Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Beszédes számok Szentpétervárról

A szentpéterváriak bemutatták a tavalyi World Combat Games összesítő anyagát. Az októberben megrendezett Harcművészetek Világjátékán 5 olimpiai és 10 nem olimpiai sportágban avattak bajnokokat. Combat Games-en 135 aranyat osztottak ki, összesen 473 érem talált gazdára.

 

Szentpéterváron 108 ország több mint 2600 résztvevője volt jelen, a sportolók száma 1300 felett volt. A játékokon 1000 önkéntes dolgozott.

 

A Combat Games ugyan nem tekint vissza nagy múltra, hiszen másodszor rendezték meg, ennek ellenére 29 országból érkeztek újságírók az orosz városba. Összesen 270 tudósító vett részt a küzdősportokat felvonultató világversenyen.

 

Szentpéterváron a következő sportágak versenyzői vettek részt: aikido, ökölvívás, judo, ju-jitsu, karate, kendo, kick-box, muaythai, sambo, sumo, taekwondo, birkózás, wushu, vívás és a savate.


A számok erdejében egy adatsor különösen kedves számunkra, ez pedig nem más, mint a 3 arany, 4 ezüst, és 1 bronz. Ezzel az éremkollekcióval büszkélkedhettek a magyarok Szentpéterváron, no és azzal, hogy a nemzetek rangsorában a nagyon előkelő 8. helyen zártak.

 

Emlékeztetőül a magyar érmesek:

Aranyérmesek: Gömbös László (kick-box), Görbics Gábor (kick-box), Szász Emese (vívás) 
Ezüstérmesek: Nyilasy Péter (botvívás), Dubi Sándor (kendó), Boczkó Gábor (vívás) és Veres Richárd (kick-box)

Bronzérem: Szilágyi Áron (vívás)

0 Tovább

Pintyőke Marcell lett a tekések elnöke

Új elnöke van a Magyar Tekeszövetségnek. A pénteki küldöttgyűlésen Pintyőke Marcellt választották meg a szövetség első emberének.Pintyőke dr. Simon Zoltánt váltja az elnöki székben, aki korábban lemondott.

Pintyőke Marcell jelenleg a KÉSZ Csoport Kommunikációs Üzletág vezetője.  A magyar sportban több poszton is bizonyított: 12 évig első osztályú teniszező volt, ugyanebben a sportágban később oktatott, és utánpótlásban is dolgozott. Alapítója és egyben elnöke volt a Buzánszky Jenő KÉSZ Labdarúgó Akadémiának, tanácsadóként tevékenykedett a magyar tenisz sportban, ezenkívül amerikai és német sportmenedzsment-tapasztalatokkal rendelkezik. „Nem a hatalmat, hanem a kihívást keresem. Életre kelteni és hosszú távon élhetővé tenni azt a potenciált, ami ebben a sportban van” – olvasható az új elnök bemutatkozó dokumentumában.

(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai sportágakért felelős tagozat)

0 Tovább

Egyre ütőképesebb a magyar karate

Még közelebb kerülhet a karate az olimpia programjához. A sportág meghívást kapott ugyanis a jövő évben megrendezendő Európai Játékokra. A bakui világverseny nem más, mint egyfajta „európai olimpia”, azzal a különbséggel, hogy a programba nem olimpiai sportágként helyet kapott a karate is.

A Magyar Karate Szövetség elvárása, hogy legalább 2-3 magyar versenyző kiharcolja a részvételt – derült ki a szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján. Dr. Mészáros János elnök szerint az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül a magyar karate. „Az előttünk álló hétvégén rendezzük meg a WKF Karate Magyar Bajnokságot, amely mindig fontos erőfelmérő. A bajnokság a felnőtt élversenyzők számára az utolsó válogató a májusi Eb-re.” – mondta Mészáros.

A magyar karate egyébként soha nem látott felfelé ívelő pályán halad. A tavalyi csúcsév után idén is fantasztikus eredményeket értek el a magyarok. Szegedi Döme Premier Ligás viadalt nyert meg Párizsban, később a korosztályos Európa-bajnokságról 11 éremmel tért haza a válogatott.

(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai sportágakért felelős tagozat)

 

0 Tovább

Nordic walking edzőképző

Nordic walking instruktor képzés tartanak a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében április 6-án és 7-én. A Magyar Sport Házában rendezendő szemináriumot Géczi Anikó, a Testnevelési Főiskolán végzett, jelenleg Brémában élő testnevelő tanár, gyógytestnevelő tartja, aki nordic walking okleveles tréner is egyben.



