Utánpótlás Eb-t rendezhet Magyarország

Szilágyi Erik fantasztikus versenyzéssel Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a szumó Európa-bajnokságon. A mindössze 17 éves fiatal tehetség ezúttal a felnőttek 92 kilogrammos kategóriájában állhatott a dobogóra. Rovnyai János tanítványa a plovdivi kontinensbajnokságon – a felnőttek között megszerzett bronzérme mellett – az U21-es korosztályban egyéniben és csapatban, valamint az U23-asok mezőnyében csapatban is bronzérmes lett, így a magyar válogatott legeredményesebb szumósaként, négy éremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

 

A magyar küldöttség – az U21-es és az U23-as korosztályt is beleszámolva – két arannyal, egy ezüsttel és hét bronzéremmel zárta a kontinenstornát Bulgáriában, ahol több értékes pontszerző helyezést is elértek a magyar szumósok.

Jövőre Eb-t rendez Magyarország

A Plovdivban megrendezett Európa-bajnokságon az Európai Szumó Szövetség megtartotta soron következő közgyűlését, ahol több világverseny helyszínéről is döntött. Ennek értelmében 2019-ben utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország. „Budapest-Szigetszentmiklós helyszínnel megpályáztuk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok Európa-bajnokságát, amelyet elnyertünk, így jövő október végén mi lehetünk az utánpótlás kontinensbajnokság házigazdái” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki az Európai Szumó Szövetség alelnöke is egyben.