Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egyetemi Világjátékok – Több, mint 110 magyar egyetemi sportolóért szoríthatunk Kínában!​​​​​​​

Fogadalmat tett a kínai Csengtuba utazó magyar csapat! Az Egyetemi Világjátékokon (EVJ) több, mint 110 magyar versenyző indul. Az Egyetemi Világjátékok az olimpia után a világ második legnagyobb multisport-eseménye, amelyet 15-20 sportágban 150-160 ország 10-12 ezer résztvevőjével rendeznek. Jelentőségét növeli, hogy egyre több sportágban része az olimpiai, illetve sportági világbajnoki kvalifikációnak.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) – mint a kiutazó csapat vezetője – által a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termébe szervezett fogadalomtételen a szövetség elnöke, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos nyitóbeszédében rámutatott arra, hogy az Egyetemi Világjátékokat egyre több ország sportolói veszik komolyan. „Közel négy évet kellett várnunk arra, hogy a világjátékok kapcsán újra találkozzunk, de 11 nap múlva kezdetét veszi a világ második legnagyobb multisport eseménye a kínai Csengtu városában. 1959-ben, az első Universiádén még csak 985 sportoló vett részt, ez a szám viszont mára megközelíti vagy meg is haladja a 8000 főt.”

 

Dr. Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a világjátékokon sportolók és egyben egyetemisták indulnak, akiket bátran állíthatunk példaként a következő generációk elé. „Aki kétkedik, láthatja,a tanulás és a sport mehet együtt. Mi ebben hiszünk, és azon dolgozunk a jövőben is, hogy segítsünk azokat, akik vállalják a kettős életpályát. Őket támogatjuk többek között a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogrammal, amelyet ebben a tanévben is meghirdettünk.” – mondta az államtitkár.

 

Dr. Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszédében rámutatott: Nincs nagyobb megtiszteltetés, mint amikor hazánkat, nemzetünket képviselhetjük a világban! „Általatok ismerszik meg a nemzet, és kivívhatjátok a hazánk iránti tiszteletet. Ebben nekünk is felelősségünk van, hogy olyan környezetet, szabályozást és lehetőségeket teremtsünk meg nektek, ami a sportkarriereteket és egyetemi előrehaladásotokat is segíti. Ezért két és fél milliárd pluszfinanszírozást biztosítunk az egyetemi sportnak. Szeretnénk, hogy bizonyítsátok, a kettős életpályamodell működik.”

Az MVM Paksi Atomerőmű a kiutazó magyar egyetemi csapat szponzorának képviseletében Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató beszédében visszaemlékezett arra az időkre, amikor a társaságuk jó része két edzés között vidáman ment szórakozni, míg mások, őt is beleértve, a zárthelyi dolgozatokra, vizsgákra készült. „Akkor irigykedtünk, de amikor véget ér a sportpályafutás, jól jön, ha van a kezünkben egy diploma, ami a további életünkben nagy segítségünkre lesz. Irigykedem rátok, mert fantasztikus rendezvényre készültök” – mondta a sportolóknak.

 

A fogadalomtétel szövegét Pigniczki Fanni, a Károli Gáspár Egyetem hallgatója olvasta elő, aki ritmikus gimnasztikában képviseli hazánkat és aki majd Ágh György vízilabdázóval (Kodolányi János Egyetem hallgatója) együtt lesz a magyar egyetemi csapat zászlóvivője az EVJ megnyitó ünnepségén Kínában.

 

Az EVJ-t már kétszer halasztották el a COVID-járvány miatt (2021-ről, 2022-re, majd onnan 2023-ra, ezért van az esemény logójában mindenhol a 2021 évszám).

 

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 1959-ben rendezte meg az első Egyetemi Világjátékokat – korábbi nevén Universiadét -, melyen akkor még csak 985 sportoló vett részt, ez a szám mára megközelíti a 8000-et, mely az olimpia után a legnagyobb soksportos esemény. Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció vesz rész, melyből 113-an versenyzők, akiknek tizenkét sportágban – asztalitenisz, atlétika, evezés, íjászat, judo, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, sportlövészet, taekwondo, úszás, vívás, vízilabda - szurkolhatunk július 28. és augusztus 8. között. Huszonöt hazai és négy külföldi felsőoktatási intézményből indulnak egyetemistáink. Magyarország a nyári Egyetemi Világjátékokról (korábban Universiadén) összesen 116 arany-, 93 ezüst- és 111 bronzérmet hozhatott haza.

