24. Magyar Kick-box Világkupa – Magyar bronzérem csapatban

Éremszerzés az első napon! A 24. Magyar Kick-box Világkupa nyitányán dobogóra álltak a csepeliek. A Halker-Király Team kick-boxosai ugyanis harmadikok lettek a felnőtt pointfighting csapatversenyen.

 

A budapesti BOK-csarnokban zajló Világkupa az esztendő legnagyobb létszámú és legrangosabb VK-ja. A világversenyen a hazai szakvezetés hasonlóan jó eredményeket vár, mint a fantasztikus sikerű novemberi világbajnokságon. A Nagy Henrietta, Busa Andrea, Veres Richárd, Veres Roland, Veres Alex és Rohonczi Jenő alkotta csapat az elődöntőben kikapott az olaszoktól, így a harmadik helyen zárt. A fináléban aztán a németek legyőzték az olaszokat.

Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke elmondta, minden a tervek szerint zajlott, és zajlik a szervezés terén. „Azt érzékeljük, hogy a kick-boxos társadalom szeret Budapestre jönni. Igaz, szervezőként igyekszünk minden egyes apró részletre figyelni. Bízom benne, hogy nem okozunk ezúttal sem csalódást” – mondta Galambos Péter.

A verseny egyik különlegessége, hogy a női egyenjogúság jegyében a WAKO kick-box világszervezet fennállása óta most először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása.

A budapesti VK-n harmincnyolc országból mintegy 2600 versenyző vesz részt.

0 Tovább

Összefogás az egyetemi sport fejlesztéséért

Május 18-án együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a felsőoktatási sport fejlesztése és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése érdekében a V4-es egyetemek Rektori Konferencia ülésén a Corvinus Egyetemen. 

 

A Magyar Rektori Konferencia 30. jubileumi ülésén, melynek a Budapesti Corvinus Egyetem adott otthont, Prof. Dr. Bódis József az MRK elnöke és Prof. Dr. Kiss Ádám a 111 éves MEFS elnöke együttműködési megállapodást írt alá, mely dokumentum tartalmazza az egyetemi sporttal kapcsolatos stratégiai és szakmai program legfontosabb kiindulási pontjait és alapköveit. 

Mind az MRK, mind a MEFS egyaránt magukénak érzik a sport, a minőségi testnevelés és a rendszeres testmozgás ügyének fontosságát, melyet legmagasabb szinten az ENSZ, az UNESCO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számos határozatában, útmutatójában és ajánlásában hangsúlyoz. A tudományosan alátámasztott javaslataik megjelennek mind a hazai jogszabályokban, a fontos hazai stratégiai dokumentumban is, valamint az Olimpiai Kartában és a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) küldetésnyilatkozatában is. Mindkét fél továbbra is együttműködik a hazai felsőoktatási intézményekkel és sportszövetségekkel egyeztetett Hajós Alfréd Tervben megfogalmazott célok megvalósítás érdekében, a felsőoktatási sport fejlesztésében és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az egyetemi-főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést, a hallgatói fizikai aktivitás növelését. A Felek célként tűzik ki, hogy 2020-ig legalább a felsőoktatási hallgatók 50%-a mozogjon életvitelszerűen a WHO által előírt minimális mértékben, azaz hetente legalább 150 percet. 

A Nemzeti Felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 11. §-ában kötelező egyetemi alapfeladatok között írja elő a hallgatók sporttevékenységének és — az egészségfejlesztést is beleértve — rendszeres testmozgásának biztosítását és megszervezését. Az állami ösztöndíjas hallgatók számára a törvény 81. §-a a sport- és szabadidős létesítmények ingyenes használatába adását írja elő. A jelen megállapodás az MRK és a MEFS azon közös törekvését tükrözi, hogy a jogszabályi előírások, és egyben az universitas évszázados eszmeisége érvényesülhessen a mindennapos gyakorlatban. 

Az együttműködési megállapodás kitért arra, hogy az egyetemi versenysport szerves és fontos része a hazai sportéletnek, az Universiadén, az egyetemi világbajnokságokon, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságokon (MEFOB-okon) való minél szélesebb körű és eredményesebb részvétel növeli a hallgatói sport elismertségét. Ehhez hozzájárul a felsőoktatásban tanuló olimpikonok, világszínvonalú versenysportolók mentorrendszere is, amelynek támogatását és minél hathatósabb működését fontosnak tartják. 

A Felek fontosnak tartják a felsőoktatási sportinfrastruktúra fejlesztését és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely ennek bővítésére, korszerűsítésére törekszik, tekintettel arra, hogy jelenleg átlagosan 30-40%-os az infrastruktúra ellátottság a felsőoktatásban, különösen alacsony ez Budapesten. 

