A felnőtteknél és a masters korosztályban is szereztek egy bronzérmet a magyarok a ju-jitsu Európa-bajnokságon. Az eseményen, amelynek a lengyelországi Gliwice városa adott otthont, a Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség hatfős válogatottal képviseltette magát.

 

A verseny érdekessége volt, hogy a felnőtt korosztály mellett az idősebb versenyzők is pástra léphettek – masters elnevezéssel – duo system, fighting system és ne-waza system versenyszámokban.

A magyaroknak az 1. Budapest Open alkalmával lehetett kvalifikációt szerezniük az Európa-bajnokságra: így alakult ki a hatfős induló csapat, amely öt versenyszámban mérte össze tudását az Európa 22 országából érkezett riválisokkal.

A felnőtteknél kellemes meglepetésre a Krupa Ádám-Ledneczki Péter kettős dobogóra állhatott a duo versenyszámban. Ennek jellegzetessége, hogy a párosok előre begyakorolt önvédelmi gyakorlatot mutatnak be, amelyet a bírók hét szempont szerint értékelnek. A magyarok veretlenül jutottak el az elődöntőig, ahol a későbbi aranyérmes román párostól hosszabbításban maradtak alul. Ezzel a teljesítménnyel bronzérmet szereztek.

Ziegler Csaba a mastersek között küzdött a +85 kg-os fighting kategóriában, ahol szintén bronzéremig jutott. Ezzel megszületett a magyar sport ju-jitsu első masters kategóriás érme.

Ne-waza versenyszámban a felnőtteknél Gáspár Lívia a negyedik, az idősebbeknél pedig Wéber Zsolt az ötödik, míg Szekeres Ákos a nyolcadik helyen végzett.

A magyar versenyzők nem pihenhetnek sokáig, mivel júliusban először rendezik meg a ju-jitsu European Beach Games elnevezésű viadalt, majd a nyár után következik a világbajnokság.