A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) kiírta a pályázatot a 2017-es játékok megrendezésére. Az olimpia programján nem szereplő sportágak négyévente megrendezendő világversenyének Magyarország is otthont adna Budapest, Gödöllő helyszínekkel.

A 2009-es rendező város így promózta a Világjátékokat

Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke, és Gödöllő polgármestere elmondta, ahhoz, hogy ütőképes pályázatot adjunk be, szükség van a magyar kormány garanciájára, a két város, valamint a magyar Olimpiai Bizottság támogatására. „A múlt év végén Magyarországon járt Ron Froehlich az IWGA első embere, aki pozitívan nyilatkozott egy esetleges magyar rendezésről. Az érintett hazai szereplőkkel felvettük a kapcsolatot és az előttünk álló időszakban azon leszünk, hogy minél jobb pályázatot állítsunk össze” – mondta Gémesi.

A pályázatok beadásának a határideje: 2011. május 31. Az IWGA jelenlegi információi szerint Fokváros (Dél-Afrika), Moszkva (Oroszország) és Wroclaw (Lengyelország) is dolgozik a pályázaton, sőt a lengyelek már hivatalosan is bejelentették, hogy kandidálnak.

Legutóbb 2009-ben Kaohsiung (Tajvan) rendezte meg a Világjátékokat, ahol a magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett, legközelebb pedig – 2013-ban – a kolumbiai Cali látja vendégül az olimpián kívüli sportágak versenyzőit.