0 Tovább

Világklasszis sportolók vehettek át díjat a MEFS Gáláján 

Megtartotta hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS). 

Az Uránia Filmszínházban megrendezett eseményen a világversenyeken kitűnően szereplő egyetemistákat díjazták. Így például a kajakos Lucz Anna (Budapesti Gazdasági Egyetem), az úszó Milák Kristóf (Edutus Egyetem), a vívó Pusztai Liza (Eötvös Loránd Tudományegyetem), az úszó és életmentő Verrasztó Evelyn (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) és az uszonyosúszó Senánszky Petra (Debreceni Egyetem) érdemelte ki – többek között – az Év Egyetemi Sportolója díjat. 

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: mindig dicsérendő, ha egy sportoló az edzések mellett az egyetemeken is kimagaslót nyújt. „Olimpiai, világ és Európa-bajnokok vehetnek át díjat teljesítményükért. Nagy öröm látni, hogy ilyen sok kiemelkedően tehetséges sportoló vesz részt felsőoktatási képzésben. Ez is azt bizonyítja, hogy felelősségteljesen gondolkodnak a jövőjükről, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a civil életükben is megállják a helyüket. A Sportért Felelős Államtitkárság az idei felsőoktatási tanévben is meghirdette a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy támogassa azokat az aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkező kiválóságainkat, akiknek tanulmányaik mellett esélyük van arra, hogy Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai érmet szerezzenek. Ezt a programot a közeljövőben szeretnénk továbbfejleszteni, hogy ezáltal még hatékonyabban segíthessük céljaik elérésében az egyetemista élsportolóinkat.” – tette hozzá az államtitkár.  


Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke beszédében ismertette az elmúlt év sikereit. „Van mit ünnepelni, 150 sportoló kap díjat. Soha ilyen sokat nem vehettek át elismerést. Három hét múlva minden idők legnagyobb magyar delegációja utazik ki az Egyesült Államokba a Téli Egyetemi Világjátékokra. Fontos mérföldkő lesz a magyar egyetemi sportéletben, mint ahogy az lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, amelyre már most készülünk. Több, mint 400 egyetem 4000 hallgatóját látja vendégül Debrecen és Miskolc. Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb oktatási és multisport rendezvénye.” – hangsúlyozta a MEFS elnöke.

Idén az egyetemek közötti Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság versenyein gyűjthető pontok alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a második, megelőzve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet.

A Gálát megtisztelte jelenlétével dr. Hankó Balázs államtitkár, Szabó László MPB-elnök, dr. Mészáros János NVESZ-elnök, Fábián László, MOB-főtitkár, dr. Szarka Gábor, SZFE-kancellár és Eszterhai Marcell, a HÖOK megválasztott elnöke is.

Az esemény egyetemi vendéglátója a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt, hallgatói pedig kimagasló előadásaikkal kápráztatták el a nézőket.

A Gálán több, mint 150 sportolót díjaztak. A teljes lista megtalálható a mefs.hu-n. 

0 Tovább

Sporttörténelmet írtak az Európai Egyetemi Játékokon a magyar egyetemisták

Soha ennyi egyetemista sportoló nem képviselte még hazánkat és soha ennyi éremmel sem tértek haza még az Európai Egyetemi Játékokról. 17 magyarországi egyetem, 313 sportoló hallgatója utazott az Európai Egyetemi Játékokra, melyet július 17-30. között rendeztek a lengyelországi Łódź városában.

38 országból, több mint 400 egyetem, 4000 egyetemista sportoló vett részt a kétévente megrendezendő európai multisport eseményen, ahova az egész kontinensről érkeztek hallgatók. Összesen 14 helyszínen, 20 sportágban mérhették össze tudásukat, melyből 18-ban magyar egyetemistáinknak is szurkolhattunk. Az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) – melyet az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervez – különlegessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem felsőoktatási intézményi színekben induló csapatok, versenyzők vesznek részt rajta.

 

Magyarországot összesen 417 fő (versenyző, kísérő és játékvezető) képviselte a Játékokon, továbbá még számos vendég és megfigyelő is részt vett rajta, mivel a soron következő, 2024-es EEJ-nek hazánk, ezen belül is Debrecen és Miskolc ad otthont. A záró ceremónián prof. dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora vette át az EUSA zászlaját Adam Roczektől az EUSA elnökétől, mint a következő rendező ország képviselője, amely 2024-ben ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak, mely az 1965-ös Universiade óta a legnagyobb egyetemi multisport esemény lesz hazánkban.

A magyar egyetemisták összesen 47 éremmel tértek haza. A legeredményesebb magyar egyetem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lett 12 éremmel (5 arany, 7 bronz) a negyedik helyen zárt az összesített ponttábla alapján, melyet az utolsó előtti napig vezetett.

A kiutazó 17 egyetemből 14 érmmel tért haza. Résztvevő egyetemek összesített ponttábla szerinti helyezésük:

4. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

19. Eötvös Loránd Tudományegyetem

32. Miskolci Egyetem

35. Budapesti Corvinus Egyetem

38. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

41. Budapesti Gazdasági Egyetem

57. Pázmány Péter Katolikus Egyetem

60. Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem

75. Széchenyi István Egyetem

86. Óbudai Egyetem

94. Pécsi Tudományegyetem

140. Károli Gáspár Református Egyetem

156. Szegedi Tudományegyetem

177. Kodolányi János Egyetem

 

további résztvevő, helyezést szerző egyetemek:

Debreceni Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Pannon Egyetem

 

Érmes egyetemistáink:

Aranyérem (15)

·Sipőcz Richárd (SZE) – judo +100 kg

·Szmolek Emánuel László (ELTE) – kick-box KL Men -84

·Szabó Dorina (ELTE) - kick-box PF Women +65

·Laska Bence (OE) - kick-box K1 Men -75

·Zajácz Bence László (PPKE) - kick-box PF Men -74

·Rohonczi Jenő (TF) - kick-box PF Men +84

·Fésű Lajos (TF) - kick-box KL Men -74

·Terbe Julianna – Terbe Zsuzsanna (TF) – sakk női páros

·Patakfalvy Luca Márta (BCE) – taekwondo +53 kg - 57 kg

·Sztankovics Anna (ME) – úszás női 50 m gyors

·Ollé Mónika (TF) – úszás női 100 m pillangó

·Ollé Mónika (TF) – úszás női 50 m pillangó

·Budapesti Gazdasági Egyetem férfi vízilabda csapata: Cséplő Tamás, Aranyi Máté Attila, Bencz Rolf, Csillagh Bence, Seerel Botond Krisztián, Hegedűs Csanád, Garancsy András, Seres János, Korom Dániel, Dala Döme Máté, Tapasztó Szilviusz, Zerinvary Lóránt Csongor, Kovács

·Bailey Kelen (BME) – taekwondo +80 kg to 87 kg

·Füredi Rebeka (MATE) - taekwondo +67 kg to 73 kg

 

Ezüstérem (12)

·Kovács Sebestyén – Molnár Dávid – asztalitenisz férfi páros (PTE)

·Varga Tímea Brigitta (PTE) – judo +57 kg - 63 kg

·Máthé Bence Barnabás (BCE) – judo +60 kg - 66 kg

·Korpádi Tamás (BME) - kick-box PF -74

·Bálint Martin (ELTE)- kick-box PF Men -84

·Nagy Zalán (ELTE)- kick-box PF Men +84

·Károli Gáspár Református Egyetem strandkézilabda női csapata: Doszpoth Zsuzsanna, Vágó Krisztina, Hársfalvi Zsófi, Horti Liliána, Huszár Dóra, Tallér Zsófi, Vásárhely Réka, Gaál Dorina Réka, Lovász Brigitta, Szűcs Fanni, Nagy Petra, Vajda Luca

·Patakfalvy Csenge Eleonóra (BCE) - taekwondo +57 kg - 62 kg

·Gonda Daniella (PTE) – tollaslabda női egyéni

·Onofer Enikő (BGE) – úszás női 200 m gyors

·Vécsei Réka (ME) – úszás női 200 m vegyes

·Vécsei Réka (ME) – úszás női 100 m hát

 

Bronzérem (22)

·Bognár Bence, Mihalovity Dominik, Kovács Sebestyén, Molnár Dávid – asztalitenisz férfi csapat (PTE)

·Terbe Julianna – Terbe Zsuzsanna (TF) – sakk blitz női csapat

·Andrási Márton (SZTE) – judo -60 kg

·Andrási Gellért (SZTE) - judo +60 kg - 66 kg

·Beringer Fatime (PTE) - judo -48 kg

·Czerlau Jennifer Stephanie (ME) - judo +63 kg -70 kg

·Fésű Lajos (TF) – taekwondo -74 kg

·Bozók Szabolcs (TF) – taekwondo -67 kg

·Gombás Bálint (TF) - judo +60 kg - 66 kg

·Kurtán Zsombor (BME) - judo +73 kg - 81 kg

·Szegfi Zsanett (BME) - kick-box FC -56

·Grünczeisz Patrik (ELTE) - kick-box FC Men -67

·Bálint Martin (ELTE) - kick-box KL Men -84

·Anselment Adrián (MATE) - kick-box FC Men -86

·László Alexa Pálma (BGE) – taekwondo formagyakorlat

·Polgár Csillag Virág (PPKE) – taekwondo formagyakorlat

·Szűcs Krisztián (TF) - taekwondo +63 kg - 68 kg

·Kodolányi János Egyetem női tenisz csapata – Lukács Vanda, Keresztes Paloma

·Ollé Mónika (TF) – úszás női 50 m gyors

·TF női 4x100 m vegyesváltó úszás – Ollé Mónika, Molnár Laura, Fecske Laura, Berta Barbara

·Sztankovics Anna (ME) – úszás női 50 m mell

·Budapesti Corvinus Egyetem férfi vízilabda csapata: Sebestyén Mátyás, Holubecz Barnabás, Hajas Dávid László, Gergely István, Békési Bulcsú, Barna Márton Gyula, Korbács Gábor, Szepes Áron, Pápai Dávid, Csizmazia Zsolt, Manhertz Martin, Sziládi Kristóf, Szőke Benedek Péter

0 Tovább

Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Tisztújítás volt a közelmúltban a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben (MEFS) ahol a szervezet elnökének Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost választották meg. A sportvezetővel az azóta eltelt időszakról és a tervekről beszélgettünk – többek között.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség közgyűlése augusztusban választotta meg elnöknek. Mi történt a MEFS háza táján azóta?

A Testnevelési Egyetem rektoraként is állítom: minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjunk. Megalakultak a szövetség működéséhez elengedhetetlen bizottságok, továbbá Juhász Péter személyében új főtitkára van a MEFS-nek.


Úgy fogalmazott, hogy az egyetemistáknak „segíteni” kell. Segítségre szorulnak?

Jelenleg a felsőoktatásban részt vevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk pedig heti rendszerességgel sportol, vagy azért, mert az élsportban érdekelt, vagy pedig azért, hogy az egészségét megőrizze. Ez egy 2019-es felmérés, amelyet nyugodtan lehet siralmasnak nevezni.

Hogy lehet ezen a „siralmas” helyzeten javítani?

Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Mi van azokkal, akik nem élsportban gondolkodnak?

Szintén nagyon fontos az utánpótlás bázis. Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal  teljes, valós közösségeket kínáljuk.

A valós közösségek megfogalmazás eléggé beszédes…

Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra?

Természetesen. A Testnevelési Egyetem rektoraként az edzőképzés kapcsán több, mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel vagyok kapcsolatban. Ebből adódóan az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyenek részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban.

0 Tovább

Budapesti központtal rendezik meg az egyetemi sport idei csúcseseményét

Hat kontinensről és csaknem száz országból regisztráltak az egyetemi sport idei csúcseseményére! A 2020 FISU World Forumnak a Testnevelési Egyetem ad otthont, augusztus 12. és 14. között. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Universiadék utáni második legnagyobb eseményét, a hallgatói világfórumot a koronavírus-járvány miatti egészségügyi korlátozásokat betartva, online rendezik meg. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) információi szerint 93 országból eddig 1245-en regisztráltak. A nyitóünnepségen beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és Oleg Matytsin a FISU elnöke.   

„Két évvel ezelőtt pályázaton nyertük el a jogot, hogy idén mi rendezhessük meg a hallgatói világfórumot – tájékoztatott prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke. – Természetesen akkor nem ilyen helyzetre készültünk, de a világjárvány keresztülhúzta a számításainkat. Ha idén lemondtuk volna az eseményt, legközelebb egész biztosan más kapta volna a rendezés jogát, amit nem akartunk megkockáztatni. Ezért partnereinkkel egyetértésben úgy határoztunk, megszervezzük a Forumot, ha kell, ilyen formában is. Nem számítottunk rá, hogy bő egy héttel a nyitónap előtt már ezer fölött jár a regisztráltak száma. Nem tartok attól, hogy digitális jellege hátrányt jelent majd, hiszen a járvány kitörése óta hozzászokhattunk, hogy a korábban valós térben és időben rendezett események jelentős része most virtuálisan zajlik. Egyetlen „gondunk”, hogyan tudjuk egyszerre kielégíteni a rengeteg jelentkező igényét.”

A Testnevelési Egyetem története során még sosem rendezett kibertérben ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, ami izgalmas kihívás elé állítja az intézményt – vélekedik Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora.

„A járvány miatt kényszerhelyzetben vagyunk, de a Testnevelési Egyetem, mint ahogy az oktatásban, úgy a fórummal kapcsolatban is vállalta a gyors átállást. Külön öröm, hogy a FISU Forum nyitónapján tartják a MEFS éves közgyűlését, így a két rendezvény ráirányítja a figyelmet a hazai és a nemzetközi egyetemi sport fontosságára. A közgyűlés tartalma szervesen kapcsolódik a Fórumhoz és annak mondanivalójához, így az időzítés tökéletesnek mondható. A Testnevelési Egyetem infrastrukturális fejlődése és sporttudományi háttere így kiemelt figyelmet kaphat nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által irányított Digitális Jólét Program (DJP) munkatársai a szervezők szakmai partnereként szaktudásukkal többek között a rendezvény virtuális térben való izgalmas és látványos megjelenítésében, fiatalos, a hallgatói érdeklődést felkeltő gamification kialakításában, valamint a digitális sportkérdések kérdéskörének terítékre kerülésében játszanak közre – tette hozzá Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője, a FISU Forum online térben történő megrendezésének ötletgazdája.

Fotó: RentIT, DJP, MEFS, TF

0 Tovább

Elstartolt az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció

Elindult az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció. Az eseményt a tudós és lányai sportos életvitele előtt tisztelegve, egyben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg.

Az expedíció Székesfehérvárról indult, a Dráva mentén halad, összesen 610 kilométert letekerve és 3350 méter szintkülönbséget leküzdve jut el a Dolomitokba, az Eötvös-csúcs (Cima di Eötvös, 2836 m) alatti Misurina-tóig.

A biciklisek a háromnaposra tervezett túra végén találkoznak a Magyar Turista Egyesület hegymászóival, akik másnap a csúcsra készülnek, miután átvették a képzeletbeli stafétabotot. Az esemény szervezője az ELTE-BEAC Polythlon Klub, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel és a Testnevelési Egyetemmel együttműködve, a Báró Eötvös Loránd Emlékév 2019  finanszírozásában.

Az expedíció csapatában egy fizikusként végzett ELTE-s oktató, és öt aktív és frissen végzett hallgató kerékpározik. Az expedíció nyitott, ahhoz szabadon lehet csatlakozni, akár az indulástól kezdve, de útközben is.

0 Tovább

A karatés Nagy Botond Egyetemi Európa-bajnok lett

Nagy Botond (Budapesti Műszaki Egyetem) arany-, Sterck Laura (Corvinus Egyetem Budapest) és Klement Kármen (Testnevelési Egyetem) pedig bronzérmes lett az Európai Egyetemi Sportszövetség, az EUSA küzdősport Európa-bajnokságának karate versenyén Zágrábban.

 

Férfi formagyakorlatban a sportág olimpiai debütálásán, a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon való részvételért hajtó Nagy Botond a selejtezők során három fordulóból is sikerrel lépett tovább. Mivel a harmadik körben a KSI versenyzője a mezőnyből a legmagasabb pontszámot érte el, így a fináléba került. A szombat délutáni döntőben Nagy Botond meggyőző produkcióval múlta felül a szlovák Smoligát.

 

A nőknél a szintén a jövő évi olimpiára aspiráló Sterck Laura ugyancsak három fordulón túljutva harcolta ki a bronzmérkőzést, ráadásul a második körben magasabb pontszámot ért el, mint a többszörös korosztályos Európa-bajnok, későbbi döntős olasz D'Onofrio. A harmadik helyért vívott mérkőzésen aztán az MTK katása magabiztosan nyert a spanyol Vega ellen.

 

Küzdelemben a nők 50 kg-os súlycsoportjában Klement Kármen három győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen. A Vasas sportolója a bronzmérkőzésen az ukrán Kmit ellen diadalmaskodott.

0 Tovább

Történelmet írtak a BGE fiai az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon!

Ezüstérmet szerzett a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) férfi vízilabdacsapata az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon. A szlovéniai Koperben megrendezett kontinensbajnokságon a végig veretlen BGE a döntőben a Łódźi Műszaki Egyetemmel került össze, és a lengyelek végül 12-9-re győztek.

 

A BGE vízilabdázói így is történelmet írtak, hiszen első alkalommal hoztak el érmet magyar csapatként az egyetemi Európa-bajnokságról. 2016-ban a BME 4., a SOTE pedig 7. helyet szerzett.

Bálint Ákos edző, BGE: A döntő meccsen tudtuk mi fog történni, hiszen a tornán korábban már játszottunk a lengyelekkel. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk belőni őket és végig rohantunk az eredmény után. Összességében megérdemelten nyertek a lengyel barátaink. Mindemellett nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen első alkalommal hoztunk el érmet magyar vízilabdacsapatként. Szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy indulhattunk ezen a tornán és a BGE-nek minden támogatását amit kaptunk tőlük.

A csapat tagjai: Csillagh Bence, Dolnay Botond, Fülöp Richárd János, Garancsy András, Kardos Benedek, Konczi Márton, Mihályi András, Rébeli-Szabó Máté, Seeler Botond, Seres János, Szám Tamás, Vági János Dániel, Veres Norbert. Csapatvezető: Dorogi Balázs, Edző: Bálint Ákos

0 Tovább

Eléggé egészségesek az egyetemisták?

Egyetemekre is eljut Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. A 2018 - 2019-es tanévtől kezdve kiemelt célcsoportok közé tartoznak a felsőoktatási hallgatók, ebben partner a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) is.

 

A Lágymányosi Eötvös Napok részeként az egyetemisták egészségügyi szűréseken vehettek részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ) és a MEFS szervezésében. A felsőoktatási hallgatók számára külön tájékoztató füzetet is készítettek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében, mely célja szerint fel kívánja kelteni a hallgatók figyelmét az egészségszűrés és az egészséges életmód fontosságára.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnöke úgy látja, a fiatalok esetében a preventív akciók a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapjanak. „Hatalmas a felelősségük a mai egyetemistáknak és főiskolásoknak, hiszen a jövőben ők képzik majd a társadalom értelmiségi rétegét.  Tetteiknek komoly véleményformáló hatása van. Örömteli, hogy egy ilyen komoly szakmai tapasztalattal rendelkező program részt tudott venni a Lágymányosi Eötvös Napokon. Bízom benne, hogy lesz folytatás” – fogalmazott a MEFS elnöke.

