Európa-bajnokságra készülnek a magyar tornászok. A kontinensviadalt Glasgow-ban rendezik meg augusztus elején. Skócia legnagyobb városa egyébként egy multisport Európa-bajnokságnak ad otthont, hiszen a tornászokon kívül az úszók, a golfozók, a triatlonisták, a kerékpározók és az evezősök számára is Eb-t rendeznek.

 

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára elmondta, hogy előbb a junior lány, és a női versenyeket rendezik meg, majd a junior fiú, és a férfi mezőny következik.

A tavalyi Eb-n kimagaslóan szerepeltek a mieink, bízom benne, hogy ezúttal is lesz esély az éremszerzésre. Most Glasgow-ban elsősorban a nőknél az ugrás hozhat számunkra sikereket. Sajnos Kovács Zsófia egy korábbi sérülése miatt nem lehet ott az Eb-n, ugyanis az ő őszi világbajnoki indulását nem akarjuk kockáztatni.” – mondta Altorjai Sándor.

A tavalyi Európa-bajnokságnak Kolozsvár adott otthont, ahol Berki Krisztián lólengésben megszerzett ezüstérme mellett Kovács Zsófia összetettben ezüstérmes, Dévai Boglárka pedig ugrásban bronzérmes lett. 

A glasgow-i Európa-bajnokságot július 30. és augusztus 12. között rendezik meg.