Ausztrál szokásoknak megfelelően Érdi Mária már feldíszítette a karácsonyfát. 

„Itt az a szokás, hogy november vége felé feldíszítik a karácsonyfákat és karácsonyi zene szól az otthonokban. Ajándékozás majd csak december 25-én lesz. Magyar fejjel furcsa elképzelni, de itt ez van, és rengeteg kerti partit tartanak az emberek” – nyilatkozta Érdi Mária a hajozas.hu-nak.

“Decemberben két fontos és rangos versenyen indulok, az egyik a Világkupa-döntő, a másik pedig az ifjúsági-világbajnokság. Előbbit Melbourne-ben, utóbbit pedig Aucklandben rendezik meg.”

A riói olimpiát is megjárt vitorlázó a következő évi versenyszezont január végén kezdi meg. Érdi első 2017-es megmérettetése miami Világkupa lesz.

„A héten három vízmentes napot írt elő az edzőm, ez azt jelenti, hogy hajóba nem ültem, de azért kipróbáltam a SUP-ot” – mondta Érdi.