A 15 arannyal minden idők legjobb magyar szereplését hozó november eleji budapesti kick-box világbajnokság után újabb siker érte a sportágat. Papp László Budapest Sportdíjban részesült Király István, a hazai szövetség alelnöke, aki úgy érzi: a kick-box felkerült a magyar sport térképére, és nem lehet más a cél, mint a kiemelt sportágak közé kerülés.

 

 

Öt sportembernek adta át Tarlós István főpolgármester – a főváros egyesítésének évfordulója alkalmából – a rangos kitüntetést. Király István mesteredző, az MKBSZ alelnöke és az európai szövetség első alelnöke „a magyar kick-box sportban elért kiemelkedő eredményeiért, valamint közösségformáló tevékenységéért” részesült elismerésben.

 

„Számomra ez a díj azt jelenti, hogy a kick-box véglegesen és visszavonhatatlanul felkerült hazánk sporttérképére” – fogalmazott a sportvezető. – „De büszkén mondhatom, hogy szinte a semmiből alkottunk valami nagyot a világbajnokság megrendezésével. Az egész hazai kick-box társadalom összefogott, és megmutatta, hogy elkötelezettséggel, kitartással, önzetlenséggel és rengeteg munkával olyan sikert lehet elérni, ami a magyarság és nemzetünk elismertségét hivatott elősegíteni.”

 

Király István mellett olyan kiválóságok részesültek díjazásban, mint Angyal Éva olimpiai és vb-érmes kézilabdázó, Baji Balázs világbajnoki bronzérmes, Eb-ezüstérmes atléta, Kausz István olimpiai és világbajnok vívó, öttusázó és Vaskuti István olimpiai bajnok kenus.

 

„Óriási megtiszteltetés és eredmény, hogy a kick-box általam nem olimpiai sportágként is egy lapon van említve ezekkel a nagyszerű sportolókkal és sportágakkal. És nem lehet más a célunk, minthogy az elismertséget megtartsuk és ki is aknázzuk. Ha belegondolunk, hogy ez a közel kétezer fős világbajnokság hány vendégéjszakát és mekkora bevételt jelentett Magyarországnak ezalatt a tizenkét napos verseny alatt, akkor kijelenthető, hogy a sporteredményeken túl nagyon komoly gazdasági hatásai is érzékelhetőek voltak. És mint az európai szervezet első alelnöke, fő célom, hogy minél több ilyen versenyt hozzak hazánkba.”

 

A Magyar Kick-box Szövetség alelnöke szerint nem lebeghet más a szemük előtt, mint hogy a jövőben kiemelt sportággá váljanak.

 

„Ha a döntéshozók napirendre veszik a kick-boxot, és érzékelik ezt a komolyságot, amellyel mi a sportágunkhoz, nemzetünk sikereihez állunk, és ezeket a rendkívüli eredményeinket, amelyeket fel tudunk mutatni, akkor bízunk benne, hogy azok a fiataljaink, akik a BOK Sportcsarnokban a vb döntőjén mint magyar válogatott, bevonultak köszönteni a többezres nézősereget, ők is megtapasztalhatják, hogy teljesítményüket minden szinten elismerik, és a  kick-box hamarosan kiemelt sportággá tud válni” – mondta Király István.