Sportdiplomáciai siker! Ancic-Valkai Ágnest beválasztották a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottságába. A Genfben megrendezett FISU tisztújító közgyűlésen összesen öt európai sportdiplomata került be a tizenöt fős  bizottságba, és négy olyan ország – köztük Magyarország – amelyek az előző ciklusban nem rendelkeztek képviselettel a testületben.

A korábbi világ- és Európa-bajnok vízilabdázó beválasztásával 20 év után újra van magyar képviselő a nemzetközi szövetség legfontosabb szervezetében. „Köszönöm a magyar egyetemi sportnak a támogatást. Hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetem a magyar érdekeket a FISU-ban. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyetemi sport itthon és nemzetközi vonalon is, és itt nemcsak az élsport a fontos, hanem a szabadidős oldal is. Az új bizottság tagjainak felét jól ismerem, mindenkivel van egy jó, együttműködő, támogató kapcsolat. Úgy gondolom, hogy eredményes munkát tudunk majd végezni az előttünk álló időszakban” – mondta Ancic-Valkai Ágnes, aki a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) nemzetközi igazgatója.

Ezt megelőzően – húsz évvel ezelőttig – dr. Frenkl Róbert, a MEFS korábbi elnöke volt végrehajtó bizottsági tag a FISU-ban.