Fantasztikus teljesítménnyel zárták az első maratoni kajak-kenus napot magyarok. A kolumbiai Világjátékokon Csay Renáta és Petrovics Máté aranyat, Kiszli Vanda és Kiss Tamás pedig ezüstérmet szerzett.

Petrovics Máté

Csay Renátától a tőle megszokott profizmust láthatták a Világjátékokon is. A tizenkétszeres magyar világbajnok esélyt sem adott az ellenfeleknek, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a női kajak egyesek mezőnyében. A második helyet ugyanebben a számban Kiszli Vanda szerezte meg.

Csay Renáta

„Gyakorlatilag azt csináltam, ami már a világversenyeken bevált. Igyekeztem elszakadni a mezőnytől, és onnantól saját tempót mentem. Örülök, hogy az első olyan Világjátékokon tudtam győzni, amikor a sportág bemutatkozott a nem olimpiai sportágak világjátékán” – fogalmazott higgadtan Csay Renáta.

Kiszli Vanda

Kiszli Vandával madarat lehetett volna fogatni a befutó után. „Nem gondoltam volna, hogy sikerül érmet szereznem itt. A második helyért nagy csatát vívtam egy olasszal, de az utolsó kör előtt eldöntöttem az ezüst sorsát. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – mondta Kiszli.

Kiss kapja az instrukciókat a szövetségi kapitánytól

Kiss Tamás a maratoni kenus mezőnyben a rajt után olyan csapásszámmal akart menni az elejétől, amit betervezett, de módosítania kellett. „Kemény volt nagyon. Olyan légszomjam volt, hogy visszább kellett vennem. Abban bíztam, hogy az ellenfelek is ugyanúgy fáradnak, de a német kenus jobb volt ma. Azért nem csillog olyan rosszul az az ezüst sem…” – nyilatkozta a verseny után az olimpiai bronzérmes kenus.

Kiss a rajt után

A harmadik döntőben, a férfi kajak egyeseknél – magyar színekben – Petrovics Máté ült hajóba, és hatalmas küzdelemben aranyérmes lett. „Végig figyeltem az ellenfeleket. Amikor a portugállal ketten maradtunk, tudtam, hogy megfogom verni. Az utolsó körben robbantottam, és örülök, hogy így összejött” – mondta az újdonsült Világjátékok-győztes kajakos.

A maratoni kajak-kenus sikerek után a magyar csapat három aranyat és három ezüstöt szerzett a Caliban zajló Világjátékokon. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes maratoni kajak-kenus éremkollekciót pénteken adják át. Az aranyérmeket egyébként már helyi idő szerint csütörtök reggel dr. Leyrer Richárd csapatvezető és Kaszala Claudia médiacsapat-vezető is megjósolta a kolumbiai állami televízióban, ahol a reggeli élő talk show vendégei voltak.