A Magyar Szabadidősport Szövetség az Országos Nordic Walking Programot a szakminisztériummal kötött megállapodását követően 2009-ben indította. A program indítása óta több mint 200 instruktort és trénert képeztek ki, valamint folyamatos továbbképzéseket is biztosítottak a már végzett edzőknek, akik eddig több mint 4000 túrát bonyolítottak le az ország egész területén.

A nordic walking magyarul skandináv gyaloglást, síjárást jelent, a Magyarországon is egyre népszerűbb sportág lényege, hogy egy pár speciális bot és különleges gyaloglótechnika segítségével hatékonyan, ugyanakkor kímélő módon fejleszthető az állóképesség, az izomerő, a mozgáskoordináció.

Bővebb információk itt: http://www.masport.hu/aktualitasok+1/nordic+walking+instruktor+kepzes-+2014+aprilis+6-7+1.html

 

0 Tovább

PAFE: Az Offspringgel robbantanak!

A hagyományokhoz hűen idén is a pünkösdi napokat érintő hétvégén – immáron nyolcadik alkalommal – kerül megrendezésre a Pannónia Fesztivál, amelynek eddigi történetét tekintve a legikonikusabb punk-rock legenda érkezik a Balaton melletti Szántódpusztára: a 8. PaFe vendége a THE OFFSPRING (USA).

30 évnyi munkásság, 1100 koncert, 40 millió eladott korong és persze egy opus, amelynek köszönhetően a 30-as, 40-es korosztályból nincs ember, aki ne tudna elszámolni 6-ig spanyolul. Június 8-án, a PaFe zárónapján a Pretty Fly c. sláger mellett most már biztos, hogy olyan örökbecsűket is meghallgathatunk, mint a The Kids Aren’t Alright és a You’re Gonna Go Far, Kid, természetesen mindezt egy másfél órás élő koncert keretében, ahogyan azt a punk-rock legnagyobbjaitól illik.

A Pannónia másik nagy meglepetése a mára világhírűvé vált DJ FRESH (UK), aki a drum ’n’ bass/dubstep stílusok lemezlovasaként olyan talpalávalókat tudhat magáénak, mint a Louder, a Gold Dust vagy az éppen aktuális kedvenc Dibby Dibby Sound. DJ Fresh Messy MC-vel június 6-án, pénteken érkezik a PaFéra, amely nap programját a ’96-ban alakult FREESTYLERS (UK) fogja megkoronázni.

A fesztiválon felvonulnak hazánk legjobb hip-hop alakulatai is, többek között: a Punnany Massif, az Akkezdet Phiai, a Belga, a Hősök, a Barbárfivérek, Sub Bass Monster és Siska Finuccsi. A dub zene nagyágyúja, a DUB PISTOLS (UK) nagyot robbant tavaly, így aki lemaradt volna, vagy átélné még egyszer, az június 7-én, szombaton megteheti! A Nagyszínpad további vendége a jelenleg a Kaktuszliget c. lemezzel hódító QUIMBY, a30Y, a BRAINS, a Kiscsillag, a Road, a Depresszió, a Metál Sátorban pedig olyan underground tehetségek zúznak majd, mint a The Idoru, a Blind Myself, a Watch My Dying, az Insane, mi több, a Mobilmánia is megmutatja magát Vikidál Gyula vendégszereplésével! Ez még nem minden, a fellépők listája folyamatosan bővül, akik mellett természetesen izgalmas napközbeni programokkal is készülnek a szervezők.

Az elővételi időszak március 6-án vette kezdetét, amelyben az első 1000 db bérlet nagy kedvezménnyel vásárolható meg. Idén négy- és háromnapos bérletek valamint napijegyek válthatók az Eventim (TEX Hungary) hálózatában.

0 Tovább

Torghelle szeme lézert szórt a TrollFocisokra

Megalkották az online lelátót, amelyre nagyon büszkék. Képesek arra, hogy bármikor gyártanak poént bármely magyar labdarúgóval kapcsolatban. Ők a TrollFocisok, akik imádják a magyar labdarúgást, így természetesen nekik is megvannak a személyes kedvenceik – derült ki a Juventus Rádióban hétfő esténként hallható SportBánya legutóbbi műsorában.

 

Rekop György, a csapat szóvivője elmondta, emlékezetes találkozás volt Torghelle Sándorral, aki jelenleg az MTK játékosa. „Az egyik sportcsatorna reggeli adásának vendégei voltunk, és a sors furcsa fintora, hogy az utánunk következő két vendég Thorgelle Sanyi volt, akit Urbán Flórián követett (Thorgelléből is és Urbánból is rendszeresen gyárt poént a TrollFoci – a szerk…). Thorgelle szeme lézert szórt, mikor megtudta, hogy kik vagyunk, összességében megegyeztünk, hogyha valamit sértőnek talál, keressen meg nyugodtan, és mi leszedjük. Urbán meg hozzátette, hogy neki mindegyik poén tetszett” – mondta Rekop.

 

A jó hangulatú interjú meghallgatható itt:

http://www.juventus.hu/sportbanya/index.php?uid=1083

 

 

0 Tovább

A jól összerakott fizikális felkészítés miatt lett világsztár C. Ronaldo, Nadal és Bolt

A mai versenysport eltolódott az erőnlét és állóképesség irányába. Azok a sportolók lesznek eredményesek, akik a hajrára kevésbé fáradnak el, így jobban meg tudják őrizni-hozni azt a technikai szintet, amivel rendelkeznek és ebben a technikai felkészültségben nincs jelentős különbség az élversenyzők között – mondja Markó Gábor erőnléti edző.

A szakember a Juventus 103.9-en hétfő esténként jelentkező SportBánya vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy véleménye szerint a magyar labdarúgók fizikális állapotát jelentősen lehetne javítani, ha az erőnléti felkészítés Magyarországon átesne egy szemléletváltáson. Markó Gábor atléta volt, az aktív sportpályafutás után erőnléti edző lett. Dolgozott többek között teniszezőkkel és ökölvívókkal is. A vele készült interjú meghallgatható a SportBánya oldalán.

Kattintson ide az interjú meghallgatásához: 

http://www.juventus.hu/sportbanya/?uid=1071

0 Tovább

Dr. Kaszó Klára: majd szép lassan talán kicsit odafigyelnek ránk!

Dr. Kaszó Klára szerint a Szocsiban lezajlott „magyar csoda” összehozhatja a magyar sísportot. A Magyar Sí Szövetség elnöke a SportBánya hétfő esti adásában elmondta, hogy a sok „semmiből való próbálkozás” sokszor szított viszályt a magyar sítársadalmon belül. „Most azt remélem, hogy a lehetőségek megadják a közös összefogást is” – fogalmazott a sportvezető a Juventus 103.9 sportmagazinjában. Kaszó Klára hozzátette, hogy január 24-én kaptak sportágfejlesztési támogatást.

–        Azt még mindig nem tudtam elfogadtatni, hogy a nem egy sportágat jelent a Magyar Sí Szövetség, hanem legalább ötöt, de majd szép lassan talán kicsit odafigyelnek ránk! – zárta nyilatkozatát a hazai sí szövetség elnöke.

A SportBányában megszólalt Miklós Edit is, aki sporttörténelmi sikereivel akár el is hitetheti a magyar közvéleménnyel, hogy el lehet felejteni a földrajzi kötöttségeket, és komolyabb támogatással, még nagyobb bravúrok is elérhetők számunkra is a sísportban. A magyar olimpikon az olimpia női lesikló versenyben hetedik lett.

A SportBányában elhangzott két nyilatkozat meghallgatható itt!

Fotó: Magyar Sí Szövetség

0 Tovább

Elment a dán kapitány

Meghalt a dán labdarúgás egyik legnagyobb alakja. Hetvenhat évesen Richard Möller Nielsen alulmaradt az agytumorral szemben. A szakember azzal vonult be a futballtörténelembe, hogy 1992-ben az ő irányításával Dánia megnyerte az Európa-bajnokságot. A dánok eredetileg nem is indulhattak volna azon a kontinensbajnokságon, mivel Jugoszlávia kizárása miatt beugró válogatottként érkeztek Svédországba.


A dánok eredményei a 92-es Eb-n:

Csoportmeccsek:

Dánia-Anglia 0-0

Dánia-Svédország 0-1

Dánia-Franciaország 2-1

Elődöntő:

Dánia-Hollandia 2-2 (büntetőkkel: 5-4)

Döntő:

Dánia-Hollandia 2-0

     

0 Tovább

Szabadidősportos Konferencia Győrben

A Magyar Szabadidősport Szövetség 23. alkalommal szervez szabadidősport témájú Konferenciát, ezúttal:

„Feladatok és lehetőségek 2014-ben a szabadidősport terén” címmel.

Országos szintű szakmai továbbképzés a területi szabadidősport és sportszakigazgatási vezetőknek valamint bármely érdeklődőnek. Kiemelkedő, országosan elismert szakemberek tolmácsolásában 2 napon keresztül előadásokat, fórumokat szervezünk sportfinanszírozás, sportigazgatás sportgazdálkodás és más, a szabadidősporttal kapcsolatos témakörökben. A részvétel a szövetség tagjainak ingyenes, a külső érdeklődők számára önköltséges.

 

A Konferencia ideje: 2014. február 28 - március 02.

A Konferencia helyszíne: Hotel Famulus, Győr

További információ: http://www.hungariansportforall.hu oldalon

Tel.: 460-6815

 


Helyszín: Győr, Hotel Famulus

KONFERENCIA PROGRAM

2014. március 1. (szombat)

09:00 – 09:55      Regisztráció

10:00 – 10:05      Czene Attila megnyitja a Konferenciát

10:05 – 10:20      Borkai Zsolt Győr megyei jogú város polgármestere üdvözli a konferencia résztvevőit

10:20 – 11:00      Támogatások soha nem látott nagyságrendben a sportban, avagy a sport a Kormány kiemelt stratégiai ágazata

                                        Előadó:                  dr. Simicskó István

11:00 – 11:35      Kapcsolatépítés a szabadidősportban, terveim, elképzeléseim a szabadidősport fejlesztéséről

                                        Előadó:                       Czene Attila

11:35 – 12:00      „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020”

                                        Előadó:                  Dankovics Gergely

12:00 – 13:30      Ebéd

13:30 – 14:00      Béren kívüli juttatások a sport területén

                                                                   Előadó:       Kardos György

14:00 - 14:50       Módszertani vásár a szabadidősport szervezés területéről (3-3 perces ötletek a résztvevőktől)

                                        Moderátor:              Kislászló Csaba

14:50 – 15:05      Kávészünet

15:05 – 16:35      A sportszervezetek számviteli adózásával és közhasznú jogállásával kapcsolatos feladatai 2014-ben

                                           Előadó:                       Balázs Zsoltné

    16:45 –               Barátság Sport Park látogatása

                                           Létesítményt bemutatja: Turbék István

 

KONFERENCIA PROGRAM

2014. március 2. (vasárnap)

09:15 – 09:55      A szabadidősportos labdarúgás feltételeinek változása a Magyar Labdarúgó Szövetségben

                                                   Előadó:                        Schneider Béla

09:55 – 10:25      TAO a szabadidősportban

                                    Előadó:                        Varga Lajos

10:25 – 10:40      Kávészünet

10:40 – 11:10      Tájékoztató a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Országos Vízi Turizmus fejlesztési koncepciójáról

                                    Előadó:                        dr. Ábrahám Attila

11:10 – 12:00      Konzultáció a MOB szabadidősportos pályázatairól

                                      Konzultáció vezető:        Salga Péter

                                      Konzultáció résztvevői:    Horváth András

                                                                        Nádas Pál

                                                                                          Csáki Éva

    12:00 – 12:15      Konferencia zárása

12:30 – 13:30      Ebéd

A konferencia szereplői:               A kiválasztás szempontjából jellemző szakterület:

dr. Ábrahám Attila                       Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára

Balázs Zsoltné                             okleveles könyvvizsgáló

Borkai Zsolt                                 Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr Megyei Jogú Város polgármestere

Csáki Éva                                    Magyar Szabadidősport Szövetség pályázatkezelési csoport vezetője

Czene Attila                                 Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, MOB szabadidősportért felelős szakmai tagozat vezetője

Dankovics Gergely                       Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program alelnöke

Horváth András                           MOB Szabadidősportért felelős szakmai tagozat tagja, Pályázati szakértő

Kardos György                            Bonus-Cafeteria Kft ügyvezető igazgatója

Kislászló Csaba                            Magyar Szabadidősport Szövetség Borsod Megyei Tagszervezetének elnöke, Igrici polgármestere

Nádas Pál                                   MOB Szabadidősportért felelős szakmai tagozat tagja, Pályázati szakértő

Salga Péter                                 Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, MOB Szabadidősportért felelős szakmai tagozat tagja

Schneider Béla                            Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatója, Magyar Szabadidősport Szövetség alelnöke, MOB Szabadidősportért felelős szakmai tagozat tagja

dr. Simicskó István                      Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért felelős Államtitkára

Turbék István                             Barátságpark Győr vezetője

Varga József Lajos                       Magyar Labdarúgó Szövetség

 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum