Hat bronzérmet szereztek a magyar szumósok a Krotoszynban zajló Európa-bajnokság szombati versenynapján. A Magyar Szumó Szakszövetség információi szerint harmadik lett Márai Csenge (55 kg), Baljer Kitti (60 kg), Berta Mike (70 kg), Molnár Tamás (115 kg), Végh Richárd (100 kg) és Végh Artúr (+115 kg).

Az érmeken túl további pontszerző helyeket gyűjtöttek be a magyarok, többek között a vb-re és a Küzdősportok Világjátékára készülő Pap Arnold (+115 kg) és Buzás Patrik (85 kg) is ötödik lett.

A világbajnokságnak Tokió, a Küzdősportok Világjátékának pedig a szaúd-arábiai Rijád ad otthont.

Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke elmondta, a válogatott tagjai jól küzdöttek, nagyon sok esetben kevés kellett volna a döntőbe jutáshoz. „Mindenesetre jobb passzban van a válogatott, mint az Európa-játékokon volt, ahol két bronzérmet szereztünk. Bízom benne, hogy a folytatásban is ígéretes magyar érdekeltségű küzdelmeket láthatunk, és több versenyzőnek az Eb remek felkészülés lesz a Japánban megrendezendő világbajnokságra, hogy aztán Pap és Buzás esetében a Küzdősportok Világjátékával záruljon a nagy világversenyek sora” – mondta a sportvezető.

Vasárnap az open- és csapatversenyekkel folytatódik az Eb.