasárnapi szakasznak. Előttünk többen is kicsúsztak az ominózus helyen, sajnos mi is belecsapódtunk a partoldalba” – emlékezett vissza Herczig Norbert.

Az autónak nem lett különösebb baja, de sajnos nagy volt a lassulás, és ezért voltak a sérülések is. Onnan már nem volt folytatás. Arrébb tettük az autót, ez sajnos benne van a mi sportunkban, aki harcol, az sérül. Elvittek megröntgezni minket, Ramónnak bordatörése van, őt megfigyelésre bent tartották a kórházban, nekem bordaközi izmok zúzódtak” – mondta Herczig. 

0 Tovább

Rali Eb – Egy felfokozott hangulatú hazai versenyen 2. helyen Herczigék

Ezüstérmes pozícióból várja a zárónapot a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros a Rally Hungary-n. Az Eb magyarországi állomásán az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantyin Alekszandrov kettős vezet.

„Nagyon jó volt a tempónk. Egy kis defektet leszámítva minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ott vesztettünk 25-30 másodpercet.” – kezdte értékelését a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Herczig Norbert megjegyezte: fantasztikus hangulatú versenyt bonyolítanak le Nyíregyházán és környékén.

„Ez egy nagyon-nagyon felfokozott hangulatú verseny. Sok nézővel. Az esetek többségében fegyelmezett szurkolókkal találkoztunk, egy kivételtől eltekintve, ez a mádi szakasz, ahol a nézők közel állnak a pályához. Innen is kérek mindenkit, hogy figyeljünk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak” – tette hozzá Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungária párosa egyébként a szombati versenynap első szakaszán kapták a defektet, de utána nagy felzárkózásba kezdtek. Többek között a negyedik gyorsaságit meg is nyerték.

A III. Rally Hungary vasárnap további 7 gyorsasági szakasszal folytatódik.

 

0 Tovább

Herczig Norbert: Ez nem Eb, ez inkább világbajnoki mezőny

Túl vagyunk a rali Európa-bajnokság Nyíregyházán és környékén zajló fordulójának prológján. A mezőnyben induló magyarok közül a legjobb időt a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros autózta a prológon, ők a nyolcadik helyen végeztek.

Herczig Norbert elmondta, hogy fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt beülni az autóba.

Kevés hang szűrődik be hozzánk, de ettől függetlenül maximálisan érezzük a közönséget. Az egészben az a legfelemelőbb, hogy hazai környezetben egy ilyen erős mezőnyben vághatunk neki az Eb-futamnak. Egyébként megjegyezném, ez nem is annyira Eb, ez inkább világbajnoki mezőnynek számít. Jót mentünk a prológon, de a verseny szombaton kezdődik” – mondta a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Szombaton hat gyorsaságival folytatódik a Rally Hungary Nyíregyházán és környékén.

0 Tovább

Akrobatikus rock and roll – Magyar arany Grazban

Aranyérmet nyertek a magyar szuperlányok akrobatikus rock and rollban! Esélyeshez méltó módon, meggyőző pontozással nyert a budapesti Rock and Magic Sportegyesület “The Szupergirls” nagyformációja hétvégén a Grazban megtartott akrobatikus rock and roll felnőtt női nagyformációs világbajnokságon.

A 2. és a 3. helyen két korábbi orosz világbajnok csapat, a Coolcats és a Charm végzett. A Robinson Crusoe témát feldolgozó produkcióval „rajt cél” győzelmet aratott a Lengyel Veronika, Tóth Bence, Dósa Márta edzők által irányított 16 fős nagyformáció.

 

A magyar akrobatikus rock and roll sikerét fokozza, hogy az ugyancsak Grazban megrendezett junior lányformációs Európa-bajnokságon szintén a Rock and Magic Se Party Girls csapata nyert a Diótörő témájú produkcióval, holott az első fordulóban még a harmadik helyen álltak.

A junior csapat két lány tagja ezzel párhuzamosan még páros világkupát is nyert. Junior párosban az Ökrös Júlia - Ancsák Attila páros, couple dance show kategóriában Pap Linda - Szoljár Zsombor (Step by Dance TSE).

A versenyszezon még közel sem ért véget, felnőtt női nagyformációs Európa-bajnokság és junior lányformációs VB-t is rendeznek még az idén, folytatódik a világkupa sorozat is, és a Magyar Bajnokság is hátra van még.

0 Tovább

Hegyi Eb – Elhunyt csapattulajdonosa előtt tisztelgett Nagy Norbert

Szomorú feladatot teljesített Nagy Norbert. Az újdonsült hegyi Európa-bajnoki összetett ezüstöt begyűjtő magyar autóversenyző egy felfutást vállalt a Bongó Emlékversenyen. 

Kavecz István, Bongó egy éve hunyt el, az ő tiszteletére és emlékére rendeztek egy versenyt a horvátországi Skradinban. 

„Nehéz volt autóba ülni, hiszen Bongó autójával, azzal a bizonyos BMW-vel mentem, amellyel korábban az ő támogatásával értem el sikereket.” – nyilatkozta Nagy Norbert. 

A magyar versenyző azóta megalapította a nagy Norbi Racing Team-et, amely egyre markánsabb nyomot hagy a magyar és a nemzetközi autóversenyeket jegyző térképen. A gokartosként induló Lantos Szabolcs ma már a Renault Twingo Kupában versenyzik, a csapat szakmai vezetője Nagy Norbert pedig a hegyi Eb-n az összetett ezüstérmet gyűjtötte be.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum