Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Majthényi Szabolcs: Mi már szeptemberre koncentrálunk

Dicsőséges év eleji vb-győzelműk óta egy picit kevesebb szó esik róluk. Majthényi Szabolcs és Domokos András a repülő hollandi hajóosztály világklasszisai januárban szerezték meg a 11. vb-aranyérmüket, azóta folyamatosan fejlesztenek és edzenek, no meg dolgoznak, mivel mindketten az élsport mellett keresik meg a kenyerüket. Majthényi Szabolcs legutóbb részt vett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának rekreáció-szervezés és egészségfejlesztés szakmai napján, ahol beszélt többek között ez évi terveikről és a motivációról is. A szakmai napon a nem olimpiai sportágakra fókuszáltak.

 

A tizenegyszeres világbajnok elmondta, hogy nem foglalkoznak azzal már, hogy mi lenne, ha a repülő hollandi hajóosztály még mindig olimpiai sportág lenne (a repülő hollandisok 1992-ben még szerepeltek az olimpia programján). Majthényi hozzátette, ha olimpiai sportágban versenyeznének, akkor a hajóosztályunk minden bizonnyal elveszítené az emberközeliségét. Elmondta, hogy például a legnagyobb riválisaikkal, a dánokkal edzenek. Ötkarikás környezetben ez biztos nem lenne így.

A többszörös világbajnok duó a fejlesztésekkel arra törekszik, hogy minél tökéletesebb hajóval versenyezzen. Szeptemberben az Európa-bajnokságon is vízre szálnak, amelyet Umagban, Horvátországban rendeznek meg.

A pécsi szakmai napon helyet kapott a Darts-matek, a strandfoci is, valamint egy jó hangulatú kerekasztal beszélgetésen Majthényin kívül részt vett Horváth Kinga (Európa-bajnok wakeboardos) és S. Kovács Ádám (Világjátékok-győztes karatés).

0 Tovább

Egyre népszerűbb a társastánc

Jenei Éva szerint a versenytánc, illetve a társastánc egyre népszerűbb. Egyre többen döntenek úgy, hogy megtanulnak táncolni, köszönhető ez többek között a táncos tévéműsoroknak. A tánc élsportos változata pedig látványos és izgalmas versenyeket produkál. A Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) versenytáncért felelős elnökségi tagja erről a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának rekreáció-szervezés és egészségfejlesztés szakmai napján beszélt.

Jenei Éva előadásában kiemelte a táncsport olimpiai törekvéseit. Szerinte addig nem lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott sportág a versenytánc, amíg a pontozási rendszerük nem lesz objektívebb. A műkorcsolyát és a tornát hozta fel példának, ahol a pontozás irányok egyértelműen törekszenek az objektivitásra.

Dr. Elbert Gábor szerint az ilyen rendezvényeken az egyetemi hallgatók megismerkedhetnek olyan sportágakkal is, amelyek nincsenek annyira a köztudatban. „Ezen a szakmai napon a nem olimpiai sportágak képviselői szerepeltek. Közvetlen közelről ismerhetnek meg így sportágakat a hallgatók, valamint igazi sikertörténetekről esett szó, és olyan emberekkel is találkozhatnak, akik igazán jó minták, követendő példák, és ezek a mai világban mind ritkák, így nagy értékek” – mondta PTE Egészségtudományi Karának adjunktusa.

A szakmai napon helyet kapott a Darts-matek, a strandfoci is, valamint egy jó hangulatú kerekasztal beszélgetésen részt vett Horváth Kinga (Európa-bajnok wakeboardos), Majthényi Szabolcs (tizenegyszeres vitorlázó világbajnok) és S. Kovács Ádám (Világjátékok-győztes karatés).

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum