Két világbajnoki ezüst Észtországban. A teke-világbajnokságon vegyespárosban, vagy ahogy a sportágban hívják, tandem mixben második lett a Sass Edit, Móricz Zoltán kettős.

Ugyancsak ezüstérmet gyűjtött be Zapletán Zsombor is, aki sprint versenyszámban állhatott fel a dobogó második fokára. A hétvégéig tartó vb-nek Elva városa ad otthont, ahol ezt megelőzően az U18-as korosztálynak Világkupát, az U23-asoknak pedig világbajnokságot rendeztek.

U18-ban Kis Horváth Luca és Oswald Dániel párosban aranyérmes lett. Kis Horváth Luca ezenkívül két ezüstöt is szerzett miután egyéniben és összetettben is második lett. „Az U23-asoknál egy fiatal csapattal vettünk részt a versenyen. Ott több pontszerző helyezés jött össze Észtországban, több versenyzőnk közel volt ahhoz, hogy dobogóra álljon. Úgy gondolom, hogy két év múlva ebben a korosztályban egy kifejezetten erős vb-csapattal fogunk rendelkezni” – nyilatkozta Bátor Gábor, a Magyar Teke Szövetség főtitkára.