 

Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának igazgatója szerint az egészség a legnagyobb érték egy ember életében, és ezt már fiatalok körében is tudatosítani kell. "A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetségben egy olyan partnert tisztelhetünk, amely átfogja a hazai felsőoktatási intézményeket, valamint a sportra és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet. Az elmúlt 10 évben közel hétmillió vizsgálatot végeztünk, jellemzően középkorú és idősebb korosztályok körében. Fontos célunk, hogy a fiatalokat is bevonjuk a preventív akcióinkba és nekik is szűrési lehetőséget biztosítsunk” – mondta Dankovics Gergely.

0 Tovább

Knoch Viktor bekerült a MEFS elnökségébe

Megtartotta a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves rendes közgyűlését, ahol díjakat adott át, és többek között új alelnököt valamint elnökségi tagokat választott. A MEFS információi szerint dr. Gál András Levente lett a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök, továbbá Kiss Viktort a HÖOK által delegált elnökségi tagnak választották meg, valamint bekerült a testületbe az olimpiai bajnok, Universiade aranyérmes Knoch Viktor is.

 

Díjakat adott át dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, dr. Kulcsár Krisztián a MOB elnöke, prof. dr. Józsa János a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Murai László a HÖOK elnöke, prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és Frenkl Sylvia, prof. dr. Frenkl Róbert, a MEFS örökös elnökének özvegye.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy a MEFS egyre sikeresebb munkát végez, mely az egyetemi sportélet fejlődésében is látszódik. Hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a sport és a tudomány egymás komplementerei legyenek. Egyre több egyetemista kapcsolódik be a rendszeres testmozgásba, egyre több egyetemen – kormányzati segítséggel – valósul meg a sportlétesítmények fejlesztése, mellyel előmozdítható a sportosabb életvitelre való törekvés.

Dr. Kulcsár Krisztián a MOB elnöke köszöntő beszédében elmondta: MOB és a MEFS régi jó „testvéri” viszonyban van egymással. Leszögezte: külön öröm számára, hogy két neves olimpikonról elnevezett a MEFS díjat személyesen adhat át a közgyűlésen. Az első Elek Ilona, becenevén Csibi, kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok magyar tőrvívó, a magyar sport első női olimpiai aranyérmese. Az 1936-os berlini olimpián szerezte meg első aranyérmét. A második pedig Németh Angéla 1968-ban a Mexikói Olimpián szerzett gerelyhajításban aranyérmet. Ő dobott először 60 méter felett és egész életében az egyetemi sportban is aktívan tevékenykedett.

Prof. dr. Józsa János a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a BME rektora kiemelkedőnek tartja, hogy folyamatosan emelkednek a versenyek és az egyetemista versenyzők színvonala. Tarics Sándor példáját hozta fel beszédében, aki mindig hangsúlyozta, hogy ő úgy sportolt, hogy közben egyetemi tanulmányait sem hanyagolta el.

 

A közgyűlésen dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára ismertette a 2019-es évi pénzügyi tervet és szakmai programot, melyet a közgyűlés egyhangúan elfogadott. A MEFS 2019-es tervei között szerepel a nyári Universiadén való szereplés. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége immár hatodik éve teszi lehetővé, hogy egyetemista kosárlabdázóink kijuthassanak nemzetközi egyetemi sportversenyekre. Új MEFOB-ok is megjelennek a palettán 2019-ben, hiszen idén lesz először Dolgozói MEFOB és az inkluzív sportági MEFOB (Csörgőlabda) is bekapcsolódik az országos bajnoki rendszerbe. Az egyetemi szabadidősport terén a MEFS egyik kiemelt programja, melyet 2016 óta rendez az IDUS (Egyetemi Sport Nemzetközi Napja). Országos Ágazati Sportnapokat is támogatja idén a MEFS.

(Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum