Teke BL - Jól kezdte a negyeddöntőt a Rákoshegy és a Szeged!

Előnyben a Szeged és a Rákoshegy a tekézők Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A férfiaknál az Alabárdos-Szeged hazai pályán az olasz Neumarkt csapatát fogadta és 6-2-re győzött, így nagy lépést tett a Final Four felé.

 

A legrangosabb kupasorozatban a férfiaknál versenyben van még a Répcelak is, amely hátrányba került a negyeddöntő első meccsén, miután idegenben 6,5-1,5-re kikapott a német Zerbst együttesétől.

A nőknél szoros meccset vívott, és nyert a Rákoshegyi VSE. A magyar csapat 5-3-ra verte a szlovén Celjét.

A Bajnokok Ligája négyes döntőjét április elején rendezik meg a szlovákiai Zólyombrézón (Podbrezova).

0 Tovább

A második Buda Open következik

 Jön a II. Buda Open! A rangos nemzetközi táncversenyt április 29-én és 30-án rendezik meg Budaörsön. A verseny tavaly debütált nagy sikerrel, akkor az összes kategóriában közel 400 páros vett részt. A szervezők célja, hogy a tavalyihoz hasonló mezőny szórakoztassa a városi sportcsarnok közönségét Budaörsön.

 

Összeállt a pontozók listája, a két nap alatt 15 országból érkeznek a zsűri tagjai. A nevezést is megnyitottuk, már egy-két magyar páros regisztrált is, de van nevezés például Norvégiából is. A jegyárusítás februárban indul” – mondta Szedlay Gyöngyi a verseny egyik főszervezője a Buda Open sajtócsapatának.

A szervezők információi szerint a Buda Openre ellátogatnak más sportágak kiválóságai is. „Idén Világjátékokat rendeznek, amely a nem olimpiai sportágak – így többek között a táncsport – seregszemléje. A terveink szerint a Buda Openen több nem olimpiai sportág versenyzője is ott lesz nézőként, ezzel mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen szurkoljanak a magyaroknak a Világjátékokon, de természetesen az ötkarikás sportágak kiválóságaival is találkozhatnak a nézők, no meg sok-sok fantasztikus táncossal ” – hangsúlyozta Sándor Zoltán, a szervező bizottság vezetője.

 

0 Tovább

Miami VK - Vadnai Jonatán az 5. helyen áll

 Két futam után az élmezőnyben van Vadnai Jonatán a Laser Standard hajóosztályban! Az év első Világkupáján indult Vadnai Benjamin is, az ő pozíciója egyelőre nem annyira előkelő. A riói olimpiát is megjárt versenyzőt ugyanis korai rajt miatt kizárták a második futamból, így ő most az 57. helyről várhatja a folytatást.

 

 

Az élen az észt Karl-Martin Rammo áll, megelőzve a brit Nick Thompsont, az argentin Tomas Pellejerót, a német Philipp Buhlt és Vadnai Jonatánt.

 

Erre a Világkupára azok kaptak meghívást, aki a világranglistán a legjobb 60 között vannak, így erős mezőnynek mondható. Kifejezetten jónak tartom Vadnai Jonatán kezdését, Benjamin pedig még sokat javíthat”. Mondta Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere.

0 Tovább

Továbbra is Galambos Péter kick-boxosok elnöke!

Galambos Péter maradt a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke. A sportvezetőt és az eddigi három alelnököt, Király Istvánt, Juhász Gábort és Katona Attilát ugyanis ismét megválasztotta a sportág közgyűlése. A budapesti eseményen döntöttek a 17 fős elnökségről is.

A sportág irányítóinak megbízatása négy évre szól. Galambos Pétert legutóbb a négy éves ciklus közben, 2015-ben választották meg a szövetség élére, amikor dr. Leyrer Richárd tragikus halála miatt megüresedett az elnöki szék.

„Gyakorlatilag a hazai szövetség megalakulása óta a 2015-ös megválasztásomig alelnökként dolgoztam a legeredményesebb magyar nem olimpiai sportágban. Hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is a magyar kick-boxért tevékenykedni” – mondta megválasztása után Galambos Péter.

A magyar kick-boxosok számára a 2017-es év kiemelt fontosságú, hiszen májusban Világkupát, novemberben pedig Világbajnokságot rendez Magyarország.

„A közös cél az, hogy ezeket a világversenyeket házigazdaként úgy bonyolítsuk le, hogy a válogatott tovább öregbítse a magyar sport hírnevét. Éppen ezért hamarosan az elnökség megválasztja a szövetségi kapitányokat, akiknek egész éves szakmai programot kell letenniük az asztalra. A Vk-n és a vb-n kívül már a 2018-as Harcművészek Világjátékára (Combat Games) is készülünk, ahol folytatni szeretnénk jó hagyományunkat. Az első kettőn is részt vettünk, és minimum egy aranyéremmel tértünk haza mindkét alkalommal” – tette hozzá az újraválasztott elnök.

A kick-box sportág világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, illetve a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat.

0 Tovább

Jönnek a legjobb táncosok!

Folyamatos a jegyértékesítés a magyar bajnokságokra. 2017. február 4-5-én és február 18-19-én rendezi meg a Magyar TáncSport Szakszövetség a TáncSport Magyar Bajnokságokat és a Hungarian Dance Opent. A helyszín harmadik alkalommal lesz Szigetszentmiklós – írja a tanchirek.info.

Ezen a magyar bajnokságon mutatkozik be egy kategória. „A magyar bajnokságok történetében először rendezünk lányformációs versenyt, amely a sportág szabadidős válfajában már bizonyított. Egyébként szépen fogynak a jegyek, a parkett szélén található VIP férőhelyeket hamar elkapkodták” – mondta Jenei Éva, a Magyar TáncSport Szakszövetség versenytánc szakág versenysportjáért felelős elnökségi tagja. 

A verseny honlapjára folyamatosan kerülnek fel az új információk. Elővételben ebben az évben is a Ticketportál jegyirodáiban és weboldalán vásárolhatóak meg a belépők.

0 Tovább

Tekesport - Kiss bronzérmes lett a szegedi nemzetközi A-kategóriás versenyen

Kiss Tamás bronzérmet szerzett az év első világranglista versenyén, amelyet Szegeden rendeztek meg.

A férfi tekézők számára hagyományosan a Tisza-parti városban kezdődik az év, a nemzetközi A-kategóriás világranglista versennyel, amelyen idén százhatvanhatan indultak. A mezőnyben 13 világbajnok gurított. Az aranyérmet végül a szerbiai Bárány Csongor nyerte meg. Kiss az elődöntőben a szerb Kujundžić Alentől kapott ki. A szerb játékos a fináléban aztán alul maradt Báránnyal szemben.

„Külön öröm számomra, hogy szép számú amatőr versenyző is részt vett a viadalon, és elégedettséggel tölt el az is, hogy a legjobb 16 közé hat szegedi játékosunk is bejutott, sőt, Igor személyében dobogós tekézőnk is volt, hiszen Kovacic is Szegeden tekézik” – összegzett Karsai Ferenc főszervező, aki egyben az Alabárdos-Szeged elnöke is.

15. BB Mentor-kupa, dobogósok:

1. Bárány Csongor (Szerbia)

2. Kujundžić Alen (Szerbia)

3. Kiss Tamás (Magyarország)

3. Igor Kovacic (Szerbia)

 

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

A kutyák is ajándékot kapnak a Mecsekben

A Mecsekben ismét kutyás túrát szerveznek. A január 22-i esemény része a Magyar Szabadidősport Szövetség által elindított téli sportokat és mozgásformákat népszerűsítő kampánynak.

A Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség minden évszakban rendez kutyás túrát, és ez idén januárban sem marad el. „Igyekszünk mindenre figyelni. A kutyák miatt szakember is csatlakozik hozzánk, ugyanis a 10 kilométeres túrán velünk tart egy kutyagondnok is. Közel 60 kutyát kell majd kordában tartani, de általában ezek az állatok önfeledten végigszaladgálják a távot” – mondja Papp Csaba, a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke, aki hozzátette, hogy a kutyusok is kapnak ajándékot a rendezvényen. A szervezők külön figyelnek a környezet tisztaságának megóvására, a gazdik kutyaürülék gyűjtő zacskót is kapnak. A túra Abaligetről indul január 22-én reggel.

Január 21-én, szombaton, a jeges sportágak szerelmesei mozoghatnak Újpesten. Az önkormányzat melletti jégpályán megrendezik a Moccanj! elnevezésű sorozat téli állomását, amellyel a szervezők szintén kapcsolódnak a Magyar Szabadidősport Szövetség által elindított téli sportok népszerűsítési akciójához. A jégpályán 1000 fő részvételére számítanak – tudtuk meg Szabó László főszervezőtől. Lesz szabadkorcsolyázás, valamint megrendezik a Moccanj! ötpróbát is.

 

0 Tovább

Érdi Mária a kamerák kereszttüzében

Érdi Mária bejárta a közszolgálati médiát csütörtökön. A vitorlázó előbb az M1 Ma reggel adásának vendége volt, majd ugyanazon a napon az M4 Sport képernyőjén is felbukkant. 

A képekre kattintva megnézhetők az interjúk:

Az M1-es stúdióbeszélgetés 6:36-nál indul

Az M4-es interjú 4:20-nál indul

0 Tovább

Egy magyar vb-bronzérmet biztosan ünnepelhetünk a budapesti világbajnokságon

Sikeres országos bajnokságon vannak túl a magyar szkander kiválóságai. Közben kiderült, hogy a legutóbbi vb-n 4. helyezett Bogdán Róbert megkapja a kategóriája világbajnoki bronzérmét, mert az egyik előtte végző versenyzőt doppingvétség miatt megfosztották dobogós helyezésétől.

 

A szkandereseknél megrendezték az év első országos bajnokságát, amelynek a kecskeméti Malom Központ adott otthont. A rekordlétszámú mezőnyben osztrák válogatottak is indultak – tájékoztatott a Magyar Szkander Szövetség. Az ob-n a magyarok ezzel a versennyel is értékes kvalifikációs pontokat szerezhettek a szeptemberi világbajnokságra, amelyet Budapesten rendeznek meg. A válogatott keret tagjai közül többen jó formában vannak: Barzsó Henrietta a 65 kilósok között jobbal és ballal is, Ivánffy Brigitta pedig a +65 kilogrammos súlycsoportban lett országos bajnok mindkét kézzel. A férfiaknál többek között Kovács Péter diadalmaskodott, miután a +95 kilósok között mindkét kézzel országos bajnoki címet nyert.

Egy világbajnoki bronzérem már biztosra vehető az ősszel Budapesten megrendezendő szkander vb-n. Igaz, ennek a harmadik helyezésnek a története a 2016-os bulgáriai világbajnokságon kezdődött, ahol Bogdán Róbert (masters 90 kg) negyedikként zárt bal kézzel, de a vb-n az az egyik előtte végzett versenyző szervezetében dopping nyomaira bukkantak, így törölték helyezését. „Robi a bronzérmét az idei világbajnokságon veheti át. A vb-előkészületek jól haladnak, 50-55 ország 1500 versenyzőjét várjuk szeptember 5. és 10. között a MOM Sportközpontba” – nyilatkozta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is egyben.

 

0 Tovább

TáncSport Magyar Bajnokságok 2017 - Hamarosan eldől, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon

 Jön az év legrangosabb hazai bajnokságsorozata a táncsportban. A TáncSport Magyar Bajnokságok négy versenynapján az ország minden részéről érkező párosok és formációs csapatok standard és latin-amerikai táncokban, valamint tíztáncban szállnak versenybe a különböző kategóriák magyar bajnoki címéért. A győztesek képviselhetik a magyar színeket a világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon. A szervezők tájékoztatása szerint a bajnokságok február 4-én kezdődnek a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban, majd 5-én folytatódnak. A második hétvégén (február 18 -19.) a magyar bajnokságokon kívül lebonyolítják a WDSF Hungarian Dance Open versenyeit is. A szigetszentmiklósi parketten láthatja a közönség a két Világjátékok-kerettag párost is. Az amatőr latintáncok kategóriájában az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettősnek, valamint a profi standard mezőnyben a László Csaba, Páli Viktória párosnak jó esélye van a címvédésre. A magyar bajnokságok évről évre a magyar táncsport egyik legnagyobb ünnepének számít. Az utóbbi években a Magyar TáncSport Szakszövetség a bajnoki sorozaton kívül a Hungarian Dance Open megrendezésével hagyományt teremtett. Ezen a versenyen nemzetközi mezőnyben is lehetőségük van a magyar pároknak parkettre lépni.

 

A 2017-es év első nemzetközi versenyhétvégéje egyébként jól indult a magyaroknak. A Madridban megrendezett WDSF Openen Andrea Silvestri és Váradi Martina bejutott a latin döntőbe és ezüstérmet szerzett. Ugyancsak második lett Spanyolországban Sorin Neagu és Elek Réka (U21 standardtáncok) és a Süttő Roland, Tombácz Anikó duó (Profi Latin Open). Veronában Balogh Csongor és Szabó Anita győzött a Senior I. Standard Openen, ugyanitt az Ifjúsági Standard Open mezőnyben Sulyán Bálint és Bálint Nikoletta a dobogó második fokára állhatott fel.

További hírek és jegyinformációk a magyar bajnokságokkal kapcsolatban a http://www.tancmb.com/ oldalon olvashatók.

 

0 Tovább

Téli sportos rendezvények a Magyar Szabadidősport Szövetségnél

A Magyar Szabadidősport Szövetség téli sportokat népszerűsítő akcióba kezdett! A kampány egészen március 15-ig tart. Az események Budapesten és több vidéki helyszínen zajlanak.

„Jó azt látni, hogy a hideg ellenére is rengetegen mozdulnak, és mozdultak meg a kampánynak köszönhetően. Nem volt olyan hétvége a rendkívüli hideg ellenére sem, hogy ne mentek volna emberek ezrei túrázni, korcsolyázni, szánkózni. Ez az idei első nagy rendezvénysorozatunk” – mondta Salga Péter.

Téli sportos megmozdulásokat többek között Pécsett, Abaligeten, Szentlőrincen, a Kőrösök vidékén, Szeghalmon, Békéscsabán, Gyulán, Cegléden és Budapesten rendeznek. A kínálatban a téli sportok mellett helyenként teremsportokat is kínálnak a szervezők.

Események:

január 22. - Abaliget, Nyugat-Mecsek - gyalogtúra

január 22. - Békéscsaba és környéke - kerékpár

január 24. - Szeghalom és környéke - Nordic Walking

február 11. - Pécs, Műjégpálya - korcsolyázás

február 11. - Cegléd - tájékozódási túra, tájfutás, nowathlon, kerékpártúra, labdarúgás, sorversenyek

február 12. - Mecsek - nordic walking, gyalogtúra

február 18. - Biharugra-Körösnagyharsány-Körösszakál - gyaloglás

március 4. - Csongrád, Ifjúsági Ház - kerékpározás, futás, zenés gimnasztika

március 4. - Makó, Maros-part - nordic walking

március 4. - Szentlőrinc, Malomfitness - bowling, fallabda, fitness foglalkozások, gyermekjátszóház, footbal, cardio - és konditerem, biliárd, pingpong, nordic walking, túra

március 13. - Pécs, Közép-Mecsek - gyalogtúra

március 15. - Mezőberény és környéke - gyaloglás

0 Tovább

Olimpiai lázban égnek a magyar kick-boxosok

Eredményes éven vannak túl a magyar kick-boxosok. A sportág hazai szövetségének szervezésében gálavacsorán köszöntötték a 2016-os esztendő legjobb versenyzőit, edzőit. Tavaly a magyar kick-boxosok a felnőtt Európa-bajnokságokon összesen kilenc aranyérmet szereztek, míg az utánpótlás világbajnokságról tizennyolc arannyal tértek haza. Emellett számos ezüst- és bronzéremmel gazdagodott a sportág. 2017-ben hasonló sikerekre készülnek a válogatottak, ráadásul ősszel Budapest adhat otthont a világbajnokságnak, de a vb előtt, májusban, Világkupát rendez a magyar főváros, ahol várhatóan 3000 versenyző indul majd.

 

Galambos Péter szerint a magyar kick-box ereje a tehetségeken túl a világszínvonalú edzői gárdában rejlik. „Ezek az edzők nem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan képzik magukat. A szakembereink a győzni tudást világversenyről világversenyre mindig érvényesíteni tudják. Szerintem ezért vagyunk ott ebben a sportágban a világ élvonalában” – összegzett a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke, aki a közelmúltban megalakult Nemzeti Versenysportok Szövetségének alelnöke lett.

„Most már 12 éve Magyarországon a kick-box a legeredményesebb sportág a nem olimpiai mezőnyben. Teljes mellszélességgel támogatjuk a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, szerintünk Budapest méltó helyszíne lehet a játékoknak, és célunk, hogy ha a főváros olimpiát rendezhet, akkor a kick-box bemutatkozhasson Budapesten, hiszen a rendező város mindig behozhat sportágakat az olimpia programjába. ” – tette hozzá Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, aki annak a csepeli Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémiának is az elnöke, amely 2016-ban 14 utánpótlás világbajnoki arany és kilenc felnőtt Európa-bajnoki aranyérem megszerzésével immáron 11. éve a legeredményesebb klubcsapat a világon.

A kick-box sportág világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, illetve a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat.

0 Tovább

Érdi Mária európai csapatra vágyik

Érdi Mária legmozgalmasabb szezonján van túl. A magyar vitorlázó kiválóan szerepelt a tavalyi versenyeken, olimpiai kvótát szerzett, és Rióban futamot is nyert többek között.

A fiatal tehetség a Szelek Szárnya online vitorlás magazinnak adott interjújában értékelte a sikeres 2016-os évet, valamint kitért arra is, hogy az év utolsó versenye, az ifjúsági világbajnokság nem a terveknek megfelelően alakult. Az interjúból kiderül az is, hogy továbbra is szeretne ausztrál edzőjével együtt dolgozni. Érdi hozzátette, szüksége lenne egy európai csapatra, akikkel folyamatosan edzhetne.

Érdi elképesztő eredményeket ért el: ifjúsági világbajnokként, senkitől sem várva kvalifikálta magát az olimpiára. Ezek után azonban nem pihent, hanem több mint két hónapot töltött Ausztráliában csak azért, hogy jobb legyen a sebessége.

Az idei tervei között szerepel az, hogy nyerni szeretne az U21-es világbajnokságon, a felnőttek között a TOP10-et célozta meg, és jó eredményeket szeretne elérni a Világkupa-sorozaton.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek