Az angliai Birminghamben zajló divízió I-es fallabda csapat Európa-bajnokság helyosztói során Wales ellen sem tudott nyerni a magyar férfi válogatott. A kontinens legjobb nyolc nemzeti együttesének vetélkedésében a mieink 4-0-ra maradtak alul, ezzel biztossá vált, hogy visszacsúsznak a második vonalba.



A magyarok tavaly sporttörténelmet írtak, amikor kivívták, hogy az idén az elitkörben szerepelhessenek. Az idei Eb csoportmérkőzésein elszenvedett három vereséget követően az 5-8. helyért a walesiek ellen játszott a Krajcsák Márk vezette gárda. A Farkas Balázs, Hoffmann Péter, Boros Dávid és Krajcsák Márk alkotta négyes a helyosztón 4-0-ra maradt alul. Az utolsó mérkőzésen Svájc lesz az ellenfél, amely a mieinkhez hasonlóan nyeretlen az Eb-n.

„A walesi nálunk jóval előrébb jegyzett csapat, úgyhogy még az is meglepetés lett volna, ha meccset nyerünk ellenük. Farkas Balázs például a világranglista 13. helyén álló játékossal mérkőzött, én pedig két szoros játszma után derékfájdalom miatt fel kellett, hogy adjam, és kérdéses az is, hogy az utolsó fordulóban pályára tudok-e lépni. A vereséggel biztossá vált, hogy búcsúzunk az elsőosztálytól, hiszen a hetedik helynél előrébb már nem tudunk végezni, a hetedik és nyolcadik csapat pedig egyaránt kieső. Nyilván a cél azért az, hogy győzelemmel zárjuk az Eb-t” – mondta Krajcsák Márk, aki egyúttal a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöki teendőit is ellátja.