A megállapodás egyik fontos pontja, hogy mindkét fél az UNESCO által szeptember 20-ára kijelölt Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (International Day of University Sports (IDUS)) magyarországi meghonosítása érdekében támogatja a hazai felsőoktatási intézményekben szervezendő intézményi sportnapok megtartását és ösztönzik tagjaikat arra, hogy a rektorok biztosítsák hallgatóiknak a részvétel lehetőségét. Az IDUS-t idén immár harmadik alkalommal rendezik meg országszerte az egyetemek a MEFS koordinálásával, melyre idén a budapesti központi helyszínre több tízezer hallgatót várnak sportolni és szórakozni. 

Az MRK 30. Jubileumi ülésén közel 170 rektor és kancellár vett részt, köztük lengyel, cseh, szlovén egyetemek rektorai, és tartottak előadásokat a felsőoktatás sajátosságairól országuk viszonylatában.

0 Tovább

Három magyar Eb-arany dinamikus lövészsportban

Kiemelkedően szerepelt a hatfős magyar dinamikus lövészsport csapat a hollandiai Winterswijk városában megrendezett Steel Challenge Európa-bajnokságon. Válogatottjaink összességében három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek.

 

 

A verseny legjobb ideje is magyar lövész nevéhez fűződik: az 55,07 másodpercet az egyéniben két aranyérmet nyert László Endre érte el.

 

A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség – amely május eleje óta a Nemzeti Versenysport Szövetség tagszervezete – immár nyolc éve rendez versenyeket, sőt, már Eb-nek is volt házigazdája. Sportolóink folyamatosan képviselik hazánkat a világ- és Európa-bajnokságokon.

 

Itt a versenyeken kettős kihívás elé állítják a lövészeket: nem elég pontosan lőni, szükség van a gyorsaságra is. Az győz, aki a leggyorsabban eltalálja a felállított célok mindegyikét. Az úgynevezett steel challenge viadalokon változó méretű és különböző távolságra elhelyezett fém célokra történik a lövészet.

 

Európa-bajnokság, a magyar eredmények:

 

Kis kaliberű pisztoly nyílt irányzék:

1. László Endre, 2. Kiss József, 3. Tanács Gábor, 24. Csabai Bernadett

 

Kis kaliberű pisztoly open: 

1. László Endre, …7. Kiss József, 11. Tanács Gábor

 

Nagy kaliberű pisztoly nyílt irányzék: 

2. Tanács Gábor, 4. Kiss József, 5. Miglécz Gyula, 12. Szarvas Péter

 

Lady összesített: 

3. Csabai Bernadett

 

Nagy kaliberű pisztoly open:

13. Miglécz Gyula, 29. Szarvas Péter

 

Nagy kaliberű pisztoly csapat:

1. Magyarország (Tanács Gábor, Kiss József, Miglécz Gyula)

 

Kis kaliberű pisztoly csapat:

2. Magyarország (László Endre, Kiss József, Tanács Gábor)

0 Tovább

A szövetségi kapitány szerint Nagy Mihály éremért küzdhet a vb-n is

Nagy Mihály egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte: jó úton halad a világbajnokságra való felkészülésben. A 79 kilogrammos szabadfogású birkózó az oroszországi Eb-n szerezte meg első érmét a felnőttek között, ha csak a világversenyeket vesszük alapul.

„Természetesen mindig úgy megy neki egy élsportoló egy világversenynek, hogy a lehető legjobbat kihozza majd magából, de számomra még mindig hihetetlen, hogy dobogóra álltam. Hívő keresztényként imádkoztam az Eb előtt, és örülök annak, hogy Isten megsegített” – mondta Nagy, aki vb-válogatók közül már kettőt megnyert, így biztosította a helyét a hazai rendezésű világbajnokságon induló csapatban, de a kvalifikációs versenyek nem voltak érzelemmentesek számára…

„A sors úgy hozta, hogy a testvéremmel, Nagy Péterrel döntőztem minkét válogatón, és mindkétszer én győztem. A testvéremmel egyébként jó a kapcsolatom. Együtt kezdtünk birkózni. Az elején mindkét fogásnemben versenyeztem, majd végül maradt a szabadfogás.” – nyilatkozta Nagy Mihály.

A két testvér közül Péter a fiatalabb, aki az U23-as mezőnyben birkózik idén.

A szabadfogású birkózók szövetségi kapitánya érmet várt Nagy Mihálytól az Eb-n. „Egyre jobb formában van, és úgy néz ki, hogy megtaláltuk a súlyát is, korábban nagyobb súlycsoportban volt. Reméltem, hogy a dobogón végez a kontinensbajnokságon, és bízom benne, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon is éremért küzdhet majd” – mondta Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Szombaton Kecskeméten rendezik meg a szabadfogású és női országos bajnokságot. Ott lesz a válogatott keret zöme, a friss kaszpijszki Eb-bronzérmes Nagy Mihály ezúttal a 79 helyett a 86 kilóba nevezett, így nem testvérével, Nagy Péterrel, hanem vélhetőleg a vb- és kétszeres Eb-3. Veréb Istvánnal kell majd megküzdenie az elsőségért.

0 Tovább

Az év egyik legrangosabb kick-box versenye lesz Budapesten a hétvégén

Az év egyik legrangosabb kick-box világversenyét rendezik péntektől vasárnapig Budapesten. A 24. Magyar Kick-box Világkupán hazai részről a tavaly őszi budapesti vb diadalainak a megismétlése a cél. A szövetség emellett a „tömegesítést” tűzte ki feladatul maga elé: hogy a sportágat űzők létszáma elérje a 10 ezer főt. A legújabb sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország elnyerte a 2019-es utánpótlás Eb megrendezését.

 

A BOK Sportcsarnokbeli verseny az esztendő legnagyobb létszámú és legrangosabb világkupája lesz, ráadásul mivel idén a felnőtteknek „csak” Európa-bajnokságot rendeznek, így gyakorlatilag az év legjelentősebb megmérettetése is egyben. A világkupán a szakvezetés hasonlóan jó eredményeket vár, mint a fantasztikus sikerű novemberi világbajnokságon.

 

„Nem lesz könnyű, mert ugyanúgy itt lesz a világelit, csak még nehezebb lesz nyerni, mert kategóriánként nemcsak egy versenyző indulhat egy országból, így az erős kick-box nemzetekből több klasszissal is szembekerülhetnek a mieink.” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

 

Az elmúlt időszak felkészülési viadalai azt bizonyítják, hogy a válogatottjaink jó formában vannak. A tavalyi vb legeredményesebb kick-boxosa, Veres Roland például mind a nyolc idei versenyén megnyerte a királykategóriának számító Grand Champion versenyszámot!

 

A világkupán pénteken mindhárom ringes szabályrendszerben – full-contact, low-kick és K1 – elkezdődnek a három napon át tartó küzdelmek, a tatamikon pedig a csapatversenyek mellett a kezdőbbek és a veteránok kapnak lehetőséget. Szombaton bekapcsolódnak a pointfighting szakág legjobbjai és a zenés formagyakorlat versenyzői is. A vasárnapi zárónapon pedig már tatamira lépnek a light-contact és a kick-light indulói is.

 

A verseny egyik különlegessége, hogy a női egyenjogúság jegyében a WAKO kick-box világszervezet fennállása óta most először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása.

 

10 ezer főre duzzasztanák a létszámot

 

A „tömegesítés” lett az egyik kulcsszó az elmúlt időszakban az MKBSZ háza táján. A szövetség ugyanis a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években – vázolta Király István alelnök, aki egyben az európai szervezet első alelnöke.

 

„A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk.” – jelentette ki Király István.

 

Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

 

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát. A fiatalok kontinensviadalának is főpróbájául szolgál a Világkupa, ahol az érintett korosztályokban is lesznek küzdelmek.

 

Az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a 2017-es világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály – kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így a különböző szakágakban összességében többezer fős gigamezőny várható.

 

A 2019-es utánpótlás Eb-t Győrben rendezik jövő augusztus végén.

0 Tovább

A DTM-legenda is elismerte Keszthelyi Vivien teljesítményét

Hatalmas megtiszteltetés érte Hockenheimben bő egy hete Keszthelyi Vivient, ugyanis a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM egyik legendás alakja, Ellen Lohr személyesen gratulált neki azt követően, hogy az Audi R8 LMS Cup nyitóhétvégéjének mindkét futamán a harmadik helyen ért célba.

“Mindkétszer, miután begurultunk a díjátadóra, odajött hozzám, elismerően beszélt a teljesítményemről, és sok sikert kívánt a jövőre nézve. Ez több szempontból is fantasztikus érzés számomra, hiszen ő egy igazi példakép, ráadásul úgymond az egyik nagy riválishoz, a Mercedes-családhoz tartozik, mégis teljes szívből gratulált nekem” – elevenítette fel a közelmúlt eseményeit a 17 éves magyar pilóta, aki a világ legfiatalabb női versenyzőjeként élete első GT-kategóriás futamait követően állhatott dobogóra. Az 53 éves Ellen Lohr mindmáig az egyetlen női pilóta, aki futamot tudott nyerni a DTM-ben, 1992. május 24-én Hockenheimben diadalmaskodott.

A magyar versenyző teljesítményét a német autógyár is elismerte, Chris Reinke, az Audi Sport vezetője mindkét futam előtt a rajtrácson látta el tanácsaival Keszthelyi Vivient, aki nemzetközi mezőnyben ért el kiváló teljesítményt.

A mezőny a hétvégén a Lausitzringen rajtol majd el, az összetett pontversenyt jelenleg az a Kris Heidorn vezet, aki tízéves rutinnal rendelkezik hasonló szériákban, hisz többek között a Porsche világkupában, illetve az ADAC GT Mastersben is versenyzett. Keszthelyi Vivien az összetettben is harmadik, hátránya mindössze két pont a lengyel Bartosz Paziewskivel szemben.

A lausitzringi hétvégét követően újabb két hét szünet következik, majd a Hungaroringen folytatódik a sorozat. A mogyoródi futam Keszthelyi Vivien számára természetesen különleges lesz, ugyanis hosszú idő után szerepelhet újra magyar közönség előtt. Ebből az alkalomból csapata több meglepetéssel is készül majd a magyar rajongók számára. (VRS Sport Group)

0 Tovább

Táncsport – Ötödik lett a magyar bajnok a hazai rendezésű Eb-n!

Andrea Silvestri és Váradi Martina pontszerző lett a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A magyar bajnok a 63 párost felvonultató mezőnyben bejutott a hatos döntőbe, és végül ötödik lett a Latintáncok Európa-bajnokságán, amelynek idén Debrecen adott otthont.

 

 A Silvestri-Váradi párosnak ez a legjobb Európa-bajnoki helyezése. A duó egyébként a több ezer párost nyilvántartó világranglistán is az ötödik helyet foglalja el.

A Főnix Csarnokban megrendezett kontinensbajnokságon az orosz Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno kettős szerezte meg az aranyérmet, a német színekben versenyző Marius-Andrei Balan és Khrystyna Moshenska, valamint az ugyancsak német Timur Imametdinov, Nina Bezzubova páros előtt.

A Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDSF) szabályrendszere szerint minden országból két párosnak van lehetősége kvalifikálnia magát az Európa-bajnokságra. Idén Váradi Martináékon kívül a Hidi Balázs, Kis Violetta kettős lépett parkettre magyar színekben a kontinensbajnokságon, és végül a 21. helyet szerezte meg.

0 Tovább

Sporttörténelmi sikerek a karate Eb-n

Két dobogós helyezéssel zárták a magyar versenyzők a Novi Sadban rendezett karate Európa-bajnokságot. A 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozásra készülő sportág kontinensviadalán a 75 kg-ban Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, a 67 kilósok küzdelmében Tadissi Martial harmadik lett. Az első ízben megrendezett para-karate Eb-n Csatári János a második helyet szerezte meg.



Sporttörténelmi sikereket hozott a 2018-as kontinensbajnokság a mieink számára. Korábban ugyanis még soha nem fordult elő, hogy magyar karatés Európa-bajnoki döntőt vívhasson, bronznál fényesebb érmet egyetlen versenyzőnk sem nyert. Hárspataki Gábor azonban a 75 kg-osok között négy győzelemmel bekerült a döntőbe, ráadásul úgy, hogy ellenfelei pontot sem tudtak csinálni rajta. Az MTK klasszisa a fináléban is jól küzdött, de ez nem volt elég az elmúlt másfél évtized kimagaslóan legjobb karate versenyzője, az azeri Agajev ellen. A korábbi tízszeres Európa-bajnok 2-1-re győzött, Hárspataki azonban – a múlt évi bronzérem után – Szerbiában is bizonyította, hogy súlycsoportjában a legjobbak közé tartozik.

"Szomorú vagyok és örülök is egyszerre. Szomorú azért, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal. És úgy érzem, hogy lesz majd ez még jobb is. Márcsak azért is, mert korábban voltam kilencedik, majd hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n, és most második. Remélem, ez a tendencia folytatódni fog. Ezúton is köszönöm mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a csodálatos eredmény összejött" – nyilatkozta a döntőt követően Hárspataki Gábor.

A 2013-as, öt bronzérmet hozott budapesti Eb-t leszámítva arra sem volt példa korábban, hogy sportolóink egynél több érmet szerezzenek karate Európa-bajnokságon. Novi Sadban viszont Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogóra állhatott. Az UTE versenyzője a 67-kg-ban szintén úgy jutott el a bronzmérkőzés lehetőségéig, hogy ellenfelei egyetlen pontot sem értek el vele szemben, az elődöntőben is csak 0-0-ás eredményt követően, bírói döntéssel kapott ki a későbbi győztes török Uygurtól. A harmadik helyért aztán korábbi vb-ezüstérmes karatésunk meggyőző teljesítménnyel 4-2-re verte az olasz Marescát, ezzel immár harmadszor állhatott kontinensviadalon a dobogó harmadik fokára.

A válogatott eredménye biztató a rövidesen kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

Az 53. Karate Európa-bajnokság keretein belül első ízben rendeztek Eb-t a para-karatésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe, és végeredményben - akárcsak a 2016-os linzi világbajnokságon - a második helyet szerezte meg: így ő lett hazánk első para-karate Eb-érmese. 

0 Tovább

Staicu Simona az Eb-re hajt

Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a Terep-Akadályfutó Szövetség

Staicu Simona elindult a terep-akadályfutó Európa-bajnoki selejtezőin. A klasszis célja, hogy kijusson a dániai – magyar szempontból – sporttörténelmi kontinensbajnokságra. A Terep-Akadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) 2017-es megalakulása után ugyanis ez lesz az első olyan Európa-bajnokság, amelyre a szervezet magyar versenyzőket delegálhat.

 

Staicu Simona a több mint 30 éves sportpályafutása során kimagasló eredményeket ért el futóként. Többek között junior világbajnoki címmel, 29 magyar bajnoki elsőséggel, 23 román bajnoki címmel büszkélkedhet. Tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak 2004-ben, Athénban ugyanis maratont futott. Háromszor nyert Jungfrau Marathont, egyszer Two Oceans Marathont, és háromszor ért célba a Pistoia-Abetone ultramartonon, nem beszélve a haza nagy futóversenyekről, ahol rendszerint dobogós helyezéseket ért el.

„Tavaly jött az ötlet, hogy elindulnék terep-akadályfutó viadalokon is, közben megalakult a sportág szövetsége is, így elkezdtem a felkészülést. Nagyon nem áll távol tőlem a sportág, hiszen iskolásként rendszeresen indultam katonai és tűzoltóversenyeken, ahol akadályokat kellett megmászni, bízom benne, hogy sikerül megszereznem az indulási jogot” – nyilatkozta Staicu Simona.

A TEFUTSZ a hazai versenyeken elért eredményeket összesítve, május végén dönt arról, hogy ki, vagy kik indulhatnak a június 29-i Európa-bajnokságon. Az esbjergi kontinensbajnokságon a tervek szerint a nők és a férfiak között is lesz magyar. Az Eb-n 3, 8 és 15 kilométeres távokon rendeznek versenyt.

A Terep-Akadályfutó Szövetség 2017-ben alakult, és az a célja, hogy a terep-akadályfutást minél népszerűbbé tegye. A szövetség egyébként rekordidő alatt érte el, hogy nemzetközileg is elismerjék: idén ugyanis az OCR Világszövetség (FISO) tagja lett a TEFUTSZ.

0 Tovább

Barka Emese: A szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…

Már a vb-re koncentrál a kaszpijszki bronzérmes

 

Barka Emese a folytonos küzdelem megszállottja. Az 57 kilogrammos birkózó egy bronzéremmel zárta az oroszországi Európa-bajnokságot, de számára az év főversenye a budapesti világbajnokság lesz. Nem tervez hosszú nyaralást, csak egy rövid olaszországi kikapcsolódásban lesz része.

 

 

Barka Emese az egyik olyan magyar válogatott birkózónk, aki érmet szerzett a kaszpijszki Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságra való felkészülése nem volt zökkenőmentes.

 

„A felkészülési versenyek ugyan jól sikerültek, de a csúcsforma még várat magára. Tavaly műtötték a vállam, amely lassan gyógyult, az Eb előtt pedig megreccsent a könyököm. Mindezek ellenére ott tudtam lenni a legjobbak között” – nyilatkozta Barka Emese, aki már a világbajnokságra koncentrál, így nem sok pihenőt tervez a nyáron. „Jön a magyar bajnokság, a felkészülési versenyek és edzőtáborok tömkelege. Egy rövid kikapcsolódást terveztünk a barátommal Olaszországban, ez az év a vb-re való felkészülésről szól.”

 

Az 57 kilós birkózó elmondta: imádja az állandó küzdelmet a szőnyegen. „Sokan kérdezik, hogy hogy tudom összeegyeztetni a nőiességet ezzel a férfias sporttal, nos, nekem nem okoz ez gondot. Véletlenül kerültem ebbe a világba, annak idején az öcsémet kísértem el edzésre, aztán ott ragadtam. A hétköznapjaimat természetesen nőként élem, de a szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…” – összegzett Barka Emese.

 

Az idei világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

0 Tovább

Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát. A fiatalok borítékolhatóan óriási létszámú kontinensviadalának főpróbájául szolgál a jövő hétvégi budapesti Világkupa, hiszen a május 18-20-án a BOK Sportcsarnokban sorra kerülő megmérettetésen az érintett utánpótlás korosztályokban is rendeznek küzdelmeket.

 

A tavaly novemberi budapesti felnőtt vb-t követően jövőre is világversenyt hoz hazánkba a kick-box – számolt be Király István, az MKBSZ alelnöke, aki egyben az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke. A sportvezető szerint az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály – kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így a különböző szakágakban összességében többezer fős gigamezőny várható.

Király István hangsúlyozta: a hazai szövetség célja, hogy a kick-box kiemelt sportággá váljon, és az újabb hazai rendezésű világverseny erősíti ezt a törekvést.

„A rendezők remélhetőleg ismét helyt tudnak majd állni és bebizonyítják, hogy a kick-box nemcsak az egyik legeredményesebb sportág itthon, hanem a sport, mint stratégiai ágazat egyik fő célkitűzéséhez illeszkedve újabb és újabb világversenyeket tud Magyarországra hozni, ezzel segítve a turizmust és a sportág népszerűsítését. Szeretnénk kiemelt sportággá válni, és azt gondoljuk, hogy az évenkénti világkupák mellett a mögöttünk álló világbajnokság és a jövő évi utánpótlás Eb megrendezése is jó ajánlólevél ehhez.” – nyilatkozta az alelnök.

Király István arról is beszélt, hogy a szövetség a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években.

„A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk.”

A 2019-es utánpótlás Eb-t Győrben rendezik jövő év augusztus végén. A magyar fiatalok a legutóbbi, 2017-es szkopjei kontinensviadalon 20 arany-, 22 ezüst- és 30 bronzéremmel minden idők legjobb szereplését produkálták.

0 Tovább

Ismét a Volvo Ocean Race élén a MAPFRE csapat!

A Volvo Ocean Race 8. szakasza május 8-án ért véget, a MAPFRE csapat elképesztő győzelmével. A négy óceánt, hat kontinenst és 12 nagyvárost érintő földkerülő vitorlásverseny rangsorában a spanyol csapat így összesítettben ismét az első helyre került.

A 2017/2018-as verseny összesen 11 szakaszból áll, amelynek során az egymással versengő hét csapatnak 45.000 tengeri mérföldet kell megtennie, 4 óceánt, 6 földrészt és 12 nagyvárost érintve. A 8. szakasz a brazil Itajaí városától indult, és egészen az Amerikai Egyesült Államokban, Rhode Island-en található Newport városáig tartott. Május 8-án, 10 óra 44 perc 29 másodperckor, 5700 tengeri mérföld megtétele után, 15 nap 17 óra 44 perc 29 másodperc vitorlázás után a spanyol MAPFRE csapat ért elsőként célba.

Elképesztő, ahogyan a MAPFRE az utolsó 24 órában teljesített, hiszen hétfőn – amikor már csak 300 tengeri mérföld volt hátra – a spanyol csapat még az 5. helyen állt. Kedden reggelre viszont Xabi Fernandez csapata az élre tört, a Team Brunel, a Dongfeng Race Team és a Vestas 11th Hour Racing csapatokat maguk mögé szorítva. Még 500 méterre a céltól is fej fej mellett haladt a MAPFRE és a Team Brunel, végül 1 perc 1 másodperc különbséggel szelte át a célvonalat a MAPFRE.

„Ez hihetetlen” – nyilatkozta a skipper Xabi Fernandez pillanatokkal a célba érés után. „Nem is lehetnék ennél boldogabb. Mindig reménykedtünk, hogy előrébb kerülünk egy kicsit, de őszintén szólva mi magunk sem számítottunk rá, hogy megnyerjük ezt a szakaszt, szóval nagyon boldogok vagyunk. Tegnap éjjel elképesztő volt, ahogy minden összeállt, és ahogy mindenki a fedélzeten hihetetlen munkát végzett.”

A MAPFRE bravúros győzelme nagy hatással van az egész versenyre, hiszen így az összesített rangsorban megelőzték a Dongfeng csapatot, jelenleg 3 ponttal vezetve. Egy ilyen kihívásokban bővelkedő versenyen a szakértelem és az elhivatottság mellett kulcsfontosságú tényező a megfelelő felszerelés és ruházat, amelyet a MAPFRE számára a Helly Hansen biztosít.

0 Tovább

Krajcsák: Sporttörténelmet írtunk!

Krajcsák Márk szerint egy álom vált valóra Wroclawban. A magyar férfi válogatott ugyanis bejutott az elitkörbe a Lengyelországban megrendezett fallabda csapat Európa-bajnokságon.

 

A magyar csapat szövetségi kapitánya és játékosa elmondta: sporttörténelmet írtak ezen a kontinensbajnokságon.

„Sokadik Európa-bajnokságom volt a mostani, titkon mindig reménykedtünk, hogy sikerülhet, de ezúttal minden összejött. Jó csapat állt össze, és arra buzdítottam mindenkit, hogy higgyen magában, és a csapatban” – mondta Krajcsák Márk.

A Farkas Balázs, Krajcsák Márk, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Kamocsai Bendegúz, Török András alkotta nemzeti együttes ezüstérmes lett a II. divízióban, így 2019-ben az angliai kontinensbajnokságon a legjobb nyolc válogatott között szerepelhet.

0 Tovább

Karatés ezüstérem a Gymnasiadén

Baranyi Zsófia jóvoltából ezüstéremmel erősítették a magyar Gymnasiade csapatot a karatésok. A fiatalok marokkói multisport-eseményén az MTK versenyzője az 59 kg-os súlycsoportban küzdelemben lett második.

 

A Papp Miklós edző vezette háromfős magyar karatés küldöttség szerdán utazott a Gymnasiade helyszínére, ahol csütörtökön a mérlegelés és egy edzés szerepelt a programban. 

A Gymnasiade karate versenye színvonalas csatákat hozott. A pénteki selejtezők során Baranyi Zsófia 4-0-ra verte belga, majd 8-0-ra román ellenfelét, ezzel bejutott a döntőbe. A szombati fináléban aztán szoros mérkőzésen, 4-3-ra kikapott a marokkói versenyzőtől, így a tavalyi korosztályos Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a dobogó második fokára állhatott fel. 

A másik két magyar sportoló közül a 61 kg-os Botos Botond bírói döntéssel maradt alul egy ukrán versenyzővel szemben. Kapdebo Botondot algériai rivális állította meg. A 76 kilós súlycsoportban indult magyarnak ezután lehetősége volt még kiharcolni a bronzérmet, azonban a helyosztón nem bírt tajvani ellenfelével.

Papp Miklós edző értékelése szerint összességében mindhárom magyar jól teljesített. Csapatunk számára a verseny befejeződött, így a karatésok a folytatásban - egy kis városnézés mellett - kilátogatnak majd a többi sportág magyar résztvevőinek szurkolni.

0 Tovább

Kick-box Világkupa a női egyenjogúság jegyében

A május 18-20-án Budapesten sorra kerülő kick-box Világkupa nemcsak a sportág idei legnagyobb  és legrangosabb Világkupája lesz, de több más különlegességgel is szolgál. Ezek egyike, hogy a WAKO kick-box világszervezet fennállása óta most először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása.

 


A BOK Csarnokban sorra kerülő eseményre várhatóan még a tavalyi nagysikerű budapesti kick-box világbajnokságnál is több sportoló érkezik: a szervezők 40 országból legalább 1800 sportoló indulására számítanak. A Magyarországon immár 24. alkalommal megrendezendő Világkupa sportágtörténelmi lesz a pénzdíjazás szempontjából is: a legjobban szereplő hölgyek ugyanakkora összeget vihetnek haza, mint az erősebb nem képviselői.

Mórádi Zsolt, aki tíz világbajnoki aranyával a sportág történetének legeredményesebb versenyzője – ebből kettőt a novemberi vb-n gyűjtött be –, ezúttal a szervezőbizottság egyik tagja lesz. A klasszis sportoló elárulta: a szexuális zaklatási világbotrányt követően döntöttek úgy, hogy a kiemeltté teszik a női egyenjogúságot.

"Nagyjából a budapesti világbajnokság után csúcsosodtak ki ezek a zaklatási ügyek, majd jött a metoo-kampány, igazából ezek adták az ötletet. Ráadásul több sportágban volt korábban arra példa, hogy mennyivel másképp kezelik a nőket a sportban is. Mi is gesztust akartunk tenni azzal, hogy egy szintre emeljük a sportolókat. Így aztán amikor vége lett a világbajnokságnak, és a szervező bizottság nekifogott a Világkupa előkészületeinek, nem is volt kérdés, hogy ez lesz az egyik kezdeményezés, amit megvalósítunk." – nyilatkozta Mórádi Zsolt.


A budapesti Világkupán így a férfiakkal egyenlő díjazásban részesül a pointfighting, a low-kick és a K1 szakágak valamennyi felnőtt női súlycsoportgyőztese, akárcsak a kick-light és a light-contact szabályrendszerek legjobb hölgyversenyzői és a győztes light-contactos csapat. A dicsőség mellett szintén jut pénzdíj a zenés formagyakorlat legkiválóbb női résztvevőjének, a full-contactos aranyérmeseknek, valamint annak a kick-boxos hölgynek, aki megnyeri az úgynevezett Grand Champion versenyszámot (ahol a pointfighting súlycsoportok első helyezettjei küzdhetnek meg egymással).

0 Tovább

Keszthelyi Vivien a Nagy Futam legnagyobb külföldi sztárjaival együtt szerepelt Budapesten

Az elmúlt hónapban egyetlen, párórás budapesti hazalátogatást leszámítva Keszthelyi Vivien folyamatosan külföldön tartózkodott és többek között az Audi Sport versenyzőakadémiáján készült a néhány napon belül rajtoló szezonra. A hétvégét azonban itthon töltötte, s a német autógyár, valamint a Red Bull jóvoltából a legnagyobb sztárokkal együtt vett részt kedden a Nagy Futamon: az eseményen a szurkolók mellett a Forma-1-es Max Verstappennel és a DTM-bajnok René Rasttal töltött néhány órát a magyar pilóta.

A három autóversenyző jól ismeri egymást, a közelmúltban több alkalommal is találkoztak: Max Verstappen, a Red Bull 20 éves holland versenyzője tavaly a Magyar Nagydíjon is a közös támogatójuknak köszönhetően a boxban látta vendégül Keszthelyi Vivient. René Rastnak azon túl, hogy márkatársa a magyar pilóta, tavaly gyakorlatilag végig azonos helyszíneken versenyeztek, ugyanis az Audi Sport TT Cup mezőnyének egy kivétellel ugyanúgy a DTM-es helyszíneken volt futama, s így lesz ez idén, az Audi R8 Cupban is. A két Audis pilóta csütörtöktől már Hockenheimben kőröz a szabadedzéseken, éppen ezért Budapestről együtt indulnak el Németországba.

Keszthelyi Vivien idén szintet lépve a világ legfiatalabb női pilótájaként folytathatja egyedülállónak mondható pályafutását GT- (Nagy túraautó) szériában: az Audi R8 LMS GT Cup során összesen 12 versenyen, hétvégénként két időmérőn és két teljes értékű futamon versengenek majd a pilóták,

A széria a hétvégén Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban Magyarországra érkezik – Keszthelyi Vivien nem sokkal ezután vendégként hazatér a kamion Eb mogyoródi hétvégéjére - majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül sor. (VRS SPort)

0 Tovább

Birkózó Eb – Érmet remél a női kapitány

Éremben bízik a női birkózók szövetségi kapitány a kaszpijszki Európa-bajnokságon. Ritter Árpád a Digi Sportnak az elutazás előtt elmondta: minimum egy érmet és pontszerző helyet vár a lányoktól.

birkózás

„Minden lánynak van esélye arra, hogy meccseket nyerjen. Ha két-három meccset tudnak győzni, akkor már szinte éremért csatáznak majd, de én azzal már elégedett lennék, ha lenne egy érmünk és egy pontszerző helyünk” – nyilatkozta Ritter Árpád, aki versenyzőként korábban kétszer nyert Európa-bajnokságot és vb-ezüstérmet is szerzett.

A 76 kilogrammos Németh Zsanett elmondta, érmet szeretne szerezni Oroszországban. „Néztem a mezőnyt, nagyon kemény lesz, rengeteg vb-, Eb-helyezett van a súlycsoportomban, de úgy gondolom, hogy egy jó birkózással ismét szerezhetek érmet az Európa-bajnokságon”- összegzett Németh Zsanett.

birkózás

A kaszpijszki Eb-n induló női csapat:

Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (57 kg), Sleisz Gabriella (65 kg), Németh Zsanett (76 kg).

0 Tovább

Szumó Eb – Szilágyi a felnőttek között is bronzérmes

Utánpótlás Eb-t rendezhet Magyarország

Szilágyi Erik fantasztikus versenyzéssel Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a szumó Európa-bajnokságon. A mindössze 17 éves fiatal tehetség ezúttal a felnőttek 92 kilogrammos kategóriájában állhatott a dobogóra. Rovnyai János tanítványa a plovdivi kontinensbajnokságon – a felnőttek között megszerzett bronzérme mellett – az U21-es korosztályban egyéniben és csapatban, valamint az U23-asok mezőnyében csapatban is bronzérmes lett, így a magyar válogatott legeredményesebb szumósaként, négy éremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

 

A magyar küldöttség – az U21-es és az U23-as korosztályt is beleszámolva – két arannyal, egy ezüsttel és hét bronzéremmel zárta a kontinenstornát Bulgáriában, ahol több értékes pontszerző helyezést is elértek a magyar szumósok.

Jövőre Eb-t rendez Magyarország

A Plovdivban megrendezett Európa-bajnokságon az Európai Szumó Szövetség megtartotta soron következő közgyűlését, ahol több világverseny helyszínéről is döntött. Ennek értelmében 2019-ben utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország. „Budapest-Szigetszentmiklós helyszínnel megpályáztuk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok Európa-bajnokságát, amelyet elnyertünk, így jövő október végén mi lehetünk az utánpótlás kontinensbajnokság házigazdái” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki az Európai Szumó Szövetség alelnöke is egyben.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek